A konzervatív lap vezércikke szerint a partraszállás évfordulóján mondott Trump-beszéd mutatja, hogy minden jelenlegi személyes és politikai ellentét dacára a nacionalizmus olyan érték, ami összeköti a Nyugatot. Az elnök azt hangsúlyozta, hogy akik annak idején megrohamozták Omaha Beachet, azok a szabadságért, a demokráciáért a szuverenitásért harcoltak. Manapság az újjáéledő nacionalizmust sokszor úgy jelenítik meg, hogy az fenyegetést jelent az általános nyugati értékekre nézve. Mintha itt két, összeegyeztethetetlen pólusról volna szó. Vagy másképpen: Trump, Farage és Salvini – Macron, Merkel és Obama, a nacionalisták a globalisták ellen. Ám a helyzet az, hogy voltaképpen mindkét táboron belül vannak ellentétek az egyes vezetők filozófiája között.
A két oldal között viszont sok a hasonlóság, hiszen mindkettő a Nyugat gyermeke. Ám ez talán csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor akkora a tét, mint a D-napon, hiszen Európát fel kellett szabadítani a fasizmus alól, meg kellett védeni a nemzeti szuverenitást a náci zsarnokságtól. Az akkori katonák hazafiak voltak, akik a szabadság ügyét szolgálták. A nacionalizmus nem szükségképpen a liberális értékek ellensége. Trump két évnyi elnöksége után látnivaló, hogy a nyugati társadalom rugalmasabbnak bizonyult, mint ahogy attól sokat tartottak. Magyarország és egynémely más állam kivételével a nacionalizmusból nem lett ürügy a sajtó ellenőrzésére, az igazságszolgáltatás megfélemlítésére. És az is kiderült az elnök mostani látogatása nyomán, hogy Európa elvárja a vezetést olyasvalakitől, aki megfelelő tiszteletet tanúsít Amerikai szövetségesei iránt.
A lap szerkesztőségi állásfoglalása azt hangsúlyozza, hogy a Babis-féle érdekütközés folt a cseh demokrácián, ám az EU-nak vannak kemény eszközei és teljes mértékben be is kell azokat vetnie egy ilyen helyzetben. Mint rámutat, sokat elárul arról, milyen szintre jutott a térségben a tekintélyelvű visszacsúszás és a jogállam lebontása, hogy Csehországot idáig a kisebb vétkesek közé sorolták. A kormányfő nem autokrata, ellentétben Orbán Viktorral. De nem még csak azt sem csinálja, amit Kaczynski vagy Dragnea.
Csehországban bejáratott a demokrácia, tisztelik a polgári szabadságjogokat. Ám, hogy Babis áll a végrehajtó hatalom élén, egyidejűleg pedig kiterjedt üzleti érdekei vannak, és ezek jelentős uniós támogatást kaptak, még azután is, amikor a politikus a szubvenciók odaítéléséről döntő testület tagja lett, nos, az beszennyezi a demokráciát.
Ráadásul Babis cégéhez, az Agroferthez tartozik két vezető napilap, több rádió és tévé, ami aligha tekinthető a biztosítéknak a sajtó sokszínűségét, a szabad és tisztességes tájékoztatást tekintve. Babis szerint semmi rosszat nem csinált, ám két vizsgálat eredménye is más következtetésre jutott. Emellett új igazságügyi minisztert nevezett ki, amit a bírálók úgy vettek, hogy fel akar lépni a független ügyész ellen.
Tiltakozásul legutóbb már 120 ezren vonultak utcára, ami örvendetesen mutatja, hogy egyes közép-európai államokban az emberek készek tüntetni vezetőik túlkapásai ellen. Az unió sokszor fogatlan oroszlán volt, amikor az alapértékek megsértését kellett megtorolni, de nagyon is vannak eszközei, ha a közös alapok megcsapolásáról van szó. Ez esetben ragaszkodnia kell a kifizetett pénzek visszatérítéséhez, az Agrofert nem kaphat több segítséget Brüsszeltől és nagyobb cseh biztosítékokat kell kiharcolnia. Az európai liberálisoknak pedig, így Macronnak azt kell megvizsgálniuk, Babis eleget tesz-e a demokratikus normáknak, amiket az ALDE olyan hangosan követel konzervatívabb kormányoktól.
