Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt

Publikálás dátuma
2019.04.06. 15:03

Fotó: Baranyi Ildikó / MTI
Magyarázat nincs, egyszerűen nem engedték át a határon.
Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A hírt maga Kelemen Hunor közölte egy közösségi portálon annak nyomán, hogy szombaton nem engedték be az országba. Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára. Amint leírta, az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.  Az MTI-nek telefonon részletesebben is beszámolt arról: román diplomata útlevéllel a Záhony - Csap határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába, azonban azt közölték vele, hogy a két társa folytathatja az utat, neki azonban vissza kell fordulnia.  "Egy ukrán nyelvű jegyzőkönyvet tettek elém, és bepecsételték az útlevelembe, hogy 2020 október 13-ig nem mehetek be Ukrajnába" - magyarázta. Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre. Amint a politikus a közösségi portálon írta: személyesen szerette volna átadni jókívánságait a KMKSZ-nek. "Beszéltem volna arról a közös útról, amelyet a kommunista diktatúrák bukása óta a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek bejártak, és azokról a kihívásokról is szóltam volna, amelyekkel szembe kell néznünk. (.) Így nem marad más, mint hogy innen kívánjak boldog születésnapot a KMKSZ-nek, a Szövetség tagjainak és szimpatizánsainak, és egyben a kárpátaljai magyarokat biztosítsam az RMDSZ szolidaritásáról" - áll a bejegyzésben.
Szerző

Több vagy kevesebb Európát?

