A választás hete

Azt állította Orbán Viktor (a német Bild Zeitungnak adott interjújában Strache bukásáról), hogy „az osztrák belpolitikába semmilyen módon nem kívánunk beleszólni, arról az osztrák választóknak kell dönteniük.”

Ezzel szemben a tény az, hogy két hete, amikor az akkor még osztrák alkancellár itt járt Budapesten, Orbán még így beszélt: „Szeretnénk, ha olyan változások történnének Európában, mint amilyenek Ausztriában történtek.” Ha ez nem beavatkozás, akkor mi? Csak egyszerű, de már feledni kívánt Strache-simogatás?

Azt állította továbbá Orbán (a Bild újságírójának arra a kérdésére válaszolva, hogy miért folytattak antiszemita kampányt Soros ellen), hogy „nem szabad megengedni azt, hogy valaki egy politikai vitában a származása mögé bújjék.”

Ezzel szemben a tény az, hogy vita nem volt, Soros pedig egy-két megjegyzésen kívül vissza sem szólt, és nem bújt a származása mögé. Az ellene folyó kampány antiszemita jellegét nem ő, hanem több nemzetközi szervezet, politikai erő és a média vetette Orbán szemére, ők pedig nem bújtak – vélhetően sokféle – származásuk mögé.

Azt állította ezenkívül Orbán Viktor (ugyancsak a Bildnek), hogy „van egy közmondás: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz.”

Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen közmondás nincs. Igaz, két héttel ezelőtt, amikor a miniszterelnök Kolozsváron tartott előadást, Kató Béla református püspök a következőket mondta: „van egy mondás, ami egyre népszerűbb: Orbán Viktornak soha nincs igaza, de mindig igaza lesz.” Lehet, hogy Orbán fejében ez az állítólagos „mondás” már ősi magyar közmondássá lényegült át?

Azt állította a miniszterelnök (ugyanebben az interjúban), hogy „az Oroszország elleni szankciók Németország és Oroszország növekvő kereskedelméhez vezettek (…), míg közben Magyarország exportja Oroszországba 8 milliárd euróval zuhant. Az én székemből ez úgy néz ki, mintha a nagy európai országok minket, közép-európaiakat kiszorítottak volna a kereskedelemből”.

Ezzel szemben a tény az, hogy a magyar export a szankciók előtti 2013-as évhez képest nem 8, hanem csak 1 milliárd euróval csökkent, és öt év alatt összesen is csak 4 milliárddal. De Németország kereskedelme szintén jelentősen visszaesett: a 2013-as 35,8 milliárd eurós oroszországi exportból 2018-ban csak 25,9 milliárd lett. Minden székből nézve.

Azt állította Gulyás Gergely miniszter (a Magyar Nemzetnek adott interjújában arra, hogy nacionalizmussal vádolják az orbáni politikát), hogy „ha a nacionalizmus azt jelenti (…), hogy valaki a saját hazáját akként szereti, hogy közben más nemzeteket lenéz, akkor egyértelműen vissza kell utasítanunk a nacionalizmus vádját.”

Ezzel szemben a tény az, hogy például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ezt bizony már többször is megtette, imígyen: „Hollandia, Franciaország, Brüsszel és Németország már elveszett, ezért bizonyos értelemben az ő véleményük nem érdekes számunkra, de mi még élhetünk magyar életet.” Nem, nem nézzük le őket, de hogy a kormány nem néz föl rájuk, az biztos.