Jobbik-Konzervatívok;Sneider Tamás;

2019-06-01 10:20:37

Sneider Tamás: tisztelnek, mert megmentettük a Jobbikot

Új arcokat szeretnének, de a stabilitást is fontosnak tartják – nyilatkozta lapunknak a párton belüli elvárásokról Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, miután a vezetőség bejelentette lemondását.

Korrekt, hosszú ülés volt – kezdte Sneider Tamás pártelnök. Közlése szerint „nagyon tisztelnek engem és Mártont, mert megmentettük a Jobbikot”. (Gyöngyösi Mártonról, a párt jelenlegi elnökhelyetteséről van szó, aki betölti majd a Jobbik egyetlen EP-mandátumát.)

Ahogyan arról beszámoltunk, a Jobbik pénteken késő este, nem sokkal éjfél előtt közleményben jelentette be: az országos elnökség úgy döntött, hogy „vállalva a politikai és személyi felelősséget az EP-választás eredményéért”, nem tölti ki a teljes mandátumát, hanem előrehozott tisztújítást ír ki. Ennek időpontjaként az önkormányzati választások utáni hónapot jelölte ki a párt küldötteiből álló országos választmány. Az őszi tisztújításig a Jobbik országos elnöksége teljes jogkörrel fogja ellátni feladatait.

Sneider Tamás lapunknak adott tájékoztatása szerint a választmányi ülésen a külső okokon kívül a kampány hibáit vették sorra, hasonlóan értékelve azokat, mint a politikai elemzők. „Tudják, hogy az anyagi ellehetetlenülés továbbra is nagy teher. Szeretnének új arcokat vezető pozíciókban, de a stabilitást is ugyanilyen fontosnak tartják” – számolt be pártja elvárásairól Sneider Tamás.

Mindenki bölcs döntésnek tartotta – jegyezte meg –, hogy nem azonnal mondtak le, ahogyan Vona Gábor tette tavaly, hanem a választmánynak lehetősége volt megvitatni a kérdést.