MTA;kulturális bizottság;

2019-06-17 18:37:21

Beolvastak az akadémiai dolgozók a fideszes képviselőknek

A Kulturális Bizottság kormánypárti többsége így is megszavazta az MTA megcsonkítását célzó törvényjavaslatot.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítását célzó törvényjavaslat semmi másra, csak az MTA vagyonának kisajátítására, a tudomány szabadságának korlátozására irányul – hangzott el az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) részéről az Országgyűlés Kulturális Bizottságának hétfői ülésén, ahol arról a módosító javaslatról vitáztak a képviselők, amivel a kormány kiszervezné a teljes akadémiai kutatóhálózatot az MTA alól egy, a jelenleginél erősebb kormányfelügyeletet biztosító irányítás alá.

Az ADF nevében Lőrincz Viktor kapott szót, hozzászólásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a Palkovics László innovációs miniszter által benyújtott törvénytervezetben számos tárgyi tévedés található. Nem igaz például, hogy a kutatóhálózat 80 éve változatlan – Palkovics egyrészt ezzel indokolta az átalakítás szükségességét – hiszen köztudott, hogy legutoljára 2012-ben szabták át a hálózat működését.

A kutató szerint nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a kutatóintézetek kiszervezésével majd javulnak Magyarország innovációs eredményei – ennek épp ellenkezője várható. Felidézte: az MTA megcsonkításának semmilyen valós, szakmai indoka nincsen, a kormányzat semmilyen stratégiával, hatástanulmánnyal nem állt még elő, amivel alátámaszthatnák, hogy a tervezett átalakításokra valóban szükség van.

Hozzátette: a törvényjavaslat több ponton ellentétes Magyarország Alaptörvényével,sérti a jogbiztonság követelményét, a tulajdonhoz való jogot, a tudományos kutatás szabadságát és autonómiáját. Ezek miatt egy újabb, fiatal tudósnemzedék veszhet el.

- Mindez bűn a magyar tudomány ellen, bűn a nemzet ellen. Ennek tudatában szavazzák meg ezt a szégyenletes törvényt – fogalmazott Lőrincz Viktor. A bizottság fideszes többségének nem is kellett többet mondani: megszavazták, így hamarosan a parlament hozhatja meg a végső döntést.

Az ellenzék részéről Hiller István MSZP-s és Mellár Tamás független képviselő nyújtott be módosító javaslatokat egyebek mellett annak érdekében, hogy legalább a kutatóhálózat jövőbeni irányítótestületében a kormány embereinél nagyobb arányban jelenhessenek meg a tudomány képviselői, ám a kormánypárti többség gondolkodás nélkül leszavazta őket.