Egy zacskó cukor

Egyedül hajlong az asszony a réten, kötött pulóverben, melegítőalsóban. Egyik oldalán kék, a másikon piros műanyag vödör. Vörhenyes szőrű kutyája kicsit odébb, a fűben elnyúlva hever, füleit néha megrebbentik a domboldalról rajtoló, s a virágzó kökénybokor köré lerajzó méhek. A falu központjában megkondul a harang, megüzenve a pontos időt. Reggel van, még kicsit korán, de errefelé harang nélkül is érzi mindenki, mikor indul a nap. 
A nagyobbik vödörbe tyúkoknak szed gyermekláncfüvet, pitypangot, errefelé cserbókát. Máshol hívják pongyolának, kácsavirágnak, kikiricsnek, papatyinak, pimpamnak, barátfejnek, bimbófűnek, buborékfűnek, éjjelilámpának, kutyatejnek, láncfűnek, láncvirágnak, pimpárénak, sőt még zsibavirágnak is. S mennyi mindenre jó egy ilyen egyszerű kis virág, azon túl, hogy erdei tündéres koszorút lehetett fonni hármasával összefogott szálaiból, beleszőve itt-ott egy-egy rezgő pásztortáskát, kamillát vagy épp ibolyát. 
Csak a gyerekkor képes a tárgyon túl álmodni, boltos játékot például, ahol egy ilyen narancssárga virágfej akár ezer forintot is érhetett, s úristen, mi mindent lehetett venni egy ilyen boltban ezer forintért! Akár vadonatúj Ferrarit is – kicsorbult, de azért vagány, lendkerekes, műanyag, kék Trabantot valójában –, vagy egy egész zacskó gyümölcsös, rózsaszín, egyenként becsomagolt Fruttit, ami legtöbbször akáclevél volt, üres műanyag zacskóba pakolva. Mert az igazit sose kaptuk meg egyszerre egy egész zacskóval, amit kaptunk, azt is háromfelé kellett osztani igazságosan, szemenként. Egy teljes zacskó, felbontatlan, „csakamiénk” cukor olyasfajta vágyálom lehetett, mint elutazni Amerikába, távoli, megfoghatatlan, nem is igaz. S ezen már a felnőttkor sem változtathat, mert Amerikába eljuthatunk ugyan, de az egész zacskó cukor már sosem okoz akkora örömet, mint ha olyankor kaptuk volna meg, amikor valóban vágytunk rá.
A kisebb vödörben réti sóska gyűlik, apró levelű. Savanyúbb ez, mint a kerti, s nem is olyan szapora a szedése, úgy kell a pici leveleket egyenként kibogarászni a fűcsomók alól, s kiszálazni majd később a konyhában. De így is mindig marad egy-egy fűszál a mártásban, amit jobb esetben még a tányéron észreveszünk, mert a főtt fű semmit sem veszít a színéből, harsány zöld marad, ellentétben a sóskával, ami szürkés-olívára olvad. Hozzászed majd a kertben jó néhány maréknyit a sajátjukból. Jó előre elvetették már a magokat, ki is bújtak a telt levelek, amik a mennyiséget adják a vadon termett üde zamata mellé, s szakít egy kis tárkonyt is, hogy eltérítse kissé a savasságot. 
Mire megtelik a két vödör, már három busz is elmegy, s félig felszárad a tócsa, amiből a méhek oltják szomjukat két szorgos fuvar között. Az asszony elindul hazafelé, lassú, vánszorgó léptekkel. Képzeletében a pitypangok napsárga bugája fehér bóbitába vált, amit megfújva finom kis ernyők ereszkednek alá: mind-mind egy kívánság volt valaha, egy tűzpiros autó, egy távoli ország, olykor csak egy egész zacskó cukor.
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.04.12. 09:02

