pártok;elszámolás;

2019-05-29 13:12:46

Elszámoltak tavalyi költéseikkel a pártok

Az ellenzékből legnagyobb költségvetése a Jobbiknak volt, ők kapták a legtöbb magánadományt is.

Közzétették több ellenzéki párt - az MSZP, a Jobbik és az LMP - valamint a kormánykoalíciós partner KDNP tavalyi gazdálkodásáról szóló adatokat. 

A legnagyobb büdzsével a Jobbik rendelkezett, összesen 1,3 milliárd forint folyt be a párt kasszájába, 1,5 milliárdot költött el az országgyűlési választás évében. A párt összesen 1,2 milliárd költségvetési támogatást kapott, 161 millió forint pedig magánadományként érkezett. A frakciótagok mellett számos magánszemély is adakozott, a legnagyobb, 20 milliós felajánlás egy Murányi Ferenc nevű személytől érkezett.

Az LMP összesen 910 millió forintos bevétel mellett 934 milliót költött el 2018-ban. A bevételei zöme központi támogatásból jött össze, 12 millió forint magánadományból, de egy húzós, 125 millió forintos hitel is szerepel a bevételi források között.

Az ellenzékből egyedül az MSZP-nek sikerült takarékoskodnia: 879 millió forint volt a párt bevétele, ebből 783 millió forintot költött el a választási évben. A 701 milliós központi támogatás mellett 120 millió forint érkezett magánadományból. Itt javarészt az MSZP-frakció tagjai áldoztak a pártra, ebből a legtöbbet, 3,2 millió forintot a pártelnök Tóth Bertalan adott.

Nem költekezte túl magát a Fidesz kistestvére, a KDNP sem, a pártnak 205 milliós bevétele volt és 180 milliót fordított a kereszténydemokrácia hazai sikerére.