oktatás;roma;

2019-04-23 09:07:46

Államosítanák a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot

A lépés a nagyrészt halmozottan hátrányos roma fiatalokat tanító iskola végét jelentheti.

Az oktatási kormányzat javaslatot tett arra, hogy 2019. szeptemberétől államosítja a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot - írja a 168 Óra. Az iskolába leginkább 16-20 éves, nagyrészt roma fiatalok járnak az érettségi, a diplomához való továbblépés, valamint a nyelvtudás reményében Az államosítás azt jelenti, hogy az iskolát alapító és azt eddig komoly erőfeszítéssel, de sikerrel működtető Dzsaj Bhím Közösség, hacsak valami csoda nem történik, a jövőben legfeljebb szakértőként vehet részt az itteni folyamatokban – már ha részt vehet.

Az iskola állami támogatást nem kap, mert a közösség az Országgyűléstől nem kapta meg az egyházi státuszt. A működését eddig Balog Zoltán volt humánminiszterrel kötött egyéni megállapodás alapján lehetett finanszírozni, de az ő távozásával az oktatásirányítás ezt a megállapodást megszünteti, és inkább az államosításra tett javaslatot.

A gimnáziumot 2007-ben alapította Orsós János vezetésével a közösség. Az iskolában az elmúlt 12 évben – ahogy ez a gimnázium most közzétett, az államosításhoz vezető útról szóló tájékoztató füzetéből kiderül – több mint száz diák tett sikeres érettségi vizsgát, sokan itt fejezték be az általános iskolát, illetve itt szereztek szakképesítést. Nagy részük halmozottan hátrányos helyzetű roma fiatal.