A konzervatív újság úgy tudja, hogy az EU kormányfői az osakai G20-as tanácskozáson ejtették Manfred Webert, így most már biztosnak látszik, hogy a bajor politikus hiába pályázik a Bizottság élére. Úgy hírlik, hogy a döntést a német kancellár is elfogadta. Ennélfogva a vasárnapi EU-csúcson arról kell határozni, hogy ki lépjen Juncker helyére: Timmermans vagy valaki, akit a Néppárt ezután nevez meg Weber helyett, jóllehet az illető nem szerepelt csúcsjelöltként. Egyes források szerint akik szóba jönnek, azok: Barnier, Georigieva, a Világbank bolgár ügyvezető elnöke, valamint Plenkovics horvát kormányfő. A végső szót legkésőbb vasárnap este ki akarják mondani Brüsszelben.
Úgy néz ki, hogy Timmermansnak áll a zászló a Bizottság következő vezetőjeként, Weber az Európai Parlament elnöki tisztségével vigasztalódhat. Több magas rangú diplomata erről számolt be az osakai G20-as csúcson, ahol a háttéregyeztetéseken nagy súllyal esnek latba a személyi kérdések. A formálódó kompromisszum értelmében Francois Villeroy de Galhau, a Banque de France vezére kerülne az Európai Központi Bank élére. A tárgyalások folytatódnak, mert vasárnap ez lesz a soron kívüli brüsszeli csúcsértekezlet témája. Lengyelország és Magyarország, továbbá Szlovákia és Csehország, valamint egy-két balti állam is ellenzi a holland politikus megválasztását.
A magyar és a lengyel fél meg is erősítette, hogy számukra elfogadhatatlan Timmermans személye, éspedig amiatt, ahogyan az a Bizottság második embereként eljárt a két állam ellen a jogállamiság ügyében. A spanyol miniszterelnök azonban azt közölte, hogy mindenképpen ő a fő esélyes Juncker utódjaként. Igencsak alkalmasnak tekinti Macron is. Így sok múlik Merkelen, miután Webert nem szeretné több mint 10 kormány.
Tusk az Európai Tanács elnökeként arra figyelmeztetett, hogy a döntést szükség esetén többségi alapon is meghozzák, azaz a V4-ek, valamint a románok és egyes baltiak ellenében is.
Ha nem sikerül dűlőre jutni holnap, hogy ki legyen a Bizottság új elnöke, akkor hatalmas viszály fenyeget az Európai Parlament és a Tanács között. Egyre több hír jön arról, hogy Merkel hiába próbálta keresztülnyomni Webert. Macron kezdettől fogva ellenezte, hogy a bajor politikust emeljék pajzsra. Tusk csupán annyit közölt, hogy Osakában közelebb jutottak a megoldáshoz. De ő mindenképpen azt szeretné, ha Brüsszelben legkésőbb hétfő reggel felszállna a fehér füst. Diplomaták azonban úgy nyilatkoztak, hogy jelenleg még bonyolultabb a helyzet, mint korábban.
A Néppárt immár nem tudja megakadályozni a dolgokat, mert Orbán világossá tette, hogy nem kér Weberből. A konzervatív táborból ugyanakkor hiányzik Kurz volt osztrák kancellár, vagyis a pártcsaládnak jelen helyzetben nincs döntő szava személyi kérdésekben. A kérdés az, hogy ezek után a kereszténydemokraták hajlandóak-e új jelölttel kirukkolni. Vagy netán próbálják megmenteni a Spitzenkandidat-rendszert és így beállnak Timmermans mögé. Weber környezetéből nem erősítették meg, de nem is cáfolták az értesülést, hogy a jelenlegi frakcióvezető elvesztette minden esélyét a posztra. Ám ez mindenképpen azt jelenti, hogy nem túl jól áll a szénája.
