Megosztó tekintet – Groteszk totemek és sokszemű állatok Verebics Ágnes tárlatán

Publikálás dátuma
2019.04.24. 12:20

Fotó: A szerző felvétele
A művész már egy tavalyi kiállításán is utalt arra, hogy az élet minden területét behálózó virtuális tér miként formálja át a látásmódunkat.
Sokszemű emberek és állatok figyelnek a falakról Verebics Ágnes legújabb Hybrid/Totem című kiállításán. A Horánszky utca 5. szám alatt található A.P.A. Galériába betérve a látogató úgy érezheti, a fura lények állandóan kukkolják, lesik minden mozdulatát. Persze visszanézni sem egyszerű rájuk: pláne, hogy nem kettő, hanem öt, hat vagy annál több szemük van. A hatás persze szándékolt, Verebics Ágnes reflektálni kíván jelen világunk figyelemzavarára, arra az állapotra, amelyet akkor érzünk, amikor megnyitjuk az internetet, és képtelenek vagyunk egy dologra koncentrálni. – A netről ránk zúduló fotó- és videólavinát képtelenség feldolgozni – mondja a művész, aki már egy tavalyi kiállításán is utalt arra, hogy az élet minden területét behálózó virtuális tér miként formálja át a látásmódunkat. Verebics Ágnes indulásakor inkább realista képeket festett, de már az egyetem óta vonzódott a szürreálisba hajló ábrázoláshoz. David Lynch korai, fekete-fehér filmjei, Francis Bacon kitekert, torz testű férfialakjai és a Jenny Saville felnagyított, szétfolyó nőarcai is nagy hatással voltak rá. Jelenlegi kiállításának ötlete egy többszemű szarvas képének megfestésével kezdődött, melyet idővel a művésznő egyre inkább megkedvelt. – A szarvas után sorra érkezett a többi jószág, lett később vaddisznóm, párducom és baglyom – mondja a művész, aki egyre élvezte, hogy a műtermébe betérő vendégeket összezavarhatja a sokszemű lényekkel. A szem és az arc mint téma már egy évtizede foglalkoztatja az alkotót. Verebics Ágnes számos képet gyűjt, fotóz vagy fest emberi és állati szemekről, vagy éppen sajátjáról. Épp ezért a jelen kiállítás sem előzmény nélküli: már 2011-ben volt egy Szemfényvesztés című képsorozata, amelyen ugyancsak a látás kapott hangsúlyt, igaz, akkor nem megsokszorozta, hanem kitakarta saját tekintetét. Hat nagyméretű portrét állított ki magáról, ezeken különböző megoldásokkal, hol kendővel, hol maszkkal, hol úszószemüveggel vagy kamerával takarta ki a szemét mintegy elrejtve saját identitását. A 2015-ben bemutatott Hairy Gang (Hajas csapat) kiállításon pedig meztelen nőalakokat fotózott le, akiknek elburjánzó frizurájuk szőrként fedte be arcukat és testük túlnyomó részét. A mostani tárlaton azonban nemcsak sokszemű lények, de más, több állat testrészéből összekapcsolt totemek is helyet kapnak, úgymint kardhalra applikált piranha, vagy a „magyar unikornis”, egy lókoponya, melyre az alkotó egy szürkemarha szarvat ragasztott. – A koponyát még pár éve Szabó Ági festőtársammal vittük el egy nyolcadik kerületi lomtalanításról – meséli. A kiállításon szereplő lények részeit azonban még számos helyről szerezte be: egy kamerára szerkesztett cápafogsort egy adományboltból, míg az említett kardhalat egy gyűjtőjének a nagyapja vadászta Mombasszában. – Mostanában vaddisznót is ígérget valaki – mondja Verebics Ágnes –, de még kitömött jegesmedvéről is volt szó.

