Vége a civilizációnak - interjú Venezuela ellenzéki "nagykövetével"

Publikálás dátuma
2019.06.11. 10:00
Kígyózó sorok a kevéske segítségért. Se élelem, se gyógyszer, se víz, se áram
Fotó: MATIAS DELACROIX / AFP
Venezuelában olyan humanitárius katasztrófa alakult ki, amely elképzelhetetlen Európában – mondta lapunknak Enrique R. Alvarado, a számos ország által a dél-amerikai állam elnökének elismert Juan Guaidó által Magyarországra akkreditált „nagykövet”.
– Eleinte úgy látszott, nagy külső és belső támogatással sikerül megdönteni Nicolás Maduro hatalmát. Most azonban ez a folyamat mintha megbicsaklott volna. Mi az oka ennek? – Ha Venezuela normális demokrácia lenne, akkor külső támogatással már közel lennénk a problémák megoldásához. De az ország esetében egy bűnbandával állunk szemben, s olyan egyedi gondokkal kell szembenéznünk, amelyekre Latin-Amerika történetében sem találunk példát. Venezuelában mi, akik a demokráciát képviseljük, demokratikus eszközökkel keressük a megoldást arra, hogy tudjuk megszabadítani az országot ettől a bűnszövetkezettől.  – A külföldi lapok beszámolói szerint Európában nehéz elképzelni a humanitárius válság mértékét. Milyen ezt a helyszínen átélni? – Az országban már nem is humanitárius válságról, hanem humanitárius katasztrófáról lehet beszélni. Úgy véljük, Európa nehezen érti meg, mennyire súlyos helyzet alakult ki Venezuelában. Nem egészen két hónapja napokra szűnt meg az áramellátás. Hogyan viselnék el ezt például Budapesten? Nem működnének a benzinkutak, nem lenne banki átutalás, internet. Nálunk a műtőasztalon haltak meg az emberek, mert nem volt világítás. Az országban általános az élelmiszerhiány, a nemzetgazdaság teljes csődben, hazai termelés nincs, ennek következtében az lakosság legalább 30 százalékának nem tud mindennapi betevőhöz jutni. Az emberek a szemétben turkálnak élelmiszer után kutatva. A rezsim folyamatosan és minden eszközzel hátráltatja a nemzetközi humanitárius segélyszállítmányok eljuttatását. Az egészségügyi ellátás szintén romokban hever, hiányoznak az alapvető gyógyszerek. Sokan külföldre menekülnek a nyomor elől, hiszen ha nincs áram, megszűnik a civilizáció. Becsléseink szerint 4-4,5 millióra tehető azok száma, akik elhagyták az országot, a gazdasági kényszer, a fenyegető éhínség, a diktatúra amiatt. Mintegy egymillióan a szomszédos Kolumbiában leltek menedékre. Úgy becsüljük, ha tovább tart ez az áldatlan állapot, csak az idei év végéig további egymillióan hagyják el az országot. Ma már a venezuelai válság Dél-Amerikára kihat mind szociális, mind pedig gazdasági szempontból és destabilizálja a térséget. A szomszédos országokban megjelentek eddig legyőzöttnek hitt fertőző betegségek. – Létezik-e egyáltalán kiút a válságból? – Az egyedüli megoldás a politikai és intézményes válságra a Juan Guaidó által meghatározott menetrend követése. Először véget kell vetni a Maduro-rezsim uralmának. Fel kell állítani egy ideiglenes kormányt, majd szabad választást kell rendezni. Európában gyakran találkozunk azzal a felfogással, hogy a Maduro-rezsimet a hadsereg tartja fenn. Szó sincs azonban erről. Csak néhány tábornok tartja hatalomban, mert ez a szűk kör a kábítószerexport legnagyobb haszonélvezője. A világnak éppen ezt kell megértenie: egy drogdiktatúráról van szó. Tavaly becslések szerint Amerikába és Európába 290 tonna kokaint szállítottak. 
A SZERZŐ FELVÉTELE