Bibi örök

Hiába szerzett azonos számú mandátumot Beni Ganz tábornok Kék-Fehér balközép koalíciója, ezúttal is Benjamin Netanjahu és a Likud a választás győztese Izraelben. Az illiberalizmussal kacérkodó vezér megalakíthatja ötödik kormányát, megdöntve ezzel az államalapító Ben Gurion hivatali rekordját. Az alacsonyabb részvétel ellenére a Likud több szavazatot szerzett, mint 2015-ben, „Bibi” presztízsét három komoly korrupciós ügye sem ingatta meg, mint ahogy az ország súlyosbodó nemzetközi elszigetelődése sem számított. 
Hovatovább a legendás angol csatár  elhíresült mondása lesz érvényes az izraeli választásokra is. "A futball olyan játék, amit 22-en játszanak 90 percen át, és a végén mindig a németek nyernek" - mondta egykor Gary Lineker, de a legutóbbi világbajnokságon, amikor címvédőként már a csoportkörben kiestek, ő maga jelezte, hogy „az előző verzió a múlté.” De kérdés, lesz-e ereje, kitartása a demokratikus ellenzéknek kivárni, míg az izraeli politikában is megtörik az átok.
Nyilván frusztráló, hogy bárki neve alatt egyesülnek a demokratikus erők, bármennyi botrány és konfliktus halmozódik fel egy-egy Netanjahu kormányzat alatt, bármennyire belefárad a lakosság abba a patthelyzetbe, amely többek között annak is köszönhető, hogy a miniszterelnök nem hajlandó visszatérni az izraeli-palesztin béketárgyalások zöldasztalához, az ország Bibije demokratikus választás útján megdönthetetlen. Már másodjára tűnt úgy néhány óráig, az exit pollok alapján, hogy győzött az ellenzék, aztán mégsem… Marad minden a régiben. 
A Közel-Kelet egyetlen demokráciája tovább fog sérülni, a Donald Trump harcias támogatását maga mögött tudó Netanjahu pedig tovább fogja feszíteni a húrt. Minden bizonnyal megpróbálja beváltani legutóbbi kampányígéretét, a nemzetközileg bírált telepespolitika „tökéletesítését”, a telepek csatolását.  Jeruzsálem státusának megváltoztatása, a Golán fennsík fölötti izraeli szuverenitás amerikai elismerése mellett ez lehet az utolsó csepp a pohárban. Pokollá válhat immár az Ígéret Földje.
Szerző
Gál Mária
Frissítve: 2019.04.11. 09:31

Lámpaoltás

Létezik egy elmélet – mi is írtunk már róla –, amely szerint nem a Juncker-plakát, hanem a Tiborcz-Elios ügy okozott végzetes törést Orbán Viktor és az Európai Néppárt kapcsolatában. Akkor történt meg először, hogy a néppárti dominanciájú uniós intézmények egészen a miniszterelnök családjáig követték a korrupció nyomait, és valószínűleg akkor értette meg a kormányfő, hogy a tét nem csupán a jövőbeni támogatások lenyúlhatósága lehet; hogy a brüsszeli vizsgálók a csalással szerzett és már sajátnak hitt vagyonkákat is visszakérhetik. 
Az Európai Bizottság magyarországi razziája az Eliosnál és a Tiborcz-cég partnereinél kétségkívül paradigmaváltás a 6-7-8 éve folyamatos szemhunyáshoz képest, és az sem véletlen, hogy éppen most érkezett el az ideje. EP-kampány van, és miután az Orbán-problematika részben Orbán Viktor akaratából, részben attól függetlenül az európai sajtó mainstream témái közé került, immár a donor országok adófizetői előtt sem titok, hogy szorgos munkájuk gyümölcsei mesés magánvagyonokká változnak az Orbán-család környékén. A drága vő látványos, kizárólag uniós projekteknek köszönhető tollasodását még a migrációt élet-halál kérdésnek, Orbán Viktort hősnek látó szélsőséges pártok híveinek is nehéz (az európai közép szavazóinak pedig lehetetlen) eladni. 
Az a vélekedés, hogy „Európa megmentése” feljogosít a leplezetlen nepotizmusra és a kormányprogrammá emelt harácsolásra, igazi hungarikum, amivel a Fidesz szűkebben értelmezett táborán kívül senki nem azonosul a kontinensen. Azokban az országokban, amelyeknek a pénze és politikai jóindulata a rezsimet élteti, a magyar kormányfőt mára fölhelyezték az európai periféria pénzéhes despotái közé. Népes a mezőny, de olyan vezetőnk pillanatnyilag csak nekünk van, akinek a háza népénél 13 milliárd forintnyi ellopott eurót keresnek a Bizottság ellenőrei.
Frissítve: 2019.04.11. 09:31