Hiába drágul a benzin és a gázolaj, jobb lesz, ha felkészülünk az üzemanyag-migránsokra

Publikálás dátuma
2019.04.05. 09:00

Fotó: Szalmás Péter
Az üzemanyagár-emelések ellenére a térségben - Ukrajna kivételével -változatlanul nálunk éri meg a leginkább a tankolás. Az ok a kedvező piaci helyzet.
Az újra meglóduló üzemanyagárak ellenére a térség államai közül változatlanul nálunk éri meg leginkább tankolni – derül ki felmérésünkből. A cargopedia.hu-n rendszeresen frissített európai üzemanyag-árkörkép alapján végzett számításaink szerint az örökös első Ukrajna után most nálunk a legolcsóbb a benzin és a gázolaj is. A térség legdrágább állama régóta Horvátország, ahol a legutóbbi adatok szerint átlag 424 forintba kerül egy liter benzin, miközben nálunk ugyanez mintegy 376 forintért már vihető. A második legtöbbet, 418 forintot Szlovákiában kérnek érte, de 415 forintot kell fizetni Szlovéniában is. Az átlagos literár Romániában is majdnem 20 forinttal magasabb. Igaz, a mindig is legolcsóbbnak számító Ukrajnában most is jóval szerényebb, 290 forint a litertarifa. 
A gázolaj a térségen belül Szerbiában a legdrágább. Literje ott átlag 444 forint, vagyis hozzánk képest ott több mint 40 forinttal többet kérhetnek. Horvátországban 424 forintot kóstál, a harmadik legdrágább pedig Szlovénia. Néhányaknak ugyanakkor még mindig meglepő lehet, hogy az osztrák dízelár csak kicsit magasabb a miénknél. Ukrajna e termék esetében is ránkver egy százast. Bár a mostani állapotnál kedvezőbb helyzet rövid távon elképzelhetetlen, az elmúlt hónapok adatai alapvetően szintén a hazai közlekedők kényelmes helyzetére utaltak. Benzin tekintetében időnként átveszi tőlünk az ezüstérmet Románia, ám azt hamar visszaszerezzük. A gázolaj, amely termék viszonylagos hazai helyezése mindig is kedvezőtlenebbnek számított a benzinéhez képest, az elmúlt hónapok során is változatosabb képet mutatott. Tavaly év végén – a nyilvánvaló Ukrajnán túl – olcsóbban lehetett tankolni Romániában, gyakorta Szlovákiában és néhány napig Ausztriában is. Ez év elejére ugyanakkor keleti szomszédunk láthatólag elfáradt, így azóta is inkább a középmezőnyhöz húz. De mindmáig gyakorta elénk sorol Ausztria, illetve ritkábban Szlovákia is. Ez az összkép különösképp az elmúlt hetek újfent meglóduló tarifái, illetve a forintgyengülés tükrében lehet többeknek meglepő. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője mindezek mögött Magyarország viszonylagosan kedvező piaci helyzetét véli felfedezni. Habár a hazai kutak túlnyomó többségét a Mol látja el, Nyugat-Magyarországot az OMV Schwechatról is költséghatékonyan eléri, illetve egy meggondolatlanabb Mol-áremelés esetén több más finomító is viszonylag gyorsan átvehetné a kutak kiszolgálását. A helyzet azért faramuci, mert a térség államai közül a szlovák és a horvát finomítók is a Mol-csoport tagjai. Ugyanakkor a nagykereskedelmi árakat alapvetően mégis csak az határozza meg, hogy meddig emelhetik áraikat az adott térséget ellátó finomítók piaci részesedésük veszélyeztetése nélkül, amit nagyban befolyásol más termelők távolsága. A forintárfolyam csak akkor ront üzemanyag-helyzetünkön, ha a hazai fizetőeszköz az euróhoz, illetve más térségbeli devizákhoz képest erősödik. Az üzemanyagárakra ugyanis alapvetően a dollárárfolyam hat – magyarázta az Erste elemzője. A helyzet nem állt mindig ilyen kedvezően. Az évtized elején, miután a Fidesz-KDNP-kabinet választási ígéreteivel szemben megemelte az áfát és a jövedéki adót, még világviszonylatban is nálunk mérték az egyik legdrágábban az üzemanyagot. Akadt olyan hónap, amikor a térségben itt adták a legtöbbért a dízelt.      Ekkor még tömeges jelenségnek számított a határok menti üzemanyag-turizmus, amikor is hazánk autósai a környező államokba jártak át tankolni. 2014-ben aztán lassan egyre kedvezőbbé vált a viszonylagos kép. (Ezt némelyek összefüggésbe hozzák a térség számos államának üzemanyagellátását uraló Mol és a Gazdasági Versenyhivatal 2014 végi, elsősorban a dízelárakra vonatkozó megállapodásával, bár az olajtársaságnál az ilyetén összefüggéseket tagadják.) Mindazonáltal 2015 végére már akadt olyan időszak, amikor – a jelenhez hasonlóan – nálunk volt Ukrajna után a legolcsóbb a két termék. Azóta a helyzet – az Orbán-kabinet újabb jövedékiadó-döntései függvényében kisebb-nagyobb hullámzásokkal, de alapvetően változatlan. A környező államok sorrendje ugyanakkor folyamatos átrendeződéseket mutat. Így a korábban a drágábbak közé tartozó Ausztria, illetve Szlovákia a középmezőnybe vagy az alá került. Az egykor olcsónak számító délszláv térség viszont mára a legdrágábbak közé sorolt. Régen Románia is olcsóbbnak, majd inkább drágának számított, az utóbbi évek során pedig jellemzően a középmezőnybe tartozik. Ukrajna elsősége változatlanul megdönthetetlennek látszik. 
Kissé tágabbra nyitva a lencsét, a cargopedia.hu teljességre törekvő európai körképe szerint a kontinensen a legolcsóbb változatlanul Oroszország, 193-199 forintos benzin- és gázolajtarifával. Utána következik Belorusszia és a minket leginkább érintő Ukrajna. A kontinensnek a felmérésben szereplő 42 állama közül a hazai benzin a 12., a gázolaj pedig a 14. legolcsóbb. Európában a legdrágább az átlag 552 forintos norvég benzin és az 515 forintért mért izlandi gázolaj. Ilyen körülmények között lassan inkább Magyarországnak kell felkészülnie az ide tartó „üzemanyag-migránsokra”.