Keleten a helyzet változik, mert több EU-s tagállamban is demonstrálnak az emberek a jogállamért, a kormány ellen, vagyis elakadt a populizmus nyomulása. Utóbbi annál veszedelmesebb viszont az unió alapító országaiban – állapítja meg az elemzés. Majd úgy folytatja, hogy idáig Babis igencsak tartózkodott a völkisch retorikai eszközöktől és unióellenes kirohanásoktól, amelyek fölöttébb jellemzik magyar és lengyel kollégáját. Mostanában azonban másféle hangot üt meg, mintha Orbán Viktor 2. kiadása lenne. Nem hiányozhatnak nála ily módon a Sorosra tett megjegyzések, hiszen az üzletember a jobboldali-populista Internacionálé propagandájának homokzsákja. Most már úgy van, hogy ha egy nyomás alá került miniszterelnöknél felbukkan a befektető neve, az jól jelzi az illető fokozott idegességét. Aki összeesküvés-elméletbe menekül, az láthatóan felismerte, hogy nem sok érdemit tud kínálni a választóinak.
Babisnak éppen elég oka van, hogy nyugtalan legyen, de lesz még több is. A változás szele ezúttal egy demokratikusan hatalomra került politikus arcába fúj. De maga is szítja a nép felháborodását, ám ha a jogállamról van szó, akkor az emberek jelentős része felébred és utána már nem lehet nacionalista jelszavakkal, Brüsszel-ellenes kijelentésekkel lehiggasztani őket.
Hasonló jelenség tapasztalható Romániában is. Az EU-párti erők a vártnál jobban szerepeltek a magyaroknál, lengyeleknél, szlovákoknál. Úgy néz ki, mintha egyelőre leállt volna a jobboldali populisták áttörése a földrészen. Hirtelen még Orbán Viktor is békülékeny jeleket küldözget a Néppártnak. Természetesen egy fecske nem csinál demokratikus nyarat, de legkésőbb a prágai megmozdulás láttán a fejükhöz kellene kapniuk mindazoknak, akik azt hiszik, hogy szellemi választóvonal fut keresztül az egykori Vasfüggöny két oldalán. Aki aggódik Európa jövőjéért, annak Salvinire és Le Penre kell figyelniük, mert az ő nevük éppen olyan baljósan cseng, mint Orbáné és Babisé.
Elmaradt ugyan a nacionalista és idegengyűlölő erők cunamija a májusi európai választásokon, ám el kell gondolkodni azon, miként lehet kivédeni az EU lebontásán dolgozó köröket - figyelmeztet Közép-Európa egyik igen tekintélyes francia elemzője. Jaques Rupnik, a párizsi Politikatudományi Egyetem, a Science Po professzora rámutat, hogy az új tagállamokban az eredmények ráerősítettek a kontinensen a nemzeti-populista hullámra, ám az is kiderült, hogy a lengyeleknél, szlovákoknál, románoknál van Európa-barát, liberális ellenzék. Orbán és Kaczynski megszilárdította hazai befolyását a keresztény Európa nagy védelmezőjeként a migránsok inváziójával szemben. Részben igaz ez Babis pártjára is. Ám a visegrádiak nem alkotnak egységes tömböt.
De a legfontosabb: nem alakul újjá az európai politika az Orbán-Salvini-tengely mentén. Legalábbis egyhamar nem. A földrész középső részén senki sem jelezte, hogy beszállna a Liga vezére által forszírozott szélsőjobbos frakcióba. A Fidesz és a PiS ultrakonzervatív, amely nem engedi meg, hogy tőle bárki még jobbra álljon. Ez a válaszuk a Néppártnak, amely azon tanakodik, hogy mitévő legyen a szélsőjobbal: hozzon létre védőövezetet azzal szemben, vagy netán lépjen koalícióra vele. A magyar kormánypárt kiürítette a jobbik programját. A szerző emlékeztet arra, hogy a Fidesz, a Liga és az FPÖ együttműködése történelmi előzményekre tekint vissza, lásd a múlt század 30-as éveit. De Kádár is Bécs, illetve Róma felé tapogatózott az elszigeteltség időszaka után.
