Merre tovább, melyik úton?

Az EP választás a szokásos részvételi arányhoz képest nagy érdeklődés mellett zajlott le, de a magasabb részvétel a Fidesz mozgósítási képességét és az ellenzék csökkenő befolyását mutatta meg. A Fidesz 2018. évi szavazóinak 69,93 százaléka vett részt a szavazáson, miközben az ellenzék összes szavazóinak 52,72 százaléka ment el szavazni. Ráadásul a Fidesz többséget ért el 2019-ben - 49,27 százalékról 52,56 százalékra növelte támogatottságát. A kisebb településeken a Fidesz növelte fölényét, a legfeljebb tízezer lakosú települések nagy többségében jóval 55 százalék feletti támogatottságot ért el (a választók 28 százaléka él itt). 
Nagyon hiányoztak az ellenzéki oldalon az MSZP (és a Jobbik) szavazói! Az MSZP sikertelenségének okai között ott van az elmúlt kilenc év összes politikai, szervezeti hibája, tévedése, mögötte pedig az 1998 óta tartó sodródásunk. Pontosan meghatározhatók azok az okok, amelyek bázisunk megingásához vezettek, s bár ezt gyorsan korrigálta a budapesti előválasztáson elért siker, a következtetések levonása elkerülhetetlen.
Az első ok politikai: bezártuk magunkat az EU értékeiről szóló és egyben Orbán-ellenes kampányba, és nem törtünk ki belőle, a választók számára érthető és megfogható valóságos világba. Így tehát nem szereztünk új szavazókat, és nem tudtuk megtartani a meglévőket. Az EU-t önmagában értékként kezelő és antiorbánista társadalmi csoport közös metszete a választók 20-25 százaléka, és ebben a politikai térben több ellenzéki párt létezik. Törvényszerű volt, hogy ha nem törekszünk arra, hogy a támogatottságunkat az ezen kívüli körben növeljük, akkor - ha ellenzéki versenytársaink még a meglévők egy részét is elviszik tőlünk - csökkenhet a támogatottságunk. Az, hogy az ellenzék (benne az MSZP is) Orbán Viktorról és az ő Európa képéről szóló népszavazásként keretezte a választást, az említett választói csoportban előnyt jelentett a DK-nak és a Momentumnak. Az ellenzék persze ezzel nem szerzett új szavazókat, sőt ezzel a politikával a támogatottsága messze alulmúlta a Fideszét.
A második ok az elhibázott kampány volt. Az MSZP-nek nem volt egyértelmű, kitartóan képviselt üzenete, szlogenje. Pontosabban egyszerre sok is volt, és mind olyan regiszterben szólalt meg, amely a helyzet teljes félreértésén alapult, és hidegen hagyta az embereket ("egyetlen közös lista", "haza, szeretet, Európa", "mi összefogtunk", stb.). Nem számolt azzal, hogy a rabszolgatörvény kapcsán kitört tüntetések hosszú távú következménye az ellenzéki szavazótáborok közötti falak eltűnése, és így az átvándorlás esélyének növekedése lett. Láthatóan nagyon kevésen múlik a reményvesztett ellenzéki közönségnek, hogy kihez csapódik választási helyzetben - egyébként oda, ahol egy kicsit több dinamizmust, reményt, jobb jelöltet vagy egy valamivel jobb kampányt lát. Ilyenkor a legkisebb hiba is nagy hatással lehet az eredményre, és ez az utolsó két hétben versenyképtelenné tett bennünket. Nincs mit szépíteni, a lehetséges hibákat mind elkövettük.
A következmények súlyosak. Távolabb került a fő cél, az Orbán-rezsim leváltása, mert meggyengült egy választási szövetség mint váltóerő létrehozásának esélye az MSZP támogatottságának megfeleződésével. A Fidesz hatalmát ugyanis nem lehet megtörni egy Budapestet, a városokat és a falvakat egyaránt képviselő szociáldemokrata politikai erő nélkül, mint ahogy ez történt 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban. Az Orbán rezsim jobbról (Jobbik) és csak szabadelvű oldalról (DK, Momentum, KKP) nem váltható le. Ezért fontos, hogy sokan vagyunk az MSZP-ben, akik elszántuk magunkat egy hosszú menetelésre, hogy létrejöjjön egy vörös-zöld politikai szövetség. Az első lépés az önkormányzati választás, amely azért fontos, hogy minél több helyen megtörjön a Fidesz hatalma, és társadalmi bázist teremtsünk egy környezettudatos szociáldemokrata mozgalom újjászervezésére.
