Del Medico Imre: Vacsora a népbüfében

Valamikor a negyvenes évek legvégén történt. Akkor, amikor már nem működött a Del Medico Panzió és a lakást is elvették. De még nem telepítették ki Budapestről azt a baráti családot, amelyhez vacsora utáni feketére voltam hivatalos Anyámmal együtt. Az Astoria népbüfébe beszélték meg anyámmal a randevút. Nyolc órakor bementem a vendéglátóipar eme legújabb létesítményébe, ahol a pultnál állva lehetett elfogyasztani a pénztárosnál megvásárolt blokkal a tálaló dolgozó által adagolt ételt. A népbüfébe betérve azonnal megvásároltam az étlap legalján szereplő legolcsóbb ételt, a pásztortarhonyát. Éppen megtaláltam a kevés odaállás lehetőségét kínáló helyek egyikét, amikor megláttam Anyámat, kezében tálcával, rajta az étlap aznapi sztárja: a rántott csirke. Ára 12 forint.
Nem értettem a dolgot. Már csak azért sem, mert Anyám utált minden szárnyas-ételt. Még közvetlenül az ostrom után sem volt hajlandó szárnyast enni. Anyám meglátott, hozzám sietett és tálcát cseréltünk. Egyél - mondta és nekilátott a pásztortarhonyának. Mi történt? - kérdeztem. Ebben a pillanatban megállt mellettünk a tálaló dolgozó. Kezében egy tányér túrós pitével. Megtudtuk, hogy régebben, már az ostrom előtt is, szakszervezeti ellenőr volt, aki a vendéglátóipar üzemeit járta végig és ellenőrizte, hogy a dolgozók ellátása, bérezése és egészségügyi ellátása milyen, befizették-e a munkaadók a kötelező díjakat. Emlékezett arra, hogy a Del Medico Panzió személyzete ugyanolyan minőségű ellátásban részesült, mint a vendégek és a szállásuk is megfelelő volt. Megjegyzem: ha a személyzet valamelyik tagja megbetegedett, nem a biztosító orvosa látta el, hanem a rokonunk, Langmár Lajos, vagy barátunk Rényi-Vámos Ferenc. Egyszóval, az ellenőr jó véleménnyel volt a "pencsi" (családi- baráti körben ez volt a Del Medico panzió beceneve) gazdájáról. Gesztusával ezt kívánta kifejezni. Sőt, hozzátette, ha azt látjuk, hogy ő áll a kiadópultnál, akkor csak a legolcsóbb ételre vegyünk blokkot- a többi az ő dolga.
Gesztusa szép volt, emléke is szép. De nem éltünk vele vissza. Ugyanarra a szintre süllyedtünk volna már akkor, a XX. század derekán, amelyen számos kortársunk a XXI. első negyedében található.
Frissítve: 2019.05.19. 14:41

