Magyarországon a demokratikus homlokzat mögött Orbán Viktor azért küzd, hogy megóvja politikai-gazdasági klánját a büntetőjogi felelősségre vonástól, ez magyarázza unióellenes beállítottságát. Ezt emeli ki vendégkommentárjában Magyar Bálint, illetve Madlovics Bálint, a Pénzügykutató Intézet munkatársa. Hozzáteszik, hogy Magyarországból mára posztkommunista maffiaállam lett. Nem egy párt, hanem a miniszterelnök bűnszövetkezete irányítja. A társadalmat a saját tulajdonának tekinti, a kormány teljesen önkényesen jár el. Célja az, hogy megbuktassa a klán ellenfeleit, a vagyont pedig a hívek között ossza el. A miniszterelnök jogsértően jár el, mert a rendszer lényege a korrupció, illetve a politikailag irányított bűnüldözés.
A rezsimnek folyamatosan három dologra van szüksége: pénzre, a megszerzett anyagi források tisztára mosására és arra, hogy a tagok mindezt megússzák. Ehhez ki kell kapcsolni az ügyészséget. Az első kettőt idáig mesterien megoldotta, ideértve, hogy bőven kap hiteleket Oroszországtól és Kínától. Csak éppen Orbán ily módon a keleti autokraták zsarolható vazallusa lesz. Egyben trójai faló, aki képes meggátolni az uniós együttműködés elmélyítését, meghiúsítani Európa világpolitikai terveit.
Orbán apja, veje és Mészáros Lőrinc tavaly összesen 170 millió dollárnyi osztalékhoz jutottak. Ám idehaza már senki sem nyomoz az Orbán-klán meggazdagodása ügyében. Hogy az EU-ban se legyen semmi baj, a kormányfő „nemzeti szabadságharcot” indított. A szuverenitás megsértéséről papol, amikor kívülállók szóbahozzák a korrupciót. A nacionalizmus fügefalevelet jelent számára, hogy bűnös csoportját senki ne vonhassa felelősségre. Hagyják békén, hogy zavartalanul meglophassa a nyugati adófizetőket. Ennek érdekében kihasználja az unió szerkezeti gyengeségeit. Abban bízik, hogy a zsaroláshoz szövetségre tud lépni más, tekintélyelvű európai kormányokkal. Ám ez még a V4-eken belül sem sikerül, mert még Kaczynskit az ideológia és nem a gazdagság vágya vezérli. Nála nem az a hajtóerő, hogy egy banda élén kirabolja országát.
A kudarc láttán Orbán a nyugat-európai populisták felé fordult, de hiába reménykedett a sikerben az EP-választáson. Ily módon Európa egyetlen maffiaállama egyre gátlástalanabb idehaza, de nemzetközileg már nemigen van mozgástere. A miniszterelnök úgy viselkedik, mint egy bűnöző és ekként is kell bánni vele.
Szembe kíván szállni Orbán Viktorral, ugyanakkor nagyobb szigort vár az EU-tól a Momentum polgármesterjelöltje, aki azonban azt is elismeri, hogy nem ő az esélyes az előválasztáson, hiszen csak három hete szállt be a küzdelembe. Az interjúban Kerpel-Fronius Gábor viszont előnyének tudja be, hogy ő jobban meg tudja szólítani az Orbánból kiábrándult konzervatívokat, át tudja törni a szekértábor-mentalitás falát. Hiszen származásánál fogva polgári, míg vetélytársai inkább a baloldalon népszerűek. Viszont ha az ellenzék meg tudná verni Tarlós Istvánt, annak hatalmas, jelképes értéke volna, mert Budapest vezetője erősebb demokratikus felhatalmazást tud felmutatni, mint a miniszterelnök, lévén, hogy személyéről az emberek döntenek.
