Agysejtszaporító öröm - avagy egy hétköznapi filmünnep

Publikálás dátuma
2019.04.15. 11:00

A karlsruhei Independent Days nemzetközi fesztiválon nincs pénzcsillogtatás, elit sürgés-forgás, sajtólihegés. Csak a képek mozognak vég nélkül.
Az április elején 19. alkalommal vásznat bontó karlsurhei független filmfesztiválon senkinek nem kell vörös szőnyegen átmennie, vagy mellette állva sztárokért bódulnia. Igaz, sztárok, rendezőistenek sincsenek. Nem működik a filmpiac, nem lehet üzleteket kötni, nincs kivel tárgyalni nagy projektekről, milliárdos költségvetésű koprodukciókról. A pályakezdőket nem ringatják hiú álmokba pitching-prezentációk. A kritikusoknak, tudósítóknak nem kell egzaltáltan, tájékozottságot fitogtatva válogatniuk tucatnyi vetítőhely egyidejű programjai között. A nézőknek pedig nem kell minden ügyességüket és kapcsolatukat mozgósítani egy-egy belépőért, hogy elmondhassák, ők is ott voltak. De hát akkor miféle fesztivál az ilyen? Kínál egyáltalán valamit? Igen. A Schauburgot, egy szép mozit Karlsruhe egyik csendes kis utcájában, az emeletén egy kényelmes vetítőtermet, melynek óriási vásznán déltől éjfélig lehet mozgóképeket nézni. A multi-filmipar nullahalmozó számokkal működő gyártási-finanszírozási rendszerétől független alkotásokat, amelyek felfogható nagyságú pénzekből készülnek. Vagy éppen önerőből. Egyszóval, emberszabású filmeket, amelyek nem tőlünk távoli, mesés csillagképekben, hanem mellettünk, a mi világunkban készülnek, és arról is szólnak. Agysejtszaporító öröm nézni őket. A fesztiváligazgató, Dr. Oliver Langewitz nem válik köddé a mobilhívásoktól és a protokollfeladatoktól. Ott van a helyszínen, nyugodt, bárki beszélhet vele. Elmondása szerint kis csapattal dolgozik, internetes fórumokról válogatják össze a program 150 filmjét. Az alacsony költségvetésnek egyébként egyre kevesebb közvetlen hatása van a filmek képi világára, technikai jellemzőire. Szinte mindegyik munka professzionális szintet képviselt. A mai független alkotók nem szorulnak rá a minimalista-dokumentalista formákra. A digitális technikának is köszönhetően a kompozíciók kidolgozottak, ha kell, tónusgazdagok. A mai vágásnyelvezet használata végképp nem jelent problémát. Szinte nyomasztó volt látni, mennyi felkészült tehetség mozgolódik korunk filmkultúrájában. Talán a nagyjátékfilmek dramaturgiai szerkezetét jellemzi némi görcsösség. A közülük legjobbnak ítélt, kanadai Maszk nélkül érzékenyen tár fel mélyrétegeket a muzulmán nők hagyományokba bilincseltségéről a nyugati világ szabadabb levegőjén is. De a drámai tartalom körül tett több kör miatt négyszer ér véget. A rövid(játék)-filmek többsége viszont mestermunka. Az Európai Filmdíjra is jelölt grúz doku, A társadalom rabja megrázóan és eredeti eszközökkel szól a transzneműségről, de a vidámabb témákra vágyó nézők sem panaszkodhattak: végignevethették a bécsi kávézók hangulatával játszó Pincérek karneválját, vagy éppen a mi Susotázsunkat. A független filmek örök kérdése persze mindig a forgalmazás. Egy fiatal német alkotó, Alexander Tuschinski az Amazon Prime-ra és a Facebook-„marketingre” esküszik. De egyre fontosabb lenne a rendszeres kritikai visszhang, a sajtóterelés is. A kisebb filmgyártásokban talán jobban megtalálja helyét a független film. Gondoljunk csak arra, hogy nálunk a VAN…, az Ernelláék Farkaséknál vagy a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-) milyen szervesen és sikeresen tudott megjelenni a hazai filmkínálatban.      

