üzemanyagár;MOL Nyrt.;

2019-06-03 16:15:18

Jó hír az autósoknak: csökken az üzemanyagok ára

Szerdától 9 és 7 forinttal lesznek olcsóbbak az üzemanyagok.

Ennek megfelelően lapunk számításai szerint a benzinért 400, a gázolajért pedig 403 forintot kérhetnek a kutaknál literenként átlagosan.

A nemzetközi olajárak már április végén lejtmenetet vettek. Az Európában irányadó, Brent típusú nyersanyag 74 dolláros, közel féléves csúcsáról mára 61 dollárig esett. A hazai üzemanyagárak ugyanakkor csak május közepén fordultak – a benzin esetében több mint négy éves rekordjukról - csökkenésbe. Ennek oka elsősorban a forint ez idő alatti, jelentős, dollárhoz viszonyított gyengülése. Most viszont – az olajárral párhuzamosan – január eleje óta nem látott mértékben szakadnak.

A csökkenés mögött elemzők részint a Világbank hétvégén megjelent elemzését sejtik. Ebben az MTI tudósítása szerint a tavalyi 68 dollár után idén 66, jövőre pedig 65 dollárra teszik a nyersolajár átlagát. Ez 8, illetve 4 dollárral alacsonyabb a washingtoni székhelyű szervezet előző becslésénél. A kőolaj mellett  - a földgázt és a szenet is magába foglaló - összes energiafajta szerintük idén 5,4 százalékkal olcsóbbá válik.

A másik ok, hogy Donald Trump amerikai elnök fokozatosan emelkedő importvámokat jelentett be a mexikói termékekre. Ez úgy az USA, mint a közép-amerikai állam gazdaságának lassulásával fenyeget, de elemzők szerint az autógyártók az egész világon megsínylik a döntést.