Megújult rendezéssel tér vissza a Ring

Publikálás dátuma
2019.06.13. 12:00
Hartmut Schörghofer
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A Budapesti Wagner Napokon A Nibelung gyűrűjének zenei megvalósításáért Fischer Ádám felel, de ő kérte fel a rendezőt, Hartmut Schörghofert is, akinek neve szintén egybeforrt az előadásokkal. A karmester után őt is felkerestük.
A salzburgi születésű Hartmut Schörghofer belsőépítészetet és díszlettervezést tanult, Európa számos országában utóbbi minőségében szerzett hírnevet. Rendezőként először Haydn egyik operájában dolgozott, Fischer Ádámmal az Aki hűtlen, pórul jár című művet mutatták be Kismartonban (Eisenstadtban). Ez után hívta meg őt a karmester a Budapesti Wagner Napokra, ahol 2007-ben mutatkozott be a Ring első két operája, majd a következő évben a teljes tetralógia rendezésével, díszletének tervezésével bízta meg. Kisebb változtatásokkal ez a produkció volt látható – változó énekesi gárdával – 2018 kivételével minden évben, és most is ez kerül felújítva színre csütörtöktől – két sorozatban is – az elkövetkező napokban, hetekben. Schörghofert a Siegfried főpróbájának egyik szünetében kérdezhettük. Az már tehát tudható volt különböző forrásokból, hogy ez évben megújul a rendezés, de előbb arra voltunk kíváncsiak, vajon azok az alapok, amelyek lényegüket tekintve több mint tíz éve változatlanok, hogyan jöttek létre. Schörghofer szerint a Ring nem csak egyszerűen egy Wagner-mű, hanem mindennek a betetőzése, amit a zeneszerző tudott, és szeretett volna elmondani. Még operaházban is nehéz színpadra állítani, kétszer akkora feladat egy koncertteremben, ahol teljesen másképp kell a gondolatokat képi nyelvre fordítani, ahogyan azt ő elképzelte. A rendező nagyon büszke volt, amikor annak idején Fischer Ádám felkérte a feladatra, aki akkor még bábokkal képzelte volna el a megvalósítást. Ezt az elgondolást Schörghofer nem fogadta el – szerinte az énekesek ennél sokkal több erőt és energiát képesek közvetíteni –, bár elemei azért máig megmaradtak, a misztikum megjelenítésében. Mint a rendező elmondta, a fantáziája már akkor is megindul, ha egy hangversenyező művész arcát látja. „Annyi minden leolvasható róluk, micsoda változás figyelhető meg, amikor egy koncertpódiumon az énekes feláll a székéről és énekelni kezd. Nagyon szeretem ezt a pillanatot. Ezért is voltam híve egy ilyen félig szcenizált előadásnak, őszintén szólva, ez sokkal jobban izgat, mint egy teljes színpadra állítás jelmezekkel, kellékekkel” – vallotta. Bár a szólistáknak ugyan nem, de a csoportos szereplőknek van jelmezük, ez is a koncepció része volt. Sok más operaelőadásban tűnik úgy, az énekesek elrejtőznek a jelmez, az arcfestés mögé, Bayreuthban is természetesen a hagyományos színházi megközelítés él, néha ez segít is. Itt, a Müpában nagyon közel, szemtől szembe állnak a szereplők a közönséggel, az érzelmeket sokkal közvetlenebbül mutatják meg. Vannak olyan pillanatok, amikor meghatározott utasítások szerint kell cselekedniük, de a közbeeső pillanatokban valóban szabadon viselkedhetnek. Néha nagyon erőteljes a játék, néha visszafogott, de nagyon életszerű, amit egy sajátos ritmus szerint váltja egymást, ami történik néha realisztikus, néha szimbolikus. Ehhez tesz hozzá az akusztika, amely szinte a zsigerekbe markolóan közvetíti itt a zenét. 
A mai nagy koncerttermek a művészetek katedrálisainak tekinthetők, és annak szellemében, ahogyan Wagner a Parsifalt meghatározta; Bühnenweihfestspiel, azaz ünnepélyes, felszentelő színpadi játék, a központi díszletet mintegy oltárként képzelte el Schörghofer a Ringben is. Hozzátette, a nézőtéren minden embernek létezik egy saját elképzelése a tetralógiáról, ő egyféle vezérfonalat tud a kezükbe adni, de rengeteg más minden elképzelhető. Láthatólag sikeres lett kísérlete, hiszen hosszú évek óta fut a széria, elfogadták az átlagos koncertlátogatók és a wagneriánusok is. „Egyszerűnek látszik, de valójában nem az. A Ring minden korban megtalálja a maga mondanivalóját, a párhuzamokat az adott idővel, amelyben színre kerül. Wagner idején az ipari forradalom hasított, ma a digitalizáció száguld, de ez a mű mindig friss és új. Nekem legalábbis” – vont be gondolataiba a művész. Szerinte Fischer Ádám kiválóan válogatta össze az énekeseket, akik tudatában vannak minden szónak, amit énekelnek, és ezt meg is tudják mutatni a közönségnek.  A változtatásokról szólva elmondta a rendező, hogy a kezdetekkor sokkal több minden történt az énekesek körül, de úgy érzi, ma már ezekre nincs szükség, a táncosok mozgásából sokat elhagytak, és több változás történt a vetített képekben is. Eddig a Walhalla építésére a Művészetek Palotájának építésekor készült filmrészletek utaltak, ma már ez a párhuzam idejét múlta. Másrészt Wotan isten, aki nem házakat, hanem világot épít, aminek a négy elem az alkotórésze: a föld, a víz, a tűz és a levegő. Ennek kifejezése fontosabb lett számára a történeten belül. „Ádám igazán szabad kezet adott nekem, bár egy-két dologban nem értett egyet. De ő számomra a legnagyobb muzsikus, partnernek pedig azért kiváló, mert mindig reagálni akar arra, amit csinálok: ha látja egy-egy megoldásomat, arra érzelmileg reagál, és a zenével is követni akarja. Nagyon jó, hogy összhangba hozza a zenét azzal, ami a színpadon történik” – jellemzi kettőjük kapcsolatát a rendező. Bár munkáját egyszer be kell fejeznie, valójában soha sincs vége, a film mindig forog a fejében, mindig változtatna valamit, de Schörghofer most úgy érzi, azzal, hogy nagyobb változtatásokra kapott lehetőséget, sok minden átalakult, előnyére.   Budapesti Wagner-napok 2019. június 13.; 20. A Rajna kincse 14.; 21. A Walkür 15.; 22. Siegfried 16.; 23. Az istenek alkonya Nemzetközi énekesgárda A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Rendező, díszlettervező: Hartmut Schörghofer Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám Müpa
Szerző

