„El tudok képzelni egy puccsot Európában”

Publikálás dátuma
2019.05.15. 09:30

Fotó: Tóth Gergő / Nepszava
Hasan Basri Yalcin török kutató szerint a Nyugatnak csak azóta van baja Törökországgal, hogy önálló külpolitikája van, és megvédi nemzeti érdekeit.
Orbán Viktor néhány évvel ezelőtt követendő példaként említette Törökországot mint illiberális demokráciát. Valóban illiberális demokrácia Törökország? A legtöbb demokrácia mostanában kihívásokkal küzd, és a töröknek is régóta megvannak a maga hiányosságai. Törökországban az elmúlt tíz-húsz évben demokratizálódási folyamat zajlott, amiben Recep Tayyip Erdogannak is kulcsszerepe volt. Előtte például pártokat oszlathattak fel, komoly gondok voltak a nemzeti identitás kérdésével, a vallási jogokkal. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák. A folyamat még nem zárult le. Ám a nemzetközi média gyakran nem úgy mutatja be a dolgokat, ahogy valójában vannak. Ami az illiberális jelzőt illeti, azt nem csak a török, de például az amerikai demokráciára is szokták használni. A liberalizmus egy olyan ideológia, amely szorosan kapcsolódik a demokráciához, ám az egész világon válságban van. Emiatt számos országban erős vezetők emelkedtek fel, akiket gyakran „illiberálisnak” neveznek. Szerintem azonban a liberális-illiberális ellentétnél fontosabb a nacionalizmus, populizmus térnyerése.  Egyes vélemények szerint az ország inkább a diktatúra irányába halad.  Nagyjából 2013-14 óta gyakran mondják, hogy a török demokratikus fejlődés leállt. Ha ez így is van, a helyzet akkor is stabil. Mindezt azok után, hogy a 2016-os puccskísérlet a túlélés kérdése volt Törökország számára: mindössze apróságokon, néhány órán múlt, hogy sikerült elkerülni egy polgárháború kirobbanását. Képzeljük csak el, mi történt volna, ha Erdogant elfogják, vagy megölik! A társadalom és katonaság különböző táborai csaptak volna össze a hatalomért. Nem ez volt egyébként az első puccskísérlet Törökország történelmében, de most fordult elő először, hogy török katonák civileket öltek. A tét tehát a túlélés volt, így az intézkedéseknek is ehhez kellett alkalmazkodniuk. Csak a nemzetközi médiában ezt is félreértik. Például azt mondják, hogy újságírókat tartóztattak le Törökországban. Ám azt már nem említik, hogy ezek az emberek nem azért kerülnek börtönbe, mert újságírók, hanem mert kötődnek valamilyen terrorszervezethez. Különleges időket élünk, amik különleges intézkedéseket igényelnek. El tud képzelni hasonló puccskísérletet egy jól működő demokráciában, az Európai Unióban?  Persze, hogy el tudom képzelni! Ha lenne egy Fethullah Gülen Terrorszervezethez hasonló terrorszervezet az Egyesült Államokban, vagy az Európai Unióban, az első pillanatban letartóztatnák és megbüntetnék a tagjait. Ugyanazt tennék, mint Törökország. Sőt, a puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot nálunk körülbelül két évig tartott. Franciaországban a párizsi terrortámadások után viszont még ennél is tovább. Vagy említhetném a belga merényleteket is. Ma Brüsszelben az utcákat katonai járművek őrzik, a török városokban ellenben semmi effélét nem láthat. Mint mondtam, különleges idők különleges intézkedéseket követeltek meg, de most már próbálunk visszatérni a rendes kerékvágásba. Ez azonban időbe telik.  Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint a nemzetközi média gyakran igazságtalan kettős mércét alkalmaz Törökországgal és Magyarországgal szemben.    