– Ha nem a teljes tisztikar, hanem csak egy kis része érintett a kábítószerügyletekben, miként tudja néhány ember sakkban tartani a teljes hadsereget? – A hírszerzés és belső elhárítás olyan mértékű terrort épített ki, hogy a katonáknak nincs mozgásterük. Mindemellett 22 ezer kubai szakember is a Maduro-rezsimet segíti. Minden, a kommunista érából származó tapasztalatot felhasználva a kubai rezsim tartja fenn ezt a helyzetet Venezuelában. A kubai titkosszolgálat áll számos magasrangú venezuelai katonatiszt meggyilkolása mögött.  – Ha Kuba ilyen mértékben beavatkozik a venezuelai mindennapokba, hogy képzelhető el a jelenlegi rezsim megbuktatása külső katonai támogatás nélkül? – Továbbra is hiszünk abban, hogy el lehet kerülni egy nagy katasztrófát, de ennek a legfontosabb feltétele a Maduro-rezsim távozása. A norvég kormány párbeszédet kezdeményezett a kormány és az ellenzék között. Az oslói tárgyalások fiaskója azonban megmutatta, hogy a rezsim nem hajlandó demokratikus módon távozni a hatalomból. S tisztában kell lennie Európának azzal, hogy Maduróék egy sor nemzetközi terrorszervezetet is befogadtak, így az események túlhaladtak azon a Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által képviselt koncepción, mely szerint az EU nem vesz tudomást arról, mi zajlik az országban. A rezsim az egész világot megfertőzi a kokainnal. – Ön szerint tehetne többet az EU? – Tapasztalataink szerint az európai vélekedés az, hogy tiszteletben kell tartani az ország szuverenitását és a venezuelaiak oldják meg a saját problémáikat. Ez normális demokratikus keretek között védhető álláspont lenne. De az EU-nak meg kell értenie, hogy nálunk nincs szó normális állapotokról, hanem egy olyan államról beszélünk, amely halálbrigádokat vet be a saját népe ellen, s rettegésben tartják az egész országot. Hálásak vagyunk Magyarországnak, hogy segít a magyar származású venezuelai állampolgároknak. A venezuelai helyzet azt igényelné az európai államoktól, hogy még intenzívebb segítséget nyújtsanak. A rezsim meg akarja semmisíteni a 2015-ben megválasztott nemzeti parlamentet, amely az egyetlen legitim demokratikus szervezet az országban.    – Milyen konkrét támogatást várnak az EU-tól? – Ne csak az Unió adja a nevét a segítséghez, hanem az EU által kinevezett Nemzetközi Kontaktcsoport és a Limai Csoport (előbbiben uniós és latin-amerikai országok vesznek részt, utóbbiban tucatnyi ország, több nagyhatalommal – a szerk.) közreműködésével kényszerítsék Maduróékat arra, távozzanak a hatalomból, így megakadályozható lenne, hogy lángba boruljon Venezuela, ami a régiót és Európát is érintené. – A válság miként lenne megoldható a legbefolyásosabb szereplő, az Egyesült Államok nélkül? Az európaiak túlbecsülik Washington szerepét. Ne feledjük, az Egyesült Államok hetven éve érintett a venezuelai olajiparban, s a legintenzívebb kapcsolat e tekintetben Hugo Chávez vezetése idején volt.  – Oroszország milyen szerepet játszik a Maduro-rezsim fenntartásában? – Meggyőződésem, hogy Oroszországnak politikai érdekei nincsenek Venezuelában. Moszkvától a korábbi évtizedekben jelentős hitelt vett fel a Chávez, majd a Maduro-rezsim. Oroszország érdeke az, hogy mindezt visszafizessék.  – Ki lehet-e jelenteni azt, hogy lejárt a párbeszéd ideje? – Ez teljességgel így van. Naponta halnak meg több százan, mert az országban vége a civilizációnak. Tevőlegesen kell közbeavatkozni.