Az esélyek nem rosszak. A tízezer lakos feletti városokban 84 helyen van esély az ellenzéki többségre az EP választások eredményei alapján. Kazincbarcikán a DK és az MSZP együtt erősebb, mint a Fidesz, Tiszaújvárosban, Szegeden, Budaörsön már kellett hozzá a Momentum is, 80 városban pedig ez csak a Jobbikkal együtt volt igaz. Ezért tehát, ha meg akarjuk törni a Fidesz hatalmát, együtt kell működnünk. Budapest is megnyerhető, és a fővárosi kerületekben sok helyen esély van a győzelemre még a jobboldali ellenzéki választók nélkül is. Az MSZP helyesen mindent megtett azért, hogy Karácsony Gergely megnyerje az előválasztást, s megtesz mindent azért is, hogy az őszi főpolgármesteri választás sikeres legyen. Az MSZP ezzel együtt felkészül arra, hogy a fővárosi közgyűlésben a szociális, az egészségügyi és a tömegközlekedési ügyekre koncentráljon, hogy a közvélemény előtt bizonyítsa rátermettségét és etikai szilárdságát.
Az önkormányzati választás után azonban tovább kell lépnünk. Az MSZP teljesítette történelmi küldetését, az államszocializmusból a piacgazdaságba való átmenet programját, s most az új korszakban a liberális demokrácia visszaállítása és a piacgazdaság igazságosabbá tétele a feladata. Az önkormányzati választások után tárgyalásokat kell kezdeni baloldali és környezetvédelmi indíttatású politikai csoportokkal egy új balközép néppárti szövetség létrehozásáról 2020-ra. Az „útiterv” készítése nem az eddig megszokott módon és szocializációs minták mentén fog történni, hanem az új generációk életszemlétét tükrözve és a politikán kívüli világ technikáinak felhasználásával. Ennek a környezettudatos szociáldemokrata alternatívát megjelenítő politikai erőnek együtt kell majd működnie a DK-val és a Momentummal, illetve más ellenzéki politikai pártokkal a Fidesz hatalmának megdöntése érdekében a 2022-es országgyűlési választáson.
Szeptember 7-én néhányunk (bár útjaink sokfelé vittek bennünket) kezdeményezésére összejönnek a rendszerváltás talpasai, a reformkörösök. Azok, akik valóban kockáztattak, és volt bátorságuk, tudásuk változtatni és változni. Példájuk - remélem - a mai baloldali fiatalokat is cselekvésre ösztönzi.
Szerző
Szekeres Imre
Frissítve: 2019.07.03. 16:18

Megtörni egy generációt

Aki rendszeresen követi a magyar közéletet, az szinte biztos nem maradt le arról az interjúról, amelyben Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere a gyermeknevelési módszereiről mesélt. Szerinte a „gyermek nevelési célzású testi fenyítése” teljes mértékben rendben van, úgy véli, senki nem tartja be a magyar szabályozást, és a kanadai sokkal jobb lenne, ami ennek nagyobb teret enged. Aztán természetesen tagadta, hogy ő bántalmazná gyerekeit – elmondása szerint csak a „kézrecsapás” mellett foglalt állást.
MZP kijelentésével nem értek egyet. Bár szülő még nem vagyok, pontosan tudom, milyen az, ha valakit nem testi erőszakkal nevelnek. Ebből kialakulhatott volna egy remek vita, azonban az átlagemberek hozzáállása a kérdéshez számomra sokkoló volt. Egy kommentelő például azt írta: „Mindent meg kell tenni, hogy a gyerek tökéletes legyen”, ami szerintem felveti a jelenlegi magyar társadalom egyik legnagyobb problémáját, a felnövő generációk folyamatos megtörését. 