Ha ő győzne, akkor egyformán igyekezne irányítani a várost, illetve kiépíteni a hatalmi bázist a kormányfő ellen. Állást foglalna olyan értékkérdésekben is, mint a CEU elűzése, illetve a hajléktalanok kriminalizálása. Nem ülne le kávézni Orbánnal, mert úgy ítéli meg, hogy polgármesteri tisztében a hatalomtól független központként kellene képviselnie Budapestet. Mint mondja, akad, amit jól csinál a miniszterelnök, ilyen a családpolitika vagy a középrétegek erősítése, csak éppen túl magas az ár. Ideértve, hogy még rosszabb helyzetbe kerülnek a legszegényebbek, gyengül az oktatás és az egészségügy színvonala, ugyanakkor hitetetlen mértékű a korrupció. A rendszer immár nem igazi demokrácia, de azért még nem is diktatúra. Ami az EU szerepét illeti, Kerpel-Fronius fontosnak tartaná, hogy az unió fegyelmezze meg azokat a tagállamokat, amelyek megsértik a demokratikus normákat. Pl. amikor az EBESZ-megfigyelők kimondják, hogy a választás szabad, de nem tisztességes volt.
Manfred Weber nem adja fel: fenntartja, hogy az európai választások alapján neki kell megkapnia a Bizottság elnöki tisztét. Kommentárjában az EPP csúcsjelöltje arra hivatkozik, hogy minden más esetben háttérbe szorulna a választás eredménye, ugyanakkor jogos volna a kritika, mármint hogy az EU-ban sok minden átláthatatlan módon dől el. Azzal érvel, hogy továbbra is a Néppárt adja a legerősebb frakciót, ennélfogva a pártcsalád kapott felhatalmazást, hogy javasolja, ki kerül az EU végrehajtó testületének élére. A választások további tanulságának nevezi, hogy az európaiak többsége elutasítja a radikális erőket, mert a közép erős Európája mellett foglalt állást.
Ehhez képest – hangsúlyozza - egyes kormányok le akarják söpörni az asztalról a csúcsjelölti rendszert- Számukra immár nem érdekes a nagy választási részvétel, megkérdőjeleznék az átláthatóságot és a demokráciát. Ily módon az unió a legjobb úton van afelé, hogy a döntések megint hátsószobákban szülessenek meg. Ám ennek súlyos következményei volnának, mert csakis a radikálisok húznának belőle hasznot. Pedig a Spiztenkandidat-ok intézménye messze a legjobb módszer idáig, hogy demokratikusabb legyen az EU.
Weber úgy látja, hogy a választások óta azok dominálnak, akik rombolni akarnak, valami ellen vannak. Ám kiemeli, hogy az Európai Parlamentnek a demokráciáért kell küzdenie. A néppárti frakció kész a kompromisszumra, ha az figyelembe veszi, hogy mit akartak az unió polgárai a szavazóurnáknál. Mert a földrésznek csak akkor van jövője, ha demokratikusabb lesz és közelebb kerül az emberekhez. Ám ha ez nem sikerül, akkor komoly a veszély, noha a lakosság nem akarja, hogy ezután is nélküle dőljenek el a dolgok. Ennek érdekében kell az EP-nek fellépnie.
A lap azt írja, hogy mivel Weber jelölése elakadt, a Néppárt most mást keres, hogy az legyen Juncker utódja a Bizottság elnökeként, de idáig még nem sikerült megtalálni a nyerő arcot. Az EPP szava 15 éven át döntő volt Strasbourgban, és bár a pártcsalád meggyengült a májusi választáson, mégsem szeretne lemondani eddigi pozíciójáról. Ehhez azonban várhatóan az kell, hogy feladja eddigi csúcsjelöltjét, miután az nem tudott többséget szerezni az EP-ben a maga számára. Akik utódként szóba jönnek: Barnier, Lagarde, a Valutaalap feje, Varadkar ír kormányfő, Kristalina Georgieva, a Világbank bolgár vezérigazgatója, Stubb volt finn miniszterelnök, aki Weber riválisa volt a konzervatívoknál, ám vesztett, mert programja túl liberális volt gondolkodásukban jobbra, illetve Kelet felé tartó kereszténydemokraták számára.
