Sebes György: Egymásra utalva

Lényegében közhelyek hangzottak el vagy 10 ezer méter magasban, Róma és Bukarest között, de a szavaknak mégis jelentőségük volt. Ferenc pápa ugyanis – úton Romániába – kötelességének érezte, hogy beszélgessen a vele utazó tudósítókkal.

„Köszönöm, hogy eljöttek” – ezzel kezdte, majd megköszönte a munkájukat is és azt, hogy elkísérték. Isten földi helytartójának nincs semmiféle kötelezettsége, tehát az sem dolga, hogy megismerkedjen a programjáról beszámoló médiamunkásokkal. A katolikus egyházfő azonban fontosnak tartotta a személyes kapcsolatot, hogy szót váltson az újságírókkal.

Nem minden vezető teszi ezt meg. Annak idején, még tévésként, néhányszor alkalmam volt tudósítani az egykori Egyenleget – fiatalabbak kedvéért: egy hírműsor volt a Magyar Televízióban – magyar politikusok külföldi útjairól. Antall József miniszterelnöknek például bonni látogatásán lehettem a kíséretében, amikor felkereste Helmut Kohl kancellárt. Szándékosan nem azt írtam, hogy találkoztam vele, mert a tudósítók csak tisztes távolságból figyelhették tevékenységét. Bár az akkori kormánygépen együtt utaztunk a delegációval, a miniszterelnök sem oda-, sem visszafelé nem érezte szükségét annak, hogy felkeresse a média embereit, vagy szót váltson vele.

Nem így Göncz Árpád. Az íróból lett politikus minden alkalmat kihasznált, hogy beszélgethessen a kíséretében lévőkkel. Érdekes módon egyébként ez az Antall-kormány vele utazó minisztereit is arra késztette, hogy gyakrabban cseréljenek eszmét az újságírókkal. A köztársasági elnök közvetlen és barátságos volt mindenkivel, senkivel nem éreztette, hogy azért ő egy közjogi méltóság. Ez bizonyára sok gondot okozott a védelmét biztosító testőröknek, ám ezzel a legkevésbé sem törődött. Természetesen majdnem mindenkit tegezett is, az pedig a tisztelet megnyilvánulásának számított, hogy sokakkal maradt a „csendőr-pertu”, noha ő biztosan örült, ha visszategezték.

Erről eszembe jutott egy olyan történet, amely kínos is lehetett volna, de nem lett az, természetesen Göncz Árpádnak köszönhetően. A köztársasági elnök Thaiföldön és Malajziában tett hivatalos látogatást. Sajtósával már előre egyeztettük, hogy úton hazafelé, amikor az indiai Bombay repülőterén kell eltölteni néhány órát, az államfő interjút ad az Egyenlegnek és értékeli útját. Minden rendben volt, leültünk beszélgetni, feltettem az első kérdést, majd a másodikat, de akkor a hátam mögé lépett operatőr kollégám és a fülembe súgta, hogy baj van. Mint kiderült, remek és tapasztalt munkatársam, aki az út alatt betegséggel küszködött és nagyon el is fáradt, egyszerűen elfelejtett kazettát tenni a kamerába, anélkül meg nem nagyon lehetett (volna) rögzíteni az interjút. Így aztán leálltunk, elmondtuk, hogy mi történt és hogy az egészet újra kellene kezdeni. Az államfő sajtósa kisebb idegrohamot kapott, közölte, hogy szó sem lehet róla, Göncz Árpád idős ember, ő is elfáradt, ha hibáztunk, viseljük a következményeit. Az elnök azonban a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, ami történt és természetesen hajlandó volt újra válaszolni a kérdéseinkre, amit immár sikerült is rögzíteni.

Ez a történet – akárcsak a pápa látogatása a vele utazó tudósítóknál – bizonyítja, hogy bármilyen méltósággá válik valaki, azért ember maradhat. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy magas rangú politikusok és a sajtó egymásra vannak utalva. Persze lehet úgy is kezelni a médiát és munkatársait, mintha csak púp lenne a felelős vezetők hátán, de ennek következményei lehetnek. A politikának ugyanis elemi érdeke, hogy tevékenységéről beszámoljanak, ráadásul úgy, hogy kedvező színben tűnjenek fel. Szüksége van tehát a médiára, mint ahogy az utóbbinak is arra, hogy információkhoz juthasson, különben aligha képes megfelelően tájékoztatni.

Az RTL Klubnak például nem lett volna kötelező, hogy megpróbáljon bekerülni a pápa romániai útjáról tudósító csapatba. Ám – nagyon helyesen – úgy gondolták, egy próbát megér a dolog. Ennek köszönhető, hogy most először egy magyar stáb is tagja lehetett a katolikus egyházfő sajtó-kíséretének. Ezzel pedig egészen más szemszögből dolgozhatták fel a látogatást, mint bármelyik más hazai csatorna. A Duna TV élőben közvetítette Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjét és ezzel eleget tett a katolikus és keresztény hagyományaira oly büszke magyar állam elvárásainak. Az RTL Klub viszont valóban emberközelben mutathatta be a pápát és így bebizonyította, hogy valóban érdemes volt beválasztani őket a csapatba. Ebben nem csekély érdeme van a riporternek, Hubai Antalnak. Régi vágya volt, hogy a pápa közelébe kerülhessen és most kiderült, megérdemelte a lehetőséget. Nagyon felkészült az egykori Jorge Bergoglióból, de egy pillanatra sem lihegte túl az eseményt. Közben az is látszott rajta, mennyire örül, hogy – Molnár Géza operatőrrel együtt – részese lehet ennek az emlékezetes és feltehetően megismételhetetlen „kalandnak”.

A médiatörténeti esemény – magyar stáb a pápa kísértében – így sokaknak tanulságokkal szolgálhat. Tévéknek, hogy miképpen lehet gusztusosan feldolgozni egy jelentős eseményt és politikusoknak, akik példát vehetnek a pápáról. És ehhez nem kell 83 évesnek lenni.