Ez egy olyan probléma, amelyről nemcsak a mindenkori kormány, a miniszterelnök vagy valamely oligarcha tehet, itt maga a társadalom a ludas. Hányan vannak, akik megfenyegetik otthon a gyereküket, mert csak négyest hozott haza és nem ötöst; akik a tanulás érdekében feladatják a gyerekkel a szociális életét; akik csak akkor büszkék a gyerekükre, ha az tökéletes, és az első hiba után mintegy reflexből veszik elő a nadrágszíjat? Sajnálatos módon rengeteg ilyen ember lófrál köztünk nap mint nap, és közülük nagyok kevés nyeri el a méltó büntetését.
Viszont a gond ennél összetettebb. A másik fő ludas az oktatási rendszer, amely azon kívül, hogy megtanítja az alapokat és a rengeteg  felesleges lexikai információt, kidob mint „érett” embert, miközben olyan fontos dolgokra, mint az ember alapvető jogai, vitakultúra, pénzügy (ami szintén elengedhetetlen a túléléshez) vagy akár csak egy csekk feladása, nem tanít meg. Tökéletes példa az oktatás módszeres pusztítására, hogy a köznevelési törvény Semjén Zsolt által beterjesztett módosító javaslata elvenné az igazgatójelöltek véleményezését a diákönkormányzatoktól, a szülői munkaközösségektől és a tanároktól is. Ez tökéletesen példázza azt, hogy az oktatásban lassan elfogy a szavuk a diákoknak és a tanároknak, és csakis a pártkáderek maradnak az egyedüli döntéshozók.
Egy következetes, demokratikus generáció felnövéséhez ebben az országban nincsenek meg a feltételek. A gyűlölethadjárat, a fent említett szülők mentalitása és az oktatási rendszer háromszögéből az következik, hogy a felcseperedőket nem fogja érdekelni sem a politika, sem az ország helyzete, hiszen beléjük van nevelve, hogy meg kell hunyászkodni a felsőbb hatalom előtt, hogy ők senkik, és nem gyakorolhatják a jogaikat szabadon, s hogy 18 éves kor alatt a véleményük nem számít. 
Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen, társadalmat kellene váltani, és nem kormányt. Viszont addig is végre fontos problémaként kéne ezt kezelni, egy olyan problémaként, amin nemcsak lehet, de kell is változtatni!
Szerző
Szolga Bálint

Záróra vasárnap

A Magyar Nemzet (MN) június 26-i számából annyit biztosan megtudhattunk: szakszervezeti javaslatra a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) legutóbbi ülésén napirendre került, hogy a jövőben ágazati szinten és önszabályozó módon rövidítsék a vasárnapi nyitva tartásukat a bolti kiskereskedők. 
Erre vonatkozóan konkrét szakszervezeti igény is megfogalmazódott, de a vállalkozói oldal képviselői a VKF ülésén – értelemszerűen – konszenzuális alapon nem kötelezték el magukat a kidolgozatlan indítvány mellett. Gondolom, már csak azért sem, mert a kereskedelmi-vendéglátó főszezon beindulás előtt nem igazán időszerű a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és „anyaegyesülete”, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) kezdeményezése. 
Önszabályozásról beszélnek az előterjesztők, amit meg kell előznie egy alapos, a lakosságot és a piacot reprezentatív módon vizsgáló felmérésnek. Az sajnos nem ismert, hogy ki a megrendelő, az sem, hogy ki végzi a felmérést, arról már nem is beszélve, hogy vajon ki fizeti a révészt. Pillanatnyilag nagy a homály, csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a vállaltan a keresztény kultúrkör értékei mentén működő MOSZ (és tagszervezete) még mindig nem nyugszik bele, hogy a hétvégeken a vállalkozók továbbra is szabadon kereskedhessenek. Úgy tűnik, most más formában, de újra a tiltás-korlátozás érvényesítésével próbálkoznak – de hiszem, remélem, hogy ismét sikertelenül. 