Infó:

Hybrid/Totem A.P.A. Galéria Nyitva: május 10-ig

A nagy Fővárosi Rapcirkusz

Publikálás dátuma
2019.04.24. 11:15

Fotó: BUDAPEST PARK
A Budapest Park idei szezonnyitó rendezvénye sajátos összefoglalását adja az amerikai gyökerű műfaj több mint negyedszázados magyarországi történetének.
A rap az 1970-es évek legvégén jelent meg New York-ban – elsősorban az afro-amerikai közösség körében, illetve lemezlovasok produkcióiban. Állandóan ismétlődő, monoton ritmus adja az alapot, amelyre gyors, jól rímelő, előre megírt vagy improvizált dalszöveget kántál a rapper. Emellett igen gyakori a városi szleng használata. Dósa Richárd, a rap egyik hazai úttörője, az Animal Cannibals vezetője szerint az elmúlt évtizedek alatt „a műfaj sokat változott, de a legfontosabb stílusjegyek megmaradtak. Továbbra is az MC-k a főszereplők, akik kiállnak és mondják a magukét. A rap minden más zenei műfajjal keverhető, így teljesen meghódította a könnyűzenét. Mindemellett folyamatosan fejlődik, szinte felsorolhatatlanul sok stílusirányzat született az elmúlt negyven év alatt: alternatív hip hop, boom bap, crunk, freestyle rap, g-funk, gangsta rap, hard core, horror core, new jack swing, ragga, rock rap, mumble rap, new core, trap, underground.” Busa István, az Irie Maffia énekese és rappere szerint „a mostani trend a trap irányába vitte a rapzenét, ami a nyolcvanas évek hangzását hozza vissza; leginkább egy ikonikus hangszer, a Roland 808-as dobgép karakteres hangjának köszönhetően.” A rap legközelebbi szövetségese, szinte ikertestvére a hiphop, amelynek a jellegzetes zene mellett saját tánckultúrája (break) és festői stílusa (graffiti) is kialakult, sőt egyes sportágak (kosárlabda, streetball) is szorosan kapcsolódnak hozzá. Busa István személy szerint azonosulni tud mindezzel, de elismeri: az Irie Maffia tagjai közül sokan nem ebből a szubkultúrából érkeztek. A zene – mint hatalmas olvasztótégely – azonban mindig közös nevezőre hozza őket. „A négy alappillér számunkra a mai napig nagyon fontos: rap, break, graffiti, dj-ing. De a beatboxot is megemlíteném, ami szintén kihagyhatatlanul a rap műfaj része, és a looper elterjedésével újra kezd népszerű lenni” – teszi hozzá Dósa Richárd.
Felmerülhet a kérdés, hogy az amerikai megasztárok árnyékában érdemes-e magyarul rappelni, s ezzel óhatatlanul szűkíteni a célközönséget. Richárd szerint „ha már ilyen csodaszép nyelvünk van, hiba lenne lekoppintani az amerikai hangzást a szövegekben.” A kilencvenes években még sorra születtek tükörfordítással a rap-dalok, de ez mára eltűnt. „Az igényes hazai rap-előadók igyekeznek minél fifikásabb, minél több szótagból álló rímekkel elkápráztatni a közönséget.” Busa István úgy véli: a rap lényege pont az eredetiség; nem szabad egy másik előadó „flow-jából” táplálkozni – ezért ő is támogatja a magyar nyelven történő rappelést. Merre alakulhat tovább a műfaj, miből jöhet egy újabb divathullám? – kérdezem végül a két előadót. Busa szerint a hiphop néhány évtized alatt életstílussá vált, ezért nem fog eltűnni; a rap pedig jól ötvözhető más zenei irányzatokkal, s ezért marad a palettán. Dósa még optimistább: „tarolnak a MC-k, itthon és világszinten is. Soha nem gondoltam volna, hogy kedvenc zenei rétegműfajom ilyen népszerű lesz.”    Infó: Fővárosi Rapcirkusz Április 25. Budapest Park

Sokszínűség

A Fővárosi Rapcirkusz szervezőinek az volt a célja, hogy a műfaj legkülönbözőbb áramlatait mutassák be a közönségnek. Így léphet egy koncerten színpadra Dopeman és az Animal Cannibals, a Punnany Massif és az Irie Maffia, valamint sok-sok fiatalabb, feltörekvő csapat. A fellépőket (Nart Orchestra néven) big bandes-szimfonikus hangzású zenekar kíséri, Meggyes Ádám vezényletével. 

