Jelképek

Még el sem ültek a himnusztörvény hullámai Szlovákiában, máris van új „magyar” ügy. Vasárnap Párkányban felavatták Ludovit Stúr, a XIX. századi szlovák nemzeti mozgalom vezetőjének, a szlovák irodalmi nyelv megteremtőjének a szobrát. Ő az 1848-49-es forradalom idején a magyarok ellen harcolt, szervezett felkelést a magyar elnyomás ellen, és magyar parlamenti képviselőként a szlovák autonómiáért, függetlenségért állt ki. Vagyis azt képviselte, amit manapság minden kárpát-medencei magyar érdekvédelmi szervezet, így a Szlovákiai Magyar Közösség pártja is a zászlajára tűz. 
Az MKP elnöke, Menyhárt József azonban Facebook hirdetésben is tiltakozik a szobor ellen. „A Stúr-szobor egy szimbólum. Nem a nagy szlovák személyiség előtti főhajtás jele, hanem a magyarok megtörésének jelképe kíván lenni. Üzenete: a várost elfoglaltuk, átneveztük és most őrhelyként elhelyezzük itt ezt a szobrot.” Ebben sajnos sok igaza van: a magyar kisebbségek lakta környező országokban a többségi hatalom a szimbólumháborút ugyanolyan fontosnak tartja, mint a kisebbség. A múlt héten rendeződött himnusztörvény is aligha büntette volna ténylegesen a kisebbségekhez tartozókat – a nyelvtörvény alapján sem osztogatták a büntetéseket -, de jó eszköz volt arra a szimbolikus üzenetre, amit az MKP elnök is említ. Azaz, hogy ki az úr a háznál. 
De az is jelkép értékű, hogy kit támad a parlamenten kívüli párt elnöke: elsősorban Bugár Béla Híd-Most „vegyespártját”, amelynek a kormányzás és a himnusztörvény megtépázta ugyan a népszerűségét, de némi esélye még van arra, hogy bekerüljön a brüsszeli, majd jövőre a pozsonyi törvényhozásba. Mintha nem is az „összmagyar” érdek, az erős brüsszeli képviselet lenne már a legfontosabb, inkább csak az Orbán Viktor által a „piszok a köröm alatt” -nak nevezett Híd legyőzése.
Szerző
Gál Mária
Frissítve: 2019.05.13. 10:46