Európai vezetők sorra utasítják vissza Putyin véleményét, miszerint a liberalizmus halott. Tusk, az Európai Tanácsa elnökeként kifejtette, hogy aki temeti a liberális demokráciát, az azt is állítja, hogy az idő túllépett a szabadságjogokon, a jogállamon és az emberi jogokon. Hozzátette, hogy ezek továbbra is alapvető értékek maradnak az EU-tagállamok számára. Aminek lejárt az ideje, az a tekintélyelvűség, a személyi kultusz, az oligarchák uralma. A lap rámutat, hogy amit az orosz elnök egy napja a Financial Times-nak mondott, az az eddigi legnyíltabb okfejtés egy olyan doktrína mellett, amit a Kínai Kommunista Párt, a populista Orbán Viktor és Trump is oszt. Vagyis hogy a liberális demokrácia immár nem felel meg a valóságnak.
Theresa May találkozója igencsak civakodósra sikeredett Putyinnal Osakában, és a brit kormányfő utána kijelentette, hogy határozottan kiáll a liberális demokrácia, az emberi jogok, a társadalmi csoportok egyenlősége mellett.
A lap vezércikkben utasítja vissza Putyin tegnapi nyilatkozatát, miszerint lejárt lemez a liberalizmus. Mint rámutat, az orosz elnök 7 éve folyamatosan igyekszik aláásni a nyugati liberális rendet. Ám mostani, győzedelmes kijelentésének nem sok alapja van. A liberális, szabad piacra épülő demokrácia ugyanis a fő szervező erő marad a legtöbb fejlett államban, már ahol nem a szénhidrogéneken alapszik a gazdaság. Az államfő kijelentése azonban azt jelzi, hogy Nyugatnak fokozott erőfeszítéseket kell tennie a liberális értékek védelmében a populista-nacionalista veszéllyel szemben. A kihívás részben az unión belülről jön: Le Pentől, Orbántól, Salvinitől, valamint Trumptól. Sőt, utóbbi valószínűleg nagyobb fenyegetést jelent a nyugati összefogás szemszögéből, mint Putyin.
Az orosz államfő győzelemérzete azonban nem megalapozott, mert igazából a szabad piac, a magántőke elsődlegessége nem kérdőjeleződik meg. Ami veszélyben van, az a nyitott határ, a társadalmi türelem, az egyéni jogok rendszere, a demokrácia és a jogállam. Oroszország gyenge, a lakosság elégedetlensége nő. Kína ezzel szemben lekörözte az ügyben, hogy miként kell egyesíteni a piacgazdaságot és az illiberális rezsimet. Viszont az is igaz, hogy a pénzügyi válság sokat ártott a liberalizmus tekintélyének. Az a benyomás keletkezett, hogy túl sok a vesztes a globalizáció és a bevándorlás következményekét. A populista válasz azonban téves.
A nagy pártoknak komolyan kell venniük a választók aggályait, be kell ruházniuk a szolgáltatásokba és az infrastruktúrába. Azon kívül többet kell költeniük az oktatásra, mert ez a robotok és a mesterséges intelligencia korszaka. El kell fogadniuk továbbá, hogy az országok sokkal, de sokkal erősebbek, ha érték- és szabályalapú intézményekre ruházzák rá a szuverén jogokat. A bezárkózás nyomasztó lépés hátrafelé. A feladat nem könnyű, de nem is lehetetlen. Meg kell újítani és új életre kell keltenia liberalizmust. Ez a legjobb módszer arra, hogy kiderüljön: milyen sivár is Putyin és a hozzá hasonlók világképe.
A lap kommentárja úgy látja, hogy nagyon is indokolt Putyin győzelemittassága, amikor az államfő a liberális értékek összeomlásáról beszél, mert mindenütt zavartalanul nyomulnak a populisták, a sötétség fenyegeti a világot, ám ezért az EU-t is felelősség terheli. De hát miért is ne károgna az orosz vezető a migránshullám visszacsapásáról és a multikulturalizmus elleni támadásról, amikor feljövőben van az általa megtestesített tekintélyelvűség. És tényleg, az emberiség jövője lehet belőle.
Tusk válasza minderre abszolút képmutatás, mivel Magyarország ténylegesen putyini állam: az autokrata, szélsőjobbos Orbán Viktor vezérletével illiberális demokráciával henceg. Lecsapott a kritikus sajtóra, civileket üldözött, bezáratott egy egész egyetemet, elfojtotta az igazságszolgáltatás függetlenségét és felkorbácsolta a gyűlöletet a migránsokkal szemben. A hatalmas korrupció folytán az ország kiérdemelte a kleptokrácia minősítést. Emellett vad antiszemitizmusba süpped.
