Hatmillió eurónyi készpénzt tartott bőröndökben a szudáni elnök

Publikálás dátuma
2019.04.20. 19:38
Omar al-Besír (képünkön) biztosra ment, több millió eurós vésztartalékot halmozott fel
Fotó: ASHRAF SHAZLY / AFP
A katonai hírszerzés legalábbis ekkora összeget foglalt le Omar el-Besír lakásán.
Összesen nagyjából 6 millió eurónyi készpénzt talált a katonai hírszerzés Szudán volt elnökének lakásán – írja a 24.hu, a Sky News értesülését idézve. Omar el-Besírt áprilisban tartóztatták le és pénzmosás gyanújával nyomoznak ellene; a rengeteg készpénzt tömött bőröndökben tartotta a megbuktatott vezető. Az elnök eltávolítását több hónapig tartó tiltakozáshullám előzte meg. A 30 évig az ország élén álló el-Besír ellen az Hágai Nemzetközi Bíróság is körözést adott ki, többek között emberiesség elleni bűncselekményekkel, gyilkossággal, nemi erőszakkal és kínzásokkal vádolják a Darfúrban 15 éve tartó népirtás miatt, melynek egyes becslések szerint 300-400 ezer áldozata is lehetett.
A megbuktatott államfő letartóztatása után három hónapos rendkívüli állapotot hirdettek Szudánban, és az ország irányítását átvevő katonai tanács kétéves átmenet idejéig áll majd Szudán élén, ennek végén választásokat tartanak majd.
Szerző
Témák
Szudán
Frissítve: 2019.04.20. 20:10

A német belügyminiszter szerint Orbán túlzásba esett, de nincs vele nagy baj

Publikálás dátuma
2019.04.20. 18:51
Horst Seehofer
Fotó: ODD ANDERSEN / AFP
Az EU-ellenes kampány kicsit talán sok volt, de hát ki nem hibázik néha - védte meg Orbán Viktort Horst Seehofer.
A német belügyminiszter szerint ugyan Orbán Viktor túlzásba vitte az EU-ellenes kampányát, ám ennek ellenére nem kérdőjelezhető meg a magyar miniszterelnök demokratasága. A Neue Zürcher Zeitungnak adott nyilatkozatában Horst Seehofer úgy vélekedett, Orbán keresztény meggyőződésből harcolt a kommunizmus ellen – írja a hvg.hu. A svájci lap tudósítója megkérdezte Seehofertől – a CSU egykori elnökétől, és volt bajor miniszterelnöktől – hogy Kelet-Európa védőügyvédjének tartja-e magát. 
A politikus erre elmondta: „Nem kérek bocsánatot azért, mert kapcsolatot tartok Orbánnal. Figyelemre méltó az életrajza, Orbán akkor harcolt a kommunisták ellen, amikor mi a foteljeinkben ültünk, s mindezt keresztényi meggyőződésből tette. 
„Nem vagyok hajlandó megkérdőjelezni Orbán Viktor demokrataságát. Túlzásba esett ugyan, amikor kampányt EU-ellenes kampányba kezdett, de ez velünk, német politikusokkal is megesett néha.”

„Csak mi úgy teszünk, mintha hibátlanul járnánk-kelnénk ebben a világban.” - mondta Orbánról, aki uniós támogatással kitömött kormányzattal harcol Brüsszel ellen. Seehofer egyébként nem titkoltan befogadásellenes álláspontot vall menekültügyben: az interjú során is hangsúlyozta, hogy a migrációs válság Európa Achillesz-inát jelenti, és hogy ő személy szerint arra büszke, ha több bevándorlót tudnak ténylegesen is kiutasítani Németországból, mint ahány kitutasítási eljárás eredménytelenül zárul.  A belügyminiszter - aki egyébként azt is szorgalmazza, hogy a radikális iszlamista kiskorúakat, tehát a 14 év alattiakat is figyelhessék meg a titkosszolgálatok - mégsem az iszlamizmustól, hanem a német szélsőjobb erősödésétől tart igazán.
Szerző

Stabilizálták a Notre-Dame szerkezetét, számítógépes hiba is közrejátszhatott a tűzben

Publikálás dátuma
2019.04.20. 17:52

Fotó: LIONEL BONAVENTURE / AFP
A tűzoltók lehűtötték a falakat és a törmelékeket. Már nem tartanak attól, hogy leomolhatnak a székesegyház falai.
Négy nappal a tűz után stabilizálták a párizsi Notre-Dame meggyengült struktúráját, így a tűzoltók péntek este elhagyhatták a katasztrófa helyszínét – írja az AP hírügynökség. Gabriel Plus, a párizsi tűzoltóság vezető szóvivője közölte:
már nem kell tartani attól, hogy leomolhatnak a székesegyház falai.

Hozzátette, hogy már nincsenek „forró pontok”, a tűzoltók lehűtötték a falakat és a törmelékeket. Szerinte
csoda, hogy az épület még mindig áll, és sikerült megmenteni az ereklyéket.

A gótikus székesegyházban hétfőn, az esti órákban csaptak fel a lángok. Leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A nyomozók szerint a tűz véletlenül keletkezett, jelenleg több olyan tényezőt is tanulmányoznak, amely kiválthatta a katasztrófát. Sajtóértesülések szerint vizsgálják, hogy a tűz azokhoz az ideiglenes felvonókhoz kapcsolódik-e, amelyeket a katedrális felújítása során használtak. A székesegyház rektora úgy véli, egy „számítógépes hiba” is szerepet játszhatott a történtekben. További részleteket nem árult el, csak annyit mondott, 2-3 hónap múlva derülhet fény a tűz okaira. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található Notre-Dame az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, milliók keresik fel évente. 

Az adományok miatt dühösek a sárgamellényesek

A France24 azt írja, a sárgamellényesek – akik szombaton immár 23. alkalommal vonultak utcára – dühösek, amiért már csaknem egymilliárd eurót ajánlottak fel francia milliárdosok a Notre-Dame helyreállítására, míg az ő követeléseik továbbra sem teljesültek. Úgy vélik, ezt az összeget másra kellene fordítani, és bírálták az adományok adómentességét is. 

Szerző
Frissítve: 2019.04.20. 17:57