Mazsihisz;Heisler András;

2019-05-10 08:00:00

Sorostól a Sorsok Házáig

Pezsgőt bontana a kormány és a konkurens EMIH, ha leváltanák Heisler Andrást, de egyelőre még az is kérdés, ki lesz a kihívója az ellentáborból.

Meg kell teremteni a közösségen belüli békét – kérdésünkre ezt nevezte egyik legfontosabb feladatának Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke. A Mazsihisz tisztújító közgyűlését vasárnap tartják a szervezet Síp utcai székhelyén. Az újrázni készülő Heisler Andrásnak akadnak befolyásos ellenfelei. A „belső ellenállást” – ahogyan a Szombat.org látja – leginkább a Frölich Róberthez, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijához köthető csoport szervezi.

Heisler és Frölich több ügyben is összekülönbözött egymással. A főrabbi éppen a Népszavában publikált írásában vádolta autoriter vezetési stílussal a Mazsihisz elnökét. Példaként a rabbiképző rektorválasztásának általa kifogásolt körülményeit hozta fel, és azt is Heisler András szemére vetette, hogy a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elhagyta a Mazsihiszt. Frölich Róbert ezúttal nem kívánt nyilatkozni. Másokat is kerestünk az ellentáborból, de névvel senki nem szeretett volna szerepelni cikkünkben, a nélkül viszont többen készségesen elmondták véleményüket.

A Mazsihisz vezetőit korábban azért támadták, mert nem vállal konfliktusokat a hatalommal. Kritikusai szerint viszont Heislerrel az a baj, hogy túlságosan is konfrontatív a Fidesszel szemben. Az emlékezetpolitikai viták miatt a Mazsihisz bojkottálta a 2014-es holokauszt-emlékév kormányzati rendezvényeit, de az igazi törés 2017 nyarán, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatásakor következett be. Netanjahu és Orbán Viktor jelenlétében ugyanis Heisler kemény beszédben bírálta a kormány „sorosozós” kampányát. „Nyelvi és képi eszköztára bennünk, zsidókban rossz emlékeket keltett”, fogalmazott. Hideg zuhanynak nevezte, hogy az izraeli külügyminisztérium ebben nem látott kivetnivalót.

A bírálatok jogosak voltak, de azokkal – tették szóvá többen is – Heislernek nem ott és akkor kellett volna előállnia. Orbán annyira zokon vette a történteket, hogy a kormány azóta sem miniszterelnöki, sem miniszteri szinten nem hajlandó fogadni a Mazsihisz elnökét. A teljesség kedvéért tesszük hozzá: a szövetség nemzetközi tekintélyét mutatja, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje is ellátogatott a Síp utcába, amikor márciusban Orbán Viktorral találkozott.

Felróják Heisler Andrásnak azt is, hogy rosszul taktikázott az évek óta üresen álló új emlékközpont, a józsefvárosi Sorsok Háza ügyében. Miközben elutasította az együttműködést a Schmidt Máriával, a Terror Háza főigazgatójával, nem tett le alternatív javaslatot az asztalra. Bár a kritika nem alaptalan, érdemes felidézni: a tavalyi választás után Heisler egyeztetést kezdeményezett a témában a Lázár Jánost váltó Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető új miniszterrel. Csak éppen Gulyás erre nem reagált. Kérdés tehát, mennyiben méltányos a Mazsihisz elnökét felelőssé tenni azért, hogy a kormány végül a konkurens Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába és működtetésébe adta a Sorsok Házát.

A belső ellenzéken és a kormányon kívül alighanem csak a Köves Slomó rabbi vezette EMIH örülne jobban, ha Heisler Andrást eltávolítanák a szervezet éléről. A közelmúltban a szövetség legnagyobb tagszervezete, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) közgyűlésén a küldöttek szoros küzdelemben Heisler ellenfelét, Mester Tamást választották elnökké. Köves Slomó nem titkolta elégedettségét: a „békés párbeszéd korszakának” reményében lelkesen gratulált neki.

Nem tudni, ki lesz Heisler András kihívója a Mazsihisz tisztújításán. Az ellentábor többeket próbált rávenni az indulásra – közöttük egy rabbit is –, de a felkértek végül nem vállalták a feladatot. Információink szerint ugyanakkor hivatalos jelölést kapott Ács Tamás, a BZSH volt elnöke. A helyzet még változhat: a közgyűlés helyszínén, az utolsó pillanatokban is lehet jelöléseket leadni.