Lehet új Baumgarten-díj

Publikálás dátuma
2019.04.14. 18:39

Fotó: NÉMETH ANDRÁS PÉTER
Mostanra több mint két és fél millió forintnál jár a Kukorelly Endre író által kezdeményezett Baumgarten-díj újraalapítását célzó gyűjtés. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a szerző március közepén tette közzé Facebook oldalán a felhívást, amelyben a Baumgarten Ferenc Ferdinánd által a huszadik század elején alapított díj visszaállítására szólított, és egyúttal felajánlott e célra egymillió forintot. A Kalligram Kiadó vezetője, Mészáros Sándor nemrégiben felkarolta a kezdeményezést és rendelkezésre bocsátott egy alszámlát, oda várják a hozzájárulásokat. Kukorelly hangsúlyozta, a jelenlegi méltánytalan állami díjazást szeretné leváltani e kezdeményezéssel, s annak örülne igazán, ha minél többen magukénak érezhetnék a díjat, akár csak egy kisebb összeggel támogatván annak megvalósulását. A hozzájárulás pontos módjáról az érdeklődők a Gyümölcsöskert – Baumgarten-díj Facebook csoportban tájékozódhatnak. Az eddigi támogatók sorában szerepel többek között Arató András, Lőkös Ildikó, Hadházy Ákos és Karácsony Gergely is.
Szerző
Frissítve: 2019.04.14. 18:40

A bohóc is lehet diktátor

Publikálás dátuma
2019.04.14. 17:27

Fotó: Mohai Balázs / MTI
Slava Polunin nagy mestere a színpadi hatásnak. Az emelkedettet váltogatja viharos sebességgel a profánnal, a közönségest a költőivel.
Az idei MITEM a szervezők szándékai szerint egy igazi nagy dobással indult. A világhírű orosz bohóc, Slava Polunin előadásával. A Slava’s SnowShow 1993-ban született. Azóta óriási siker mindenfelé és ennyi idő után most először jutott el Magyarországra, mégpedig a Fővárosi Nagycirkuszba. A rendező Polunin nem csak bohóc, hanem az egyik jelentős szentpétervári cirkusz művészeti igazgatója, emellett saját művészteleppel, művészi laboratóriummal is rendelkezik. A bohóclét filozófiáját, értelmét kutatja. A SnowShow-ban ennek jelei kézzelfoghatóak. Az elején jön a sárga bohóc, a lírai alkat ő képviseli a költészetet, az esendőséget. Aztán érkeznek a zöld bohócok, nagy fülük, azonosíthatatlan maszkjuk valamiféle állatfigurára emlékeztet, de nem tudni melyikre. Ők a megfékezhetetlen, rakoncátlan manók, bolondoznak, heccelik egymást és a közönséget is. Olykor kilépnek a szavak nélküli, csupán zenével kísért, látványos színpadi etűdből és arcátlanul pimaszkodnak. Lelocsolják a nézőt. leveszik a cipőjét, máskor hatalmas pókhálót vonnak a közönség köré. Muszáj bevonódni, mert különben nem szabadul ki az ember a háló fogságából. Nem kérdezik, lehet-e. Mire reagálnánk vagy jeleznénk, hogy belegyezzünk, már sok minden megtörténik. Persze, tudjuk, hogy ez játék, vannak is, akik nagyon élvezik. Visszatalálnak gyermeki önmagukhoz. Lelazulnak, elvesztik béklyóikat. Mellettem egy idős úr ült, sapkáját maga elé a botjára akasztotta. A maradék résen át leste a színpadot, meg sem mozdult. Az arcán azonban látszott a gyermeki mosoly. Polunin nagy mestere a színpadi hatásnak. Az emelkedettet váltogatja viharos sebességgel a profánnal, a közönségest a költőivel. A közönséget pedig néha valósággal rángatja. Nincsenek határok, a bohócnak mindent lehet. Az előadás végén a nézőkkel szembe fújják a havat jelző papír darabkákat. Rengeteget. Akik tudják, hova jöttek felkapják dzsekijüket, kapucnijukat, mások a pulóverükkel takarják el a szemüket. Aztán jön a labdázás. Nagyon sok gömb, bele lehet ütni, sőt bele is kell, ha nem várjuk meg, hogy magától eltaláljon. A dolog ritmusa egyoldalú, ha nem szaladunk el, nincs mese, játszani kell. Ha csak nem úgy teszünk, mint a már említett idős úr, aki a végén a papírdarabkáktól szinte teljese belepve sem mozdult, csak ült egymagában és valahol teljesen máshol járt, képzeletbelei évtizedeket és sok ezer kilométert átlépve. Én pedig napokig szedtem ki az ingembe, kabátomba és a jegyzetfüzembe beragadt, hazavitt „havat”. 
Szerző
Témák
MITEM