Washington továbbította Londonnak Assange kiadatási kérelmét

Publikálás dátuma
2019.06.11. 07:19

Fotó: JUSTIN TALLIS / AFP
Ezzel valószínűtlenné válik, hogy az amerikai hatóságok újabb vádakat fogalmaznak meg a WikiLeaks alapítója ellen.
Az amerikai igazságügyi minisztérium továbbította Nagy-Britanniának Julian Assange kiadatására vonatkozó hivatalos kérelmét - értesült a The Washington Post című amerikai napilap. Az újság névtelenül nyilatkozó minisztériumi illetékesekre hivatkozva írja kedden honlapján, hogy a kiadatási kérelmet a múlt csütörtökön továbbították Londonnak, és 
ezzel valószínűtlenné válik az, hogy az amerikai hatóságok újabb vádakat fogalmaznak meg a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen.

Az amerikai-brit kiadatási egyezmény szerint a kiadatási kérelmet Assange letartóztatása után hatvan napon belül kell elküldeni Londonnak. Assange-ot április 11-én tartóztatták le Ecuador londoni nagykövetségén. Az egyezmény értelmében az Egyesült Államok nem vádolhatja Assange-ot olyan bűncselekményekkel, amelyek nem szerepelnek a kiadatási kérelemben, hacsak nem a kiadatás után követte el őket. Az igazságügyi minisztérium egyelőre nem erősítette meg a lap információit. Mint azt már korábban megírtuk
Assange hét éven át élt Londonban Ecuador nagykövetségén, ahova a brit igazságszolgáltatás elől menekült, hogy ne adhassák ki Svédországnak, ahol nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak utána.

 Assange valójában nem a svéd vádaktól tartott igazán, hanem attól, hogy kiadják az Egyesült Államoknak, ahol a szexuális visszaéléseknél sokkal súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekményekkel, a többi között titkos adatok törvénytelen megszerzésével és államtitoksértéssel vádolják. Assange-ot azt követően vették őrizetbe a brit hatóságok április 11-én, hogy
Ecuador végül megvonta tőle a menedéket, majd azért ítélték 50 hét letöltendő szabadságvesztésre, mert nem jelent meg a bíróságon.

Washington az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb számítógépes támadásával vádolta meg a WikiLeaks portál alapítóját, aki 2010-ben az amerikai kormányzati számítógéprendszerről 
több százezer titkosított információt - köztük az afganisztáni és az iraki háborúval kapcsolatos dokumentumokat - lopott el és szivárogtatott ki.

Az igazságügyi minisztérium május végén tizenhét újabb vádpontot ismertetett Assange ellen. Ezek szerint törvénybe ütköző módon hozta nyilvánosságra titkos források nevét, emellett szövetkezett Chelsea (született Bradley) Manninggel, az amerikai hírszerzés egykori elemzőjével, hogy bizalmas információkhoz jusson. A WikiLeaks-alapító nemcsak segítette és biztatta Manninget a bizalmas anyagok ellopásában, hanem életveszélybe sodort informátorokat - afgánokat, irakiakat, újságírókat, vallási vezetőket, jogvédőket, az elnyomó rezsimek másként gondolkodóit - azzal, hogy leleplezte személyazonosságukat.
Assange több évtized börtönre számíthat, ha elítélik.

Szerző
Témák
Assange

Szabad szemmel – Nem villanyozta fel az EPP vezetőit a „neveletlen gyermek” visszatérése