Szünetelteti táncakadémiáját az ExperiDance

Publikálás dátuma
2019.06.13. 11:00
Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes
Fotó: KOSZTICSÁK SZILÁRD / MTI
A korábban távozott nyolc szólista közül négy visszatért az ExperiDance Tánctársulathoz, ám a jelek szerint Román Sándor alapító, koreográfus nélkül folytatják.
Kedden jelentették be az ExperiDance Táncakadémia hallgatóinak, hogy szeptembertől nem lesz folytatás. A tavaszi híresztelések, miszerint tizenkilenc év és háromezer előadás után megszűnik az ExperiDance Tánctársulat, az együttes művészeti vezetője, Román Sándor koreográfus pedig új együttest gründol, újra szárnyra kaptak. Az ügyvezető igazgató és társtulajdonos, Vona Tibor a Népszava megkeresésére elmondta: a társulat megmarad, a táncakadémiát pedig bizonytalan ideig szüneteltetik. – Kénytelenek voltunk így dönteni. Bár tavasszal az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő visszaigazolta, hogy érvényesnek tartja az EPER-pályázatunkat, a mai napig nem tudjuk, kapunk-e vagy sem tao-kompenzációt, a májusi „feltöltés” elmaradt – igaz, azok a társulatok, amelyeknek megítéltek taopótló támogatást, sem jutottak eddig a pénzükhöz. De nagyon úgy tűnik, hogy elengedték a kezünket. A korábbi évhez képest 1,7 milliárd forint hiányzik a költségvetésünkből. Hogy mire ment el ez a rengeteg pénz? Például 130 embernek biztosított stabilitást és főállást. Ám most kénytelenek vagyunk racionalizálni: a székházunk több irodáját bérbe adtuk, a táncakadémia működését pedig szüneteltetjük, mivel jelen állapotunkban fenntarthatósága finanszírozhatatlan. A legjobb időszakban volt 140 növendékünk, most „csak” 87-en zárták a tanévet.
A korábbi években az ExperiDance Tánctársulat volt a tao-rendszer egyik legnagyobb nyertese. Arra a felvetésre, milyen jövője lehet a társulatnak, ha semekkora tao-kompenzációt nem kap, Vona Tibor úgy reagált: projekt jelleggel tudják folytatni a munkájukat. – Terveink szerint négy koreográfia (az Ezeregyév, a Gyöngyhajú Lány Balladája, a Fergeteges és a Cinderella) maradna műsoron. Mivel április közepén nyolc vezető táncos távozott a társulattól, szeptember közepéig több mint ötven előadást kellett lemondanunk. A nyolc táncművész közül négyen azóta visszajöttek, az előadás-lemondásokat azonban nem lehetett már visszacsinálni. Azt a híresztelést, miszerint Román Sándor otthagyta az ExperiDance-t és már próbál új táncosokkal, új társulat gründolásába kezdett, Vona Tibor sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. A koreográfust többször kerestük, hiába. Mindenesetre úgy tudjuk, hetek óta nem látták az ExperiDance ma is aktív próbatermi folyamatainak közelében.
Témák
ExperiDance

