A továbbiakban a maga közreműködése nélkül is el tudják veszíteni ezt a háborút – mondta fejét csóválva Falcione Mario szegedi orvos-zászlós Holéczi Pista zászlóalj-közvetlen karpaszományos, egészségügyi honvédnak. Azon az 1945 január eleji napon ugyanis a hónap végén 19. évét betöltő hadfi két apró repeszt szerzett be egy a közelében véletlenül felrobbant hazai gyártmányú kézigránáttól, amely leginkább a használójára jelentett veszélyt.
Ha már úgyis a rozsnyói zárdából átalakított hadikórházban voltak, hát a repeszek mellett egyúttal a vakbelétől is megszabadították a fiút, aki egy évtized múltán feleségem, Ági papája, majd később kétszeres nagyapa lett.
A műtét után három nappal már asszisztált Falcione zászlós doktornak egy sebesült ellátásánál. Sajnos az eredményről nem tudott később sem beszámolni, mert véletlenül saját magát altatta el az éterrel. De persze, ez sem szegte kedvét, nem térítette el az egészségügyi pályától.
Apósom, Pista bácsi, aki akkor még egyszerűen csak Pista volt, a nyíregyházi Királyi Katolikus Gimnáziumban, közkeletű nevén a Kir. Kat.-ban a háborús helyzetre való tekintettel már ’44. áprilisában leérettségizett. A maturálás után Vissre evakuált egyik nagybátyjához, hogy elkerülje a behívót. Ám november végén Vissre érkezett a 9. szegedi honvéd gyalogezred, s a tábori csendőrök azonnal megkezdték a leventék begyűjtését, hogy megállítsák a Vörös Hadsereg előrenyomulását.
És mint egy védőangyal, dr. Falcione Mario szegedi orvos-zászlós, aki megkedvelte a Debreceni Orvosi Egyetemre beiratkozott lelkes fiatalembert, felajánlotta neki, csatlakozzon az egészségügyi egységéhez, így elnyerve a „címzetes” egészségügyi honvéd beosztást.
A világéletében galamblelkű ifjú azután hamar szembesült az embertelenséggel. Kassán szemtanúja volt, ahogy a nyilasok a város főutcáján teherautóról akasztottak. A kötelet átdobták a soron következő lámpavason, s ahogy haladt a teherautó, a nyakukba hurkolt kötél lerántotta az áldozatokat a platóról.
De e borzalmas emlék, s a többi felvidéki kaland után, az ausztriai stockeraui hadikórházban fájó szívvel elbúcsúzott Falcione zászlóstól, s csatlakozott a kassai 22-es tábori kórházhoz.
Pista az egység parancsnokával, a polgári foglalkozására nézve gyógyszerész Fekésházy századossal, valamint Gálos zászlóssal a sors kifürkészhetetlenségén merengett 1945. április 30-án, mit sem tudva a Führer öngyilkosságáról, amikor valaki udvariasan kopogtatott az ajtón. Gálos zászlós kiszólt - Gyere be! -, majd mivel erre nem nyílt ki az ajtó, eleresztett egy "Herein"-t. Amikor ezután is kopogtatott az ismeretlen, Gálos némi bizonytalansággal egy diszkrét „Come in”-nel zárta nyelvi kurzusát. Ekkor egy mai kifejezéssel afroamerikai katona lépett be és úriemberek között megszokott korrekt hangnemben elkérte a frissiben hadifogoly státuszba került triótól az oldalfegyverüket, amit ők készségesen át is adtak.
Az amerikai egységben néhány magyar származású G.I. Joe is szolgált, így nem ütközött nyelvi akadályba a hadizsákmány, úgymint a fényképezőgépek, órák begyűjtése. Egyébként ők is nagyon korrektek voltak, mert a kevésbé márkás darabokat visszaszolgáltatták tulajdonosuknak.
A hadifogság első napjaiban a háromszori étkezés és a fedett szállás is beteljesületlen amerikai álomnak tűnt a körülkerített területen lövészteknőkben didergő hadifoglyoknak, de végül Auerbachban rendeződtek a körülmények. A polgári lakossághoz képest úgy éltek az egykori Wehrmacht kiképző táborban, mint Marci Hevesen.
Hősünk néhányadmagával a tábori kórház működtetésére jelentkezett. Voltak köztük állítólagos orvostanhallgatók és orvosi műszerészek. A gond csak az volt, hogy egy röntgengépet kellett összeszerelniük. Végül a német alapossággal megírt használati utasítás alapján némi küzdelem árán, de működőképessé tették. A röntgenfilmeket elsősorban fotózásra használták, ez a tevékenység gyümölcsöző vállalkozássá nőtte ki magát.
A fiatal magyart meglepte az amerikai seregben dívó lezserség. Míg a m. kir. honvédségnél egy kigombolt zubbony is súlyos büntetéssel járt, itt Fredericsson sergeant, lábát az asztalon pihentetve, két ujjával a sisakjához bökve egy hellóval köszöntötte az irodába lépő őrnagyot, aki szintén hellóval válaszolt, majd csevegni kezdtek.
De élete legborzalmasabb élménye is a hadifogsághoz kötődött. Egy ízben három amerikai katonát kellett elkísérnie Dachauba, az első náci koncentrációs táborba. Végignézték, ahogy a környék civil lakosaival exhumáltatták a legyilkolt foglyokat. Pistát megdöbbentette a csontsovány tetemek látványa, még a vérzivatarban edződve sem bírta sokáig nézni.
Végül ’46 áprilisában véget ért a hadifogság. Sopron előtt találkoztak a Németországba induló, kitelepített svábokkal. Azok rábeszélték a hazatérőket, hogy váltsák át az akkor még forgalomban lévő birodalmi márkáikat pengőre. Hatalmas pénzkötegeket kaptak értük. Csak a soproni restiben derült ki, hogy a sok milliárdos summáért egy kupica pálinkát sem adnak.
Megérkeztek!