RMDSZ; NER;

2019-04-07 11:02:54

NER-uralom a romániai magyar médiában: ismét Orbánéknak akarnak megfelelni, tisztogatnak

Nézői visszajelzésekből tudta meg múlt pénteken Gáspárik Attila, hogy a marosvásárhelyi Erdély Televízió (ETV) megszüntette a több mint 10 éve heti rendszerességgel futó Erdélyi Kávéház című kulturális-közéleti műsorát. 

Gáspárik, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgozott az ETV-nél. Elmondása szerint pár hete a műsor vendége volt Markó Béla, akivel a februári RMDSZ kongresszusról beszélgetett. A felvételt azonban nem engedték adásba, arra hivatkozva, hogy rossz a hangminőség. Múlt héten Zsótér Sándor, a budapesti Nemzeti Színház rendezője lett volna a vendég, de ezt a felvételt sem sugározták, a nézők jelezték a műsor elmaradását. Érdeklődésére megtudta, az Erdélyi Kávéház többé nem szerepel az Erdélyi tv műsorán. Magyarázatot mindmáig nem kapott.

Nem ez az első eset, hogy az RMDSZ-közeli média az Orbán-kormány felé való megfelelési kényszeréből adódóan tisztogat saját berkeiben. 2017 decemberében megszüntették az orbáni politizálást bíráló, azzal nyíltan szembeszegülő Erdélyi Riport hetilapot, menesztették a maszol.ro portál „balliberális”, Orbán-kritikus véleményrovatának szinte teljes gárdáját. Az viszont még ennek fényében is sokatmondó, hogy egy, az RMDSZ emblematikus volt, jelenleg is tiszteletbeli elnökével készült interjú sugárzását tiltja be egy RMDSZ média, épp az a TV, amely létrejöttét is Markónak köszönheti. Tény, Markó kritikus az Orbán-kormánnyal szemben, rendre magyarországi baloldali médiában publikál.

Az ETV működése kapcsán Gáspárik Attila a Népszavának elmondta: Az Erdély tv-nek sose volt karakteres identitása. A műsorok mindig valahogy összeálltak, de nem lehet azt mondani, hogy egy specifikus stílusa lett volna. Utánozta a nagyon közszolgálati tévéket. Leginkább a Duna tv-re hasonlított, persze jóval kevesebb pénzből gazdálkodva. Az ötletgazda Medgyessy Péter miniszterelnök volt, de az induláshoz ígért 300 millió forint egyben sosem érkezett meg, ezért a finanszírozást a Communitas Alapítvány, az RMDSZ alapítványa vállalta át, amely máig a fenntartó. Ahhoz, hogy ez a tv rendesen nézzen ki és bekerüljön mindenféle kábelrendszerekbe több pénzre lett volna szükség, állítja Gáspárik. „A reklámozók nem jönnek egy pártkötődésű tévéhez, egy párt meg nem engedi ki a csatornát a kezéből… Így él folyamatos kiszolgáltatottságban”. A színidirektor hangsúlyozta, önkéntesként dolgozott a tv-nél több mint 10 éve, az Erdélyi Kávéház is több mint 350 adást élt meg. „ Zsótér Sándorral kellett volna adásba menjen múlt héten egy beszélgetés. Reggel többen hívtak telefonon, hogy miért maradt el? Nem tudtam, hogy elmaradt.

Felhívtam a főszerkesztőt, aki szegény hebegett, habogott, hogy mindent megtett, de a technikai menedzser így döntött. Milyen alapon, nem tudja ő sem. Felhívtam az illetőt, aki tudtomra adta, hogy ő nekem nem tartozik elszámolással, majd a kuratórium előtt…. Felhívtam a kuratórium elnökét Szép Gyulát (a kolozsvári Opera igazgatója), sajnálta a dolgot, azzal mentegetőzött, hogy kicsifiú ő, nem tudta megakadályozni és sajnálja, de majd lesz egy kuratóriumi gyűlés… Felhívtam Markó Béla alapító társamat, mondanom sem kell, ő is tudott róla és nagyon elégedetlen volt. Takács Csaba (az RMDSZ korábbi ügyvezető elnöke, Markó „jobbkeze”) a másik alapító, azt mondta, nem tud mondani semmit…

Érdekes volt megtapasztalni, hogy 30 évvel a forradalom után, nagy karriert befutott emberek széttárják a karukat és közben a cipőjük orrát figyelik. Szerintem a helyzet rosszabb, mint 1989-ben. Akkor az ember reménykedett egy forradalomban, de ma már remény sincs, a jelenlegi helyzet a választófülkékben alakult ki. Magam részéről a magyarországi belpolitikai rendszer importálásának tudom be azt, ami most történik”, mondta Gáspárik. A marosvásárhelyi direktor szerint a mindenkori román hatalomnak ez a helyzet jó, hiszen a magyar kisebbség egymásnak esik, és azzal köti le az energiáit. Állítja, az erdélyi magyarság teljesen elvesztette az immunrendszerét, „minden úgy van és lesz, ahogyan azt a budapesti helytartók mondják. Ez lesz és van a sportban, a kultúrában, gazdaságban. Páran vagyunk még, akik még lámpát próbálunk lengetni a ködben… Nevetségessé tesznek, kiszorítanak mindenhonnan, csörgősipkát húznak a fejünkre”.

Érdeklődésünkre, hogy ellenőrizte-e a Markóval készült műsor hangminőségét, Gáspárik elmondta, nem mutatták azt meg. Hozzátette: „azt hiszem, érettségi sem kell ahhoz, hogy egy felvett műsor hanganyaga tönkremenjen. Azok után, ami történt nem hiszek semmit. Tegyük fel, hogy hibás volt a hang, akkor viszont azt kellett volna mondani, „sajnálom, újra kell venni”. Ennek az esélyét sem adták meg. Markó remek cikkeket ír mostanában az ÉS-ben… Romániában már nincs hol közöljön? Lehet. Sőt. Minden lebutítva, minden a NER szerint megy. Miért kellett ideküldeni több milliárd forintot sajtóra? (2017 év végén az Orbán-kormány 1,45 milliárd forintot ítélt meg egy kolozsvári, Tőkés László közeli, Demeter Szilárd által támogatott média alapítványnak, néhány hete pedig újabb 1,9 milliárdot.) Akkora üzlet lenne a ráfizetés? A fociakadémiákat megértem, az élősúlyban eladott gyerekek jól mennek a külföldi piacokon, a szegénységből meg egy jó ballábbal ki lehet törni…”, fogalmazott keserűen a marosvásárhelyi színész-igazgató.