labdarúgás;

2019-04-25 11:00:00

A lipcsei futballmese folytatódik

Két éve a Bajnokok Ligájában is szerepelt a két magyar válogatott labdarúgót, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig, amely idén először bejutott a Német Kupa döntőjébe is.

Az energiaitalok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégóriás, a Red Bull 2009-ben alapította meg Németországban az RB Leipziget. A cél már az indulásnál a csúcs, a Bundesliga-szereplés és a minél korábbi BL-részvétel kiharcolása volt. A klubnak a kezdetektől sokkal több ellendrukkere volt, mint saját szurkolója. A riválisok rajongói nem tudták elfogadni, hogy egy komoly hagyomány nélküli csapat az anyagi lehetőségeivel élve "megvásárolja" a sikereit. A Red Bull Leipzig 2009. szeptember 13-án az ötödosztályban 1065 néző előtt a Budissa Bautzen ellen játszotta első bajnoki mérkőzését, amely 1-1-es döntetlennel ért véget. 

A lipcseiek magabiztosan végeztek a szezon végén az élen és feljutottak a negyedik vonalba. A klub vezetői ennek ellenére pont a születésnapján váltak meg Tino Vogel vezetőedzőtől. Az indoklás szerint a magasabb követelmények teljesítéséhez más típusú szakemberre van szükség. Az együttest megerősítették korábbi másodosztályú játékosokkal, az RB Leipzig mégsem tudott feljutni. Az elnökség úgy döntött, vissza kell hívni Vogelt a kispadra, erre Andreas Sadlo klubelnök bejelentette lemondását, utódja Dietmar Beiersdorfer lett. 

Mivel a következő szezonban is botladozott az együttes, Beiersdorfer nemcsak a trénert küldte el, hanem Dietmar Krug sportigazgatót is. Mivel a feljutás második nekifutásra sem sikerült, Beiersdorfernek és az általa hozott sportigazgatónak, Thomas Linkének is mennie kellett. Ekkor érkezett Ralf Rangnick a klubhoz, aki a Red Bulltól szabad kezet kapott. Rangnicknak egyetlen feltétele volt: az addig ismeretlen Alexander Zornigernek kell lennie a vezetőedzőnek. 

Zornigerrel az RB bajnok lett és az osztályozót is megnyerte (a negyedosztályban hat csoportban zajlanak a küzdelmek, a bajnokok három párban oda-visszavágós párharcban csapnak össze, és csak ezek győztesei kerülnek fel a harmadik vonalba).

Ekkor új problémával szembesült a klub: a profi bajnokságban nem viselhetik cég nevét a csapatok, ezért a Red Bull Leipzig licenckérelmét első fokon elutasították. Az egyesület Rasenballsport Leipzigre változtatta nevét, de az RB előtag maradt.  Nyilvánvaló, hogy a cég nem szállt ki a klubból, viszont már nem volt jogi akadálya a harmadosztályú szereplésnek. Az együttes azonnal felkerült a másodosztályba, ahol a cél a feljutás volt az élvonalba. 

A 2015/2016-os szezont a reméltnél rosszabbul kezdte az együttes, ezért menesztették Zornigert, ám az utódját nem sikerült megtalálni, többek között olyan szakemberek, mint a jelenleg a PSG-t edző Thomas Tuchel utasították vissza a megkeresést. Az edzők attól féltek, későbbi elhelyezkedési esélyük csökken, ha az országosan utált klubnál vállalnak munkát. Más megoldás nem maradt, a sportigazgató Rangnick lett a vezetőedző is, de feljuttatni nem sikerült a csapatot, amely ötödik lett. Ebben a szezonban már magyarok is voltak a klubnál: pályaedzőként jutott szerep Lőw Zsoltnak és a kapuban (vagyis kezdetben inkább a kispadon) Gulácsi Péternek. Mindketten a Red Bull Salzburgtól érkeztek, ahol szintén Rangnick látta el a sportigazgatói feladatokat.

A 2016/17-es idényben összejött a feljutás, a legmagasabb osztályban Rangnick már nem vállalta a kettős terhelést a Leipzignél, az osztrák Ralph Hasenhüttl ült le a kispadra, akivel első élvonalbeli szezonjában második lett az együttes és a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhetett.

Nyolc évvel és egy nappal az indulás után, 2017. szeptember 14-én az RB Leipzig a Monaco elleni 1-1-gyel mutatkozott be a BL-ben, ahol jó eséllyel a következő idényben is a főtáblán szerepelhet, hiszen a csapat néhány fordulóval a vége előtt megnyugtató pontelőnnyel harmadik a német ligában (az első négy helyezett automatikusan BL-szereplő). 

A lipcsei futballmese újabb fejezete keddi lapzártánk után íródott, amikor az együttes Gulácsival és Willi Orbánnal a soraiban 3-1-re nyert a másodosztályú Hamburg otthonában és története során először bejutott a Német Kupa döntőjébe. A kispadon megint Rangnickkal, aki Hasenhüttl tavaly nyári távozása után (a szakember megsértődött, mert nem hosszabbították meg a lejárat előtt egy évvel újabb esztendővel a szerződését) kizárólag erre a szezonra vállalta a tréneri feladatokat. A következő idényben a Hoffenheimtől érkező Julian Nagelsmann lesz a szakvezető.