Teljesen egyetértek. Törökország külpolitikája nagyon megváltozott. Korábban az országra úgy tekintettek, mint a Nyugat hű szövetségesére. Csakhogy történt egy s más. Például a NATO, melynek meg kellett volna védenie, nem védett meg minket Szíriában. Mikor aztán emiatt kénytelenek voltunk más lehetőségek után nézni, és eldöntöttük, hogy az oroszoktól vásárolunk S-400-as légvédelmi rakétarendszert, elkezdtek bírálni minket. De ez a folyamat koránt sem most kezdődött. Erdogan híres davosi egyperces felszólalása után  -  2009-ben még török miniszterelnökként Erdogan kemény hangon bírálta Simón Peresz izraeli elnököt a davosi világgazdasági fórumon - a szerző - a nemzetközi bírálatok célkeresztjébe került, és a média hozzáállása is teljesen megváltozott. Addig partner volt, pragmatista, aki együttműködik a Nyugattal. Aztán amint kiderült, hogy van saját külpolitikája, megvédi a török nemzeti érdekeket, nem csak az Egyesült Államok és az Európai Unió véleményét szajkózza, egyszerre veszélyes és nemkívánatos lett. Úgy vélem ugyanez igaz Magyarország esetében is. Orbán Viktor egy olyan népszerű vezető, aki egy erős Magyarországot akar, ezért a nemzetközi média tüzel rá.  Azért még cél az Európai Unió?  Még mindig cél, Törökország számára a koppenhágai kritériumok teljesítése magától értetődő. Hiszünk abban, hogy a partnerség az Európai Unióval nem a nemzeti érdekeink kárára történik. Ha például Ciprus kapcsán az unió velünk szemben cselekszik, akkor persze meg kell védenünk magunkat. Ez természetes, minden állam elsősorban saját érdekeit védi. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tartanánk magunkat a csatlakozási folyamathoz. Mikor azonban annyi válság fenyeget: a nacionalizmus erősödése, a határainknál zajló konfliktusok, a terrorszervezetek, előbb ezekkel kell megbirkóznunk. Enélkül nem tudjuk biztosítani a nép jólétét, biztonságát, szabadságát. Ugyanakkor Törökország védelme nélkül Európai Unió sem lenne.
A magyar kormány nem hisz abban, hogy a muszlimok integrálhatók az európai társadalomba. A legtöbb európai államban szeretik úgy leírni Törökországot, mint egy muszlim többségű országot. Én is úgy vélem, hogy ez valóban egy fontos, ám nem áthidalhatatlan akadály a kapcsolatokban. Ha nem jön a válság és a '90-es évek stabilitása folytatódott volna, nem itt tartanánk. Az unió problémája azonban nem a török csatlakozással, hanem önmagával van. A Brexit, a katalán függetlenségi törekvések, az olasz-francia csörte, a magyarok elleni kritikák nem véletlenek. Az EU a '90-es évek nagy álma volt, amely amerikai katonai védelem alatt jött létre. Ez a védelem most megszűnt, és nincs helyette európai. Hosszú távon borítékolható, hogy az EU-ra komoly válság vár.  Miért, Törökországban nincs válság? Nem hinném, hogy válságot élünk át. A kétségtelen nehézségek ellenére a gazdaságunk még mindig növekszik. Ami a társadalmi megosztottságot és egyéb kérdéseket illeti, ennek az az oka, hogy Törökország óriási átalakulásokon megy keresztül. A történelem során először végre a nép uralkodik, eleddig mindig a katonaságé volt a valódi hatalom. Ezért állnak olyan sokan Erdogan mögött, ezért olyan népszerű. Egy nap lehet, hogy veszíteni fog, de még a legutóbbi szavazáson is, amelyet néhányan nagy vereségként értelmeztek, valójában még mindig a voksok több mint felét gyűjtötte be. Mindezt majd 17 év, külső és belső támadások, és ilyen gazdasági állapotok mellett.    Az isztambuli választások után nem úgy tűnik, hogy valaha is hagyja, hogy veszítsen.  Óriási vita zajlott erről Törökországban. Lényegében az történt, hogy az egyik jelöltre leadott szavazatokat a másik jelölt kapta meg. Mindenki arra számított, hogy Erdogan avatkozik bele a választásokba, ehelyett azt láttuk, hogy az ellenzék lopott szavazatokat. Ez is jelzi, hogy Erdogan nem diktátor. Az elnök pártja tehát a Legfelső Választási Ranácshoz fordult, amely hozott egy döntést, hogy az eredményeket eltörlik, és a választást megismétlik.  És ha megint nyer az ellenzéki jelölt, jön a harmadik forduló?  Ha valaki megint ellopja a szavazatokat, akkor természetesen lesz harmadik forduló is. De ezúttal nagyon fognak figyelni. Hasonló egyébként nem csak Isztambulban történt, csak fontossága miatt erre figyelt fel a média. Az előző választásokon is volt, hogy meg kellett ismételni a voksolást, ráadásul az ellenzéki jelölt győzött, de azzal akkor senki nem törődött. Ez az egész ügy nem is Binali Yildirimről vagy Emrek Imamogluról szól, hanem hogy kiderüljön a választók valódi akarata.