Publikálás dátuma
2019.06.11. 06:05

Nemzetközi sajtószemle, 2019. június 11.
Le Figaro A lap mérgezett ajándéknak nevezi, hogy Orbán Viktor az Európai Néppártban akar maradni – éppen akkor, amikor az megkezdi az alkudozást az EP többi pártjával. A miniszterelnök az utóbbi hónapban egyaránt fújt hideget és meleget az ügyben, hogy mi a szándéka az EPP-tagsággal. A választás előtt látványosan mutatkozott Salvinival. Azt kívánta ily módon értésre adni, hogy becsatlakozhat a tervezett szélsőjobbos szövetséghez. Ám abból nem lett semmi. Így szárnysegédein keresztül mostanában azt tudatja, hogy nem szeretne távozni mostani pártcsaládjából. Nagyon valószínű, hogy a magyar törekvéseket az európai szélsőjobb mérsékelt eredménye, és az hűtötte le, hogy a Brexit Párt, valamint a PiS nélkül várhatóan kudarcot vall a Liga elnökének próbálkozása. Vagy ahogy egy brüsszeli forrás megfogalmazta: a Fidesznek tiszteletre van szüksége, azt pedig a konzervatívok tudják hozni neki. Ám a jobboldali szövetség vezetőit egy cseppet sem villanyozza fel, hogy visszatér a „neveletlen gyermek”, függetlenül attól, hogy az az 52 százalékkal a legjobb eredményt érte el a tagpártok közül. A fogadtatás jeges. Amint egy EP-képviselő megfogalmazta: olyan mintha egy férj térne haza a hitveséhez – némi kicsapongás után. Leginkább a Benelux-pártok vannak kiakadva Orbánra. De ők ellenzékben vannak és nem kell attól tartani, hogy a Fidesz visszavétele miatt átlépnek a liberálisokhoz, mert ott a saját kormánypártjukkal kerülnének össze. A baj sokkal inkább az időzítéssel van, mert a Néppárt most ül le a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel, hogy megpróbálják kialakítani a közös többséget, hogy azután Weber a Bizottság elnöke lehessen. Ha visszafogadják a magyar politikust, az visszafoghatja a többi frakció vezetőjének lelkesedését. Így főleg a környezetvédőkét, akik a leghatározottabbak a jogállam kérdésében, és akiknek a soraiban nincsenek fekete bárányok. Vagyis ha Orbán ilyen sebesen újra felbukkanhat a Néppárt soraiban, az mérgezett ajándék Webernek, aki a héten egyébként is kijelentette, hogy nem a Fideszen múlik, maradhat-e a csoportban, hanem a Bölcsek Tanácsának elnökén. Van Rompuy előreláthatólag őszre készíti el a jelentését, addig Orbánnak nincs más választása, mint hogy várjon. De az szóba sem jöhet számára, hogy 13 képviselője statiszta szerepet töltsön be Strasbourgban. Már kinézte magának a tekintélyes Külügyi Bizottság vezetői tisztét, ám azt magának akarja megtartani a CDU-s McAllister. Szóval messze nincs vége az összecsapásoknak a Fidesz és a kereszténydemokraták között.
Die Welt  Az európai választások váratlanul alaposan felforgatták a magyar politikát, a küzdelemből a DK és a Momentum megerősödve került ki, így ők most meg akarják szerezni a budapesti főpolgármesteri tisztséget, illetve igyekeznek megtörni Orbán hatalmát. A kormányfő felismerte, hogy más országokban nem sokan álltak oda irányvonala mellé, tehát hogy fogjanak össze a nemzeti-konzervatív erők és maximálisan ütközzenek meg az EU-val. Ezért most óvatosan állít a kormányon. Immár teljesen eltűnt a hivatalos propagandából Soros György neve. A politikus szóban és tettben elébe megy Németországnak, Brüsszelnek és a Néppártnak. Most már szeretne visszatérni a konzervatív táborba. Közben teljesen megújul a krónikusan megosztott ellenzéki tábor. És ez már az ősszel módosult erőviszonyokat hozhat, főleg a fővárosban. Akár még Tarlóst is leválthatják, az pedig új dinamikát idézne elő a belpolitikában. Ám ahhoz arra volna szükség, hogy az ellenzéki pártok közös jelöltet találjanak, illetve hogy a lakosság az illetőre szavazzon. Karácsony elvileg ilyen volt, azonban most újra keverték a paklit, a mögötte állós szövetség zuhanórepülésbe ment át. Felbukkant a színen Kálmán Olga, valamint Kerpel-Fronius Gábor. Utóbbi hátránya, hogy nem ismerik, nincs politikai tapasztalata, és gyakorlatlannak tűnt az első interjúk során. Kálmánnak ezzel szemben megvan az az előnye, hogy nő, azon kívül a tévén keresztül ismertséget szerzett. Ő sem járatos a politikában, ellenben a televízióban média kivégzéssel ért fel, amikor fideszes politikusokat, vagy hatalom közeli embereket kérdezett. Az ellenzék hívei ezt nagyon szerették benne, a kormánypárt támogatói már nem annyira. Az ellenzéknek igazából akkor lenne esélye, ha egybe tudná gyúrni a Momentum korszerűségét és lendületét, Karácsony tapasztalatát és népszerűségi adatait, valamint Kálmán női mivoltát. Budapesten megújult az ellentábor és jön fel. Sikere azonban attól függ, hogy a szavazópolgárok túllépnek-e a közös jelölt gyengeségein. De akkor még mindig kérdéses, mennyi voksot visz el a Jobbik és az LMP, mert arra rámehet a győzelem.