Az ellentét az Európa-hívek és a szuverenista idegengyűlölők között húzódik, utóbbiak le akarják rombolni az uniót. A közös értékeket tekintve irányadó lesz, miként dönt a Néppárt Orbán ügyében. Macron jelezte, hogy ki van zárva bármiféle együttműködés a konzervatívokkal, ha azok bent tartják a Fideszt. Vagyis a labda most Merkelnél és Kramp-Karrenbauernál pattog. Viszont amikor a nyerteseket a nagy nyugati tagállamokban Salvininak, Le Pennek és Farage-nak hívják, akkor a mag-Európa már nem szolgálhat leckével az Orbán- és Kaczynski-féle Kelet számára. Inkább azt kell mérlegelni, hogy 30 évvel a fal lebomlása után Európa elvesztette illúzióit a liberális demokrácia feltartóztathatatlan sikere kapcsán, és most ki kell találnia, hogy mit csináljon azokkal, akik le akarják bontani.
Európában visszaverték az EU ellenfeleit, de a földrész barátai is vesztettek, azaz a választás eredménye mindkét oldalon elmaradt a várakozásoktól. Így foglalja össze a helyzetet Harold James, aki nemzetközi politikát oktat a Princetoni Egyetemen.
Azt írja, olyan, mintha a Trónok harcát néznénk. Lenyomták az euroszkeptikusokat, akikről egy ideig azt lehetett hinni, hogy a Salvini-Orbán-Bannon-triumvirátus vezérletével dicsőséges győzelmet aratnak Brüsszel fölött. De nem szerepeltek jól az unió barátai sem, a régi nagy pártokat szétmarcangolták. Már jó ideje nem igaz jobb-bal ellentét a kontinensen, legfeljebb nemzeti keretekben. De már ott sem áll meg az olaszoknál és franciáknál. A németeknél a szocdemek módszeresen meggyengítették saját magukat a nagykoalícióval. A brit torykat a Brexit tette tönkre.
A választás legérdekesebb fejleménye a jobboldali-populista és nacionalista pártok viszonylagos gyengesége. Híveik helyesen ismerték fel, hogy a régimódi jóléti állam csupán szigorúan nemzeti környezetben működik. Csak éppen nem voltak elegen, hogy visszavezessék Európát nemzetállamok rendszerébe. Az eredménybe az is belejátszott, hogy gyorsan terjednek a hírek a vesztegetésekről, korrupcióról, a leplezést szolgáló manőverekről, lásd a Strache-videó hatását.
Az EP töredezettebb lesz, mint idáig, ám könnyen lehet majd többséget találni az európaiak nagy részét foglalkoztató programhoz. De még le kell vonni a tanulságokat az ausztriai és más botrányokból, hogy minden szinten elsőbbséget kapjon a korrupció elleni küzdelem. Azon kívül Strasbourgnak reagálnia kell az orosz és amerikai beavatkozási kísérletre. Lépnie kell az energia- és biztonsági gondok megoldására is. Új hatalmi játszma indul.
Az újság volt főszerkesztője azon tanakodik, vajon mi szabta meg inkább Európa sorsát a 30 évvel ezelőtti június 4-én: a Tienanmen téri mészárlás, vagy a Szolidaritás győzelme a lengyel választásokon. Sylvie Kauffmann úgy teszi fel a kérdést: a tekintélyelvű vagy a demokratikus kapitalizmus. Az persze biztos, hogy Kína nem élt volna át ekkora gazdasági fejlődést, ha vezetői nem alkalmazkodnak a demokrácia és a szólásszabadság követelményéhez. De a közép-európai átmenet sikere is vitathatatlan, amiben jelentős szerepe volt az uniós tagságnak.
