New Orleansban a csodagyerek

Michael Jordan és LeBron James utódjának kiáltották ki Zion Williamsont, aki a következő szezonban mutatkozik be az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.

„Amikor meghallottam a nevem, elöntöttek az érzelmek, s nem szégyellem, elsírtam magam. Mert hiába hallod azt mindenhonnan, hogy te leszel az 1/1-es választott, egészen más, amikor valóban szólítanak, felmész a színpadra és ott állsz a kamerák kereszttüzében. Ráadásul mindezt úgy élhettem át, hogy az anyám ott állt mellettem.”

A kissé érzelgősre sikerült monológ teljesen megszokott egy filmes díjátadón, ám egészen más, amikor egy 201 centis, 130 kilós óriás pityereg a kamerába. „Mindent megteszek, hogy győzzek, hogy nyerjen a csapat!” – rebegte hozzá a kötelező általánosságot, amire értelemszerűen mindenki csak bólintani tudott. Főleg New Orleansban, hiszen a helyi Pelicans vezetői nem véletlen Zion Williamson nevét mondták ki elsőként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA New York-i draftján, ha már úgy hozta a szerencse, hogy legelőször csemegézhettek a legjobb amatőr játékosok közül. És bár a louisianai egylet korifeusai nem győzik hangoztatni, hogy nem afféle Megváltónak igazolták le az NBA első, kétezres években született játékosát, a 19 éve az észak-karolinai Salisburyben született erőcsatárnak komoly elvárásokkal kell megküzdenie, hiszen rendszeresen két név hangzik el vele kapcsolatban: Michael Jordané és LeBron Jamesé. Vagyis a ’90-es évek, illetve az elmúlt másfél évtized korszakos egyéniségeihez hasonlítják, s lehet akármekkora talentum valaki, meglehetős hendikep, hogy tojáshéjjal a fenekén a Chicago Bulls hatszoros bajnok zsenijéhez, illetve a jelen háromszoros aranygyűrűséhez hasonlítják.

Még akkor is, ha Williamson elég korán megszokta a reflektorfényt és a vele kapcsolatos gigaelvárásokat: gyerekkorában afféle őstehetséghez méltón nemcsak kosárlabdában, de amerikai futballban és labdarúgásban is remekelt, ám amikor egyetlen nyár alatt közel húsz centit nyúlott, eldőlt, hogy a palánkok világának szenteli az életét. Általános és középiskolában szinte minden létező rekordot megdöntött, nem véletlen, hogy a legnagyobb egyetemek versengtek a kegyeiért, s ő a legendás Duke-ot választotta. Mellyel ugyan nem ért fel a csúcsra – csapata a legjobb nyolc között kiesett -, de újoncként 22,8 pontot és 8,9 lepattanót átlagolt meccsenként, s nem mellékesen a bajnokság történetében harmadikként elérte az 500 pontos, 50 blokkos, 50 szerzett labdás álomhatárt, s így értelemszerűen besöpörte az év újonca címet is. Nem véletlen, hogy Amerika-szerte óriási a hájp körülötte: amikor februárban a North Carolina elleni meccs első percében elcsúszott, s megsérült a térde, mert a cipője elszakadt, a lábbelit gyártó Nike tőzsdei értéke egyetlen nap alatt 1,1 milliárddal csökkent…

Mindezek tükrében nem csoda, hogy New Yorkban mindenki háttérbe szorult mögötte, így nem kapott akkora publicitást, hogy másodikként a Murray vajkezű gólpasszkirályát, a 24,5 pontot és 10 asszisztot átlagoló Ja Morantet vitte el a Memphis, míg harmadikként Williamson duke-os csapattársa, a kanadai RJ Barrett nevét mondták be a New York Knicks vezetői.