Süddeutsche Zeitung Az idén az osztrák Profil című hetilap munkatársa, Martin Staudinger kapja a német sajtó egyik jelentős elismerését, mégpedig azért a cikkéért, amelyben azt mutatja be, hogy milyen hatalmi stratégiát alkalmaznak az olyan, készülőben lévő autokraták, mint Orbán Viktor, Kaczynski, illetve Erdogan. A Herbert-Riehl-Heyse díjat odaítélő testület külön kiemelte, hogy ez esetben a szakmai hozzáértés humorérzékkel párosult. Annak segítségével mutatta be az érintett politikusok hataloméhségét, valamint annak súlyos, sőt, szörnyű következményeit a polgárok számára. Egyébként ezeket az ismereteit a szerző olyan válságövezetekben szerezte, mint Afganisztán, Szíria, Líbia, Venezuela, Csád, Kongó és Ukrajna. A gúnyirat – mutat rá az indoklás – rövid tanácsadó a diktátori szerepre áhítozó vezetők számára, szórakoztató, egyben azonban lesújtó. Így például a bevezető kiemeli: a világ ma akkora örömét leli a tekintélyelvű hatalomban, hogy arra már rég volt példa. A díjat egyébként a Süddeutsche Zeitung tulajdonosai alapították, két évenként ítélik oda és 10 ezer euróval jár. Az átadó ünnepség két hét múlva Münchenben lesz, beszédet mond többet között a német államfő hivatalának vezetője.
Israel Journal of Foreign Affairs  Lengyelország és Közép-Európa több más országa 30 év alatt odajutott, hogy az egykori kerekasztalt egy teljesen megosztott társadalom váltotta fel. Így foglalta össze a helyzetet Konstanty Gebert, a Szolidaritás egykori aktivistája a minap az Európai Külkapcsolati Tanács kutatójaként tartott előadásában. Mint rámutatott, korántsem csupán a demokrácia állapotával, az újra felbukkanó nacionalizmussal van a baj. A gond szerinte ott van, hogy ezek az államok a jelek szerint nem akarnak felzárkózni a Nyugathoz, miközben a világ Trumppal, Modival, Erdogannal és Putyinnal küszködik. A szerző szerint a szélsőjobb felülkerekedésében döntő szerepet játszott az erkölcsi pánik, ami persze nem korlátozódik a térségre, de ami különösen jól megfigyelhető a migránsválság kapcsán. Az olyanok, mint Kaczynski legvégsőkig kihasználta a félelmeket. Olyan jelzőket használtak, amelyek erősen emlékeztetettek az egykori náci plakátokra, csak azokon a tetű testére egy zsidó fejét kopírozták. A jelszó az volt: zsidók, tetvek, tífusz. De ez most is hatott, annál is inkább, mert a kormánypropaganda hamarosan másról sem írt, csak arról, hogy a muzulmánok elárasztják Európát. Meg hogy no-go zónák vannak Párizsban és Stockholmban. Varsó ezzel együtt be akart fogadni 7 ezer menedékkérőt, ám ezt a jobboldal megakadályozta. Az emberek pedig beszavazták a hatalomba azt a pártot, amely azt ígérte, hogy megvédi őket az idegen inváziótól. Olyan forgatókönyv ez, amelynek klinikai pszichológiai tankönyvben a helye. Egy 38 milliós ország elhitte, hogy tartania kell 7 ezer embertől. Miközben a katolikus egyház azt hirdette, hogy keresztény kötelesség segíteni a menekülteket. De hát ezekben az országokban a történelem etnikailag tiszta nemzeteket eredményezett és ez mindennél fontosabbnak bizonyult. Pedig a magyaroknál és a szlovákoknál még mindig megoldatlan a romák ügye. Le Pen ugyancsak az etnikailag homogén államot hirdeti, csak ő sokkal kifinomultabban. De pont ilyen megfontolásból voksolt sok lengyel és magyar a szélsőjobbra. Viszont ha szétszálazzuk a félelmeket, azt látjuk mögöttük, hogy az emberek nem gondolják, hogy tényleg sok millió erőszakoskodó érkezik az országba. Egyszerűen csak nem akarnak jelentős változásokat. És a nacionalisták azzal vádolják a liberálisokat, hogy azok úgy kezelik az érkező migránsokat, mintha azok egyenlő jogokat élveznének az itt élőkkel. A demokrácia hívei nem találták meg a választ erre a kérdésre, így Magyarországon és Lengyelországban, ahol a politikai korrektség soha nem vert gyökeret, széleskörű támogatást élvez a szélsőjobb nyelvezete. Mindazonáltal a lényeg Nyugaton is az: nem akarjuk megadni a jöttmenteknek azokat a jogokat, amelyek bennünket megilletnek. A legtöbb magyar és lengyel elégedett a kormány teljesítményével, a