Ukrajna;Volodimir Hrojszman;Volodimir Zelenszkij;

2019-05-30 15:46:13

Nem engedte lemondani a kormányfőt az ukrán parlament

Eközben Zelenszkij már a védelmi- és a külügyminiszter, valamint az Ukrán Biztonsági Szolgálat főnökének menesztésére kéri a törvényhozást.

Nem fogadta el az ukrán parlament csütörtökön Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök lemondását, mert a kabinet mögött álló két legnagyobb létszámú frakció ezt nem támogatta szavazatával.

A szavazás előtt Szerhij Szoboljev, a Julija Timosenko vezette Haza (Batykivscsina) párt frakciójának képviselője közölte, hogy annak idején ennek a kormánynak a megalakítását sem támogatták, így megszavazzák menesztését is. Oleh Ljasko, a Radikális Párt vezetője úgyszintén jelezte, hogy frakciója Hrojszman és kormánya távozása mellett van.

A hivatalából a minapi elnökválasztás után távozott Petro Porosenko volt elnök mögött álló parlamenti frakció, és a másik kormánypárt, az Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnök vezette Népi Front viszont előre jelezte, hogy nem szavazza meg a kabinet menesztését. Makszim Burbak a Népi Front képviselője, illetve Artur Heraszimov, a Petro Porosenko Blokkjának (BPP) frakcióvezetője a kelet-ukrajnai háborúra hivatkozva jelentették ki, kormányuk leváltása szerintük veszélyes.

Zelenszkij április 20-i beiktatási beszédében szólította fel a kormányt lemondásra. Hrojszman miniszterelnök még aznap jelezte, hogy benyújtja lemondását, amit napokon belül meg is tett. A

A szavazás után Hrojszman megköszönte a képviselőknek a támogatást, és kijelentette, hogy készen állt bármilyen döntésre, és tisztában van a felelősségével.

Eközben Zelenszkij benyújtotta a parlamentnek azt az előterjesztést, amelyben kéri a törvényhozást Sztepan Poltorak védelmi és Pavlo Klimkin külügyminiszter, valamint Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnökének menesztésére. Mindhárom tisztségre az alkotmány szerint az államfőnek van joga jelölni személyeket. A két miniszter már beadta lemondását, az SZBU főnöke jelenleg hivatalosan szabadságon van, feladatait ideiglenesen a Zelenszkij által nemrég kinevezett új helyettese, Ivan Bakanov látja el.