A tekintélyelvű kapitalizmus másik ékes példája Oroszország, amely változatlanul a szénhidrogénekre alapozza gazdaságát, fejlesztési modellje nemigen különbözik attól, amit a Szovjetunió talált ki. De ha ennyire egyértelműek a demokratikus eredmények, akkor Lengyelország mégis miért ennyire megosztott? Varsó és Budapest az illiberális demokrácia felé vette az irányt, megadja magát a nacionalizmus szirénhangjainak. De ez a demokrácia rendje: az átmenetet levezénylő posztkommunista kormányok előbb vagy utóbb az urnáknál fizették meg az árát. Ezzel együtt ezek az országok Európához kötődnek. Civil társadalmuk nem szeretné feladni a fordulat vívmányait. A közvélemény harciasabb ott, ahol a szocializmus trónfosztása alulról indult, semmint mondjuk, Magyarországon, ahol Orbán megerősödve került ki a mostani választásokból, bár igencsak különbözik 3 évtizeddel ezelőtti önmagától, de védi a Néppárt. Ez előtt az Európa előtt még rögös út áll. Azonban senki sem fontolgatja, hogy visszaforduljon. Még kevésbé, hogy a kínai pályaívet válassza.
A lap arra figyelmeztet, hogy az uniónak nem szabad félretennie a kétoldalú befektetés-védelmi megállapodásokat, mert amíg populisták befolyásolják a bíróságokat, addig a külföldi beruházóknak szükségük van jogi biztosítékokra, hiszen azok megóvják őket a hátrányos megkülönböztetésektől, illetve a kisajátításoktól. Annak idején, részben éppen ezeknek az egyezményeknek köszönhetően áradt a tőke a térségbe. Időközben Brüsszel már nem szorgalmazza az ilyen szerződéseket, mert úgy látja, hogy a viták elrendezését a Világbank illetékes testülete helyett a helyi bíróságokra kell bízni, legfelső fórumként ideértve az Európai Bíróságot.
Nem volna ezzel semmi baj, ha meg lehetne bízni a nemzeti igazságszolgáltatás fórumaiban, ám nem lehet. Közép-Európa bizonyos államaiban a jogrendszer sem nem tisztességes, sem nem pártatlan, mert mind inkább a politikusok befolyása alá kerül. Orbán Viktor módosította az alaptörvényt, hogy engedékenységre kényszerítse a bírákat. A közigazgatási bíróságok tervét ugyan félrerakta, de csak azért, mert félt, hogy amiatt kizárják a Néppártból. De az igazságügyet egyre jobban áthatja a politika Csehországban és Lengyelországban is. Ezért sok külföldi befektetőnek a hideg futkározik a hátán arra a gondolatra, hogy az év végén érvényüket vesztik a kétoldalú beruházás-védelmi megállapodások. Nem véletlen, hogy a magyar, a lengyel és a cseh kormány nem győzi támogatni az unió döntését, a németek, franciák, osztrákok viszont ellenzik azt.
De ha így marad, akkor a tőke jelentős része távozni fog a régióból. Vagy eleve tartózkodni fog az olyan államoktól, ahol megbízhatatlan a jogrendszer. Európa mindenképpen veszíteni fog.
Mianmar vezetője mára a demokrácia bajnokából kitaszított lett, miután nem állt ki egy sor fontos kérdésben, kezdve a rohingyák elleni etnikai tisztogatástól, egészen az újságírók letartóztatásáig, ám most szövetségesre talált a szélsőjobbos, keményen migránsellenes Orbán Viktorral az „egyre nagyobb muzulmán népesség”, a bevándorlás és az iszlám kapcsán. Aung San Suu Kui 15 évet töltött házi őrizetben, de megválasztása után igencsak kiábrándította a legtöbb nyugati kormányt, amely annak idején követelte kiengedését. Ugyanilyen lesújtó a magyar vezető mérlege is. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa nemrégiben azzal vádolta meg Orbánt, hogy az migránsellenes retorikához folyamodik és az idegenellenességet, a félelmet és a gyűlöletet gerjeszti.
A budapesti találkozóról kiadott közlemény elutasítja, hogy a nyugat érvényesítse saját eszméit és elveit Mianmarban, „exportálja a demokráciát”. A Human Rights Watch illetékese megállapította, hogy Aung San Suu Kui egykor az EU kedvence volt, ám most már ott tart, hogy fontosnak tartja, ha leülhet tárgyalni Európa egyik páriájával. Azaz a földrész leginkább idegengyűlölő, demokrácia-ellenes vezetőjével barátkozik. Az üzenet ezek után az Brüsszel címére: Mianmar nem hallgat a bizalmas diplomáciai figyelmeztetésekre.