Egyébként mindig elégedettséggel tölt el (és most is pozitív fejleménynek tartom), hogy alkalmazottak és vállalkozók tízezreit érintő kérdésekben a szociális partnerek (munkaadók, munkavállalók) képviselői a kormány jelenlétében szakmai egyeztetéseket folytatnak. A mostani eset azért is lehet előremutató, mert a végrehajtó hatalom képviselője (Bodó Sándor államtitkár) – tanulva a kötelező boltzárlat kudarcából – megerősítette a korábbi kormányzati álláspontot, miszerint a kormánynak nincs jogalkotási szándéka a vasárnapi nyitva tartás kapcsán, az teljes mértékben a piacon és a lakosságon múlik.
Pontosítanunk kell, hogy a tervezett nyitva tartási önkorlátozás hatálya alá milyen típusú kereskedelmi vállalkozásokra és milyen körben terjedhet ki. A teljesség igénye nélkül:
- A 80 települési önkormányzat által létrehozott Balatoni Szövetség vajon miként vélekedik arról az elképzelésről, hogy az üdülőhelyeken a főszezonban vasárnapi nyitvatartási korlátozás érvényesüljön? Ugyanez a kérdés feltehető a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Duna-kanyar stb., de a főváros vonatkozásában is.
– Mi a követendő szabály abban az esetben, ha a bolti kiskereskedelmi egységben kizárólag családtagok (”papa, mama, gyerekek”) és társtulajdonosok dolgoznak? Rájuk is vonatkozhat a korlátozás? Vagy újra felmerülhet az alapterület alapján történő szelektálás nem túl eredeti ötlete?
– A Magyar Nemzet bizonytalan VKF tudósítása „áruházak vasárnapi nyitva tartásának rövidítéséről” szól. A kereskedelemről szóló – többször módosított – 2005. évi CLXIV. törvény bevezető részében 38 pontban a törvény értelmezését segítő alapfogalmakat definiál. A felsorolásból megtudhatjuk, hogy mi az árusító tér, mi a hipermarket, mi minősül kereskedelmi tevékenységnek, mit nevezünk üzletnek, piacnak, mozgóboltnak stb. Az „áruház” kifejezés a törvényi fogalomtárban nem szerepel, tehát az erre való utalás is zavaró lehet.
– A bevásárló központok működése és szerteágazó szolgáltatási tevékenysége sem könnyíti a helyzetet, és külön kell foglalkozni a repülőterek, kikötők, vasútállomások és benzinkutak vonzásában működő bolti kiskereskedelmi egységek önszabályozó, rövidített vasárnapi nyitva tartásával. Ja, és a virágboltokat, ajándéküzleteket és gyógyszertárakat se hagyjuk ki a felsorolásból. Egyáltalán: lehet, hogy több lesz a kivétel, mint az önkorlátozást vállalók száma?
– Azt is érdemes lenne tisztázni, hogy az esetleg megkötésre kerülő, a bolti nyitva tartást érintő önkorlátozó paktum előírásainak figyelmen kívül hagyása – jogi szabályozás hiányában - milyen következményekkel járhat? (A vasárnap késő esti nyitva tartókat sújtsa a dolgozó nép megvetése, és/vagy heti háromszor ellenőrizze a NAV illetve a fogyasztóvédelem?!)
Rövid jegyzetemben nem arról akartam meggyőzni az olvasót, hogy felesleges a rövidített vasárnapi nyitva tartásról konzultálni és a szakmai érveken nyugvó vitát lefolytatni. Viszont a korábbi boltzárlatot elrendelő és végül csúfosan elbukott 2014. évi CII. törvény negatív tapasztalatait érdemes lenne először higgadtan értékelni annak érdekében, hogy biztosan ne ismétlődjön meg egy, az üzleti világ és a lakosság érdekeit súlyosan sértő korábbi szabályozás „új köntösben” való megjelenése, érvényesülése. A walesi író, Ken Follett szerint: „Ha egy újabb hibát követünk el, abban sincs semmi kivetnivaló, de ugyanazt a hibát kétszer elkövetni ostobaság”.