Nekik a Balaton: az ország felének ugyanúgy álom eljutni a magyar tengerhez, mint a Riviérára

Nekem a Balaton a Riviéra – énekelte 1961-ben Németh Lehel és Felföldi Anikó, s bár az elkövetkező évtizedekben az átlagmagyar számára valóban Közép-Európa legnagyobb tava jelentette a tenger közeli élményt, mára cirka az ország felének ugyanolyan ábránd eljutni a Balatonhoz, mint a Riviérára.

„Pedig a Balaton még olcsónak számít a magyar turisták számára belátható távolságban lévő országok vízpartjaihoz képest – mondja a Visszhangnak Varga Miklós turisztikai menedzser. – A kétezres években például elterjedt, hogy egy horvát nyaralás olcsóbb, mint egy balatoni, de ez valójában sohasem volt igaz. Persze lehetséges, hogy egy, a tengerparttól húsz percre fekvő apartman kevesebbe kerül, mint egy tóparti panzió, de az összes költséget nézve Horvátország drágább. Ha azonos paramétereket nézünk, akkor alsó hangon is másfélszeres a különbség.”

A szakértő azt azonban elismeri, hogy már a Balaton melletti nyaralás is egyfajta kiváltság, és egyes társadalmi csoportok számára elérhetetlen. „Különféle felmérések szerint a hazai felnőtt társadalom harmada, vagyis nagyjából hárommilliónyian bár szeretnének, de nem jutnak el a tóhoz. Jellemzően az idősebb korosztály, valamint az alacsony végzettségűek nem engedhetnek meg maguknak még egy hosszú hétvégét sem a Balatonnál. Közülük is a legrosszabb helyzetben a Tiszántúlon és az Északkelet-Magyarországon élők vannak, hiszen számukra külön anyagi megterhelést jelent a távolság. Pedig korábban jártak ott, és ha lehetőségük lenne rá, ma is első számú célpontként jelölnék meg. Ezzel ellentétben a magasan kvalifikáltak és a fiatalok döntő többségének kifejezetten kedvenc nyaralóhelye a Balaton, bő háromnegyedük pedig akkor is a magyar tengert választaná első helyen, ha anyagilag megengedhetne magának külföldi nyaralást is. Lakóhely szerint elsősorban a tó közeli megyék, a nyugat-magyarországiak és a fővárosiak körében népszerű a Balaton.”

„Tényleg akad egy szűk réteg, amely nem engedheti meg magának a hosszabb nyaralást” – ismeri el Balla György, a tó nyugati medencéjének három településén, Balatonmáriafürdőn, Balatonkeresztúron és Balatonberényben működő 3B Turisztikai Egyesület elnöke is –, ők jellemzően a legmelegebb időszakban, csak egy-egy napra érkeznek a tó mellé, s lehetőség szerint csak a legszükségesebb szolgáltatásokat veszik igénybe. Természetesen könnyebb a helyzete a nyaralótulajdonosoknak, bár az elmúlt évtizedben az ingatlanpiac is komolyan átalakult a tó térségében. „A tó mentén, főleg a déli oldalon sok tulajdonos a hatvanas-hetvenes években vett telket és építette fel a nyaralóját – teszi hozzá Balla György. – Ők mára bőven nyugdíjas korba kerültek, teher lett számukra a víkendház, amellyel sok esetben a gyermekeik és az unokáik sem foglalkoznak, így kénytelenek eladni. Vevőként pedig egy gazdagabb, legalábbis a felső-középosztályhoz tartozó réteg érkezik, akik magasabb színvonalon építik át, újítják fel a nyaralókat.”

A komolyabb anyagi lehetőségekkel megjelenő kereslet pedig látható változást hozott az ingatlanárakban, a keleti medence felkapott településeinek – nagyjából Siófoktól Tihanyig – part közeli részein budai, illetve pesti belvárosi árakon cserélnek gazdát a nyaralók, de az olcsóbb helyeken, mint a délnyugati medence sem lehet víz közeli nyaralót 15 millió forint alatt venni.