A 35 milliárdos láb

Vezető hír volt mindenütt, hogy Tiborcz István beköszönt a leggazdagabb magyarok közé, és mindjárt a 32. helyre kvalifikálta magát a százas mezőnyben. 
Pontosabban: ez mégsincs így. Tekintettel arra, hogy a miniszterelnök vejéről van szó, a kormánypárti sajtó meglehetős visszafogottsággal, leginkább sehogy sem foglalkozott az üggyel. Ügy, írom, miközben Tiborcz sikere csak annyiban lehetne ügy, hogy ily fiatalon, 33 évesen verekedte be magát a leggazdagabb magyarok közé. És ez igazán szép dolog lehetne; egy olyan országban élünk, ahol a tehetség már ifjú korban forint milliárdokban mutatkozik meg. Vagyis, mondhatnánk, felzárkóztunk a nyugati világhoz, ahol egyébként egyáltalán nem szégyen a gazdagság. 
De hogy mégis ügyről beszélünk, az nem pusztán azért van, mert Orbán Viktor lányának a férjéről, unokáinak az apjáról van szó. Sőt: elsősorban nem ezért, mert igyekszünk – és úgy látom, mások is – tiszteletben tartani a család szentségét, mi több, mélyen elítéljük azokat az orgánumokat, amelyek csak azért esnek neki valakinek, mert valamelyik felmenőjük kormányzati szerepben van, vagy volt. Az apák és fiúk vitája már lezajlott egyszer a kilencvenes évek elején. Akkor is úgy véltük, most is tartjuk magunkat ahhoz, hogy senkit nem lehet azért pellengérre állítani, mert a családjában valaki bűnöket követett el, vagy volt olyan, aki magas állami tisztséghez jutott. 
Most is tartjuk magunkat ehhez az elvhez, Tiborcz István is megérdemli, hogy pusztán rokonsága okán ne legyen a nyilvánosság, néhány újságíró céltáblája. Ráadásul, mondta ki a napokban a Kúria, Tiborcz István bizonyos körülmények között – ez már saját fordítás – nem közszereplő, vagyis nem köteles mindenben és mindenkor a sajtó rendelkezésére állni. De vajon miért nem? Miért ne volna szabad megtudni, mi egy ilyen fiatalember sikereinek a titka? Hogyan tud ő úgy ingatlant fejleszteni – így szerepel a száz leggazdagabb magyar között -, mint senki más az ő korosztályában? Mi az az innováció, ami – a királyi család tagságán kívül – a legjobbak közé repítette? Miért ne tudhatnánk meg, hogy mi a receptje a gyors és ügyes előremenetelnek?
Meggyőződésem szerint Tiborcz Istvánnak is érdeke lenne, hogy az érdeklődést kielégítse, miáltal eloszlatna minden kétséget maga körül. Mert bizony amíg nem látjuk a fantasztikus teljesítmény – lássuk be: 35 milliárd tényleg fantasztikus – hátterét, addig ott motoszkál a gyanú: hátha van köze a gyors gazdagodásnak ahhoz, hogy túl közel van az állami pénzekhez. Hisz ne feledjük, Tiborcz például a botrányosnak nevezhető – bár csak az ellenzéki média szerint az – Elios ügy ellenére is szárnyalt, karrierje még azt sem sínylette meg, hogy nem az Unió fizette ki a gyanússá vált közvilágításokat. Hihettük: ennek az esetnek rá nézve is lesznek következményei. De nem lettek, sőt - mint látjuk - szép eredményekkel zárta az elmúlt esztendőt is. 
Felesége egyszer azt nyilatkozta, hogy ők a saját lábukon állnak. Lám, így is van: szép nagy, 35 milliárdos az a láb.
Szerző
Németh Péter

Sej, a mi DNS-ünk…

Sej, a mi DNS-ünk fényes szellők fújják… Kiderült, hogy lobogónk, vezérlő csillagunk, a nemzet Első Embere, akire tekintetünket függesztjük, egy dezoxiribonukleinsav. Lévy, a jeles filozófus beszámolója szerint személyesen közölte: „Én vagyok a legkeresztényibb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.” Először alig hittem, de azóta sem cáfolták, és ilyesmit nem is lehet félreérteni vagy kitalálni. Azért az jó, hogy nem dezoxiribonukleinsavnak kell szólítani, bele is törne a nyelvünk. Európának ezt a DNS-ét tényleg fényes szellők fújják, hol befelé, hol kifelé az Unióból, frakcióból frakcióba. Nincs mit csodálkozni, a DNS köztudomásúlag kettős csavart formáz, érthető, ha csavarokban, kettősségben a kormányfő esetében sincs hiány. Csak eddig nem tudtuk, hogy ez azért van, mert ő egy DNS. Muszáj neki csavarodnia.
Az is stimmel a dalból, hogy „sej, az van arra írva, éljen a szabadság!”. Orbánnak egyszerűen nünükéje a szabadság, mondhatni, ez politikájának támasza, talpköve, (persze a tiszta erkölcs mellett). Csak a héten is több ízben kifejtette, hogy azért utálja a liberalizmust, mert a „liberális hálózat” „megtámadta a szabadságot”, korlátozza a politikusokat a szabad beszédben. Azaz a szabad sértegetésben. Európa DNS-e egyébként a dalszöveghez híven úgy tervezi, hogy holnapra megforgatja az egész világot. Lehet, hogy „tíz év múlva mi ellenőrizzük, akik most bennünket kritizálnak” - jövendöli egy osztrák lapnak adott interjújában. De jó lesz! Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán.
Értem én a (remélhetőleg féltréfás) metaforát, de nincs ezzel mindenki így. El kell határolódnom pl. a „gyakorikérdések.hu” oldalon a döbbent állampolgári tudakozódástól: „Szerintetek ez már a végstádium?” Ha engem kérdeznek, én kifejezetten örülök az új önjellemzésnek. Mindig is feszélyezett a tüntetések tábláin a két betűből, egy számból álló, Simicska óta félreérthetetlen felirat. 

