Nyuszi, talán beteg vagy?

Valami baj lehet idén a nyúllal. Nem igazán jól alakul a húsvét. Van ilyen, hiszen még a gyerekdal is azon aggódik: „Nyuszi, talán beteg vagy?” Természetesen nem a Nagyhét elején lángra lobbanó Notre Dame félelmetes látványán ízetlenkedem. Az szívszorító dráma volt, ám a tűzoltók küzdelme, a Párizs népét összekovácsoló aggodalom, a segítségre mozduló világ, a francia Muzulmán Szövetségtől a Mazsihiszig, Szegedtől Fehérvárig felajánlott adományok emelkedetté és hősiessé tették. De itthon sikerült a tragédiát komédiává silányítani. Nálunk a nyuszi nem áll a helyzet magaslatán, csak ül a fűben és szundikál, nem gondoskodik az ünnep méltóságáról.
Az alaphangot a miniszterelnökhelyettes adta meg. Kerek-perec kinyilatkozta: a hibás „az a Franciaország, amely megtagadta saját történelmét, saját kereszténységét és hitét”. Épp csak nem tette hozzá: úgy kell nekik! Na persze bűnrészes az egész nyugati kultúra, amelyet -szemben a makulátlan magyar kurzussal - „az apokaliptikus értékvesztés” mételyez. Ez, gondolom, főleg abból áll, hogy sehogy sem bírják respektálni a NER erényeit, és európai ügyészséget meg egyéb istentelen dolgokat forszíroznak. A legsátánibb tettük állam és egyház szétválasztása, amiből aztán egyenesen következik a templomok leégése. Az nem világos, hogy mindez Isten büntetése avagy Semjén gyanúja szerint a tatarozáson spóroló állam szűkkeblűsége, de mindegy is. Ha már a migránsokat sehogy sem sikerült belekeverni, akkor legalább üssük Macront és az átkos liberalizmust. „Ebben a francia szekularista, egyházellenes politika vastagon benne van.” Ha egy picivel több energiát szán rá, simán eljuthatott volna odáig, hogy maga Macron gyújtotta fel a katedrálist. Ha már Soros nem járt arra. Bár lehet, hogy ő fizette a gyújtóst.
E logika erejét némiképp apasztja, hogy ugyanaznap az iszlám szent helyén, a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben is tűz volt (ott sem először). Az iszlám pedig kevésbé hajlamos egyház és állam szétválasztásának rút bűnébe esni, nem világos tehát, Isten miért büntette őket is. És Macront sem látta senki aznap arra járni, kezében hanyagul lóbálva egy nagy doboz háztartási gyufát. Azt már nem is említem, hogy rá két napra a Baross utcában is kigyulladt egy ház tetőszerkezete, pedig a mi kormányunk úgy védi a kereszténységet, hogy még.
Persze nem kell, hogy mindennek értelme legyen. Ha már húsvét meg nyúl, emlékezzünk csak a „Hová mész te kis nyulacska…” kezdetű dalban az „ingyom-bingyom táliber”-re, aminek megfejthetetlensége egész gyerekkoromat befelhősítette. Ez a szegény Semjén meg azt hitte, felnőttként is így kell beszélni, ez a norma. Senki se lepődjön meg, ha egyszer a Parlamentben rákezd az „apacuka fundaluka”-ra.
Nála dúsabb fantáziájú újságírók továbbfejlesztették az elméletét, és bravúrosan megoldották, ami neki még nem sikerült: belekombinálták a migránsokat és migránssimogatókat. Az egyik lap egy hasonló szellemű amerikai forrást tovább színezve az egyik fotón egy sisakos tűzoltó árnyékát turbános arabnak vélte látni. Egy másik teljes pompájában kibontakoztatta a smucig szekuláris állam semjéni teóriáját: a pénzt „biztos, hogy a liberálisok sokallották…Kell a pénz másra, pl. mások integrálására.” Az sem véletlen, hogy a Notre Dame már a francia forradalom alatt is majdnem megsemmisült, „akkor, amikor mindaz elkezdődött, ami Európa mai pusztulásához, rombolásához, leépüléséhez, identitásvesztéséhez, rémséges elpuhulásához, elöregasszonyosodásához vezetett.” Ezt az (elpuhult és leépült) elöregasszonyosodást csak azért nem kérem ki magamnak az érettebb hölgyek nevében, mert nem érek rá. Sürgősen meg kell keresnem a Bourbonokat: azonnal jöjjenek vissza! Ha nincs forradalom, még mindig ők uralkodnának, és akkor sem tűzvész, sem Macron. Milyen szép húsvétunk volna! 
Így viszont a liberalizmus még a legújabb locsolóversekben is szóba kerül. Új műfaj született: a húsvéti politikai rigmusoké, tele van velük a net. Van, ami a helyes irányba orientál: „Nem vagyok én liberális,/ Ezért vagyok ideális./ Szabad-e locsolni?”Nem hallgathatom el azonban, hogy vannak egészen rosszindulatúak is: „Zöld erdőben jártam,/ Tiborcz Istvánt láttam./ A sötétben nem látok,/ Gyere, gyújtsál világot!” Ugyanerre a rigmusra egy jobbikos drukker: „Svéd erdőben jártam,/Semjén Zsoltot láttam,/Lelőtte a nyuszikát./ A Jobbiknak puszikát!” Jellemző a közmorál hanyatlására, hogy még az ártatlan egészségügyi panaszokra is („Kék erdőben jártam,/ Zöld ibolyát láttam./ Holnap megyek a szemészetre!”) olyan negatív kommentek érkeznek, mint „hüvelygombára rövidebb a várólista!” meg „orvos legközelebb Bécsben!”.
A kormányfő persze nem tölti ilyen léhaságokkal az időt. Szabadkán megtartotta az első hivatalos kampánygyűlést. Azzal lepett meg mindenkit, hogy „már kevesebben mennek külföldre munkát vállalni, mint amennyien visszajönnek”. Aha. És még tutáliber máliber. Amíg távol volt, mások elintézték, hogy a Hvg címlapjait eztán ne lehessen kiplakátolni. Az ő nyuluk ilyenkor sem szundikál. „Nyuszi hopp,/ Nyuszi hopp,/ Máris egyet elkapott.”
Szerző
Lendvai Ildikó
Frissítve: 2019.04.20. 09:06