Még némi drágulás benne lehet a pakliban

A nemzetközi olaj- és így a hazai üzemanyagárak elmúlt hetekben tapasztalt megugrását elsősorban az okozza, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete szigorú önfegyelmet tanúsít a tavaly év végi kitermelési korlátok betartása tekintetében – közölte kérdésünkre Pletser Tamás. A világgazdaság alakulásával kapcsolatos, korábban rendkívül borús kilátások is némiképp javulnak, a venezuelai kitermelés visszaesését pedig a kartell többi tagja nem is képes teljes egészében ellensúlyozni. A tavaly év végére leeső olajárak komoly zavart okoztak a piac egyre meghatározóbb szereplőivé előlépő amerikai palaolaj-kitermelők körében, így egyelőre nem is látszanak magukhoz térni - véli az Erste elemzője. Az év eleji benzintúlkínálat rendeződése szintén az áremelkedés irányába mutat és a forint dollárhoz viszonyított gyengülése is kedvezőtlenül hat a hazai tarifákra. Az Európában irányadó Brent hordónkénti ára, ami tegnap 69 dolláron állt, Pletser Tamás meglátása szerint némiképp még tovább nőhet, de 75-80 dollárnál magasabb olajkurzusra a jelenlegi adatok alapján nem számít. Ez a hazai kutakon literenként további mintegy 10 forintos emelkedést hozhat.

