„Are you a Gypsy? Wow! So cool!” – hangzik el egy zenei fesztiválon az egyik drámában, de hát tudjuk, jóval gyakoribb, hogy nem cool cigánynak lenni, sőt. És mellékesen persze pusztán a származás miatt coolnak lenni is bántó. Azonban ennél jóval bántóbb dolgokról is mesélnek nekünk a világ első roma drámakötetében, amely a 2017-ben és 2018-ban Budapesten megrendezett Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál nyomán jött létre és öt roma színházi alkotó monodrámáját tartalmazza. A kötetet Balogh Rodrigó válogatta, és közösségi finanszírozásból jelentették meg.
Nem feltétlen monodrámák persze ezek, inkább embertörténetek, amik drámaiak. És amelyekben a cigányok nemcsak antihősök és sztereotipek, hanem valódi hősök emberfeletti küzdelemmel. Közük sem sok van ahhoz, amilyen képet szuggerálnak belénk és amilyen képet alkottunk magunkban róluk.
A válogatást dicséri, hogy szándékoltan sokszínűségre tör, változatos. Van benne népirtási kísérletről mementó, gyermekkor szabadságélményeiről való visszaemlékezés, saját kultúrával szembeni önkritika, emberjogi küzdelem, vádirat, és dacos csakazértis-lét. Olvashatunk skót, svájci, magyar, román és ír romákról. A kirekesztettség, a lenézettség fájdalma, a tehetetlenség keserűsége azonban közös. Nem visszafogott írások ezek, szókimondók és sötétek.
Úgy szenvedtünk, mint a kutyák – olvassuk, s hozzá a szorongató történeteket, melyek feltartóztathatatlanul törnek fel e történetmondókból. Ezek a szövegek nemcsak egy nép sorsát dokumentálják, de olyan embereket is mutatnak, akik nem törődnek bele a velük való bánásmódba. Abba, hogy jóval azelőtt megbüntetik őket, hogy élni kezdenének, esélyt sem kapva, hogy azok lehessenek, akik lehetnének. Valódi hőssé kell válniuk, hogy a közösség lehúzó ereje és a többség nyomása ne hasson. Hőssé is válnak, azzal, hogy mindennel szembemenve képesek hinni magukban, és abban, hogy nem normális, ami elfogadott. Rendre megkérdőjelezik azt, ami van.
Richard O’Neill A legnehezebb szó című művében a skót traveller asszony, Jess Smith küzdelméről szól, melyet szülei emlékére és népe nevében folytat a travellerek alapvető emberi jogainak elismertetéséért és a skót miniszterelnök bocsánatkéréséért. „Travellerek”-ről, azaz a vándorcigányokról mesél Michael Collins számos irodalmi díjjal elismert ír előadó Kulturális kérdés vagy sem? monológja is, derűsebben, a gyerekkoron keresztül. Mihaela Drăgan dokumentarista módszereken, anyaggyűjtésen alapuló írásában, A (n)ő beszélben a roma lányok korai férjhez adásáról szól kellő kritikával. Hogy a függetlenségére oly büszke Svájcban is volt roma népirtási kísérlet, azzal Dijana Pavlović Beszélj, életem monodrámája szembesít a svájci jenis írónő, Mariella Mehr történetén keresztül. Farkas Franciska Levél Brad Pittnek című provokatív, nyers erejű szövege leleplezi előítéleteinket, álszolidaritásunkat, tapintatlanságunkat – konyhanácizmusunkat. Persze ő sem bánik kesztyűs kézzel velünk, olvasókkal. Miért is tenné. Ami nem öl meg, az megerősít alapon, bár bivalyerőssé lett, ám közben azért sok halálon kellett átmennie, sokszor kellett feltámadnia. És még mindig benne van, hogy el kell innen menni (akár Brad Pitt révén is), hogy azzá tudjon válni, amivé szeretne.
Embertörténetekből építkező történelemkönyv e gyűjtemény, az európai történelem egy fejezete, kordokumentum. Egy nép nevében beszélnek, akkor is, ha csupán egyetlen lány vagy épp saját történetüket írják a szerzők. A média szerepe és felelőssége egy-egy kép kialakulásában, a közgondolkodás befolyásolásában pedig szintén pontosan kirajzolódik e drámákban. Meghatározó egy ügynél, a sajtó mikor harap rá, ráharap-e valamire.
Ez már tetszik? – kérdi az olvasótól provokatívan Farkas Franciska. Nem, nem tetszik a kép, amit tükröznek rólunk ezek az írások, olvasása megviseli az embert. Megvisel olvasni, mi mindent kellett és kell elszenvedniük tőlünk, többségben lévőktől. Mégis muszáj a szembesülés, mert e nélkül nem érthetjük e népet, a fájdalmát, a reakcióit. És mindez talán abban is segít, hogy maradék előítéletünket átértékeljük, s megerősödjön bennünk: „mekkora szarság rasszistáknak lenni”. Hiszen mindegyik történet után valahogy önkéntelenül felbuggyan az emberben a szó: bocsánat. Amit a skót miniszterelnöktől várt Smith, az az olvasóban születik meg.
A rasszizmus áldozatai világszerte csak akkor válhatnak egyenrangú felekké, ha büszkék egyedi jellemzőikre és maguk írják a történelmüket. Egy régi mondás szerint, amíg nem a tigris írja meg a saját történetét, mindig vadászni fognak rá – emlékeztet Collins a kötet egyik darabjában. E drámagyűjtemény hozzájárul, hogy a romák végre egyenrangú felekké válhassanak. A tigris elkezdte írni történetét.
(Ford. Adorján Beáta, Kondi Viktória, Király Kinga Júlia, Budapest, Nők a Jövőért Egyesület–Független Színház Magyarország, 2019. 128 o.)