Rágós falat

Szinte napra pontosan négy hónapja, hogy egy kiskunfélegyházi gimnazista lány egy ellenzéki tüntetésen néhány keresetlen szóval illette a regnáló hatalom képviselőit, köztük Áder János államfőt. Nagy Blanka arra vélhetően legrémesebb álmaiban sem gondolt, hogy attól a decemberi estétől ő lesz a kormánypárti média egyik legfőbb célpontja. 
Páriává tették, magánéletében vájkáltak, megsértették személyiségi jogait, sőt legutóbb már testi adottságait taglalták egy legalábbis sajtóetikai kérdéseket felvető fotó kapcsán. Pedig a középiskolás nem csinált semmit azon túl, hogy még a megszokottnál is érdesebben közölte a politikai véleményét.
Ez az ügy semmi másért nem született, csak azért, hogy egy fiatalt megfélemlítsenek, s rajta keresztül az egész környezetét is – írta a jobboldal megmondóembere, Bayer Zsolt. Igaz, nem Nagy Blankáról. A lányt kreténnek, baromállatnak, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis prolinak nevezte. Bayer annak a Loppert Dánielnek az esete kapcsán értekezett, aki 2002 nyarán a Művészetek Völgyében többször is lehazaárulózta a Kapolcsra látogató Medgyessy Péter kormányfőt, s ezért feljelentették, bíróság elé állították, végül felmentették. A Fidesz teljes mellszélességgel állt ki a fiú mellett, Rogán Antal látványosan felkarolta, manapság már a MÁV kommunikációs igazgatója. 
Loppertet amúgy az akkori kormánypárti sajtó egyáltalán nem vegzálta, sőt sok esetben nehezményezte a bírósági eljárást, egyetértve ebben Bayerrel és tolltársaival. Akiknek szemében akkor még hősnek számított egy sarkos véleményét vállalni merő fiatal, ma már – s erről a független diákparlamentes Kálló Dániel, vagy éppen Rékasi Zsigmond tudna mesélni – eltiprandó ellenség.
A (fülke)forradalom felfalja gyermekeit. A rágósabb falatokkal kezdik, de a csendes-puhákra is ez a sors vár majd.
Szerző
Vas András