Témák
rap Budapest Park

Legenda a képek mögött

Publikálás dátuma
2019.04.24. 10:25

Fotó: Szalmás Péter
Az Oscar-díjas magyar operatőrről, Zsigmond Vilmosról készült utolsó portréfilmmel nyitott az 5. Magyar Filmhét.
Egy európai úr Amerikában – röviden így szokás jellemezni Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrt, aki 2016 első napján hunyt el, nyolcvanhat évesen. Bár burzsoá szülei miatt (édesapjának kocsmája volt) eleinte el akarták tiltani a filmezéstől, később a leghíresebb mozgóképes magyarok egyike lett, akinek a nevét minden szakmabeli tudta, tudja a mai napig. Számos filmet fényképezett, olykor szerepelt is a kamera másik oldalán, de azt kevesen tudtak róla, hogy szenvedélyes fotósként több tízezer képet őrzött otthon. Aztán, egyik nap az operatőr budapesti cégtársa, a világosítóként legendává vált Romwalter Béla Richy, és lánya Romwalter Judit producer úgy döntött: rábeszélik Zsigmond Vilmost, hogy szervezzenek kiállítást a legjobb fényképeiből. A tárlat létrehozásának folyamatát le is filmezték, illetve hosszan interjúvolták a képírót – ebből lett a Fényképezte Zsigmond Vilmos című dokumentumfilm. Zsigmond Vilmos, Kovács László barátjával – akivel együtt disszidált 1956-ban – karöltve az európai mozi látásmódját vitte magával Hollywoodba. Zsigmond Vilmos az új dokumentumfilmben feltűnően sokat poénkodik a kommunista rendszer abszurditásain. Megteheti, hiszen például az ő érdeme, hogy 1956-ban „szegény szovjeteket” lefilmezte Budapesten, majd az anyagot nyugatra kicsempészve megmutatta a világnak: mi is zajlik a keleti blokkban. A dokumentumfilmben sokat beszélt a szakmájáról, az operatőrségről, melyet Magyarországon tanítottak a világon a legmagasabb színvonalon. Megfogalmazása szerint az olasz neorealista filmek és a francia nouvelle vague művek képi világát honosították meg a tengerentúlon, leváltva-megszüntetve ezzel a színes-táncos művek divatját. Zsigmond Vilmos híres mondata: csak annyira vagy jó, mint a rendezők, akikkel dolgozol. Ő pedig olyan nagy nevek alkotótársaként vonult be a filmtörténetbe, mint Robert Altman, Steven Spielberg, Michael Cimino és Woody Allen. A Fényképezte Zsigmond Vilmos, amely egyszerre működik werkfilmként és intim portréként, pontosan bemutatja, hogy az operatőr nem szeretett beszélni a saját nagyságáról, ám mégis megmutatják az alkotói ideát mely végig kísérte az alkotásait, legyen szó akár mozgó-, akár állóképről. „Mindent be lehet magyarázni a dolgokba” – jegyezte meg cinikusan Tomas Opitz kurátornak, miközben a film tükröt mutat: Hajdu Szabolcs rendező és Máthé Tibor operatőr fejtik meg Zsigmond Vilmos képeinek titkait. Számos dokumentumfilm próbálta már megfogni a zsigmondvilmosi rejtélyt, de még senkinek sem sikerült, mint most: egyértelműen érződik, hogy olyan alkotók készítették, akik nagyon jól ismerték, sőt, szerették az alanyt. Ez a viszony pedig kölcsönös, így olyan érzése van a nézőnek, egy család közepén találja magát. Ebben a megközelítésben sokat számított, hogy nem Zsigmond Vilmos filmjeit, hanem a személyes képeit tárgyalja a mű. Nem is akárhogy.

Infó:

Fényképezte: Vilmos Zsigmond Rendező: Szakonyi Noémi Veronika

Frissítve: 2019.04.24. 11:32