Csattanós választ ad az EP Orbánnak: csak a jogállamot sértő kormányt büntetnék, a népet nem

Publikálás dátuma
2019.04.06 06:30
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A végső kedveszményezett akkor is hozzájuthatna az uniós támogatáshoz, ha országának kormánya nem.
Az Európai Parlament elfogadta álláspontját arról a jogszabályról, amely 2020 után lehetővé tenné, hogy a jogállamot sértő kormányoktól megvonják az EU-s pénzalapok egy részét. Az EP azonban nem büntetné a végső kedvezményezetteket, akik akkor is hozzájuthatnának a támogatásokhoz, ha azok már nem elérhetőek a szankcionált tagállam számára. Petri Sarvamaa finn EP-képviselő, a határozat néppárti kidolgozója a Népszavának adott interjújában elismerte: nem lesz könnyű az érintett kormány megkerülésével, közvetlenül Brüsszelből eljuttatni a forrásokat a kijelölt felhasználókhoz. Különösen, ha a kedvezményezett a kormánygépezet része. A pénzt kezelő Európai Bizottságnak minden ilyen esetben nagyon óvatosan és körültekintően kell majd eljárnia. A parlament után még a tagállamoknak is el kell fogadniuk a rendeletet, hogy hatályba lépjen. Petri Sarvamaa optimista, szerinte az év második felében a kormányközi EU Tanácsban többségben lesznek a jogszabály támogatói, akikhez Németország és Franciaország mellett, Spanyolországot, a Benelux és a skandináv országokat is odasorolja. Az EP-képviselőtől megkérdeztük, elégedett-e azzal, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették az Európai Néppártban (EPP). Petri Sarvamaa pártja a magyarok kizárásának egyik kezdeményezője volt. – Ha a Fideszt csak így lehet kizárni a néppártból, akkor elégedettek vagyunk a döntéssel. A politikai gyűlésen elfogadott határozat alapján a magyar párt többé nem tartozhat közénk, hacsak nem hajt végre nagyon komoly, például jogszabályi változtatásokat is. Már nem elég csak beszélni. A választások után megnézzük hol tartunk. A felfüggesztési döntés alapján a Fidesznek egyetlen tisztségviselője sem lesz az újjáalakuló néppárti frakcióban. Ez világos változás a mostani helyzethez képest. Ha keresztény fogalmat akarnék használni, azt mondanám: ez lesz a második eljövetel.

Uniós támogatást hozna a tárgyalás

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke Brüsszelben arról tájékoztatta a héten az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális kérdésekkel foglalkozó biztosát: a munkavállalói szervezetek kérése ellenére sem tárgyal az Orbán-kormány az érdekegyeztetés szabályos működtetéséről, a nők és férfiak közötti bérkülönbségek alakulásáról, a sztrájktörvényről, a munkaügyi ellenőrzések leépítésének következményeiről. Marianne Thyssen is megerősítette: a Bizottság – látva egyes tagállamokban a szociális párbeszéddel, a demokratikus jogok érvényesülésével kapcsolatos gondokat – azt kezdeményezi, hogy a következő hét éves pénzügyi időszakban a demokratikus alapelvek, értékek megvalósulásához kössék a közösségi támogatásokat. - G. E.

Frissítve: 2019.04.06 07:34

Berreg a kampánymotor: 100 milliárdot ígérnek a falusi csok-ra

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:04
A vidéki szavazók bázisát célozza csok kiterjesztése
A megsegített településeken tíz százalékkal is nőhet a Fidesz támogatása az őszi önkormányzati választásokon: potenciális szavazók százezreit próbálja elérni és döntésre bírni a kormánypárt.
A  falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés – nyilatkozta a kormánypárti Origónak Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan indult Magyar falu program kormánybiztosa. Az MTI által is szemlézett interjúban Gyopáros arról beszélt, hogy a falusi családi otthonteremtési programmal akár 100 milliárd forint is kerülhet a kedvezményezett családokhoz.
A kedvezményezetti kör alapját nem a települési jogállás, hanem a népességszám határozza meg, ezért a felső határ 5000 lakos. A települések 90 százaléka része a Magyar Falu programnak is – az érintett falvak listáját múlt héten hozták nyilvánosságra. A falusi csokot emellett kiegészíti a vidéki úthálózat javításának terve és egy, a „helyi életminőséget javító” támogatási csomag, amire együtt még 125 milliárd forintot szánna a kormány.

