Óvodaszigor: szürreális kormánytervek beláthatatlan következményekkel

Publikálás dátuma
2019.06.23. 19:10
Képünk illusztráció
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A szakszolgálatokban ma sincsenek elegen, a kollégák túlterheltek, félő, hogy több olyan gyerek is bekerül majd az iskolába, akik arra még nem lennének alkalmasak - mondta lapunknak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke.
Szakmailag erősen kifogásolható az a törvénymódosító javaslat, ami megszüntetné a rugalmas iskolakezdést, és 6 éves koruk betöltése után a lehető legtöbb gyermeket kipenderítené az óvodákból. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke, Verba Attiláné szerint a mostani rendszer – amelyben az óvodapedagógusok a szülőkkel együttműködve is eldönthetik, egy gyermek kellően iskolaérett-e – kifogástalanul működik, semmi szükség a változtatásra. A kormány viszont azt tervezi, 6 éves kortól mindenkinek kötelezően iskolába kell mennie, ha erre végképp nem alkalmas, arról csak szakértői bizottság dönthet. A pedagógiai szakszolgálatoknak eddig „csak” a beilleszkedési, tanulási, pszichológiai vagy más problémákkal küzdő, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek esetében kellett szakvéleményt mondaniuk, de ha elfogadják a módosító javaslatot, minden esetben hozzájuk kell fordulni. – Szerintem ez rossz döntés lenne – mondta Verba Attiláné. A módosítás különösen azoknak a gyerekek a helyzetét nehezítené meg, akik a nyári hónapokban, nem sokkal iskolakezdés előtt töltötték be 6. életévüket. A szakember szerint a mostani rendszert épp azért alakították ki, hogy levegyék a felesleges terhet a szakbizottságokról azokban az esetekben, amikor mindenféle komplexebb vizsgálat nélkül megállapítható, a gyermek javát szolgálja-e, ha 6 évesen egy évet még az óvodában tölt. – A szakszolgálatokban ma sincsenek elegen, a kollégák túlterheltek, félő, hogy több olyan gyerek is bekerül majd az iskolába, akik arra még nem lennének alkalmasak. Ha ez megvalósul, beláthatatlan következményei lehetnek – fogalmazott Verba Attiláné. Nemcsak ezen változtatna a tervezet: szigorítanák a kötelező óvodáztatást is. Ma 3 éves kortól kötelező óvodába íratni a gyereket, de ha a szülő kérelmezi az óvodánál és a fenntartónál, egy (kivételes esetekben akár kettő) évet még otthon maradhat. A módosítás csak egy évet engedélyezne, amiről csak közigazgatási perben lehetne majd dönteni. – Az, hogy egy bíróság döntsön ilyen szakmai kérdésekről, szürreális – vélekedett a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke. Verba Attiláné azt is elmondta: a szakszervezettel minderről nem egyeztetett a kormány. 

Változatlan kompetenciák

Nem javult látványosan, de nem is romlott a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok matematikai és szövegértési készsége – írta az Eduline oktatási portál a 2018-as a kompetenciamérés napokban nyilvánosságra hozott eredményei alapján. A szakképzésben sem változott a helyzet a korábbi évekhez képest, a legelszomorítóbb eredményeket most is a szakközépiskolások produkálták. Régiós szinten sincs nagy változás: továbbra is hatalmasak a területi különbségek, legrosszabb átlageredmények az észak-magyarországi és az észak-alföldi iskolákban születtek, a legjobbak a budapesti, nyugat-dunántúli és a közép-magyarországi régióban. Holott a kormány célja az iskolaközpontosítással, a Klebelsberg Központ létrehozásával épp az volt, hogy csökkentse az iskolák közötti különbségeket. Eddig nem sikerült. 

Szerző
Témák
óvoda

Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai

Publikálás dátuma
2019.06.23. 16:37
illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nyerőszámok: 16 (tizenhat) 19 (tizenkilenc) 22 (huszonkettő) 29 (huszonkilenc) 32 (harminckettő) 45 (negyvenöt) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 43 darab, nyereményük egyenként 320.725 forint; 4 találatos szelvény 1.926 darab, nyereményük egyenként 7.160 forint; 3 találatos szelvény 32.403 darab, nyereményük egyenként 1.655 forint. 
Szerző
Témák
hatos lottó

Karácsony Gergely állatvédelmi chartát hirdetett

Publikálás dátuma
2019.06.23. 12:40

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Állatvédelmi chartát hirdetett Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje vasárnap, hogy segítse az emberek és a háziállatok "harmonikus együttélését".
Az ellenzéki politikus Budapesten, sajtótájékoztatón céljaik között említette új, korszerű állatmenhelyek létrehozását, a "kényszerszaporítókkal" szembeni fellépést, egy, a zuglóihoz hasonló ivartalanítási program kiterjesztését, valamint Budapest "méhbarát" várossá alakítását. Karácsony Gergely kitért arra is: hosszú távon át kell állni a biológiai szúnyogirtásra, valamint fel kell lépni azért, hogy a madarak, köztük a fecskék, továbbá a denevérek visszatalálhassanak a városba. Megjegyezte, állatvédők és magánszemélyek ajánlásait is várják a chartában megfogalmazottak kiegészítéséhez. Kunhalmi Ágnes, az MSZP országos választmányi elnöke kifejtette, budapesti állatvédelmi ombudsman intézményének létrehozását kezdeményezik majd Karácsony Gergelynél, amennyiben a budapestiek főpolgármesternek választják. Kiemelte, szeretnék, ha az önkormányzat a jövőben pályázati úton támogatná az állatok ivartalanítását, chippel történő ellátását, valamint az oktatásban és az egészségügyben is nagyobb szerepet kapna az állatterápia. A szocialisták emellett állatvédelmi kerekasztalt is életre hívnának, amely ajánlásokat tehetne a mindenkori politikai vezetőknek - tette hozzá Kunhalmi Ágnes. Perédi Gergely, a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület elnöke azt mondta: jelenleg civil szervezetek látják el az állatvédelmi feladatok 90 százalékát, ezért azt szeretnék, ha a jövőben hatékonyabban működhetnének együtt az önkormányzatokkal, hatóságokkal. Karácsony Gergely kérdésre válaszolva kijelentette, büszkék a hamarosan elkészülő zuglói Pillangó park beruházásra, amelyet hosszú lakossági egyeztetés előzött meg, több körben módosították a terveket, hogy azok a lehető legtöbb helyi igényt kielégíthessék. Hangsúlyozta, a projektben kizárólag növény-egészségügyi okokból vágtak ki fákat.