Szerző

Egymillió fölött a szerencsejáték-függők száma Magyarországon

Publikálás dátuma
2019.04.04. 08:00

Fotó: TÓTH GERGŐ / Népszava
Sokan bíztak abban, hogy a játéktermek bezárása, a kocsmai gépek betiltása nyomán jelentősen csökken a szenvedélybetegek száma. Nagyon nem így lett.
– Az első éves egyetemista fiam annak ellenére felvette titokban a diákhitelt, hogy megbeszéltük, tudjuk finanszírozni a tanulmányait – mesélte Péter. – Csak onnan tudtuk meg, hogy az anyja véletlenül felbontotta a bankszámla-kivonatot, és kiderült, 400 ezer forintot vett fel, majd két nap alatt online eljátszotta… A történet sokak számára ismerős lehet, hiszen majd mindenkinek rokonságában, ismeretségi körében akadnak fanatikus szerencsejátékosok, akik feltétel nélkül hisznek benne, előbb-utóbb rájuk mosolyog a szerencse, ezért minden lehetőséget megragadnak, hogy játszanak, nem ritkán anyagi lehetőségeikhez képest messze túlvállalva magukat. Ez derült ki a Szerencsejáték Zrt. március végén közzétett felméréséből is: a játékszervező cég háromévente készíti el szerencsejáték-függőségi térképét, s a tavalyi adatok alapján 2015-höz képest körülbelül háromszorosára nőtt idehaza a játékfüggők száma. Nagyjából 2,5 millió magyart érint a probléma, közülük több mint 300 ezren krónikus játékfüggők, cirka 800 ezren mérsékelten, a többiek pedig az alacsony rizikófaktorú csoportba tartoznak. Még rosszabb a helyzet a 18 év alattiaknál: bár számukra törvényileg nem engedélyezett a szerencsejáték, a 15-17 évesek közel 30 százaléka nemhogy játszik, de már valamekkora függőség is kialakult közöttük, s több mint tízezren komoly játékfüggők, s a korosztály bő kétharmadának már okozott gondot játékszenvedélye.
– Szereztem hamis személyit, hogy tudjak tippmixelni. A zsebpénzemet jórészt erre költöm, ha nyerek, az egészet visszaforgatom. – ismerte el egy kaposvári gimnazista, de szakkifejezéseiből is hamar kiderül, hogy nem ma kezdte a játékot. –  Kettes-hármas kötéseket játszom, nagy odszokkal, harmincas-ötvenes szorzókkal, de volt már száz fölötti is. Tétként legalább kétezer forintot rakok fel, de nyereményből volt már, hogy húszezret is megjátszottam. Szerintem összességében pluszban vagyok… Solymosi Krisztina pszichológus szerint a szerencsejáték-függők jelentős része ugyanezt állítja, gyakran még akkor sem veszik észre, hogy teljesen beszippantotta őket Fortuna világa, amikor már az életkörülményeikre is kihat szenvedélyük.
– A játékfüggőség viselkedési addikció, vagyis ugyanolyan érzést kelt az érintettek körében, mint másoknál az ital vagy a kábítószer – magyarázta. – A kialakulási okok is hasonlóak, a játék sok esetben valamiféle frusztrációra, sokkra, traumára adott válasz, menekülés a valóság elől. Az ismeretségi körükben sokáig titkolni tudják betegségüket, általában csak akkor derül rá fény, amikor komoly anyagi problémáik merülnek fel. Mert eleinte csak kisebb tétekkel, alkalmanként játszanak, majd gyakoribbá válik a kockáztatás, s egyre komolyabb összegeket tesznek fel tétként. A Szerencsejáték Zrt. felmérése szerint az érintettek hatodának ment tönkre a házastársi, élettársi kapcsolata, hetedük a közeli hozzátartozóival veszett össze, s minden tizenkettedik függő elveszítette az állását.
– Fogadjunk, hogy a Cardiff megveri a Cityt! – győzködte két cimboráját István az egyik kaposvári kocsmában. – Huszonötszörös pénz! A hülyének is megéri! Társai csak legyintettek, majd amikor István kiment rágyújtani, elmesélték, a férfi tíz éve még átlagos családapaként nevelte két gyermekét, ám a család anyagi helyzete a hitelek miatt megroggyant. István akkor úgy gondolta, lottózással és tippmixeléssel be tudja tömködni az egyre nagyobb lyukat, de két év alatt nemhogy egyenesbe jöttek volna, előbb a kocsit, majd a háromszobás panelt is el kellett adniuk. Felesége végül elvált tőle, s vitte a gyerekeket is, a férfi azóta csak a játéknak él. A munkahelyén online fogad, gyakran élőben is, s kizárólag meglepetésekre.
– Itt, a presszóban is tartozik fűnek-fának, egyszer-kétszer már megverték, ha nagyon elmaradt a fizetéssel – tette hozzá az egyik ivócimbora. A pszichológus szerint a szenvedély gyakran depresszióval párosul, ami ördögi kör, hiszen a fásultságból éppen a játék jelenti a kivezető utat a beteg számára.
– Magányosak, nem érdeklődnek semmi iránt, nincs hobbijuk – jellemezte Solymosi Krisztina a játékfüggőket. – Igazából a való világról tudomást sem vesznek, csak a játék érdekli őket, az ad egyfajta boldogságot, nem ritkán adrenalin-löketet. Jellemző attitűd, ugyanúgy, mint az alkoholistáknál vagy a drogosoknál, hogy a következő lesz az utolsó, mert akkor úgyis elnyerik a nagy nyereményt. Persze aztán újra játszanak, hogy visszanyerjék a játékban elvesztett pénzüket, vagy ha véletlenül nyernek, akkor pedig még többet akarnak. Főként, hogy a játékosok környezetében mindig akad, aki nagyot nyer. Akadnak társaságok, melyek profiknak számítanak, s komoly összegeket kockáztatva meg is tudnak élni a fogadásokból. Őket leginkább az különbözteti meg a szenvedélybetegektől, hogy nem megérzés vagy érzelmi alapon fogadnak, hanem hideg fejjel döntenek megannyi elemzés és statisztika után. Vannak köztük olyanok is, akik játékosból tippadók lettek, s már nem abból élnek, hogy kockáztatnak, hanem, hogy másokat látnak el információkkal, stratégiát dolgoznak ki, persze jó pénzért. Sokszor a baráti kártyaasztaloknál is komoly tétekkel zajlik a játék, a szakemberek szerint a fiatal felsővezetők körében például a póker egyfajta stresszoldóvá vált, s nem ritkán súlyos tízmilliók cserélnek gazdát egy-egy összejövetel alatt.
– Amíg az ember kontrollálni tudja a játékot, nem beszélhetünk szenvedélyről – jegyezte meg Solymosi Krisztina. – Aki viszont nem képes leállni, kezelésre van szüksége: a csoportterápia segíthet a leginkább, amikor egy olyan közösségbe kerül a beteg, ahol megértik a hasonló problémákkal küzdők. Mint például az anonim alkoholistáknál. A végeredmény is ugyanolyan: gyógyulásról nem lehet beszélni, csak játékmentes időszakról. Persze ezt ki lehet nyújtani élethosszig, de a játékfüggőben mindig ott marad az érzés, mi lenne ha…

