civil;kiállítás;Hős utca;

2019-04-26 10:00:00

Hétköznapi hőstettek – Tárlat a Hős utcai gyerekek alkotásaiból

A Hős utcában lakó gyerekek polaroid és kerámia szelfijei most a Hős utca – a „legegerősebek” című erzsébetvárosi kiállításon láthatók. Ahogy Erdős Virág csak erre az alkalomra készített könyvei is.

A Hős utca említésekor rettenetes életkörülmények, kosz, bűnözés, drog, oda be nem lépő rendőrök, az önkormányzat és a lakástulajdonosok közötti konfliktus és a megegyezés hiánya miatt kialakult patthelyzet jut a legtöbbek eszébe. A hírhedt helyen élő gyerekek azonban sok mindenben hasonlítanak az „átlagosakra”: imádnak szelfizni, örök barátságot kötnek, örökre összevesznek és örökre kibékülnek, és örülnek, ha elviszik őket a városba fagyizni. Ugyanakkor nagyon nehéz hosszabb ideig fenntartani a figyelmüket, van, akit meg kell tanítani arra, hogy a szemetet a szemetesbe dobja, akad közöttük, aki úgy hiszi, a konfliktuskezelés legjobb módja a szembeköpés és nem egyedi, ha délután kettőkor még nem ettek – derül ki a velük foglalkozó egyesület Népszavának beszélő öt önkéntese – Böhler Nóra, Miskolci Erika, Neogrády-Kiss Barnabás, Tóth Krisztina és Urbanovszky Zsuzsanna – történeteiből.

A Kontúr Egyesület önkéntesei 2014 óta foglalkoznak a 80-120, főként 5-13 éves gyerekkel a Hős utcai telep egyik lakásában. Nem művészetterápiát, nem tehetséggondozást, egyszerűen értelmes időtöltést kínálnak a heti egyszeri kerámiázással, fotófoglalkozással és a gyakori hétvégi kirándulásokkal, mozgólépcsőzéssel vagy játszóterezéssel. Az ottaniaknak ezek is élmények – érzékeltetik az önkéntesek. Ha van rá forrásuk, akkor viszont behozzák a szociális cirkuszt vagy éppen a pszichodrámát a gyerekek életébe. A gyerekek a programok, és az önkéntesek személyes figyelme miatt mennek hozzájuk, a szülők nagy része pedig örül, vagy közömbösen tudomásul veszi, hogy ez alatt az idő alatt nem csupán lődörögnek, hanem jó helyen vannak. 

Tóth Krisztina és Neogrády-Kiss Barnabás fotós, Miskolci Erika kerámia foglalkozásait a résztvevők nem feltétlenül alkotásként élik meg, hanem elmondásuk szerint inkább egy programnak, amikor az ingerszegény környezetben végre csinálhatnak valami értelmeset. Ugyanakkor előfordul, hogy megkérdőjelezve munkájuk gyümölcsét abban kárt tesznek, mert nem gondolják, hogy értékeset alkottak és azt sem, hogy ez az önkifejezésük módja lenne. Viszont a foglalkozásokon érezhetik az „elfogadsz olyannak, amilyen vagyok” biztonságát.

A házon kívül rendezett kiállítás nagy dolog: bizonyítja az önbizalomhiánnyal küzdő gyerekeknek, hogy a saját magukról, közvetlen környezetükről, kapcsolataikról készített képek és csempék értékesek, és nem csupán az egyesület, esetleg a családjaik tagjait érdeklik. „A világból kiszakadt, súlyosan stigmatizált Hős utcai szegregátumban felnőni kénytelen gyerekeket azzal is segíthetjük, ha lehetőséget adunk nekik a külvilághoz való kapcsolódásra: lehámozzuk róluk a „legegerősebek” páncélját, hogy bemutatkozhassanak. A kiállítás azért is jelentős, mert azoknak a gyerekeknek az alakját, sorsát, értékeit próbálja többféle megközelítésben is láthatóvá tenni, akiknek az intézményes magukra hagyása (az érzéketlen és szociális szempontokat figyelmen kívül hagyó telepfelszámolással) éppen ezekben a hetekben, hónapokban zajlik” – olvasható a tárlathoz kapcsolódó Facebook-ajánlóban. 

A Hős utcai családok életét megismerve néha nem könnyű megállni a beavatkozást. Az önkénteseknek van kapcsolatuk a szülőkkel, igyekeznek velük, vagy a gyerekek óvodájával, iskolájával – utóbbi leginkább a Wesley János általános iskola – együtt megoldani a legnagyobb problémákat. Ritkán, de amikor a gyerek veszélyeztetése felmerül, akkor fordulnak a hatósághoz – Urbanovszky Zsuzsanna emlékei szerint utoljára ősszel volt erre példa.

Nem csak a gyerekek kapnak az egyesület önkénteseitől, fordítva is. Őszinteséget, közösségi élményt, problémamegoldási módszereket, vagy éppen azt az érzést, hogy az „én problémám a Hős utcában élőékéhez képest eltörpül.” Sok család már elköltözött (jó esetben azért, mert kaptak önkormányzati lakást, rosszabb esetben, mert kilakoltatták őket, vagy épp felmondták az albérletüket, a bérleti szerződésüket), a kötődés azonban megmaradt: gyerekeik egy része továbbra is jár hozzájuk, vagy el mennek értük az önkéntesek. – Messengerrel, némi szervezői képességgel megoldható a logisztika. Saját buszunk nincs, de BKV-val teljesen jól lehet közlekedni – mondják.

A visszajárók bizonyítják, hogy közösséggé váltak, emiatt sem szegi kedvüket az önkormányzati döntés. Április 30-án ugyanis el kell hagyniuk az általuk felújított 28 négyzetméteres Hős utcai helyiséget. A kőbányai önkormányzat nem kommunikál velük, most új helyiséget keresnek a városban, de a számukra túl magas bérleti díjak miatt egyelőre csak a kiköltözés biztos – szembesítenek a legújabb gondokkal. Nem látják azonban reménytelennek a helyzetet, nyárig kitalálták a szabadtéri közös programokat, és ahogy a Hős utca lakóitól is hallják: „majd csak lesz valahogy”.

***

Hős utca – a „legegerősebek”

Massolit Books and Café

Nyitva: május 9-ig

Kísérő programok részletei:

a kiállítás Facebook-oldalán