Budapest;előválasztás;

2019-06-11 21:13:09

„Úgyis egy ellenzéki induló marad, nem?”

Bár már mindhárom főpolgármester-jelölt megszerezte a kétezer szükséges aláírást az előválasztáson való induláshoz, a gyűjtést ezen a héten is folytatják.

– Karácsony Gergelyt támogatom, de Kálmán Olgát is nagyon szeretem, sőt, jobban belegondolva a momentumos jelölt is szimpatikus – sorolta a Nyugati téri aluljáróban, az MSZP-Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltjének egyik standjánál időző nyugdíjas asszony kedd délelőtt, amikor favoritjáról kérdeztük. A hetvenhat éves Mária talán érezte, hogy ezzel a válasszal nem sokat mondott, ezért végül azzal oldotta fel a helyzetet:

– Nekem teljesen mindegy, hogy kicsoda, csak valaki váltsa már le Tarlós Istvánt! Meg aztán az előválasztás után úgyis egy ellenzéki induló marad, nem?

A főpolgármesteri posztra aspiráló eddigi jelöltek múlt szerda óta gyűjthetik az aláírásokat egészen 17-e délutánig. Maga a szavazás június 20-án kezdődik. A momentumos Kerpel-Fronius Gábor, az MSZP-Párbeszéd színeiben induló Karácsony Gergely, valamint a DK támogatását bíró Kálmán Olga műsorvezető is gond nélkül abszolválta a szükséges kétezer szignót, a gyűjtés első napjaiban. Vélhetően a mostani „tétnélküliségnek”, a pünkösdi hosszú hétvége utáni első munkanapnak, valamint a berobbanó kánikulának köszönhetően finoman szólva sem volt tolongás az aláírásgyűjtő standoknál kedd délelőtt. A Nyugati téri aluljáróban Karácsony és Kálmán Olga pultjaival találkoztunk, a Blaha Lujza téren pedig csak Zugló polgármesteréért kampányoltak – aláírót pedig még kevesebbet láttunk.

– Hiába nincs itt most senki, amióta bejelentették, hogy Kálmán Olga is indul, sokkal többen jöttek aláírni Gergőnek, mint addig. Pedig az sem volt rossz – mesélte az egyik Karácsony-aktivista, aki leszögezte: egyik pártot sem támogatja, csak Karácsonynak segít. Mivel ottjártunkkor egyetlen választópolgár sem látogatta meg az aláírásgyűjtő-standot, az aktivistának volt ideje arra, hogy megossza velünk tippjét: – Gyurcsányék nyilván megmérték, hogy Kálmán Olgát érdemes-e elindítani. Van esélye Gergő ellen, de a végén mi győzünk.

Karácsony Gergelyéktől, Kerpel-Fronius Gáboréktól, valamint Kálmán Olgáéktól egyaránt megkérdeztük: Hány aláírást gyűjtöttek már? Mennyivel lennének elégedettek? Kint lesznek-e a utcákon a határidőig? – Bőven kétezer felett járunk, de direkt csak az utolsó pillanatban összesítünk. A legvégéig fontosnak tartjuk ugyanis az utcai jelenlétet, a találkozást a választókkal – közölte a zuglói polgármester stábja. A Momentum is kint lesz az utcákon, lapunknak azt írták, számukra nem a minél több aláírás a cél, hanem a választók aktivizálása, a minél több személyes találkozás. A DK lapzártánkig nem válaszolt.