A gyógyulás és a megelőzés reményében

A Szerencsejáték Zrt. próbálja megóvni a játékosokat a szerencsejáték káros következményeitől. Többek között segélytelefont működtetnek, a 06 1 411 6778-as telefonszám hétköznapok 15-19 óra között hívható, emellett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen az országban hét helyen információs pontokat működtetnek, ahol a betegségről és annak kezeléséről kaphatnak tájékoztatást az érintettek, a középiskolások részére pedig prevenciós oldalt indítottak. A cég korlátozza az egyes játékosok költését, fogadás esetén egy adott szerencsejátékban alkalmanként legfeljebb egymillió forintért lehet fogadni. 

Van olyan fi atal, aki a diákhitelét játszotta el online játékokon
Fotó: Tóth Gergő / Népszava

A beismerés az első

A Gamblers Anonymus (Névtelen Szerencsejátékosok) közössége 1957-ben jött létre az Egyesült Államokban, amikor Los Angelesben két, kisiklott életű játékfüggő egymással beszélgetve rájött, akkora támaszt tudnak adni a másiknak, hogy képesek volt abbahagyni a játékot. Azóta elterjedt a módszer a világon, idehaza 1995-ben próbálkoztak először a meghonosításával, a közösség 2001 óta működik folyamatosan. A Névtelen Szerencsejátékosok egy hazai koordinátorával beszélgettünk, aki 15 esztendeje hagyott fel a szerencsejátékkal. Hogyan tud segíteni a közösség? A tapasztalatok átadásával. A kívülálló számára ez nehezen megérthető, hiszen nincsenek konkrét irányelvek, utasítások, hanem az egyes történetek, a bizonyos élethelyzetekre másoktól kapott megoldási lehetőségek segítenek. A legnagyobb segítség talán az azonosulás, hogy az egyént megértik a többiek, pontosan tudják, min megy keresztül. Bárki részt vehet a gyűléseken? Aki akar, eljön, mond egy keresztnevet, s a történetét. Ha akarja. Eleinte a többség inkább hallgat, s akkor sem kell válaszolni, ha kérdezik az embert, nyugodtan passzolhat. És idővel, a mások élményei-tapasztalatai alapján eldöntheti, melyik utat választja. Sok a visszaeső? Nyugaton állítólag 75 százalék körül vannak, akik szakítani tudnak a játékkal, nálunk azért rosszabb a helyzet. De a feltételek is. Nincs annyi gyűlés, pláne annyi helyen, mint szükség lenne rá. És igény? Amikor 2012-ben betiltották a játéktermeket és a kocsmai játékgépeket, volt egyfajta megkönnyebbülés, sokan azt hitték, lehetőség híján csökken a függők száma. De az online játékkal nem számoltak, s ma talán rosszabb a helyzet. A játékgépek szem előtt voltak, volt egyfajta kontroll, vagy a játékos oldaláról szégyenérzet, az online játék viszont olyan, mint a zugivászat. Az idei évben viszont mintha nőtt volna a közösség iránt érdeklődők száma. A játékosok vagy a családjuk indíttatására? Mivel nem vezetünk semmilyen statisztikát, csak saccolni tudok: nagyjából fele-fele lehet. Komoly út vezet odáig, míg az ember beismeri, hogy szenvedélybeteg. A családja, ismerősei sokkal hamarabb észlelik a problémát, és próbálnak segíteni. De csak akkor lehet, ha a függő is belátja. Aztán jön a többi felismerés, például, hogy ezt csak kontrollálni lehet, kigyógyulni soha.
Szerző