Publikálás dátuma
2019.04.06. 12:00
A német Baloldal (Die Linke) plakátjai már úton vannak
Fotó: Paul Zinken / DPA
Európa jövője a tét, hirdetik minden oldalon az európai parlamenti voksolás kapcsán. Mindenki meg akarja változtatni Európát, csak mindenki másképpen. Közös nevező nincs.
Több vagy kevesebb Európát?, így foglalható össze az az alapdilemma, amely a májusi európai parlamenti választások kapcsán megfogalmazódik a politikai paletta mindkét oldalán. Igaz ugyan, hogy az Európai Parlamentben (EP) nyolc frakció van, de az alapkérdésben tisztán körvonalazódik az a törésvonal, amelynek két oldalán az integráció mélyítése, illetve annak még további lazítása mellett törnek pálcát a különböző politikai erők. Ez alól talán csak az Európai Néppárt (EPP) kivétel, amelynek azon a szárnyán, ahol a Fidesz is tanyázik, igen zavaros a viszonyulás. Bár látszólag, és a magyar médianyilvánosságban egyértelműen, a bevándorláspárti, illetve bevándorlásellenes erők között húzódik a fő törésvonal, ez távolról sem igaz. Márcsak azért sem, mert a nyugat-európai bevándorlásellenes erők és nagyközönség számára az elutasított bevándorló nem ugyanazt jelenti, mint régiónkban. A Brexit folyamata jelzi a leglátványosabban, hogy a nyugati, északi elutasítás sokkal inkább az EU bővítésével rájuk szakadt kelet-közép-európai olcsóbb munkaerő, azaz, ellenünk irányul, mintsem az egykori gyarmatokról, Afrikából, Ázsiából, Németország esetében Törökországból immár évszázadok, vagy legalábbis évtizedek óta folyamatosan érkezők ellen. A kétezres években csatlakozott kelet-közép-európai országokban úgy vált (látszólag) politikai rendezőelvvé a bevándorláshoz való viszonyulás, hogy régiónk gyakorlatilag nem bevándorlással, hanem épp kivándorlással küszködik, a muszlim tömegek, amelyektől hangosan féltik a keresztény Európát, messze elkerülik ezeket az országokat. Az igazi ok, amely térségünk bevándorlásellenességet zászlajára tűző politikai erőit szembe helyezi a nyugati fősodorral az a „kevesebb Európa”, az integráció mélyítésének elutasítása, a demokratikus jogállamiság elleni berzenkedés, az EU béna kacsa állapotának fenntartása. Orbán Viktor ezen erők legismertebb megtestesítője ugyan , de akár a lengyel kormánypártot, akár a szlovén néppártiakat, akár a Romániában kormányzó szocialistákat vagy a cseh kormányzó liberális-populista ANO-t nézzük, közös nevezőjük a jogállamiság normáinak sérelme és a kormányzati korrupció, mégha változó mértékben is. Ezek az erők nem azért utasítják el az integráció mélyítését mert Európa muszlim menekülteket fogad be, hanem azért, mert a közösségi hatáskörök kiterjesztése esetén saját játékterük szűkül. Ha például az EU nemcsak harmonizált minimumszabályokat hozna a közbeszerzésekre, mint jelenleg, hanem ugyanolyan egységesen és kötelező érvénnyel szabályozná, mint „az uborka méretét”, akkor bizony a kormányzati rokoni, haveri kör nem tudná felvásárolni az adott országot, vagy megszerezni minden jelentős beruházás kivitelezési jogát. A mára már összeurópai szinten fenyegető méretűvé váló szélsőjobboldal gyökerei a 70-es évekbe nyúlik vissza. Ma ugyan a bevándorlásellenesség a legismertebb hívószavuk, de térhódításuk a szíriai – iraki háború nyomán felélénkült menekülthullám előtt, a 2007-től kibontakozó pénzügyi-gazdasági világválsággal kezdődött el. Ugyanebben az időszakban szökkentek szárba az úgynevezett rendszerellenes formációk, a görög Sziríza, a spanyol Podemos és Cidadanos, az olasz Ötcsillag Mozgalom is vagy akár a magyar LMP. Bár egyikük sem szélsőséges, mindenképpen másak, mint az addig megszokott hagyományos politikai pártok, amelyek ellenében születtek. Legtöbbjük nem idegenkedik a populizmustól és az euroszkepticizmustól sem. Létük többek között annak köszönhető, hogy a hirtelen precedens nélküli gazdasági nehézségekkel szembesülő jóléti társadalmak elégedetlenek voltak a hagyományos politikai elit válságkezelésével, csodát vártak vagy legalábbis gyorsabb megoldást. Az európai lakosság kezdett abban hinni, hogy a gazdasági nehézségek annak köszönhetők, hogy „ezek mind egyformák” és valami radikálisan új hozhat csak „megváltást”. Részben igazuk is volt, hiszen a stabil nyugati demokráciákban valóban egyre jobban elmosódott a választóvonal a jobb és a baloldal között, a liberális alapértékeket, a jogállamisági és demokratikus normákat, de a neoliberális gazdaságpolitikát is mindkét oldal egyaránt beolvasztotta programjába és gyakorlatába. Ez az „egyformává válás” tette lehetővé a több évtizedes jobb-bal nagykoalíciós kormányzásokat, amelyeket kezdett minden rosszak forrásának tekinteni a nyugati választó és részben a szélsőségeseknél, részben a populistáknál vagy egyszerűen az új, rendszerellenes pártoknál vélte megtalálni az üdvözítő megoldást. Hogy milyen lesz a jövő Európai Uniója az nagymértékben függ attól, hogyan alakulnak ezek a tendenciák a különböző tagországokban, de attól is, hogy ki tartja kézben az uniós gyeplőt Angela Merkel német kancellár távozása után, letisztul-e az az uniós vízió, amelyet Emmanuel Macron körvonalaz, hol találja meg a helyét a francia elnök és pártja az EU erők porondján. Az  előrejelzések szerint gyengült ugyan a Néppárt, a szocialisták még inkább, de a Macronnal erősödő liberálisok harmadik legnagyobb frakcióvá léphetnek elő. Ez a három, a magyar kormányzati propaganda által csak bevándorláspártiként emlegetett erő együttesen fenn tudja tartani a mélyebb integrációs és szigorúbb uniós szabályozási törekvéseket. A szélsőséges, euroszkeptikus pártok sokat erősödnek, de amint eddig sem tudtak, úgy vélhetően a jövőben sem fognak tudni komolyabban együttműködni, mert közöttük sokkal több az elválasztó, mint az összekötő elv és érték.  