Névjegy

Hasan Basri Yalcin a politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok professzora az Isztambuli Kereskedelmi Egyetemen. A kormányközeli Politikai Gazdasági és Társadalmi Kutatások Alapítványának (SETA) Stratégiai Kutatások osztályának igazgatója. Az ugyancsak kormányközeli Sabah napilap állandó szerzője, és a televízióban is gyakran meghívják elemzőnek. A kutató a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására járt Magyarországon, egy Törökországról rendezett konferencia előadójaként.

Szerző
Frissítve: 2019.05.16. 11:14

Washington Post: A fogadásokon elegáns magyar hivatalosságok ecsetelik korrupt rezsimjük előnyeit

Publikálás dátuma
2019.05.15. 08:48

A Washington Post úgy látja Orbán Viktor washingtoni útja kapcsán, hogy a konzervatívok újabban imádják az autokratákat. A szerző, Ann Applebaum kifejti: a magyar politikus azon van, hogy megnyerje ideológiájának az amerikai és brit értelmiséget a liberális demokrácia elleni harchoz. A hatalom fizeti a londoni és washingtoni követségen azokat a fogadásokat, amelyeken elegánsan öltözött hivatalosságok ecsetelik korrupt, tekintélyelvű rezsimjük előnyeit. És most már ott tartunk, hogy amerikai intelligencia egy-két képviselője kezd hinni nekik. Egészen másutt keresik az európai felháborodás okát a magyar helyzet láttán, pedig a tényleges magyarázat az, hogy Orbán egészpályás letámadást indított a jog és az igazságszolgáltatás intézményei, a sajtó, a tudomány és a kultúra ellen. Hatalmi monopóliumát kívánja megőrizni ily módon, egyben pedig folytatja magánvagyonának felhalmozását. Magyarországon egyetlen nagyvállalat sem működhet a Fidesz jóváhagyása nélkül. Orbán környezetében jó páran mesés módon megtollasodtak. Aki üzletemberként nem áll be a sorba, azt diszkréten addig fenyegetik, amíg el nem hagyja az országot. Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen rendszer miért vonzó egy olyan, amorális vezető számára, mint Trump. Az értelmiség bizonyos része pedig azért rokonszenvez vele, mert a kormányfő nem egyszerűen tekintélyelvűség lágyabb, vértelen változatát jeleníti meg, hanem azt abba a mesébe burkolja bele, hogy szembemegy az EU-val. Ez hazugság, hiszen ezer örömmel zsebre teszi az unió pénzét, formálisan elitellenes, miközben családtagjai és vazallusai jelentik a magyar elitet, továbbá valóban támogatja a kereszténységet, már amennyiben utóbbi egyenlő az elnyomással és a lopással. Mindezen túlmenően harcol a nem létező muzulmán hordákkal. Nagy csinnadrattával felhúzatta a határkerítést, hogy feltartóztassa a menekülteket, akit hová is akartak menni? Hát, Németországba. De a bevándorlást és a mulitikultit visszaszorító, etnikailag tiszta állam fantazmagóriája továbbra is levesz a lábukról egynémely amerikaiakat, akik ugyanezt szeretnék megvalósítani saját országukban. Noha a menekültáradatot a centrista Angela Merkel állította meg, ám Magyarországon, Olaszországban és másutt csak fokozódott a gyűlölet teli retorika a válság elülte óta. Orbán személyében egy olyan európai vezetőről beszélünk, aki nyíltan rasszista és burkoltan antiszemita elemeket vet be kampányában. Fityiszt mutat Amerikának az orosz kémkapcsolatokkal gyanúsított Nemzetközi Beruházási Bank, valamint Ukrajna kapcsán. Aki miatt egy magyar akadémikus azt írta: mennek el a képzett fiatalok, ha idáig még nem mentek el. Mert a kilátás szörnyű azoknak, akik nem akarnak részt vállalni a gyűlölet és az előítélet nyilvános fesztiváljain.  
Szerző