Beletörnek a csövek a kormány rezsiharcába

Publikálás dátuma
2019.04.02. 06:00

Fotó: Mohai Balázs / MTI
Összeomlás fenyegeti a vízszolgáltatást: a közműcégek a rezsicsökkentés miatt nem tudják olyan gyorsan cserélni a vezetékeket, mint amilyen tempóban öregszik a hálózat.
A vízszolgáltatás biztonsága érdekében a következő húsz évben évente 2 ezer kilométer ivó- és szennyvízvezetéket kellene felújítani. Csakhogy a vízszolgáltató cégek bevétele 2011 óta arra elegendő, hogy évente 350 kilométer vezetéket cseréljenek újra. Ez abból a felmérésből derül ki, amit a kormányhoz közel álló Századvég Gazdaságkutató Zrt. még 2018-ban készített. A Századvég a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) kérésére mérte fel és összegezte a vízszolgáltatás helyzetét. A felmérés azt is feltárta, hogy a víziközmű cégek alkalmazottainak alacsony a bére, részben ezért 2027-re az ágazat elveszíti dolgozóinak negyedét, több mint ötezer embert. A víziközmű cégeknek azért nem telik vonzó bérre és arra, hogy elvégezzék a hosszú távú, biztonságos működéshez szükséges felújításokat, mert ezek a többnyire önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozások önköltség alatti áron szolgáltatnak. A kormány 2012-ben befagyasztotta, majd egy évvel később – a rezsicsökkentés részeként – 10 százalékkal csökkentette a víz és a szennyvízdíjat. A díjak azóta sem emelkedtek, miközben a cégek kiadásai – az infláció és más terhek miatt – jelentősen emelkedtek. Ezért a 40 hazai vízszolgáltató többsége veszteségeset termel, s az állam például 2017-es működésüket 36,2 milliárd forinttal dotálta.
A Századvég tett arra javaslatot, hogy miképp tehetné a kormány gazdaságosabbá a víziközmű cégeket: egyrészt a szolgáltatás forgalmi adójának kulcsát 27-ről 18 százalékra csökkentené, másrészt eltörölné az úgynevezett közműadót, amit a működtetett vezetékek hossza alapján kell a társaságoknak megfizetniük. E két tétel összesen 23,1 milliárd forintot hozna a cégeknek. Ám ez a pénz csak alamizsna lenne az érintetteknek, hisz ettől még az ágazat egésze továbbra se tudna belefogni az elöregedett vezetékek indokolt mértékű cseréjébe. A hazai ivóvíz- és szennyvízhálózat hossza 92 ezer kilométer, s arra, hogy évente a vezetékek nagyjából 2 százalékát újra cseréljék – 2018-as árakon - 103 milliárd forintot kellene fordítani. Az ágazat műszaki és pénzügyi szakemberei tudják, miképp lehetne egyenesbe hozni a víziközmű cégek gazdálkodását: a vízdíj emelésével. Ám ezt névvel senki sem vállalja kimondani, ami érthető, hisz a cégeket tulajdonló önkormányzatok többségét a rezsicsökkentés mellett vakon elkötelezett kormánypárti vezetők irányítják. A hazai vízszolgáltató cégek éves árbevételének összege 250 milliárd forint, vagyis ahhoz, hogy ezek a vállalkozások képesek legyenek megújítani hálózatukat, 350 milliárd fölé kellene tornászniuk a bevételüket. Ez – állami segítség nélkül - akkor megvalósítható, ha a vízdíjat hozzávetőleg 40 százalékkal megemelik. Megkerestük a vízszolgáltatás dolgában illetékes tárcát, az innovációs minisztériumot, hogy ők miképp látják az ágazat helyzetét. Több hét után elküldött írásos válaszuk ez volt: „A víziközművek fenntartható működtetésére irányuló és sok irányból érkező szakmai javaslatokat ismerjük, de a kormány minden szempontot szem előtt tartó és megalapozott stratégia mentén kíván megoldást találni. Semmilyen konkrét döntés még nem született, vízdíjemelés pedig nincs napirenden. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovatív fejlesztésekkel, támogatási lehetőségek biztosításával is segíti a közszolgáltatási feladatok ellátását.” A rövid válaszból nem lehet kiolvasni, hogy a tárca valójában miképp akarja egyenesbe hozni az ágazatot. A MaVíz főtitkára, Nagy Edit nem titkolja, hogy a Századvég tanulmánya óta a víziközmű cégek helyzete tovább romlott, ugyanis a fentebb említett 103 milliárd már nem elég az évi 2 ezer km csővezeték cseréjére. A tavalyi tanulmány a 2017-es adatokra épít, csakhogy az azóta eltelt közel másfél évben a kivitelezési költségek az inflációt jóval meghaladó mértékben, 10-15 százalékkal nőttek, vagyis a kívánatosnak tartott beruházások már évi 115-120 milliárdra rúgnak. Eközben a víziközmű cégek gazdaságossági mutatói tovább romlottak az elmúlt évben, így 2019-ben már a 350 kilométer vezeték-rekonstrukció is csak álom. Idén az innovációs tárca kiírt a vezetékek fejlesztésére egy pályázatot, ami 1,5 milliárd forint támogatást ad majd a nyerteseknek. A jelentkezés határideje a közelmúltban lejárt, s mint Nagy Edittől megtudtuk többszörös volt a „túljegyzés”. Jelentkeztek volna többen is, ám a pályázat önerős, a beruházás költségének 30 százalékát a cégeknek kell állniuk, és erre a szolgáltatók és a gazdáik, az önkormányzatok sok esetben képtelenek. A pályázat által támogatott beruházások révén hozzávetőleg 30 kilométer vezeték újítható fel, s ez az évente szükséges csőrekonstrukció alig két és fél százaléka, vagyis alig több a semminél. Amúgy a kormány és az innovációs tárca eddig sosem vonta kétségbe a víziközmű cégek panaszának és a Századvég tanulmányának megalapozottságát. Nem is lenne értelme, hisz a felmérésből például megtudhatjuk, hogy a hatvanas, hetvenes években lefektetett eternitcsövek tervezett élettartama 50 év, így ezek a vezetékek már aligha bírhatják sokáig. Az elmúlt tíz év rekonstrukciós üteme viszont arra elég, hogy a csöveket 3-400 év alatt újítsák fel. A vezetékek elöregedését az is bizonyítja, hogy 2012 és 2017 között folyamatosan nőtt, s végül megduplázódott a csőtörések száma az ivóvízhálózaton. 2012-ben kilométerenként 0,61 csőtörés történt, tavalyelőtt már 1,34 volt ez a mutató. A szennyvízhálózat viszonylag fiatalabb, így ott „csak” 41 százalékkal nőtt a törések száma öt év alatt. A szakemberek szerint ennek ellenére még nincs okunk attól félni, hogy a közeljövőben valahol összeomlik a vízellátás, ám többen hozzátették, hogy ha továbbra is ilyen lassú ütemben folyik a vezetékcsere, akkor 8-10 év múlva ez sokhelyütt megtörténhet, s a vezetékes víz több napig tartó, ismétlődő hiánya – mindenütt, de főleg az emeletes házakkal zsúfolt városrészeken - nagyon komoly társadalmi feszültséget okozhat. Az is aggasztó, hogy a kitermelt víz 25-30 százaléka a csövek állapota miatt megszökik a hálózatból. A fejlett világban a hálózati veszteség csak 5-12 százalék. De nemcsak az ágazat pazarló, hanem a fogyasztó is, hisz a viszonylag olcsó vízár nem készteti a lakosságot a takarékosságra. Az ágazat szakemberei az utóbbi miatt is indokoltnak vélik a vízdíjemelést. Ugyanakkor nem bíznak abban, hogy a kormány hajlandó erre a lépésre. Azzal a politikai vezetés elismerné, hogy a rezsicsökkentésnek ebben az ágazatban nem volt meg a gazdasági alapja, s ez a húzás csakis kampánycélokat szolgált. A kormány – vélhetően – azért sem lesz hajlandó a már említett 40 százalékos díjemelésre, mert akkor személyenként havonta 7-800 forinttal kellene többet fizetnünk a vízért, s ez a kiskeresetű emberek egy részét a politikai vezetés ellen hangolná. 
2012 és 2017 között folyamatosan nőtt, s végül megduplázódott a csőtörések száma az ivóvízhálózaton
Fotó: Népszava