„A tíz évvel ezelőtti gazdasági válság bedöntötte a balatoni ingatlanpiacot – mondja Lukács Zoltán ingatlanszakértő. – A hitelcsapdába került családok kiutat keresve elsőként a nyaralójuktól próbáltak megszabadulni, akár nyomott áron is. Így aki tehette, igencsak kedvező áron tudott nyaralót vásárolni, a délnyugati medencében, Fonyód és Keszthely között akár 3-4 millió forintért is hozzá lehetett jutni 40-50 négyzetméteres, víz közeli ingatlanhoz.”

Két hónapra elosztva

Jellemzően tehát az alacsonyabb jövedelműek adták el nyaralóikat, azt viszont már nem tudják kigazdálkodni, hogy bérlőként vagy szállóvendégként visszatérjenek akárcsak egy-egy hétre is. A helyükre érkező tehetősebbek viszont értelemszerűen magasabb szintű szolgáltatásokat igényelnek, melyekért hajlandóak magasabb árat fizetni.

„A jelentős számban gazdát cserélő ingatlanok felgyorsítják a folyamatot, melynek köszönhetően a rendszerváltás óta eltelt időszakban fokozatosan átalakult a balatoni vendégkör – erősíti meg Balla György is. – A vendégek igényeinek megfelelően minden területen egyre inkább előtérbe kerülnek a minőségi szolgáltatások. A tó keleti medencéjében persze értelemszerűen mindez látványosabban jelenik meg, de a nyugati részen is egyre több az országosan jegyzett vendéglő és szálláshely.”

A kereslet és a kínálat tehát egymást generálja, s a megkérdezett balatoni vállalkozók szerint a folyamat csak gyorsulni fog az elkövetkező években. A tehetősebb fogyasztói rétegre támaszkodva egyre több helybéli növeli majd szolgáltatásai színvonalát, ami értelemszerűen drágulást is jelent, vagyis még kevesebben tehetik meg, hogy a Balatonnál nyaraljanak. Legalábbis olyan terminusokban, mint korábban megengedhették maguknak. A szálláskiadók és vendéglátók tapasztalatai alapján a változás már most látványos. Míg korábban a vendégek egy-két-három hetes turnusokra érkeztek a tó mellé, a hosszabb nyaralás már csak a nyaralótulajdonosokra jellemző, de ők sem egész szezonban, hanem megszakításokkal nyaralnak.

„Egy egyhetes nyaralás a legolcsóbb magánszállásokon is minimum háromezer forint naponta, személyenként – sorolja Varga Miklós –, azaz egy négytagú családnak hét napra körülbelül 85 ezer forint. Ehhez jön még a megélhetés, ami, ha nem mennek vendéglőbe, hanem mindennap vásárolnak és főznek, s csak olyan luxust engednek meg maguknak, mint lángos, üdítő, sör, fagylalt vagy kukorica a strandon naponta 5-10 ezer forint. Vagyis a strandbelépőkkel, az utazási költséggel és a nyaraláshoz szükséges holmik megvásárlásával együtt egy hétnapos vakáció 170-180 ezer forintba kerül minimum, amit sokan nem tudnak egy összegben kigazdálkodni. Éppen ezért a vendégek egy jelentős része felosztja a balatoni nyaralást, például júliusban és augusztusban is eltöltenek egy hosszú hétvégét a tó mellett, mert így két hónapra oszlik el a költség.”

Valamiből élni is kell

A szocializmust idéző, a helyiek által csak hűtőtáskásoknak nevezett vendégkör helyzetét valamelyest könnyíti, hogy az elmúlt évtizedben megszűnt a drága kisboltok hegemóniája, a hatalmas keresletet felfedezve megannyi multi települt ugyanis a tóparti településekre: hiper- és szupermarketek, diszkontok, melyek jelentősen lenyomták az árakat. Ez persze azt is jelentette, hogy rengeteg kisbolt bezárt, főként a déli parton akadnak olyan szakaszok, ahol több kilométer hosszan nincs élelmiszerbolt. Ugyanígy jelentősen megcsappant a száma a hagyományosnak mondott műanyag tálcás-eldobható evőeszközös vendéglátóhelyeknek is, igaz, utóbbi a megváltozott vendégigények miatt.