New York Times: rasszista nyelvezettel gyűjt szavazatokat a magyar miniszterelnök, miközben Izraelnek puncsol

Publikálás dátuma
2019.05.15. 08:21

Heller Ágner szerint a kérdés nem az, hogy a politikus zsidóellenes-e, hiszen nincsen ideológiája: célja a hatalom, és mindent felhasznál, ami révén még többhöz jut.
Orbán Viktor egyszerre az izraeli kormány és a megrögzött antiszemiták barátja, aki kettős játékot űz, írja a New York Times. Hiszen például tavaly az év vége felé közölte, hogy 3,4 millió dollárt ad az európai zsidóellenesség elleni küzdelem céljaira, majd másnap megjelent a Figyelő emlékezetes címlapja, rajta Heiszler Andrással - és utóbbit a kormányfő szó nélkül hagyta. A politikus jelentős pr-győzelmet aratott két napja, amikor sok szélsőjobbos nacionalista hőseként felkereshette Donald Trumpot és ez a két ember áradozott egymásról. A bírálók azzal vádolták az elnököt, hogy egy tekintélyelvű vezetőt ölel keblére, aki ellen az a vád, hogy visszaszorítja a demokráciát az EU szívében. Kettejükben közös, hogy a maguk politikai céljai érdekében zavaró és ellentmondásos módon viszonyulnak az antiszemitizmushoz. Ebben Orbán a csúcsjátékos. Külön bejáratú nacionalizmusának terjesztésére használja a zsidóellenes szóképeket, és szemére vetik, hogy megpróbálja bagatellizálni a magyar bűnrészességet a holokausztban. Ám eközben sok zsidó intézményt és kezdeményezést támogat anyagilag. Majd megkörnyékezte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy ily módon vívjon ki magának tekintélyt külföldön, de ezzel párhuzamosan egy sor antiszemita kampányt kezdeményezett Magyarországon. Az újonnan felújított Rumbach utcai zsinagóga csupán öt háztömbnyire található attól a Szabadság téri emlékműtől, amely relativizálni próbálja Magyarország felelősségét a holokausztban. És akkor még ott van Horthy Miklós rehabilitálásának szándéka, a Veritas Intézet megalapítása, egykori antiszemita szerzők műveinek beemelése a tananyagba, továbbá, hogy bekerült az alaptörvénybe: az akkori kormány nem volt felelős azért, ami a német megszállás után történt, pedig akkor deportálták a zsidók túlnyomó részét. A Sorsok háza pedig külön is megérdemel egy misét. A jeruzsálemi Jad Vasem könyvtárának igazgatója különösen nehezményezi, hogy a tervezett kiállítás egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy a magyarság milyen szerepet töltött be zsidó szomszédjai üldöztetésében. Ezek után került a hely tulajdonjoga a kormánypárti EMIH-hez, de annak vezetője, Köves Slomó tagadja, hogy tisztára akarná mosni a történelmet. Mások ezzel szemben abban látják a kicsiny hitközség szerepét, hogy háttérbe szorítsák a magyar zsidók többségét, mivel azok javarészt világiak és bírálják az Orbán-rendszert. A Dohány utcai zsinagóga főrabbija, Frölich Róbert meg van győződve arról, hogy a miniszterelnök nem antiszemita, de a kormány kódoltan zsidóellenes és rasszista nyelvezetet használ, hogy begyűjtse a lehető legtöbb szavazatot. Heller Ágner szerint a politikai uralomért vívott harc magyarázza nem csupán Orbán hozzáállását az antiszemitizmushoz, de azt is, hogy folyamatosan bontja le a demokráciát. Mint mondja, a kérdés nem az, hogy a politikus zsidóellenes-e, hiszen nincsen ideológiája. Célja a hatalom, és mindent felhasznál, ami révén még nagyobb hatalomhoz jut.
Szerző