gazdaság helyzete még jó. Elhárult a „tömeges invázió” veszélye, akkor meg az alkotmány ügy már nem is olyan érdekes. Ám a népek nem szeretik, ha a politikusok túl sokat lopnak, vagy ha túlságosan nyíltan csinálják. Mert tudják, hogy a mohó kezek előbb-utóbb kinyúlnak az ő zsebük felé is. Egyidejűleg mindkét országban fontos tényező az egyéni felháborodás, noha annak jelentőségét az ilyen hatalmak általában alábecsülik. Pedig a Szolidaritás is a semmiből született és ez semmi ösztönözte azután a tömegeket arra, hogy kinyilvánítsák: ami sok, az sok. Gebert attól fél, hogy a megoldás elkerülhetetlenül véres lesz. A földrészen minden látszat ellenére továbbra is alternatíva a háború a politikai ellentétek rendezésének eszközeként. Azon felül az emberek hozzáállásában fontos fokmérő az antiszemitizmus. Ha valaki nem szereti a zsidókat, az valószínűleg elutasítja a liberális demokráciát, Európát, az állam és az egyház szétválasztását. Ennek oka, hogy az iskolákban nem tanították meg a gyerekeknek a holokauszt tanulságait és a vákuumba a szélsőjobb nyomult be a maga narratívájával. Lengyelország végletesen megosztott az ügyben, hogy a kormány mennyire jó az ország számára. De könnyű megnyerni az embereket, ha azt mondod nekik, hogy ők mindig is jók és nemesek voltak, csupán szörnyű külső erők áldozatai lettek. Egyben ilyen alapon könnyű lejáratni azokat, akik nem értenek egyet ezzel a megközelítéssel, és felróják, hogy ugyanezek az emberek nem mindig viselkedtek szépen, csak éppen nincs bátorságuk szembenézni a saját múltjukkal. Az ártatlanság iránti nosztalgia, ha azt egy kellőképpen intelligens, ám erkölcsi gátlásoktól mentes kormány aknázza ki, nagyon is sokat hozhat a politikai konyhára. Összegezve: azzal még együtt lehetne élni, ha itt csupán az éretlen, alulfejlett Közép-Európa válságáról volna szó, ideértve, hogy a térség kétségbeesetten próbál kialakítani demokratikus többséget és sikeres gazdaságot elérni. Ám ezúttal az egész európai terv kerül veszélybe, és nem tudjuk, milyen messzire jut el ez a folyamat, és hogy miként lehetne változtatni az irányán.Bloomberg Az elemzés arra figyelmeztet, hogy Oroszország és Kína külön-külön is veszedelmes az USA, illetve a nyugati szövetségi rendszer számára, de ha összefognak, akkor globális fenyegetést jelentenek. A fokozódó kockázat jele, hogy egyre merészebb az orosz haditengerészet, egyik rombolója a minap csaknem összeütközött egy amerikai cirkálóval a Csendes-óceán nyugati részén, amelyet a kínaiak mind inkább a sajátjuknak tekintenek. Hszi Csin-ping és Putyin alatt a két állam fokról fokra közeledik egymáshoz, a vége az lehet, hogy uralmuk alá vonják Eurázsiát, ami megszabhatja a geopolitikát ebben az évszázadban. Tavaly akkora hadgyakorlatot tartottak a közös, szibériai határ mentén, hogy akkorát a hidegháború vége óta nem látott a világ. De gazdasági és diplomáciai területen is szorosabbra vonják a kapcsolatokat. Van ebben logika: Kína jön fel világhatalomként, hatalmas a lakossága, de nélkülözni kénytelen egy sor alapvető fontosságú nyersanyagot. Oroszország gyengül, viszont van neki fája, vize, ásványkincse, aranya, olaja és földgáza. Mindkét kormány határozottan tekintélyelvű, egypártrendszerrel, személyi uralommal. De legfőbbképpen, mindkettő megveti a Nyugatot. Ez már elegendő a mind magasabb szintű együttműködéshez, bár a hivatalos katonai szövetséghez azért több kell. Viszont Oroszországnak nem ártana, ha óvatosabb volna, mert ugyan rövid távon új piachoz, politikai támogatáshoz, és főként ellensúlyhoz jut az USÁ-val szemben, ám Peking zsákmányként tekint Szibériára. Európát egyre inkább szétszakítja a Brexit, az olasz probléma, valamint az erősödő magyar, illetve lengyel tekintélyelvűség. Ezért a földrész mind kevésbé képes partner lenni Amerika számára. Ez a gyengeség még inkább felértékeli a kétoldalú viszonyt az oroszok és a kínaiak részéről. És az Új selyemút-kezdeményezés vonzereje csak nő az érintett kisebb államok szemében, ha az magában foglalja Oroszországot is. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a tengeri hatalmak és szövetségeseik geopolitikai küzdelmet vívnak az alakulóban lévő eurázsiai hatalommal. Ezért Washingtonnak és szövetségeseinek fel kell mérniük, meddig juthat az orosz-kínai kapcsolat. Bátorítaniuk kell az egyesült Európát és meg kell erősíteniük a partneri hálózatot Ázsia körül.
Szerző