Ezektől az országoktól nagyon sok függ

Németországban Annegret Kramp-Karrenbauer első igazi tesztje lesz az EP választás. A CDU december elején megválasztott elnöke kezdetben igen népszerű volt, ám az utóbbi időben egyre többeknek, kivált a kereszténydemokraták liberális szárnyának és a bizonytalanoknak nincs igazán ínyére a CDU folyamatos jobbra tolódása. Ha a CDU/CSU nem érné el a 30 százalékot, az katasztrófával érne fel az uniópártok számára, márpedig ez most nem tűnik biztosnak. Nagy tülekedés várható a második helyért a két baloldali párt, a szociáldemokraták és a Zöldek között. Az SPD szempontjából élet-halál harcról van szó, hiszen ha a párt a harmadik helyre szorulna, akkor felvetődne a jelenlegi vezetés felelőssége. Nem mellékes, hogy szerepel a szélsőjobboldali Alternatíva (AfD). Manfred Weber számára különösen fontos az uniópártok szereplése, hiszen a keresztényszociális politikus az Európai Néppárt (EPP) listavezetője, így ő lehet az Európai Bizottság következő elnöke. Franciaországban Emmanuel Macron elnök túlvan a holtponton, mindegyik felmérés népszerűségének lassú, de biztos emelkedését jelzi. Jó ötlet volt részéről a konzultáció a kormány programjáról, más kérdés, hogy ezekből mit sikerül átültetni a gyakorlatba. Az elnök pártja 2-3 százalékkal vezet a közvélemény-kutatásokban Marine Le Pen jobboldali populista Nemzeti Gyűlése (RN) előtt, ezt az előnyt május végéig megtarthatja. Az elnök által fémjelzett tömörülés legvalószínűbb, hogy a liberális frakcióhoz csatlakozik majd, ami azért is fontos, mert az EPP és a szociáldemokrata frakció várhatóan már nem szerez abszolút többséget a következő EP-ben, így Weber bizottsági elnökké választása e frakciótól függhet. Olaszországban az nem is kérdés, hogy a Liga végez az élen. Matteo Salvini pártelnök, a jobboldali populista Liga elnöke egyfajta ernyőszervezetet hoz létre az európai populista pártok számára, így a radikálisok vezéregyéniségévé akar válni. Hogy ehhez mit szól Marine Le Pen, vagy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Heinz-Christian Strache, ez persze a jövő zenéje. Mindenesetre Salvini a kampányban is a bevándorlásellenességgel kampányol. Ugyanakkor a Liga mintha túllenne népszerűsége zenitjén, a gyenge gazdasági mutatók a párt népszerűségére is hatással vannak, már csak 31-33 százalékon mérik. A választás nagy kérdése az, vissza tud-e kapaszkodni a második helyre a vezetőváltáson átesett balközép Demokrata Párt (PD). Mind több felmérés szerint a populista kormány másik ereje, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) megállíthatatlanul megy lefelé a lejtőn, az is lehet, hogy 20 százaléknyian sem támogatják majd.  Lengyelországban idén ősszel parlamenti választást tartanak, így az EP-választás nem csupán az európai képviselői helyekről való döntést jelenti majd, hanem fontos előrejelzéssel is szolgálhat az ország várható irányáról. A legutóbbi EP becslések szerint a kormányzó Jog és Igazságosság a szavazatok 42 százalékával 27-et szerezhet meg az ország 52 EP-mandátuma közül, vagyis a mandátumszerzési küszöb alatt maradó pártok hozzásegíthetik a PiS-t az abszolút többséghez. A második helyezett Polgári Platform (Donald Tusk pártja) 27 százalékkal 17 képviselői helyre számíthat. Öt mandátumot jósolnak a nemrég alakult, Tavasz elnevezésű, szociáldemokrata irányzatú formációnak, hármat pedig Pawel Kukiz Mozgalmának, amelynek elitellenes retorikája leginkább az olasz Öt Csillag Mozgalomra emlékeztet.    Magyarországon az előrejelzések szerint a Fidesz  13, a Jobbik és az MSZP-PM 3-3, míg a DK és a Momentum 1-1 EP-képviselői mandátumot szerezhet meg. (RÓNAY TAMÁS, KÁRPÁTI JÁNOS)

Jelenlegi és várható erőviszonyok az új Európai Parlamentben

Politico és a EuropeanElections Stats.eu előrejelzései 1. EPP- Európai Néppárt jelenlegi frakció 217 várható 178 -183 2. S&D A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége jelenlegi 187 várható 132 -134 3. ALDE - A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért jelenlegi 68 várható 69-73 4. ECR Az Európai Konzervatívok és Reformisták (ide tartoznak a brit konzervatívok és a lengyel kormánypárt, a PiS is) jelenlegi 75 várható 60- 40 5. GUE/NGL Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal jelenleg 52 várható 49 6. Greens/EFA – Zöldek/Európai Szabad Szövetség jelenleg 52 várható 47 – 46 7. EFDD, A Szabadság és a Közvetlen Demokrácia Európája ( ezt a frakció a brit UKIP/Nigel Farage hozta létre, a Brexit miatt ez veszít a legtöbb mandátumot) jelenleg 41 várható 21 - 32 8. ENF, A Nemzet és Szabadság Európája ( a választások nagy nyertesének ígérkező frakció. Új neve AEPN, Európai Népek és Nemzetek Szövetsége lesz, vezéralakja  Matteo Salvini)  jelenleg 37 várható 61-60    Az euroszkeptikus pártok a mandátumok 14 százalékára számíthatnak.  

