Tényleg ilyen világban élünk

Publikálás dátuma
2019.05.04. 10:30
Aaz Index munkatársának képe a hír, eseményfotó kategória harmadik díját kapta
Fotó: Huszti István
Életünk, mindennapjaink gyakran elhallgatott kérdéseit feszegetik idén is a Magyar Sajtófotó Kiállítás képei.
Rabszolgatörvény, #metoo, a Magyar Nemzet utolsó napja, medvekrízis Székelyföldön – néhány téma, amelyektől napokig hangos volt a hazai sajtó az elmúlt év során. Néhány nap, óra vagy pillanat, amely megelevenedik előttünk a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítást szemlélve. A Capa Központban kiállított négyszáz pályamű – több mint fele díjazott alkotás – idén is sokszínű, összetett képet kínál az elmúlt év médiában megjelent fotóiból. Emellett olyan képeket is láthatunk, amelyek nem kizárólag a közéleti hírek témakörét érintik. Megjelenik a cigányokat érintő hétköznapi szegregáció, a férfi test jelentésváltozásai, az autizmussal, Down-szindrómával vagy fogyatékossággal élők mindennapjai, a környezetszennyezés vagy a kulturális szokások változatossága is, pozitív és negatív kontextusban egyaránt.
Talán ennyiben más az idei kiállítás a korábbiakhoz viszonyítva: jobban felvillan a szép, a szerethető. De csak annyira, hogy a következő pillanatban újra átvegyék helyét az olyan képsorok, mint a Családok éve képriport, amely egy kilakoltatást dokumentál, vagy a 2018. október 15-én életbe lépett hajléktalanokat érintő törvény kapcsán készült fotók.
A kiállítás az előző évekhez hasonlóan ugyanazokat a kérdéseket teszi fel nekünk: tényleg ilyen világban élünk? Olyan világban, ahol az erőszak és a kiszolgáltatottság mindennapos? Abban a magyar valóságban, ami kicsit mesebelinek, kicsit fanyarnak, de leginkább abszurdnak hat? Ahol megfér a tüntetések romantikája mellett a mindennapi élet harcainak és megaláztatásainak segélykérése? Mikor váltak a hírek kizárólag az erőszak színtereivé? Évről évre hasonló felvetéseket fogalmazzuk meg a képeket szemlélve, majd megyünk tovább és ismét dokumentáljuk őket. Kinek a felelőssége ez? És miért gondoljuk, hogy épp nem a miénk? E kérdésekre nincsenek válaszaink. Még.

*** 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás Látogatható május 12-ig a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban
„Ha nekünk mennünk kell, Niki is követni fog minket.” Bődey János André Kertésznagydíjas képe
Szerző

Az ENSZ kibukott azon, hogy Magyarország éhezteti a menekülteket

Publikálás dátuma
2019.05.03. 16:33

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI
Akadt, aki öt napig nem kapott ételt, és a kormány hiába ígérte, hogy változtatni fog ezen a gyakorlaton, nem tette.
Az ENSZ emberi jogi főbiztossága közleményt adott ki, melyben szóvá tette, hogy Magyarország éhezteti az embereket a tranzitzónában, írja a hvg.hu. A szervezet szerint az ételmegvonással a kormány felrúgja a nemzetközi jogi előírásokat és szabályokat. Az ENSZ az egész tranzitzónás megoldást elítéli, mondván nem alkalmas az esetek egyedi megítélésére, egyedül az indokolná a szabadságmegvonást, ha ezzel biztosítani tudná az állam a kérelmek egyedi elbírálását. Most viszont ha elutasítással indít az elbíráló Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), és ez kiutasítást von maga után, akkor megvonják az ételt a kérelmezőtől, kivéve, ha terhes vagy szoptatós anya. Ez embertelen és ártalmas az egészségre. 2018 augusztusa óta legalább 21 ilyen eset történt, állítja az ENSZ, volt, hogy valaki 5 napig nem kapott ételt. Bár a kormány az Ember Jogok Európai Bíróságának közbelépése után változást ígért a gyakorlatban, a mai napig folytatódtak ezek az incidensek. Azt az érvelését sem fogadja el a világszervezet a kormánynak, hogy a menedékkérők szabadon távozhatnak Szerbia felé, így nem tekinthetőek fogvatartottnak, mert ez kényszerítés, amit az ENSZ nem tud elfogadni.
Szerző

