Csak nehogy még nagyobb baja legyen abból az MTK-nak, amiért futballistáinak a hányadot illetően tekintélyes része vírusfertőzést kapott, amely aztán az utánpótlás tagjait is elérte. Miként Dreissiger Imre, a Heim Pál Gyermekkórház köztiszteletben álló ortopéd sebésze, a kék-fehérek csapatorvosa megállapította: „A keret jelentős része legyengült állapotban van, egyrészt a betegség miatt, másrészt, mert a játékosok értelemszerűen nem tudtak részt venni az edzéseken.”
E miatt a Hungária körúti klub szombathelyi mérkőzése elhalasztását kérte. A kieséstől menekülni próbáló, az első osztályúnak nevezett tizenkettes mezőny tizenkettedik helyén álló, házigazda Haladás válasza elutasító volt, majd a szövetség döntött: a találkozót az eredeti időpontban le kell játszani. Másként: amennyiben az MTK-nak a takarítónőt is be kell állítania, úgy igazolja le villámmal a partvisos asszonyt, és küldje a Hidegkuti stadion termei meg folyosói helyett a vasi pályára. Súlyos túlzásnak tartom egy internetes portál megjegyzését, mi szerint „felhördült az ország”, hiszen az egész bajnoki fordulót 17 505 (meccsenként átlagban 2917) néző tekintette meg, de állítólag „még a semleges klubok fórumait is elárasztották a kommentek”, melyek többsége a szombathelyi klubra nézve legalábbis kellemetlen, ha nem éppen lesújtó volt.
Más – de hasonló kicsengésű – megnyilvánulásokat böngésztek a nyugat-magyarországi egylet vezetői, akik közleményt adtak ki: „Egyes médiákban (sic!) és az MTK szurkolói részéről érthetetlen támadások érték a Szombathelyi Haladást”, jóllehet – írták – teljesen mindegy, mi a klub álláspontja, a határozatot ilyen esetekben az MLSZ hozza meg. Egyébként is lehetetlen helyzet elé került volna a vasi csapat – jegyezték meg –, mert az MTK április 22-ére vagy 23-ára szerette volna áttenni a mérkőzést, ám a Szombathely 20-án Debrecenben, majd 27-én Kisvárdán szerepel, és két ilyen hosszú buszút közé nem lehet beilleszteni egy bajnoki meccset.
Ez utóbbi „érv” a mulatságosság határát súrolja, de híven jellemzi a modern idők magyar futballjának viszonyait. A történetben azonban nem ez a leginkább meghökkentő. Hanem a szövetség döntése, melyet a Szombathely persze „bölcsnek” titulált. Józanul nem lehet mást gondolni, mint azt: ha egy csapatnak nincs tizenegy egészséges embere, akkor azt az együttest semmiféle testület ne kötelezze a játékra, pláne ne tegyen ilyet az a szervezet, amelynek hivatása lenne őrködni a teljes magyar labdarúgás fölött. Az elutasítás megmagyarázhatatlan, elvégre ellenkezik a legelemibb erkölcsi normákkal, ráadásul kiszolgáltatottá tette a kárvallott felet. A tekintetben persze a Haladás is vétlen volt, hogy nem a szombathelyiek idézték elő a budapesti betegséghullámot, de – ha nem „debrecenezünk” és „kisvárdázunk” – valójában milyen hátrány érte volna a vasiakat, ha máskor, mindkét klubnak megfelelő időpontban, azonos feltételek mellett vívják meg a küzdelmet a szombathelyi zöldek és a fővárosi kékek?
A meccs lejátszása előtt a végeredményt csak sejteni lehetett, az viszont biztos volt: a fair play vesztett. S persze az igazság sem győzött, mint a mesében, mert az MTK 1-0-ra kikapott; már-már azt írtam, nem tudta teljesíteni a lehetetlen küldetést, de nyolcvanhat percig 0-0-ra állt, és bizony a mai magyar NB I-ben a bejárónővel sem képtelenség a pontszerzés. (Ahogyan Szombathelyen, úgy másutt sem.) A siker megítélése pedig még a Perint partján sem egyértelmű. Miként azt a nyugat.hu írta, olvasóik egyike szerint „Jézus húsvéti feltámadása semmi ehhez a tavaszi Hali-sorozathoz képest”, egy másik pedig azt kérdezte: „Nem lehet, hogy az erős szél fújta be a labdát?” Ezekre az ironikus mondatokra így reagált egy harmadik drukker: „Ha folyamatosan kikap a csapat, az a baj. Ha nyernek pár meccset, nektek az is baj! (…) Ti nem tudtok semminek se örülni?!” (A „ti” előtti kipontozott résztől jobbnak láttam eltekinteni.)
Jelzem, lehet, hogy már az én gyomrommal is baj van.
E különös verdiktet egyáltalán nem veszi be.