Tények és adatok az EP választásról

  • a részvétel a 80-as évektől folyamatosan csökken, 1979-ben 61,99 , 2014-ben már csak 45,47 százalék volt
  • a legalacsonyabb a részvétel Szlovákiában, legutóbb 13,05. Magyarországon 38 százalék voksolt 2014-ben. Olaszországban 57,22, Franciaországban 42,43, Svédországban 51,7, Németországban 48,1, Spanyolországban 43,8 százalék. Bulgáriában, Görögországban, Luxembourgban, Belgiumban a szavazás kötelező.
  • 705 mandátum sorsáról dönt a választás. Eddig 751 mandátum volt, a brit kilépéssel csökken a szám. Ha a britek július 2., az új parlament felállása után is EU tagok maradnak, akkor részt kell venniük a választáson.
Szerző
Témák
EP-választás

Kurz nekiesett az FPÖ-nek

Publikálás dátuma
2019.04.06. 09:30
Sebastian Kurz osztrák kancellár (balra) és Heinz-Christian Strache alkancellár próbál távolságot tartani a szélsőségesektől
Fotó: ALEX HALADA / AFP
Ki akarja zárni a szélsőségeseket kormányából az osztrák kancellár, akire Berlinből is egyre nagyobb nyomás nehezedik.
Szokatlanul élesen bírálta a koalíciós partnert, a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) Sebastian Kurz osztrák kancellár. Felszólította a szélsőséges politikai erőt: határolódjék el az ultraradikális Identitárius Mozgalomhoz tartozó párttagoktól. Kurz szokatlanul kemény felszólítása azért is váratlan, mert az osztrák kormány esetében általános: azt a benyomást keltik, mintha mindig minden a lehető legnagyobb rendben lenne a kabinetben. A kancellár a lehető legritkábban bírálja partnerét. Ehhez képest most a Twitteren úgy fogalmazott: a jobboldali radikálisok semmivel sem jobbak az iszlám szélsőségeseknél. Kifejtette, határozott fellépést vár el a szabadságpárttal a szélsőjobboldali mozgalommal szemben, s elfogadhatatlannak tartja, ha átfedések vannak a párt és a mozgalom között. „A radikális ideológiának nincs helye társadalmunkban” - fejtette ki. Ausztriában a mozgalomnak nincs politikai súlya. Az identitáriusok a kultúrrasszizmust képviselik, azt vallják, hogy az európai kultúrát az iszlamisták fenyegetik. A mozgalom Franciaországban jött létre, majd más államokra is átterjedt. Befolyásolta a 2003-ban Olaszországban alapított újfasiszta CasaPound nevű mozgalmat is. Ausztriában 2012-ben jegyezték be. A mozgalom a közösségi hálókon hallat magáról, illetve különféle akciókat hirdet. Miként kerültek az identitáriusok Bécsben kormányzati szintre? Múlt héten derült fény arra, hogy szóvivőjük, Martin Sellner nagy összegű adományt kapott attól a merénylőtől, aki az új-zélandi Christchurchben 50 muzulmánt mészárolt le. A kabinet ezután bejelentette, vizsgálja a lehetőségét annak, miként oszlathatnák fel a mozgalmat. Mint azonban jogi szakértők rámutattak, ez nem is ígérkezik annyira egyszerű feladatnak. Később azonban egyes osztrák lapok rámutattak, akadnak közös pontok a mozgalom és az FPÖ között. A jelek szerint Kurz annyira komolyan veszi ezeket az értesüléseket, hogy nyílt elhatárolódást vár a szabadságpárttól.  Az identitáriusok a hadseregnek sem lehetnek tagjai - írta pénteken a Der Standard. Mint a Neue Zürcher Zeitung írja, elképzelhető, hogy az osztrák kancellár ezzel szívességet is tesz a pártnak. Azt már régóta lehet tudni, hogy az Osztrák Szabadságpárt kapcsolatai igencsak szívélyesek a szélsőséges bajtársi egyesülettel, a Burschenschafttal, továbbá más szélsőjobboldali csoportokkal is. Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke ugyanis egyre nagyobb távolságot próbál tartani a párt szélsőségeseitől, ezzel is megpróbálja igazolni azt, hogy az FPÖ igenis minden szempontból alkalmas a kormányzásra. Mi válthatta ki Kurz felháborodását:? Részint az, hogy három hírszerzés felett is szabadságpárti politikusok gyakorolják a hatalmat. Márpedig ha az FPÖ egyes politikusai neonáci, illetve Oroszországhoz köthető szervezetekkel barátkozik, akkor fennáll a veszélye annak, hogy fontos titkosszolgálati értesülések jutnak el a Kremlhez. Kurznak elsősorban nem is Strachéval van gondja, hanem az általa megbízhatatlanabbnak tartott Herbert Kickl belügyminiszterrel, aki 2016-ban, az FPÖ főtitkáraként beszédet is mondott az indentitáriusok egyik rendezvényén. Kurz Ausztria hírnevét félti. Ha kiderülne, hogy az osztrák belügy egy harmadik országnak szivárogtat, akkor más államok titkosszolgálatai is alaposan megfontolják azt, mit adjanak tovább Bécsnek. A német kereszténydemokrata politikus, Elmar Brock már tett is erre való utalásokat, ami azt jelzi: Berlinből is egyre nagyobb nyomás nehezedik Kurzra, hogy zabolázza meg a kormány szélsőséges elemeit.