Itt is jön a kivételezés és a lenyúlás?

A víziközmű cégek szakembereinek – a felsőbb köröktől kiszivárgott információk alapján - van arra prognózisa, hogy a kormány miképp tervezi megoldani az ágazat problémáit, vízdíjemelés nélkül. Szerintük költségvetési forrásból létrehoznak egy százmilliárd forint nagyságrendű, évente újratöltött nemzeti víziközmű fejlesztési alapot, s erre pályázhatnak a vízszolgáltató cégek, ha fel akarják újítani hálózatukat és berendezéseiket. Hogy ki kaphat ilyen célú támogatást, arról egy a kormányhoz közel álló, szakmai-önkormányzati grémium dönt majd. A kormányhoz hű települések nyilván gyorsabban kapnak támogatást, mint a pályázatírásban „kevésbé hozzáértő és slendrián” ellenzékiek. Az elmaradó fejlesztések miatt sűrűsödő csőtörések ráadásul alkalmasak lesznek arra, hogy figyelmeztessék az ellenzéki településeket irányítóik alkalmatlanságára. A hálózatfelújítások kivitelezőit közbeszerzéssel választják ki a vízszolgáltatók, s feltételezhetően olyan vállalkozások nyernek, amelyek tulajdonosai közel állnak a kormányhoz. Ez a központosító megoldás a választóknak azt sugallja, hogy az állam átvállalja a hálózat-rekonstrukció terhét az állampolgártól, mondta az egyik vízszolgáltató cég középvezetője, aztán megjegyezte: ám erről szó sincs, hisz az állam az állampolgárokból áll, így annak pénzét is a polgár teszi be a közösbe.

Az is aggasztó, hogy a kitermelt víz 25-30 százaléka a csövek állapota miatt megszökik a hálózatból
Fotó: Népszava

Visszautasíthatatlan ajánlatok

A vízközműcégek dolgozóinak korfája arról vall, hogy a 60 évesnél idősebb alkalmazottak száma 4-5-ször meghaladja a huszonévesekét. Az egyik szolgáltató, a kilépő dolgozókkal mindig riportot készít a távozás okáról. A felmondók többsége az alacsony bérre hivatkozva áll tovább. A távozók gyakran átmennek az energiaszektorba vagy építőiparba, esetleg külföldön keresnek munkát. 2018 elején – a Századvég tanulmánya szerint - víziközmű cégek dolgozóinak átlagos bére 214 ezer forint volt, s akkor a hazai energiacégek (a gáz-, a hő- és az áramszolgáltatók) alkalmazottainak a havi jövedelme ennek nagyjából kétszeresét tette ki. A 200 ezer forintos többletjövedelemmel az energiacégek könnyen el tudják csábítani a vízszolgáltatók dolgozóit, hisz a két ágazatban elvárt fizikai munka sokban hasonlít egymásra. A MaVíz évente versenyt rendez az ágazat fizikai dolgozóinak, s előfordult, hogy a csőtörések elhárításában legjobban szereplő brigádot egy külföldi cég teljes létszámban azonnal leszerződtette.