Chicago: 19-re lapot

Publikálás dátuma
2019.05.19. 10:20

Ötven éve annak, hogy először készített nagylemezt a Chicago, és harminc esztendeje, hogy legsikeresebb számát az év dalának nyilvánította a Billboard amerikai magazin.
A szerzemény a zenekar tizenkilencedik albumán jelent meg – bár kislemezre is kimásolták –, azaz nyugodtan állítható: tizenkilencre húzott lapot az együttes, mivel a Look Away 1988 decemberében két hétig listavezető volt az Egyesült Államokban, majd 1989-ben úgy érdemelte ki a legkiválóbb kompozíció címét, hogy akkor már egyszer sem állt az élen.
Magunk közt szólva, a nyolcvanas évek vége felé már nem sokan gondolták, hogy a Chicago vezeti még a rangsort, mert Peter Cetera 1985-ös távozása óta az együttesnek nem volt csúcson járó száma – legalábbis a lajstrom szerint nem –, és addig is csak kétszer fordult elő, hogy a legendás banda vezette a listát. Először 1976-ban az If You Leave Me Now-val, másodszor 1982-ben a Hard to Say I'm Sorryval előzte meg összes konkurensét, és mindkét topnótát Cetera jegyezte.
A zenekarhoz meg az If You Leave Me Now-hoz több fűz, mint amennyi egy hallgatót köt úgy általában egy előadóhoz, mivel 2016. október 8-án, a Népszabadság brutális bezárásának napján a Chicagóról írt cikkem jelent meg a lap utolsó oldalán (a sportrovattól a 2-3-as magyar–svájci vb-selejtezővel búcsúztam ugyanakkor), s a képszerkesztő a kislemez borítóját választotta a fotók egyikének a publikációhoz, mivel a papírtasakra utóbb rányomtatták: „No. 1. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is.” (Ilyen interkontinentális duplája a Chicagónak több nem akadt.) A brutális jelzőt pedig azért merem használni, mert a szerkesztőség valamennyi tagjával azt közölték, a kollektíva a redakció régi épületébe, a Bécsi útra költözik megint, és nem győzték hangoztatni: mindenki ragassza rá a dobozokra a jelzést, mondjuk, hogy B-2214. De azok, akik ezt kérték heteken át akkurátusan, tisztában voltak vele: a szerkesztőség valójában nem megy sehova, az intelem nem más, mint részvétlen elterelés. (Magam mintha megéreztem volna – bár hagymázas álmomban sem vetődött fel bennem –, mi következik: hazavittem a hivatalos holmijaimmal telerámolt dobozokat, hogy azokat aztán már ne szállítsam tovább, otthon pakoljam ki.)
A Look Away-t a kaliforniai Diane Warren komponálta, aki írt egy másik dalt is a Chicago 19 albumra; azzal a zenekar harmadik volt az amerikai listán. Az I Don't Wanna Live Without Your Love társszerzője sem akárki: Albert Hammond. Ami pedig Warrent illeti, ő nem keveseket örvendeztetett meg számaival. Úgy értem, a világsztárok közül sem. Dalai interpretátorai között van az Aerosmith, az Air Supply, Anastacia, Beyoncé, Michael Bolton, a Boyz II Men, Laura Branigan, Mariah Carey, Cher, Eric Clapton, Joe Cocker, a Commodores, Celine Dion, Gloria Estefan, Aretha Franklin, Whitney Houston, Tom Jones, Bon Jovi, Chaka Khan, a Kiss, Meat Loaf, Aaron Neville, Olivia Newton-John, Roy Orbison, a Pointer Sisters, Lionel Richie, Rihanna, Jennifer Rush, Diana Ross, Britney Spears, Barbra Streisand, Tina Turner, Bonnie Tyler, Dionne Warwick... Csinos kis lista. Ennek ellenére Bill Champlin, aki 1981-ben csatlakozott a Chicagóhoz, kételkedett a Look Away sikerében. Majd úton-útfélen az jutott a fülébe: „Csak téged hallunk mindenütt.”
Brendan Greaves nem ült a lemezjátszó vagy a rádió mellett. A múlt évben 20 millió dolláros keresetet nyújtott be Diane Warren ellen azzal, hogy 1987-ben, amikor tizennégy éves volt, ugyanilyen dalt írt, és szerzeményével be is nevezett egy brit iskolai zenei versenyre. Amikor megkérdezték tőle, miért csak negyvenöt esztendős korában reagált az állítólagos plágiumra, azt mondta: csak 2015-ben hallotta először a Chicago-számot.
Azért az se semmi, hogy még 2015-ben is műsoron volt a melódia... Amúgy olvastam olyan amerikai értékelést, amely szerint a Look Away csak a huszonhatodik legjobb Chicago-dal.
Képzeljék azt a felhozatalt!
Szerző