Irány a gyászmunka

Öt hét választ el bennünket az európai parlamenti választásoktól, elvileg már dübörög a kampány. Elvileg, írom, mert gyakorlatilag egyáltalán nem, egyelőre mintha több szó esne az őszi önkormányzati választásról, mint május 26-ról. Ez még akkor is igaz, ha az ország tele van szórva a Fidesz plakátjaival; mit a Fideszéivel, beszélek itt össze-vissza – Orbán Viktoréival.
Az ellenzékről viszont csak azt tudjuk, hogy szegény, alig-alig jut nekik közterületi reklámra, ám ha mégis – mint például az MSZP-nek -, akkor a többiek rögtön fideszes kollaborációval vádolják, nehogy már béke legyen az ellenzéki oldalon. A békétlenséget amúgy normálisnak is tarthatnánk, hiszen versengő formációkról van szó, külön-külön vágtak neki a távnak, mindegyik azzal a reménnyel, hogy célba ér. De tudjuk: nem fog mindegyik célba érni. Sőt, a legfrissebb közvélemény kutatások a Fidesz népszerűségének növekedéséről számolnak be – ki tudja, miből táplálkozik ez a népszerűség? -, de arról is, hogy vannak pártok, amelyek egyre távolabb kerülnek a bejutási küszöbtől, és vannak, amelyek felfelé törekednek ugyan, mégis csak vágy számukra az öt százalék kiharcolása. 
Mondhatnánk: legyen ez az ő bajuk, csak éppen nagyon nincs így. Az öt százalék alatti eredmény nem pusztán azt eredményezi, hogy az ilyen pártokra adott szavazatok veszendőbe mennek, mi több, a Fideszt erősítik, hanem azt is magával hozza, hogy megindul - mint szokott - a belső háború, de az egymásra mutogatás is. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja: minden választási ciklus az előző tanulságainak levonásával jár, majd az összefogás megfogalmazásának szükségességével, majd a szándék elhalasztásával, végül pedig az egymás elleni háború megnyitásával. Aztán a tényleges eredmény – hovatovább tíz év tapasztalatáról beszélek – nem az esetleges pozitív tapasztalatok összegyűjtését hozza magával, hanem a gyászmunka elindítását. És a gyászmunka ebben a kontextusban azt jelenti, hogy újra beindulnak a pártokon belüli háborúk, a felelősök esetleges megnevezése vagy marginalizálása, végül pedig a rivális pártok felelőssé tétele. 
Most nem így lesz – mondják a politika ellenzéki oldalán álló szereplők. Akárhogy alakul is az EP-választás, az önkormányzati versenyre fognak koncentrálni, hisz – lám – ott már egy sor helyen megfogalmazódott az összefogás akarata, sőt a jelölt kiválasztása is megtörtént. Hurrá, mondhatnák, ezt kellett volna tenni tavaly, négy éve és még korábban, akkor nem itt tartanánk, biztosan rezegne a léc a Fidesznek. Hurrá, mondhatnánk, de sajna azt látjuk, az együttműködés gyakorlati kivitelezése megint több sebből vérzik, és még csak el sem érkeztünk az EP-választásokig. 
Ami azt jelenti, hogy újra a gyászmunka lesz a domináns, és ha ez így lesz, akkor az ellenzék hamarosan keresztet is vethet az önkormányzati választások sikerére, óhatatlanul jön az újabb bukás. Ennek elkerülésére jó lenne biztosan beváló ötletekkel szolgálni, de sajnos ilyen recepttel nem rendelkezem. Csak annyit tehetek, hogy már most szólok.
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2019.04.20. 09:03