A Karácsony Gergely győzelmét hozó budapesti előválasztás ötletét a baloldali pártok Törökországtól és Lengyelországtól vették át, miután Orbán Viktor nacionalista programja jól kibillentette nyugalmából Európát, ám ugyanakkor sorozatos hazai győzelmekhez segítette a politikust – részben mivel az ellenzék belharcokkal volt elfoglalva.
Krekó Péter azt mondja, az erőpróba kis lépés volt a megfelelő irányban, ám nem lesz egyszerű feladat, ha bárki a városi sikerekre alapozva próbálja meg kiütni a nyeregből a miniszterelnököt. Hiszen a Fidesz népszerűbb, mint valaha, és ellenfelei győzhetnek ugyan egy-két nagyobb településen, de földrengésszerű változásokra nem lehet számítani. A szakértő nem gondolja, hogy kifogástalan lesz az együttműködés az ellenzéki erők között.
Budapesten az ellenzék hosszú és keserű út eredményeként jutott el odáig, hogy közös kihívót találjon Tarlós Istvánnal szemben. A próbálkozás nem volt mentes belső súrlódásoktól és kölcsönös szemrehányásoktól.
A lap szerint Tarlós gyakran ütközik Orbán Viktorral, ezért általában tisztelet övezi a mindig megfontoltan nyilatkozó politikust. És ugyan 71 évesen már kissé fáradtnak tűnik, mégis határozott kiállása magyarázza, hogy elvileg miért neki áll a zászló az őszi választáson.
Csakhogy ezúttal az ellenzéki erők nem megosztottak, még akkor sem, ha az európai választás felborította a belső erőviszonyokat. Ennélfogva a DK és a Momentum azonnal saját jelöltet állított, szembemenve a korábbi megállapodással. Karácsony részsikerével számszakilag nem kizárt Tarlós veresége, ám Puzsér még belezavarhat a képbe. Azon kívül kérdéses, hogy a Jobbik hívei, a párt hivatalos iránymutatása ellenére, hajlandóak-e egy baloldali jelöltre voksolni.
Palkovics László azt mondja, minden egyetem azt kutat, amit csak jónak lát, ám a kérdés az, hogy kap-e hozzá állami támogatást. A miniszter szerint azonban alaptalanok az aggályok a magyar tudomány függetlensége miatt. Mindössze annyi történik, hogy átalakítják a kutató hálózatot, német mintára, minden központi befolyástól mentesen. Így még erősödik is az autonómia. Mint kifejtette, nem kell tartani az új irányító testülettől sem, mert abban paritásos alapon kapnak helyt a két fél képviselői. Hozzátette, hogy az ötlet az MTA-tól származik. Egy kérdésre azonban elismerte, hogy az Akadémiánk nem tetszik az 50-50 százalékos arány.
A reform indokául azt hozta fel, hogy a Bizottság szerint az innováció szintjét tekintve Magyarország az utolsó előtti helyen áll az unióban. Ennek okát részben abban látja, hogy az ország keveset költ ilyen célokra. A miniszter emellett hiányolja az ipar, a tudomány és az egyetemek együttműködését, továbbá úgy látja, hogy az ország nem kellőképpen kapcsolódott be az unió kutatási tevékenységébe. Azaz baj van az egész kutatási hálózattal. A CEU-val kapcsolatban azt fejtegette, hogy az jelenleg nem létezik Magyarországon, mivel nem teljesíti az előírt követelményeket. Inkább a politikai botrányban érdekelt.
Szerinte a gendertudományok oktatására azért nincs szükség, mert ezt a területet bőven lefedi a családkutatás. A beszélgetés során felmerült, hogy hivatalosan a kutatások rendszerének átalakításánál a német példát veszik alapul, ám az érintett német intézmények, egy kivételével, nyílt levélben tiltakoztak a tervezett lépések ellen. Palkovics erre azt válaszolta, hogy akik aláírták a nyilatkozatot, azok nem ismerik a magyar társadalmat, csupán a sajtóból tájékozódnak. Pedig nem ártana, ha alaposabban körbenéznének, mielőtt ilyesmire szánnák el magukat. Pl. konzultálhatnának a magyar kormánnyal. Attól ugyanakkor nem tart, hogy sok tudós elhagyná az országot, mert itt szerinte arról van szó, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg a magyar tudomány számára.
