légszennyezés;

2019-05-06 21:19:06

9 éves kislány lehet a légszennyezés első hivatalos, brit áldozata

A lány ügyvédei szerint ezzel bebizonyosodna, hogy a brit kormány megbukott az emberi jogokról szóló európai egyezményben vállalt kötelezettségei betartásában.

Bírósági ítélet mondhatja ki, hogy a légszennyezés vezetett a 9 éves Ella Kissi-Debrah halálához. Ezzel a kislány lenne az első brit személy, akinél ezt nevezik meg a halál okaként – írja az Index a CBS cikke alapján. 

A londoni kislány ügyvédei szerint  valószínű, hogy a törvénytelen mértékű légszennyezés nélkül Ella nem halt volna bele súlyos asztmájába. 

Kissi-Debrah 2013-ban hunyt el, és halála okaként a súlyos asztmát jelölték meg, amely a légzőrendszere leállását okozta. 

Mint azt már korábban mi is megírtuk, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai alapján veszélyes a levegő Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Putnokon és Szegeden. Budapest, Dunaújváros, Eger, Kazincbarcika, Kecskemét, Sajószentpéter, Salgótarján, Székesfehérvár, Szolnok, Tököl, Vác és Várpalota levegője szintén egészségtelen. Sőt: Ajka és Esztergom kivételével az ország többi, mért településén a PM10 jelű, kisméretű aeroszolrészecskék aránya meghaladja az egészségügyi határértéket.

Az OECD statisztikája alapján hazánk a második helyen áll a légszennyezés által okozott halálozás ranglistáján.