„A következő nagy átalakulás a magánszálláshelyekre vár majd, ugyanis a Kisfaludy-programnak köszönhetően a panziók megújultak-megújulnak – mondja Balla György –, a régi, klasszikus Zimmer Frei-es ingatlanoknál viszont sok esetben nagy az elmaradás.” A szállások fejlesztése szintén áremelkedésekkel jár majd, az általunk megkérdezett vállalkozók úgy vélik, záros határidőn belül nem lesz ötezer forintnál olcsóbb személyenkénti díj egy napra. És miután az önkormányzatok is ki akarják használni a fizetőképes keresletet, mind kevesebb olyan hely és szolgáltatás lesz, amely ingyenesen használható. A 43 tóparti településből már ma is csak húszban akadnak szabad strandok (az északi parton mindössze kettőben), és összesen – az apró öblöket leszámítva – 62 ingyenes szakasz található a 200 kilométeres partvonal mentén.

„Véglegesen le kell számolni a Balaton mindenkié! szlogennel – állítja Varga Miklós. – Ahogyan minden komoly turisztikai desztináció, úgy a magyar tenger is fontos bevételi forrás, az ott élő nagyjából negyedmillió ember nagy részének a megélhetése, boldogulása. Nekik tehát az az érdekük, hogy minél gazdagabb vendégek érkezzenek, hiszen nekik jobb minőséget lehet eladni, drágábban. Nem véletlen, hogy a vállalkozói kör egy jelentős része már nemcsak a két hónapos nyári szezonban, hanem az egész éves Balatonban gondolkodik. Rájöttek, hogy a tó és környéke sokkal több egyszerű fürdőhelynél, amivé a szocialista üdültetési kultúra degradálta, persze ehhez folyamatosan megfelelő szolgáltatásokra és programokra van szükség. Nem kevés pénzt invesztálnak saját erőből, s persze el is várják a megtérülést. És hogy anyagi okok miatt nem mindenki részesül majd a Balatonból? Nagyon otrombán hangzik, de az olasz tengerpartra vagy télen síelni az Alpokba sem jut el mindenki. Sokaknak a Balaton már tényleg olyan, mint a Riviéra: elérhetetlen.”

Repkedő milliárdok

„A fejlesztési források egy jelentős részét egyszerűen pofára osztják ki. Ilyen szempontból a Balatonon ugyanaz a helyzet, mint az egész országban. Aki közel van a húsosfazékhoz, annak csurran-cseppen, a többiek meggebedhetnek, akkor sem kapnak” – kezdi Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere, aki szerint erősen kétséges, hogy húsz év múlva lesz-e olyan része a Balaton partjának, ami anyagi helyzettől függetlenül mindenki számára elérhető, mivel most „még az atyaúristent is” felvásárolják a Balaton körül.

„Nem lenne ezzel baj, a turizmusfejlesztés, a színvonalnövelés egy nemes cél, de amikor ez átcsap harácsolásba, az aggasztó” – mondja a városvezető, aki attól tart, hogy a Fidesz közeli vállalkozók teljesen bekebelezik a Balatont, ezért szerinte kulcskérdés lesz, hogy az önkormányzati választásokon hány tó környéki településnek lesz a kormánypárttól független polgármestere, aki fel meri emelni a szavát.

A kormány az utóbbi években nem sajnálja a pénzt a magyar tenger körüli fejlesztésekre, az már más kérdés, hogy ezek gyakran NER-közeli vállalkozók zsebében landolnak. Korábbi hírek szerint a 2017-től 2020-ig tartó ciklusban magyar és uniós forrásokból 365,4 milliárd forintot szán erre a kormány. A pontos adatokat firtató kérdésünkre a Balatoni Fejlesztési Tanács annyit közölt, hogy nekik az uniós támogatásról van pontos információjuk. A tőlük kapott adatok alapján 2019 januárjáig összesen 281,7 milliárd forintot fizetett ki az EU a balatoni pályázók részére.

