Trump: mint a vízfolyás

Kezdjük a leglényegesebbel, csak hogy minden mást ennek fényében vizsgáljunk: Donald Trump és környezetében pár ember évek óta gátlástalanul hazudik. Gátlástalanul, de a legostobább politikai bűnözők kivételével ahhoz elég ügyesen, hogy jogi értelemben ne lehessen rajtuk fogást találni. Trumpon speciel lehet, és valószínűleg fognak is – de majd csak elnöki mandátuma lejártával.
Robert Mueller különleges ügyész 22 hónapos nyomozása során megállapította, hogy Oroszország 2014 óta titkos műveletet folytatott a 2016-os amerikai elnökválasztás befolyásolása érdekében. Először csak a demokratikus folyamatba vetett bizalmat akarták gyengíteni, aztán Hillary Clintonnak ártani, végül rájöttek, hogy Trump, aki moszkvai beruházási tervei miatt hosszú ideje kereste a Kreml kegyeit, akár még nyerhet is. A jelölt kampánycsapata, benne több családtagjával, tudott az orosz szándékról, de nem jelentette azt a hatóságoknak. Néhányan, például Paul Manafort, a kampány igazgatója, rendszeres kapcsolatot tartottak orosz hírszerzési emberekkel. Mások, például George Papadopoulos külpolitikai tanácsadó, előre tudtak arról, hogy (az orosz hírszerzésen és) a Wikileaksen keresztül bizalmas Demokrata párti e-mailek fognak kikerülni, ami ártani fog Clintonnak. Aztán erről és még egy csomó másról hazudtak a kongresszusi bizottságok és Mueller ügyészei, illetve az úgynevezett nagyesküdtszék előtt.
Amit nem sikerült bebizonyítani, az a konspiráció, a vádemelésre alkalmas összejátszás Trumpék és az oroszok között. A gyanú azonban erős. Különben miért hazudtak volna hosszú börtönt kockáztatva a kétségtelenül létező kapcsolatokról?
Ami minden kétségen túl biztos: Trump kétségbeesetten próbálta elejét venni az egész eljárásnak. Ki akarta rúgatni Muellert, mert, ahogy mondta, a vizsgálat „elcseszi” az egész elnökségét. Nem pont így mondta, de a még ennél is szó szerintibb fordítás végképp nem tűri a nyomdafestéket. Az igazságszolgáltatás akadályozása tényállását Trump kizárólag azért nem tudta megvalósítani, mert ebben megakadályozták saját munkatársai.
A Fehér Ház jogi apparátusának vezetőjénél az elnök hiába sürgette Mueller és Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettes leváltását – ami még nagyobb botrányt okozott volna. Így viszont legalább arra hivatkozhat, hogy végül is nem rúgta ki Muellert. KellyAnne Conway tanácsadó egyenesen bocsánatkérést követelt az újságíróktól, amiért korábban beszámoltak az elnöknek az igazságszolgáltatás akadályozására tett kísérleteiről.
Hogy a dolog mennyire nem egyértelmű, arra jó példa KellyAnne Conway férje, az amúgy szintén republikánus George Conway, aki szerint a Mueller-jelentés bőven elég okot ad az elnök leváltására, az impeachmentre. Ő azt írta, hogy Trump maga a rák, amelynek meg kell akadályozni a terjedését.
A közmondás szerint aki hazudik, az lop is. Stimmel. Ám az impeachment politikai döntés. Az amerikai történelemben kétszer próbálták meg, egyszer sem sikerült. Trump eltávolításának legbiztosabb módja a 2020-as elnökválasztás.
Szerző
Horváth Gábor

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.

 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
Szerző
Markotay Csaba
Frissítve: 2019.04.18. 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
Szerző
Sebes György
Frissítve: 2019.04.18. 09:34