A hiányzó betű

Az én csalóm csaló, a te csalód gyanú felett áll. Ilyen egyszerűen osztják manapság az igazságot mifelénk. Gyakran akkor sem járnánk messze az „igazságtól”, ha egyszerűen csak „gazságról” beszélnénk, az „i” betűcske ott időnként teljesen felesleges. 
Emlékszünk a csengeri asszony nagy port kavart esetére, aki olyan „ravaszul megtévesztette” a dörzsölt debreceni politikust, hogy az lóhalálában szaladt a közjegyzőhöz, néhány százmilliót bebiztosítani a sertéstenyésztésbe egyre jobban beletanuló, szépkorú mamája számára. Ha Kósát átverte egy szélhámos, akkor ostoba, ha maga sétált be a kelepcébe, akkor gazember.
Innen nézve már teljesen mindegy, mi történt. A csengeri asszony „csaló státuszban” börtönlakó, az ex-miniszter éli világát. Mint ahogyan Erdősi néni, a herceghalmi polgármester felesége is köszöni, jól van, aki a vasárnapi boltzár ürügyén csinált látványosan hülyét mindannyiunkból. Bár a Kubatov-legények segítették, higgyük el a Fidesz pártigazgatójának, hogy neki köze sincs az egészhez. Gazság az is, amit az elő-előkerülő strómanokról megtudunk, akikkel nyilvános balhé nélkül lehet elvitetni a háttérben meglapulók piszkos ügyeit. Ott volt a Budapest legdrágább helyén álló Országos Gyógyszerészeti Intézet székházának eladása, amelyet 3,8 milliárdos licittel egy jelentéktelen játékbolt tulajdonosa „vehetett meg”. Bárki indulhatott az árverésen, ahogyan a földliciteknél is, nem volt kíváncsi az állam a pénz eredetére. 
A dolog máig zavartalanul működik, időnként a túlvilágról is. Teljesen életszerű, hogy egy cinkotai családi házban működő cég tulajdonosa, bizonyos F. Sándorné még 2016-ban megállapodást köthetett Vajnával a tv2 megvételére. Három év alatt több részletben közel 20 ezer millió (!) forintot fizetett ki az üzletrészért, állítólag „kölcsönből”. Néhány nappal a mágnás halála előtt formailag is megtörtént a tulajdonosváltás: miután a sajtó megkapargatta az ügyet, egy Fári Ádám nevű, Mészáros-közeli bankember vette nevére a céget. Hogy valójában ki a tulajdonos, azt még most is csak találgatni lehet.
Ungváry Krisztián történész a minap egy interjúban úgy fogalmazott: ha ez a kormány netán megbukna, a csengeri asszonynak nagyon össze kellene húznia magát a cellájában, mert akkor a kormány kulcsfiguráinak jelentős része oda kerülne mellé a börtönbe. 
Ha eljön egyszer az igazság pillanata, akkor lelepleződnek a gazságok is. Előbb-utóbb minden turpisság kiderül. És biztosan meg fogjuk tudni azt is, hogy a felcsúti egyszerű parasztgyerek tényleg olyan szegény-e, mint a templom egere, ahogyan az a vagyonnyilatkozatában szerepel. Egyszer kibújik majd a szög a zsákból, mennyi illeti meg őt, az ipát, a napát, a menyét, a vejét, a fiát, a lányát abból a lassan már több mint egymilliárd dollárból, amit a szomszédja - az a másik felcsúti egyszerű parasztgyerek -, néhány év alatt összeharácsolt. 
Gazembereket, csalókat mostanában csak az ellenzék soraiban szokás keresni, a kormányzat politikusai gyanú felett állnak. Leperegnek róluk a vádak, mint kutyáról az esőcseppek.
Szerző
Somfai Péter

