Jelképek

Még el sem ültek a himnusztörvény hullámai Szlovákiában, máris van új „magyar” ügy. Vasárnap Párkányban felavatták Ludovit Stúr, a XIX. századi szlovák nemzeti mozgalom vezetőjének, a szlovák irodalmi nyelv megteremtőjének a szobrát. Ő az 1848-49-es forradalom idején a magyarok ellen harcolt, szervezett felkelést a magyar elnyomás ellen, és magyar parlamenti képviselőként a szlovák autonómiáért, függetlenségért állt ki. Vagyis azt képviselte, amit manapság minden kárpát-medencei magyar érdekvédelmi szervezet, így a Szlovákiai Magyar Közösség pártja is a zászlajára tűz.

Az MKP elnöke, Menyhárt József azonban Facebook hirdetésben is tiltakozik a szobor ellen. „A Stúr-szobor egy szimbólum. Nem a nagy szlovák személyiség előtti főhajtás jele, hanem a magyarok megtörésének jelképe kíván lenni. Üzenete: a várost elfoglaltuk, átneveztük és most őrhelyként elhelyezzük itt ezt a szobrot.” Ebben sajnos sok igaza van: a magyar kisebbségek lakta környező országokban a többségi hatalom a szimbólumháborút ugyanolyan fontosnak tartja, mint a kisebbség. A múlt héten rendeződött himnusztörvény is aligha büntette volna ténylegesen a kisebbségekhez tartozókat – a nyelvtörvény alapján sem osztogatták a büntetéseket -, de jó eszköz volt arra a szimbolikus üzenetre, amit az MKP elnök is említ. Azaz, hogy ki az úr a háznál.

De az is jelkép értékű, hogy kit támad a parlamenten kívüli párt elnöke: elsősorban Bugár Béla Híd-Most „vegyespártját”, amelynek a kormányzás és a himnusztörvény megtépázta ugyan a népszerűségét, de némi esélye még van arra, hogy bekerüljön a brüsszeli, majd jövőre a pozsonyi törvényhozásba. Mintha nem is az „összmagyar” érdek, az erős brüsszeli képviselet lenne már a legfontosabb, inkább csak az Orbán Viktor által a „piszok a köröm alatt” -nak nevezett Híd legyőzése.