Esélyes továbbá: Plenkovics, a horvát kormány feje, és lett kollégája, Arturs Karins, továbbá von Leynen német védelmi miniszter. A listán szerepel még Tusk, valamint Juncker is.
A hét végi, negyedmilliós tüntetés ellenére továbbra is veszélyben van a cseh liberális demokrácia, mert az ellenzék töredezett és lejáratódott, ezért nem valószínű a hatalomváltás. Így értékeli a helyzetet két cseh származású politológus, akik közül az egyik az Észak-karolinai Egyetemen, a másik a párizsi Science Po-n tanít. A vendégkommentár rámutat, hogy Babis felemelkedése tanúsítja, milyen nagy vonzereje van a populizmusnak, amikor a hagyományos nagy tömörülések elszürkülnek. A hatalmon lévő ANO kizárólag a miniszterelnök céljait szolgálja, és a legutóbbi választási eredmény arra utal, hogy Csehország követi a magyar és a lengyel példát, azaz a kampányban az identitás és nem a gazdaság állapota számított. A párt a migránsokkal és muzulmánokkal szembeni félelemre épített, mintha külső veszély fenyegetné a csehek életmódját.
Tavaly év elején a szavazópolgárok kis különbséggel ugyan, de megerősítették hivatalában Zemen elnököt, aki nyíltan rasszista, idegengyűlölő, oroszbarát, ugyanakkor muszlimellenes. Pártolja, hogy Babis ellenőrzése alá vonja az állami intézményeket, illetve hogy az ANO kezébe összpontosítja a végrehajtó hatalmat. A Fidesz és a PiS példáját követve ő is ellenségeket gyárt.
Egyelőre nem világos, meddig juthat el a tömegtiltakozásokat szervező civil mozgalom. Az ellenzék saját magával vitázik és csatázik. Ám a legutóbbi megmozduláson a nemzeti és uniós zászlók erdeje arról árulkodott, hogy a demokráciapárti erők számára továbbra is kulcskérdés az unió, annak szabályaival és értékeivel együtt, miközben Európában bizonyos rétegek és politikusok hajlandónak látszanak kiválni az unióból, búcsút inteni a liberális demokráciának.
Fény a sötétségben, pedig egy polgármesteri tisztség sorsa elvileg nem sokat változtat a dolgokon. Így összegzi a lap a megismételt isztambuli választást, ám kiemeli, hogy az ellenzéki jelölt győzelme mégis politikai földrengéssel ér fel és nem kizárt, hogy a következményeket messze a határon túl is érezni lehet majd. Hiszen a világ egyik vezető illiberális nacionalista vezetője kapott nagy pofont és ez reményt jelent az ország sokat szenvedett demokráciája számára. Hiszen az elnök immár nemigen tudja kétségbe vonni Imamoglu sikerét, miután a különbség 800 ezerre duzzadt az első fordulóhoz képest.
A választás kimenetelében fontos tényező volt a török gazdaság veszedelmes állapota, hiszen Erdogan kölcsönökből érte el az eredményeket, és csak az volt kérdéses, mikor nyújtják be a számlát neki. Az államfő jelentős mértékben saját hitelét tette kockára a választással, de még ő sem tudta eloszlatni az isztambuliak gazdasági aggályait. Ezúttal nem segített a populizmus, a megosztás sem. Imamoglu viszont az összefogást hirdette és ez vonzónak bizonyult a konzervatív kormánypárt jó pár híve számára is. Vagyis taktikája pont az ellenkezője volt annak, amit az olyan hipermacsó, nacionalista, populista erős emberek csinálnak, mint Erdogan vagy Orbán. Majd most meglátjuk, mennyire lesz tartós az ellenzéki politikus győzelme. Egy török elemző szerint nem kizárt, hogy a fejlemény a demokrácia helyreállítását harangozza be Európában. Hiszen a prágai tüntetés is az új liberális tényezők felemelkedését mutatja. Erdogannal persze továbbra is jócskán számolni kell.