Sebes György: Rejtélyes távozás

Publikálás dátuma
2019.05.19. 09:44

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Most egy apró sérülés keletkezett a köztévé szövetén. Még nem tudjuk, foszlik-e majd tovább, vagy egyelőre minden marad a régiben.
Az életben vannak óriási rejtélyek, amelyek azok maradnak mindörökké, vagy csak sok év elteltével oldódnak meg. Időről-időre foglalkoznak velük, felröppennek találgatások, ténynek látszó dolgok, de aztán mindig kiderül, a titokra továbbra sem derült fény. Több mint ötven év elteltével sem tudjuk még biztosan, ki ölte meg Kennedyt. A Portugáliában eltűnt angol kislány, Madeleine McCann esete is homályban van több mint tíz éve, a gyakorta felbukkanó hírek (és álhírek) ellenére is. A Loch Ness-i szörny pedig már majdnem egy évszázada foglalkoztatja a közvéleményt, de még mindig nem világos, csak reklámfogás-e, vagy valamilyen nagyobb összeesküvés része. Mi, magyarok sem akarunk lemaradni ebben a „versenyben”. Majd mi megmutatjuk, nekünk is vannak olyan ügyeink, amelyek homályosak, kérdőjelesek, ellentmondásosak. Itt van mindjárt a legújabb, az MTVA kontra Szujó Zoltán eset. Talán egyszer majd megismerjük az igazságot, megtudjuk, pontosan mi történt, mert ami eddig napvilágra került, az nem segít ebben. Már az is megérne egy hosszabb elemzést, mitől annyira népszerű a Forma-1 Magyarországon. Leszámítva persze a nemzeti büszkeséget, hogy már több mint harminc éve nálunk is rendeznek minden évben egy futamot a Hungaroringen. Ezen kívül viszont sokan nézik a többi verseny közvetítését is, pedig nem történik más, mint hogy majdnem két órán keresztül köröznek a mind modernebb versenyautók egy-egy kiépített pályán, vagy egy városban, néha előznek, néha egymásnak mennek, de sokkal több nincs benne. És mégis megéri a Magyar Televíziónak, hogy rengeteg pénzért megvegye a közvetítési jogokat és három napon át – az időmérőktől magáig a versenyig – mindent élőben leadjon. Abban pedig, hogy mindezt sokan nézik, biztosan jelentős szerepe van – illetve volt eddig – két embernek, a riporternek és a szakkommentátornak. Az sem lehet véletlen, hogy amikor a már csak nyomaiban közszolgálati tévé néhány éve megszerezte a jogokat, rögtön vissza is igazolta Szujó Zoltánt az RTL Klubtól. Ő ugyanis a kétezres évek elejétől módszeresen bedolgozta magát az utazó cirkuszba. Mindenkit ismer, szinte barátságban van a pilótákkal és a csapatfőnökökkel, ez a kapcsolati tőke pedig sokat érhetett az MTV-nek is. Mellette nagyon bevált a szakkommentátor, Wéber Gábor, akivel tökéletesen megértették egymást és remek csapatot alkottak. A közvetítések tehát az ő szakértelmükkel és kommunikációs képességeikkel emelkedtek meg, mindketten sokat tettek a sportág népszerűsítéséért. És akkor – egyik napról a másikra, szinte órák alatt – mindez megváltozott. Már az sem hétköznapi a történetben, hogy – állítólag – egy olyan hanghiba lépett fel, amit képtelenség volt elhárítani. Tehát a kiutaztatott csapatot – Szujót és Wébert – hazarendelték, hogy inkább mégis itthonról közvetítsenek, ne a helyszínről. Ez – állítólag – annyira megviselte a riportert, hogy azt kérte, a szombati időmérő edzésen helyettesítsék. Mire a főnökei ezen annyira bedühödtek, hogy azt mondták, akkor már egyáltalán ne dolgozzon. Se ma, se holnap, se semmikor. Elhiszi valaki ezt az egészet? Ráadásul még az sem tiszta, hogy akkor ki mondott fel. Szujó ugyanis azt közölte, számára ennyi volt, ő kiszáll, tehát felmond. Az MTVA közleménye viszont arról tudósít, hogy a riporter (cége) megszegte a szerződést, amit emiatt fel is bontanak vele. De van még további ellentmondás is. Szujó állítólag szombat délután a tévéműsorból tudta meg, hogy – lényegében – ki van rúgva. Azt azonban nem tudni, miért lepődött meg, ha ő mondott fel. Továbbá: a riporter nem győzte hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem politikai okok húzódnak meg távozása hátterében. Ez csak attól gyanús, hogy erre senki sem gondolt egészen addig, amíg nem kezdte el bizonygatni. De még érdekesebb, hogy azt is írta, „a harc részemről itt véget ért”. Vagyis ezek szerint már eddig sem volt minden rendben a köztévé Forma-1-es közvetítései körül. Csak eddig valahogy nem beszéltek róla. Most azonban már sem szerződés, sem betyárbecsület nem akadályozza Szujó Zoltánt, hogy fellebbentse a fátylat az anomáliákról. Mint kiderült, a háttércsapat régóta nem volt annyira profi, mint amennyire elvárható egy ilyen műsor esetében és mint amilyenek a mikrofon mögött a bőrüket vásárra vivő „beszélő emberek”. Milyen érdekes. Óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon még miféle gondok és problémák lehetnek – egyelőre a szőnyeg alá söpörve – az adófizetők pénzéből fenntartott köztévénél. Hogy netán az a „kis” konfliktus – amely egy bevált szakember távozásához vezetett – egyedi eset, vagy sok ilyen fordul elő, csak nem beszélnek róla. Hogy csak a sportnál maradjunk, az MTVA a jelentős – hazai és külföldi – események jogainak jelentős részét birtokolja. Ez valódi profizmust követel meg, de – Szujó utólagos kommentárjaiból következtetve – az egyáltalán nincs meg jelenleg. Most egy apró sérülés keletkezett a köztévé szövetén. Hivatalosan úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Az ellentmondásokat nem oldják fel, a kérdésekre nem adnak választ. Ahogy az a nemzeti együttműködés rendszerében már megszokott. Még nem tudjuk, foszlik-e majd tovább a szövet, vagy minden marad a régiben. Vannak persze az életnek nagy titkai, de közülük csak nagyon kevés marad örökké rejtve.