Bár Európa jelenleg a populizmussal, az idegengyűlölettel és az újfasizmussal küszködik, az EU javára szól, hogy a kontinensen immár elképzelhetetlenek a vasfüggöny lebontása előtti állapotok. A tudósítás Sopronból kelteződött, hiszen annak idején ott bontották el ünnepélyesen a határzárat. Mint rámutat, az unió segített a Nyugatnak, hogy túljusson a 2. világháború következményein, a keleti tagok esetében pedig az újjáépítéshez járult hozzá a hidegháború után. Azóta kiderült, hogy a nacionalizmus nem egyenlő a hazafisággal, és hogy túl gyakran igen gusztustalan változatába képes átfordulni.
Kelet-Európa egyes részein 89 szelleme idegenellenességgé, nyílt rasszizmussá és neonácizmussá torzult. Történelmileg nézve a legfőbb áldozatok a zsidók és a romák. Most már felzárkóztak hozzájuk a menekültek. Az olyan kormányok, mint amilyen Orbán Viktoré is, kifejlesztik az elnyomás saját változatát. Ezért óvatosnak kellene lenni az ügyben, mennyire szilárdult meg a demokrácia, és milyen mélyek az emberi jogok gyökerei a földrészen. De még a legszélsőjobbosok sem tekintik az EU-t bármiféle értelemben a Szovjetunió örökösének. És immár egyetlen tagállam sem szeretné otthagyni a szervezetet. Európa hatalmas utat tett meg 30 év alatt, így érdemes felidézni azt a bizonyos, egykori, nyári napot Sopronban.
Amikor a két külügyminiszter, Horn Gyula és Alois Mock 30 éve átvágta a szögesdrótot, meggyorsította vele a hidegháború végét, ám a mai, orbáni illiberális demokrácia mind inkább tekintélyuralmi vonásokat ölt. Lett új kerítés is – a szerb határon. Nem Európa megosztottságát, hanem a földrész bezárkózását jelképezi a menekültekkel szemben. Azaz az új időkben új határzárak járnak. Pedig 3 évtizede a vasfüggöny felszámolása beállított jelenet volt, hiszen a munka már korábban megkezdődött, ám a Sopron mellett készült képeknek mégis hihetetlenül erős hatásuk volt, főleg az NDK-ban.
Kohl akkori kancellár még abban az évben köszönetet mondott a magyaroknak, amiért kiütötték az első téglát a falból. Orbán Viktornak azonban nemigen van kedve ahhoz, hogy különösképpen méltassa a reform kommunisták szerepét a határnyitásban. A jobboldali populisták inkább a Páneurópai Piknikre emlékeznek, mert annak szervezésében akkoriban ellenzéki aktivisták is részt vettek és egy részük azután a Fidesznél kötött ki.
A kommentár nem tartja kizártnak, hogy az egykori szocialista államok csupán kirándulást tettek a jogállam területén, mert a volt kelet-európai diktatúrák ugyan még demokratikusnak számítanak, ám esetükben a demokrácia sérült és illiberális. Az elemzés szintén a vasfüggöny hivatalos átvágásának évfordulóján veszi számba a helyzetet, amelyről azt írja: a jelek szerint az érintett országok javarészt elszánták magukat, hogy a nacionalizmus, a tekintélyelvű uralmi formák és a hatalmas korrupció ötvözetéhez térnek vissza. Az oroszok immár csaknem 20 éve élnek Putyin alatt. A magyarok engedték, hogy Orbán elvegye tőlük szinte az összes szabadságjogot. A lengyelek egy konokul nemzeti-katolikus vezetést választottak, a csehek pedig nemzeti populista rezsim mellett döntöttek.
De a történetnek itt még nincsen vége, mivel az anyagi viszonyok lényegesen javultak Keleten, ám az inga ismét az ellenkező irányba tart. Egyes autokraták illiberális demokráciát építenek. Közben azonban Csehországban százezrek tüntetnek a korrupt, populista rendszer ellen, Szlovákiában liberális reform lett az elnök. De van ellenállás a magyaroknál, a lengyeleknél, de még az oroszoknál is a tekintélyelvű irányzatokkal szemben. Oroszországot leszámítva még mindig elképzelhető a demokratikus váltás, mert továbbra is hat a 30 évvel ezelőtti hatalmas átalakulás, ami annak idején mindenkit meglepett.
