gólkirály;labdarúgó NB I;

2019-05-03 11:30:00

Merre tovább, gólkirály?

Jelen állás szerint a bajnok Ferencvárost erősítő Davide Lanzafame és a szintén 14 góllal álló honvédos válogatott csatár, az új idényt már a svájci Lugano színeiben kezdő Holender Filip versenyez azért, hogy a labdarúgó NB I 2018/2019-es kiírásának gólkirálya legyen.

Mögöttük a Mezőkövesd futballistája, Stefan Drazic hárommal lemaradva áll. Az olasz játékos (aki tavaly még a Honvéd futballistájaként érdemelte ki az elismerést) helyzete annyiból talán kedvezőbb, hogy csapata három játéknappal a liga befejezése előtt bebiztosította az elsőségét, ezért edzőjétől, Szerhij Rebrovtól megkérdeztük – elképzelhető, hogy a hátralévő fordulókban a bajnokcsapat tagjai külön is segítik Lanzafamét?

„Lanzával sokat beszélgettünk az utóbbi hetekben, de nem feltétlenül a gólkirályi címről, inkább a bajnoki elsőség felé vezető lépésekről, ez volt a fő motiváció – árulta el a Népszava kérdésére válaszolva az ukrán vezetőedző, aki vicces utalással egészítette ki gondolatait. – Davide fontos gólokkal járult hozzá a Ferencváros elsőségéhez ebben az idényben, az egyéni elismeréseknél fontosabb viszont a csapat eredményessége. Lanzafame egy éve a Honvéd színeiben gólkirály volt, aztán csapatot váltott. Bízom benne, hogy ha nálunk ismételni tud, nem történik hasonló, mint tavaly.”

Az utóbbi évek gólkirályai egyébként eltérő utat jártak be a cím kiérdemlése után. A vonatkozó rangsorban 2014 tavaszán az akkor a Paksi FC-t erősítő Simon Attilával „társbérletben”, majd 2015-ben egyedüliként élen végző Nikolics Nemanja a Videotontól a Legia Varsóba, aztán a Chicago Fire csapatába igazolt, Lengyelországban kétszer, az Egyesült Államokban egyszer lett a legjobb góllövő. A 2016-os győztes, Böde Dániel változatlanul az FTC-t erősíti, míg a 2016/2017-es bajnoki szezon legeredményesebb gólszerzője, Eppel Márton egy újabb kispesti év után tavaly a Honvédból a kazah Kajrat Almatihoz távozott. 

Vissza a jelenbe: bárhogy is alakul a gólvágók párbaja, Holender Filip esetében már most tudjuk, mi történik, ha célba ér, Lanzafame kapcsán viszont még Rebrov is óvatosan fogalmaz. Persze, nem kell mindent komolyan venni.