Önámító lecsúszások: A vágy villamosa Michael Thalheimer rendezésében

Publikálás dátuma
2019.05.03. 11:00
AZ ÖNÁMÍTÓ - Blanche már nem szállhat fel a vágyott jövő villamosára, bárhogy is szeretne
Fotó: Matthias Horn
Több izgalmas produkciót kínált a MITEM második félideje is a Nemzeti Színházban.
Egy falból kihasított meredek vágat a tere a Berliner Ensemble A vágy villamosa című előadásának. (Díszlettervező: Olaf Altmann). A tetejére érkezik a darab elején Blanche (Cordelia Wege), hogy aztán szép lassan, olykor kicsit megállva leereszkedjen a lejtő legmélyére. Itt be is fejeződhetne az előadás, hiszen ezzel a nem mindennapi színházi leleménnyel a darab lényegéhez juthattunk el, szinte azonnal. De szerencsére nem fejeződik be. Michael Thalheimer rendezése csaknem két órán át a csúcson tartja a feszültséget. És nem csak a tér miatt, bár ez a lejtős, szűk díszlet fizikailag is óriási feladat elé állítja a színészeket. Folyamatosan meg kell küzdeniük a lépésekért, a talpon maradásért. Ebben a térben fantasztikusan megkomponált képek sorozatát látjuk, miközben a lelki folyamatok is a legmagasabb hőfokon pörögnek. Cordelia Wege a főszerepben egészen káprázatos. Képes a figura minden árnyalatát érzékeltetni. Egy középkorú nő múltját, jelenét és a vágyott jövőt, amire már nem tud „felszállni”, bárhogy szeretne. Blanche új életet akar, de ez már itt a Földön nem jöhet össze neki. Annyi minden történt a múltban és annyi bélyeg rakódott rá, hogy ebből már képtelenség kitörni. De épp ezt a mindenáron történő kitörési vágyat mutatja meg leginkább a színésznő. Cordelia Wege úgy játszik, mintha egy görög tragédia hősnőjét alakítaná, miközben nagyon is mai, nagyon is ismerős Blanche alakja. Mindent egy lapra tesz fel, amikor húgához (Sina Martens) utazik, ám fokozatosan lelepleződik. És szembesül azzal is, hogy saját magát ámítja.
Cordelia Wege a nőiség féktelen hódítását és törékenységét, sebezhetőségét egyszerre mutatja. A környezte pedig nem tehet mást, mint hogy megszabadul tőle, hiszen romlottságában hordozza a tisztaságot és ráadásul kimondja azt, amit gondol. Ez aztán végképp kényelmetlen. Stanley (Andreas Döhler) nem véletlenül mondogatja, amikor Blanche már máshol jár, hogy ez így van jól, megy minden tovább, immár nélküle. A vágy villamosa felkavaró színházi élmény, Blanche végső zavarodott tekintete pedig alig feledhető, sokáig bennünk él.
A színészi lét örömeiről és gyötrelmeiről szól a prágai Divadlo Na Zábradli társulatának Hamletek című előadása. A produkció címe megtévesztő: a Hamlet csak kiindulási pont a Jan Mikulášek és Dora Viceníková alkotópárosnak. Színházi próba, illetve előadás kezdés etűdöket látunk folyamatosan. Az előadás eleje rendkívül szellemes. Hét színész, egy nő és hat férfi áll a színpadon, amikor pedig sötét van, akkor mintegy a kulisszák mögül, a háttérből halljuk a diskurzusokat. Az előadás arra próbál válaszolni, hogy mit bír ki egy színész a sikerért, hogyan tud előre jutni, mit kell elszenvednie a próbákon, az öltözőben. Szó esik a rivalizálásról, arról, mit is jelent színésznőnek, vagy színésznek lenni manapság. Az ügyelő, illetve a háttérszemélyzet is előtérbe kerül. Mindezt a játszók rendkívül szórakoztatóan, sok ötlettel és kreativitással ábrázolják. Többször a felületen táncolva, máskor a közhelyek mögötti mélységet is feltárva. Érződik, hogy a végső szöveget, a jelenetek kialakulását termékeny improvizáció előzte meg. A színészek önmagukból fogalmaznak. Az egyik legkacagtatóbb epizód témája a színpadi csók. A Hamletek, friss, üde szellemi és színházi kaland. Igazi fesztiválprodukció.
Ebbe a kategóriába sorolható a Bernarda Alba háza is, melyet a portugál João Garcia Miguel írt és rendezett Federico Garcia Lorca drámája nyomán és saját lisszaboni társulatával vitte színpadra. A fő ötlet, hogy Bernardát egy neves brit férfi színészre osztotta. Sean O’Callaghan, akit láthattunk már Budapesten Peter Brook társulatával, valóban extrém ebben a szerepben. Az erőt, a birtoklást érzékelteti, és azt, hogy hogyan bukik el mégis, illetve esik szét miden körülötte. Az előadás csupa erotika és érzékiség. A házvezetőnőt egy huszonéves fiatal férfire osztotta a rendező. Ezekkel a gesztusokkal alaposan eltért a konvencióktól. De nagyrészt megmaradt extrém látványosságnak és nem tudott olyan mélyre hatolni, mint például Cordelia Wege játéka A vágy villamosában.

*** Infó:   A vágy villamosa Berliner Ensemble Rendező: Michael Thalheimer Hamletek Divadlo Na Zábradli, Prága Rendező: Jan Mikulášek Bernarda Alba háza Companhia Joao Garcia Miguel, Lisszabon Rendező: Joao Garcia Miguel Valamennyi: MITEM, Nemzeti Színház
Szerző
Témák
színház MITEM