A salzburgi születésű Hartmut Schörghofer belsőépítészetet és díszlettervezést tanult, Európa számos országában utóbbi minőségében szerzett hírnevet. Rendezőként először Haydn egyik operájában dolgozott, Fischer Ádámmal az Aki hűtlen, pórul jár című művet mutatták be Kismartonban (Eisenstadtban). Ez után hívta meg őt a karmester a Budapesti Wagner Napokra, ahol 2007-ben mutatkozott be a Ring első két operája, majd a következő évben a teljes tetralógia rendezésével, díszletének tervezésével bízta meg. Kisebb változtatásokkal ez a produkció volt látható – változó énekesi gárdával – 2018 kivételével minden évben, és most is ez kerül felújítva színre csütörtöktől – két sorozatban is – az elkövetkező napokban, hetekben.
Schörghofert a Siegfried főpróbájának egyik szünetében kérdezhettük. Az már tehát tudható volt különböző forrásokból, hogy ez évben megújul a rendezés, de előbb arra voltunk kíváncsiak, vajon azok az alapok, amelyek lényegüket tekintve több mint tíz éve változatlanok, hogyan jöttek létre. Schörghofer szerint a Ring nem csak egyszerűen egy Wagner-mű, hanem mindennek a betetőzése, amit a zeneszerző tudott, és szeretett volna elmondani. Még operaházban is nehéz színpadra állítani, kétszer akkora feladat egy koncertteremben, ahol teljesen másképp kell a gondolatokat képi nyelvre fordítani, ahogyan azt ő elképzelte. A rendező nagyon büszke volt, amikor annak idején Fischer Ádám felkérte a feladatra, aki akkor még bábokkal képzelte volna el a megvalósítást. Ezt az elgondolást Schörghofer nem fogadta el – szerinte az énekesek ennél sokkal több erőt és energiát képesek közvetíteni –, bár elemei azért máig megmaradtak, a misztikum megjelenítésében.
Mint a rendező elmondta, a fantáziája már akkor is megindul, ha egy hangversenyező művész arcát látja. „Annyi minden leolvasható róluk, micsoda változás figyelhető meg, amikor egy koncertpódiumon az énekes feláll a székéről és énekelni kezd. Nagyon szeretem ezt a pillanatot. Ezért is voltam híve egy ilyen félig szcenizált előadásnak, őszintén szólva, ez sokkal jobban izgat, mint egy teljes színpadra állítás jelmezekkel, kellékekkel” – vallotta. Bár a szólistáknak ugyan nem, de a csoportos szereplőknek van jelmezük, ez is a koncepció része volt.
Sok más operaelőadásban tűnik úgy, az énekesek elrejtőznek a jelmez, az arcfestés mögé, Bayreuthban is természetesen a hagyományos színházi megközelítés él, néha ez segít is. Itt, a Müpában nagyon közel, szemtől szembe állnak a szereplők a közönséggel, az érzelmeket sokkal közvetlenebbül mutatják meg. Vannak olyan pillanatok, amikor meghatározott utasítások szerint kell cselekedniük, de a közbeeső pillanatokban valóban szabadon viselkedhetnek. Néha nagyon erőteljes a játék, néha visszafogott, de nagyon életszerű, amit egy sajátos ritmus szerint váltja egymást, ami történik néha realisztikus, néha szimbolikus. Ehhez tesz hozzá az akusztika, amely szinte a zsigerekbe markolóan közvetíti itt a zenét.
A mai nagy koncerttermek a művészetek katedrálisainak tekinthetők, és annak szellemében, ahogyan Wagner a Parsifalt meghatározta; Bühnenweihfestspiel, azaz ünnepélyes, felszentelő színpadi játék, a központi díszletet mintegy oltárként képzelte el Schörghofer a Ringben is. Hozzátette, a nézőtéren minden embernek létezik egy saját elképzelése a tetralógiáról, ő egyféle vezérfonalat tud a kezükbe adni, de rengeteg más minden elképzelhető. Láthatólag sikeres lett kísérlete, hiszen hosszú évek óta fut a széria, elfogadták az átlagos koncertlátogatók és a wagneriánusok is. „Egyszerűnek látszik, de valójában nem az. A Ring minden korban megtalálja a maga mondanivalóját, a párhuzamokat az adott idővel, amelyben színre kerül. Wagner idején az ipari forradalom hasított, ma a digitalizáció száguld, de ez a mű mindig friss és új. Nekem legalábbis” – vont be gondolataiba a művész. Szerinte Fischer Ádám kiválóan válogatta össze az énekeseket, akik tudatában vannak minden szónak, amit énekelnek, és ezt meg is tudják mutatni a közönségnek.
A változtatásokról szólva elmondta a rendező, hogy a kezdetekkor sokkal több minden történt az énekesek körül, de úgy érzi, ma már ezekre nincs szükség, a táncosok mozgásából sokat elhagytak, és több változás történt a vetített képekben is. Eddig a Walhalla építésére a Művészetek Palotájának építésekor készült filmrészletek utaltak, ma már ez a párhuzam idejét múlta. Másrészt Wotan isten, aki nem házakat, hanem világot épít, aminek a négy elem az alkotórésze: a föld, a víz, a tűz és a levegő. Ennek kifejezése fontosabb lett számára a történeten belül. „Ádám igazán szabad kezet adott nekem, bár egy-két dologban nem értett egyet. De ő számomra a legnagyobb muzsikus, partnernek pedig azért kiváló, mert mindig reagálni akar arra, amit csinálok: ha látja egy-egy megoldásomat, arra érzelmileg reagál, és a zenével is követni akarja. Nagyon jó, hogy összhangba hozza a zenét azzal, ami a színpadon történik” – jellemzi kettőjük kapcsolatát a rendező.
Bár munkáját egyszer be kell fejeznie, valójában soha sincs vége, a film mindig forog a fejében, mindig változtatna valamit, de Schörghofer most úgy érzi, azzal, hogy nagyobb változtatásokra kapott lehetőséget, sok minden átalakult, előnyére.
Budapesti Wagner-napok
2019. június
13.; 20. A Rajna kincse
14.; 21. A Walkür
15.; 22. Siegfried
16.; 23. Az istenek alkonya
Nemzetközi énekesgárda
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Rendező, díszlettervező: Hartmut Schörghofer
Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám
Müpa