Célzott támogatás, biztos szavazóknak

A nagy összegű csok-os támogatást célzottan az önkormányzati választások előtt jelentette be a kormány, feladata pedig egyértelműen a Fidesz vidéki támogatásának megerősítése lesz.
A Policy Agenda (PA) témával foglalkozó tanulmányából kiderül,: azokban a falvakban, ahol igénybe lehet majd venni a támogatást, már eddig is sokkal többen szavaztak a regnáló hatalomra, mint az ellenzékre.
A PA vizsgálata szerint a lajstromban szereplő 2486 faluban 2,6 millióan élnek, negyedük Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben. A csokos települések 56 százaléka kelet-magyarországi, csak 39 százalékuk található a Dunántúlon, s mindössze huszaduk Pest megyében. A Policy Agenda azonban nem csak területi elhelyezkedés alapján tanulmányozta a támogatott falvakat, hanem politikai irányultság szerint is. 
A felmérés bizonyos szempontból nem okozott meglepetést: míg a tavalyi országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP 47,4 százalékot szerzett, addig a falusi csokkal érintett településeken ennél tíz százalékkal többet kapott.
Öt éve ugyanezeken a helyeken pedig csak 49-et, vagyis négy év alatt 152 ezer plusz voksot gyűjtöttek be a kormánypártok a támogatásban részesülő falvakban. Értelemszerűen az ellenzéki pártok rovására erősödött meg a Fidesz-KDNP támogatottsága: a Jobbik négy év alatt 3,5 százalékot gyengült az érintett településeken, a többi ellenzéki párt pedig az ott kapott voksok alapján be sem került volna a parlamentbe. 

Orbán folytatja a keleti nyitást: Kazahsztánba és Kínába látogat

Publikálás dátuma
2019.04.20 10:50
Orbán Viktor a kazah miniszterelnökkel, Karim Maszimovval. A diktatúrának számító Kazahsztánban is otthon érezte magát a kormány
Fotó: Orbán Viktor /Facebook
A miniszterelnök elugrik az önként távozó diktátor után frissen átnevezett kazah fővárosba, hogy aztán Pekingben írjon alá kétoldalú megállapodásokat.
Orbán Viktor kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz, majd április 25-28. között Pekingben Kína vezetőivel tárgyal, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombaton az MTI-t.
A magyar miniszterelnök a kazah fővárosban, Nurszultanban megbeszélést folytat Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel és Askar Mamin miniszterelnökkel, valamint a tervek szerint találkozik Nurszultan Nazarbajevvel, Kazahsztán első elnökével is. Nazarbajev több mint három évtizeden keresztül diktátorként vezette a 18 milliós országot, személyisége pedig annyira rányomja bélyegét a kazah mindennapokra, hogy önkéntes visszavonulása után a parlament róla nevezte át a fővárost, a korábbi Asztanát is. 
Ez olyan, mintha a fideszes kétharmad hálája jeléül egyszerűen Orbánnak vagy Orbániumnak keresztelné át Budapestet.
Nurszultáni látogatása után Orbán Viktor csütörtökön Pekingben Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyal, majd kétoldalú egyezményeket írnak alá. A magyar kormányfőt Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadja. Pénteken kezdődik Pekingben a második Egy övezet, egy út (One belt One Road, OBOR) fórum , amelyre 37 kormány-, illetve államfő, valamint más vezető jelezte részvételét. Kína külügyminisztere korábban elmondta: az eseményen olyan témák kerülnek a figyelem középpontjába, mint az összeköttetések fejlesztése, a növekedés új forrásainak feltárása, újabb együttműködési formák kialakítása és a fenntartható fejlődés. Magyarország fő, az OBOR-hoz kapcsolódó projektje a Budapest- Belgrád vasútvonal megépítése lesz, ami több mint 700 milliárd forintos áron épülhetne meg. A projektre a kínai állam ad hitelt, ám azt nehéz lenne megmondani, hogy miért éri meg mindez: egy becslések szerint 130 évbe telne, míg a vasúti összeköttetés gazdaságilag megtérülne Magyarországnak.
Frissítve: 2019.04.20 11:13