Mindezen kívül márciusban a kormány úgy döntött: az öt kiemelt turisztikai térség fejlesztésére – amelyből egyik a Balaton és környéke – összesen 630 milliárd forintot irányoz elő 2030-ig, ebből 295 milliárd a hazai forrás. Ez utóbbi, megközelítőleg 300 milliárd forint elosztásáról a 2016-ban létrehozott Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) dönt majd, mint ahogy a jövőben megítélt hazai forrásokról is. Az ügynökség tanácsadója például Orbán Ráhel is, és az eddigi tapasztalatok alapján az MTÜ nem bánik szűkmarkúan a kormány közeli vállalkozásokkal: a hvg.hu korábbi információi szerint Mészáros Lőrinc ötcsillagos szállodája és Tállai András testvérének panziója is részesült már támogatásban. A Balatoni Fejlesztési Tanács nem tudja, hogy a beharangozott összegekből végül mennyi jut a tó köré.

Siófok polgármestere elismeri, hogy a bőséges forrásokból nekik is csurran-cseppen: az Arany- és Ezüstpart nagyságrendileg 200-200 millió forintnyi fejlesztési pénzt nyert el a közelmúltban, amivel az a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég gazdálkodik, amely a tóparti területeket üzemelteti. Lengyel Róbert szerint a legnagyobb gond, hogy a valódi célok a bőkezű támogatások ellenére sem mindig valósulnak meg. Példaként a tó körüli bicikliút fejlesztését említi. A Balatont kerülő kör épülget Siófokon is, részben önkormányzati utak igénybevételével. A polgármester viszont a közelmúltban azzal szembesült: bár újraaszfaltozták az utat, és a két oldalára felfestették a kerékpárutat, szélesebb nem lett. Így viszont egy nagyobb autóval nem lehet elférni a megmaradt sávon. „A cél dicséretes, de a kivitelezés messze van a tökéletestől” – összegzi a tó körüli fejlesztésekről alkotott véleményét a városvezető.

A bicikliút fejlesztését Balassa Balázs, Szigliget polgármestere is kulcskérdésnek tartja, szerinte a régió jövője szempontjából elengedhetetlen, hogy ne csak nyáron legyen vonzó célpont a Balaton, hanem egész évben, ebből a szempontból pedig nagyon fontos a kerékpáros-turizmus. „Egyre nagyobb terhelést kap a bringaút, hiszen tavasztól őszig szinte minden héten szerveznek rajta futó- vagy kerékpáros-versenyeket, túrákat. A bringaút a jelenlegi állapotában alkalmatlan, néhol veszélyes ilyen mértékű használatra” – mondja erről a polgármester, aki emellett a tó vízszintemelésével összefüggő fejlesztéseket tartja a legfontosabbnak. Mivel magas vízállás vagy erős szél esetén nagy területek (közparkok, strandok, magáningatlanok) kerülnek víz alá, szükség lenne a partvédőművek, partszakaszok emelésére, feltöltésére. Emellett Balassa Balázs fontosnak tartja az iszapkotrás kérdését vagy éppen a növekvő horgászturizmus feltételeinek javítását szolgáló fejlesztéseket is. Ezeknek a céloknak a jelentős részét tartalmazza a 2020-ig előirányzott fejlesztési csomag is, ezért reméli, hogy minél hamarabb megvalósulnak a beruházások.

Siófok polgármestere azt is fontos célnak tartja, hogy a még meglévő szabad strandok fejlődhessenek. „Mi arra törekszünk, hogy ami eddig ingyenes volt, maradjon is az. Viszont ahhoz, hogy emelni tudjuk a színvonalat, és ezek a strandok vonzóak legyenek a vendégek számára, sok pénzre van szükség. A fásítás, füvesítés, a mosdók, vizesblokkok felújítása mind fontos önkormányzati feladatok” – mondja Lengyel Róbert.

F. Szabó Kata