Kalandozások Jézussal

Publikálás dátuma
2019.06.13. 10:35

Fotó: MOSTAFA ALKHAROUF / AFP
Jézusról persze lehetne írni úgy is, hogy a szerző nem jár Izraelben, de én újságíró vagyok, nem tudós, nem is szépíró – jellemzi magát könyve előszavában Nagy Károly. Szerinte jót tehetnek az ügynek a szubjektív benyomások, amelyeket vallásokról és vallásos emberekről, a zsidó, muszlim és keresztény Jeruzsálemről, a zarándokok járta tájakról és templomokról, vagy akár a Genezáret-tóról szerzett. A történelemmel és vallásokkal is elmélyülten foglalkozó Nagy Károly, aki a Magyar Távirati Iroda külpolitikai újságírójaként vonult nyugdíjba, „riportszilánkokat" is beépített Élt egyszer egy Jézus című mostani könyvébe. Jól tette. Az impozáns lexikális tudásról tanúskodó, sűrű szöveget élettel telítik a személyes élmények. Az egész úgy indult, hogy véletlenül megint kezébe került Vermes Géza klasszikussá vált műve, a magyarul 1995-ben megjelent A zsidó Jézus. Elolvasta újra, és érdekelni kezdte Jézus személye. Márpedig – állapította meg Nagy Károly – „ha valami felcsigázza az érdeklődésemet, akkor kutatni kezdek, és ha már kutatok, többnyire késztetést érzek, hogy írjak róla". A könyv alcíme – Kirándulás a zsidó-keresztény ókorba – kicsit megtéveszti az olvasót. Bár a bibliai események és azok lehetséges magyarázatai valóban jelentős részét adják a kötetnek, a tartalom ennél jóval szerteágazóbb, és távolról sem csupán az ókorra korlátozódik. Visszatérően szó esik napjaink Izraeljéről, de a szerző – megannyi más téma mellett – kitér a Jézus-hívő zsidókra, az ateizmus filozófiájára, sőt még Dan Brown világhírű fikciós regényére, A Da Vinci-kódra is. Többféle műfajt ötvöző könyvében a vallástörténeti barangolásokon túl Nagy Károly beszámol az általa érdekesnek tartott, gyakran máig lezáratlan tudományos, teológiai vitákról is. Az esetek egy részében állásfoglalás nélkül felidézi a különböző nézeteket, vagy óvatosan jelzi kétségeit. A torinói halotti lepelről folyó polémia összegzéseként rögzíti például: egyelőre nincs rá cáfolhatatlan bizonyíték, hogy a lepel Jézus testét takarta volna. Más esetekben, amikor nyilvánvaló sületlenségek kerülnek terítékre, markánsabban fogalmazza meg véleményét. Mit lehet kezdeni azzal a hagymázas állítással, hogy Jézus „pártus herceg", szegről-végről tehát magyar volt? Nagy Károly nem akarja túlbonyolítani a dolgot. Közlése szerint a második világháború után emigrációba kényszerült magyar szélsőjobboldal némelyik tagja, akinek a tengerentúlon nem jött össze a karrier, nekilátott „új őstörténetet fabrikálni népünknek". Egyébként pedig az a legkevesebb, hogy Jézus magyar volt – jegyzi meg a szerző. Hiszen egyesek odáig mennek, hogy a magyarokat a világűrből érkeztetik, és tőlük származtatják az egész emberiséget.
Szerző
Témák
Jézus