Szelényi Zsuzsa kétségbe van esve amiatt, amit az egykori bátor fiatal demokrata, Orbán Viktor csinált Magyarországgal. A korábbi képviselőnő a Fidesz képviseletében már az első szabad választás eredményeként bekerült a Parlamentbe. Ám 30 év elteltével nagy szívfájdalommal látja, hogy az országból hegemón pártállam lett, amely nem csupán idehaza, hanem Európában is megkérdőjelezi a demokratikus intézményeket. Orbán számára a párt egyenlő a nemzettel. Sok oka van annak, hogy az ellenzék nem képes erős alternatívát képezni a kormánypárttal szemben, de semmiképpen sem szabad megfeledkezni arról, hogy az tele van pénzzel. Továbbá, hogy meglovagolja a történelmi sérelmeket. Azon kívül a miniszterelnök etnikai nacionalizmusa magyarázza migráns- és EU-ellenes hadjáratát.
Nagy paradoxon, hogy éppen az uniós alapok teszik lehetővé a gazdaság megerősítését. Emellett a mesterséges fenyegetéskeltés, továbbá az ahhoz társuló gyámkodó szociális politika olyan közgondolkodást eredményezett, miszerint csakis a vezér viheti el az embereket a boldog jövőbe. Tehát a vezér és nem a demokratikus intézmények. Az engedékeny európai elit a menekültválság, a Brexit és Trump megválasztása alapján értette meg, hogy Orbán a nyugati demokratikus elveket fenyegeti, és hogy még meg is béníthatja az EU-t.
A jó hír az, hogy a legutóbbi EP-választás megmutatta: a magyar vezető befolyásának megvannak a maga korlátai. Lásd, hogy most már mennyire szeretne maradni az EPP-ben. Ám ha Európa nem száll szembe vele, akkor csak még szorosabban ellenőrzése alá vonja a hatalmat. A legjobb módszer vele szemben az, ha a demokrácia erői megmutatják, hogy a még egységesebb unióval lehet a leghatékonyabban megvédeni a stabilitást és a biztonságot a földrészen. Magyarország kis állam, de az itteni tapasztalatoknak mindenki javára kell válniuk.
Manfred Weber csak ne papoljon a demokráciáról, amikor veszni látszik számára a Bizottság elnöki tisztsége, mert mit csinált a Néppárt frakcióvezetőjeként, amikor 2010-ben Orbán Viktor hozzákezdett a jogállam lebontásához. Ezt a liége-i egyetem egyik jogász professzora, az Európai Bíróság korábbi tagja írta, miután az EPP vezérjelöltje a minap a demokrácia nevében követelte a Spitzenkandidat-rendszer fenntartását. Franklin Dehousse azután meg is adta a választ a saját kérdésére: Weber az égvilágon semmit sem tett, pedig nyugodtan állást foglalhatott volna. Mint ahogy akkor is, amikor Magyarországon lecsaptak a független sajtóra, valamint a civilekre. Nem mozdult akkor sem, amikor a hatalom a CEU-t támadta. Végignézte az igazságszolgáltatás beáldozását, továbbá adós maradta a javaslattal, hogy miként lehetne hatékonyabban ellenőrizni a magyar kormánynál az uniós alapok felhasználását. Nem támogatta a Fidesz kizárását sem, sőt még mindig számít a magyar voksokra.
Amit most előad, az csodásan bizonyítja az európai képmutatást. Arra hivatkozik, hogy őt kell kinevezni a Bizottság élére, és az EP-nek nem szabad elfogadnia más, diplomáciai hátsószobákban elfogadott egyezséget. Pedig az EU alapszerződése kimondja, hogy a döntés joga megosztva illeti meg az Európai Tanácsot, illetve a Parlamentet. Ha ezúttal az utóbbi akarja diktálni a feltételeket, az a szabályok megsértését jelenti.
A baj az, hogy Webernek nincs meg a kellő támogatottsága. A váltógazdálkodás szintén fontos része a demokráciának, így a konzervatívoknak 15 év után nem kellene ragaszkodniuk a hatalomhoz Strasbourgban. A Bizottságot igencsak meggyengítené a következő öt évben, ha az európai politikai osztály a „Hose of cards” házi változatát ajánlaná demokratikus modellként.