Misszió

A Baranya megyei Matty községhez tartozó Keselyősfapusztán élők hulladékszállítás nélkül maradtak. Egyszerűbben: tőlük nem viszik el a szemetet. Annyira rosszak az utak ugyanis, hogy kukásautó oda nem hajlandó bemenni. Az ATV tudósítása szerint a helyiek régóta próbálják rendezni a helyzetet, de látható – és szagolható – módon ez mindmáig nem sikerült.
Közben, ahogyan arról a Népszava beszámolt, a Miniszterelnökség a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül átutalt 250 millió forintot a torontói magyar reformátusoknak, hozzájárulva egy helyi missziós központ létrehozásához. Korábban a Magyar Nemzet közölte, hogy a magyar kormány összesen félmilliárdos támogatásra tett ígéretet. A mostani 250 millió ennek félmilliárdnak a második tétele.
Torontó tudvalevőleg Kanadában van. Jelenlegi ismereteink szerint Kanada jóval tehetősebb vidéke a glóbusznak, mint Magyarország. Abból azonban, hogy a magyar kormány szükségét érezte százmilliókkal kisegíteni az ottani magyar reformátusokat, arra következtethetünk: Kanada kevéssé tartja feladatának, hogy költségvetési pénzesővel öntözze az egyházi veteményeket.
Nem baj, majd mi megoldjuk. Ahogyan mexikói templomok újjáépítésére is csurrant-cseppent kétmilliárd magyar forint.
A baranyai Keselyősfapuszta lakóinak legalább alkalmuk adódik elmerengeni a dolgok folyásán, ha már egyszer hiába várják a soha meg nem érkező kukásautót. Nyilván nem szeretnének cserélni a kanadaiakkal semmiképpen, hisz arrafelé még egy vacak missziós központ felépítését sem fizeti az állam. De azért mégiscsak jó lenne, ha tőlük viszont elvinnék a szemetet.
Érdemes lenne megkeresniük a Miniszterelnökséget. Ha kérésüket netán elutasítanák azzal, hogy útfelújításra a kormánynak nincs kerete, második körben már lehet kicsit trükközni. Mondják azt: templomra kell!
Szerző
Czene Gábor

Európai morgolódások

Az EU egyik alapító atyja, a francia Jean Monnet megint morgolódhatna, mint tette élete végén, amikor azon töprengett, nem a gazdasággal kellett volna kezdeni Európa egyesítését, hanem a közös, összetartó kulturális, szellemi örökséggel. Morgolódhatna, ha olvasná az amerikai Politico európai kiadásában Hans Kundnani, a brit királyi külügyi intézet egyik vezető elemzőjének dolgozatát, amely azon tépelődik: léteznek-e egyáltalán az úgynevezett európai értékek? Kundnani tagad: az egyik ilyen volna a demokrácia, holott az unióval szemben éppen az a fő bírálat, hogy nem demokratikus. Brüsszel – folytatja a szerző – az európai értékekre hivatkozik, amikor keményen fellép Lengyelország és Magyarország ellen a jogállamiság megsértése miatt, ám az EU maga is ezt tette, amikor az eurozóna pénzügyi szabályait vagy a kötelező menekültkvótát próbálta erőltetni. 
Ami az európai értékrendszert – általánosan - illeti, az még ma is szinte megfoghatatlan, a demokrácia csak az egyik konkrét szelete. Az uniós érdekpolitika ütközik az értékalapú elvekkel. Azzal a keserű tanulsággal, hogy nem lehet értékalapú politikáról beszélni, ha a politikai rendszer arca még csökevényesen, a nemzetállami pártérdekek logikája szerint rajzolódik ki az Európai Parlamentben és a vezető intézményekben. Ha az európai közösséget nem a jövő - milyen Európát akarunk? -, hanem a múlt felől tekintjük. Lehet, hogy ebben sokakat zavar a német-francia dominancia, de - erejükön túl - ma e két hatalom képviseli markánsan a földrész jövőjét, a mélyen integrált  - és értékalapú - Unió akaratát. 
Zavarja, de egyben leegyszerűsíti a képet, hogy az értékrend alapja ugyanaz a zsidó-keresztény politikai-kulturális örökség, amit a közösséget támadó autoriter, nacionalista erők szavakban oly erővel védenek, de amelynek egységes egészét a nemzetállami szuverenitásra hivatkozva darabolnák fel, ami elkerülhetetlenül a történelmi  ellentétek kiéleződéséhez, a közösségnek nem alárendelt államok dominancia-akarásához, egy keresztény-fundamentalista alakulathoz vezet. 
Állítjuk: létezik közös európai értékrend, amely – az autoriterek által megtagadott – európai felvilágosodásra épül, azzal a kulturális és politikai örökséggel, amely egyelőre csak oda jutott, ami az Európai Unió ma. Ez a politikai rendszer nem maga a tökély, a brüsszeli apparátus sok hibát elkövetett. Ám képtelenség az óhajok tökéletességét számon kérni egy kiforratlan formájú közösség gyakorlatától. A jövőre nézve ma a legnagyobb veszélynek azt a nacionalizmust tartjuk, amely képtelen meglátni a kulturális és politikai nemzetállamok közösségnek alárendelt szuverén létét. 
Meglehet, a közös európai értékrendszer ma olyan még, mint az az égitest, amelyet nem látunk a maga határozott kontúrjaival, de érzékelünk, mert rajta élünk. Ám ha a politikai-gazdasági rendszert el akarjuk mélyíteni, akkor meg is kell fogalmazni a közös értékrendet, amelyet össze kell hangolni az érdekrenddel is. Ha nem sikerül meggyőzni 500 millió európait, akkor a földrész jövőjét vesztve a múltba zuhan.
Szerző
Friss Róbert