Mennyivel szebbek lesznek az „O1DNS” transzparensek! Akár a Békemenet is büszkén vonulhat alattuk.

Ez a DNS-dolog valahogy beakadhatott Orbánnál. Már tavaly novemberben a Néppárt kongresszusán ezzel lepte meg (akkor még) barátait: „Mi, az EPP, a győztesek pártja vagyunk. A győzelem része a DNS-ünknek”. Azért borzalom, hová züllött azóta genetikailag a Néppárt, nem? Szerintem génmanipulációról lehet szó. Ebben a beszédében erősítette meg, hogy teljes szívvel Weber jelöltségét támogatja. Akkor még nyilván nem volt alkalmatlan, sőt az (ön)felfüggesztés után sem mindjárt, csak most. De hát idő kellett ahhoz, hogy Weber DNS-tesztje elkészüljön, ráadásul ilyet kb. 100 dollárért lehet rendelni, és nálunk szigorúan őrzik a közpénzeket.
Ha már DNS, azért érdekelne a géntartalma. Nem szívesen hordoznék európaiként valami vacak örökséget. Egy biztos: fontos része az erőkultusz. Az említett interjúban a miniszterelnök elmagyarázza, az „európai elit dekadens”, a szélsőjobboldal, így a Szabadságpárt által delegált alkancellár az üdítő kivétel. Szereti is nagyon. Majdnem mint Salvinit, aki most a saját olasz hadihajójukat sem engedi kikötni, mert rajta van 40, a tengerből kimentett menekült. A dekadensek viszont nem hisznek „a politikai cselekvés erejében”, „a vezető személyiség erejében”. Ügyet sem vet az újságíró közbevetésére: „Ez a szkeptikusság vélhetően történelmi tapasztalatokkal függ össze.” Az erővel jár a harckészség. Egyelőre verbálisan. Az illiberálist szerinte pl. lehetne békésen kereszténydemokratának is nevezni, „de ez egy ilyen harci nyelv… olyan, mint a szkanderezés”.
Az örökíteni szánt géntartalomban legalábbis nekünk, magyaroknak házi használatra ott van az „egyedül vagyunk” sugallata. Olyan jól bejött annak idején a félnyilas lap címében is. „A magyar sors része a kitaszítottság”. „Ha az ember magyar, az alapérzése az, hogy elárulták”. Még jó, hogy ilyen erős védelmezőnk van. Na és mi van még nekünk? Hát nagy szívünk. „A magyarok gyakran a szívből, és nem az értelemből indulnak ki”. Tényleg, a kilakoltatás előtt álló kilencgyerekes édesanyának is segítség helyett „Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót” kívántak. Nekem főleg a „további” tetszett.
DNS-tesztet – ha csak nem bűnözőket azonosítanak vele, de erről ugyebár itt szó sem lehet - főleg azért csináltatnak, hogy kikutassák vele a családfát, az eredetet. Az ősöket hagyjuk is: ahogy Salvini egyre több gesztusban vállalja fel Mussolinit, úgy a Lévyvel folytatott diskurzusban Orbánnak Horthyról volt jó szava: „Én lennék az első, aki dicséri Horthy kormányzót? Nem ő szabadított meg minket Kun Bélától?” A testvéri szálak egyértelműen a szélsőjobbhoz fűzik, az interjúban LePen politikájával is szimpatizál. A legmelegebb rokonérzés Erdoganhoz köti. Meséli, első találkozásukkor megtapogatták egymást, mert „a focisták háta alján” van egy jellegzetes izom.
Előbb-utóbb Erdogan is felfedezheti magában a DNS-t, csak ő az iszlám világét. És akkor végre láthatjuk, ahogy két DNS egymásba csavarodva tapogatja egymás… izé…szóval háta alját.
Szerző
Lendvai Ildikó
Frissítve: 2019.05.11. 12:21