És az unió mindezt megengedte, akárcsak Lengyelországban. Ahogy Ignatieff, a CEU rektora megfogalmazta: a magyar lidércnyomáshoz Brüsszel segédkezet nyújtott, rábólintott a dolgokra. De mehetünk tovább is: Salvini jó eséllyel hamarosan az ország vezetője lesz. És akkor még ott van Amerika is. Szóval a világ hátramenetbe kapcsol, egyidejűleg sérülnek a nők és a kisebbségek jogai, illetve szélsőjobbos demagógok kiaknázzák a fokozódó gazdasági és szociális bizonytalanságokat. A fény kialszik és ha nem jön be a remény alternatív politikája, akkor a sötétség megesz mindannyiunkat.
Az egyik nagy nemzetközi civil szervezet, a Berlinben működő Democracy Reporting International igazgatója úgy ítéli meg, hogy az unió tanult a magyar kudarcból és Lengyelországban már megvédi a jogállamot. Michael Meyer-Resende szerint nem kizárt, hogy 2019 úgy vonul be a történelembe, hogy ez volt az az év, amikor az EU megállította a demokratikus intézmények szétverését a tagállamokban. Ehhez elegendő egy pillantást vetni arra, miként visszakozott a magyar, a lengyel és a román kormány több demokrácia-ellenes lépés ügyében is. Azt még nem tudni, hogy fordulóponthoz értünk-e, de az biztos, hogy a jog, a pénz és a politika összefogott, így más nem is könnyű bárhol másutt alkalmazni az orbáni forgatókönyvet.
A brüsszeli intézmények túl sokáig csak nézték, miként veszi át a Fidesz az ország ellenőrzését. De még nincs minden veszve, mert folytatódik a harc. Ezért annyira fontos az Európai Bíróság minap kimondott ítélete, miszerint jogsértő a lengyel Legfelsőbb Bíróság tagjainak idő előtt nyugdíjazása. Merthogy Luxemburg ily módon meglepetésszerűen megakadályozta, hogy a hatalom meghódítsa a testületet. Vagyis az EU fogai élesek és még élesebbek lesznek, ha hozzájön, hogy megnyirbálják az anyagi támogatást Magyarország és Lengyelország számára, ha azok nem tartják be a jogállami elveket. Különösen a magyar kormány hírhedt a korrupció miatt, ám Orbán immár aggódhat, hogy befellegzett a módszerének, vagyis hogy Brüsszel ellen lázít, miközben elfogadja annak pénzét.
Eközben nem tudtak áttörést elérni a földrészen a szélsőjobbos, illetve demokrácia-ellenes pártok. A nagy pártcsaládok jelenleg nagyobb nyomást gyakorolnak azokra az erőkre, amelyek támadják a jogállamot. Orbán pl. ennek hatására visszavonta a közigazgatási bíróságok tervét. Az EU-nak fenn kell tartania ezt a lendületet a demokratikus intézmények védelme érdekében. Az eddigi károkat természetesen nem könnyű ovosolni, de meg lehet gátolni, hogy bizonyos államok még jobban a tekintélyelvűség felé sodródjanak. A tét Európa demokratikus integritása. Itt nem a pártoknak, hanem az államoknak kell cselekedniük. Ha közülük akár csak egy is megszűnik demokrácia lenni, akkor azt megérzi az egész európai folyamat: egyetlen hajszál is tönkreteszi a levest.
Az előrelépés érdekében létre kellene hozni egy mechanizmust, amely figyeli a demokrácia alakulását a kontinensen. Azon kívül jobban fel kellene világosítani a helyi bíróságokat, hogy nyugodtan forduljanak az európai testületekhez. A Bizottság is gyakrabban vihetne ügyeket az Európai Bíróság elé, ahelyett, hogy olyan kormányokkal tárgyalna, amelyek nem akarnak változtatni az irányon. Végül pedig világosabban meg kellene vonni a határvonalat, amikor arról van szó, hogy valamely kormány a demokrácia ellen lép fel, illetve amikor a Nyugat csupán nem ért egyet egyik vagy másik politikai döntéssel.
