Az utóbbi két és fél évben – mióta Donald Trump az Egyesült Államok elnöke – ilyesmi már többször előfordult. Váratlan húzások, felelőtlen kijelentések, az utolsó pillanatban megváltoztatott döntések jellemzik az amerikai politikának ezt az időszakát. Köszönhetően az elnöknek, aki láthatóan jól érzi magát ebben a helyzetben. Néha még rá is játszik. Az amerikaiak többsége azonban szívesen visszatérne az unalmas hétköznapokhoz, a kiszámítható lépésekhez, a normalitáshoz.
Meglehet, ez az igény is szerepet játszik A kijelölt túlélő című filmsorozat történetének bonyolításában. Az ABC tévétársaság két hónappal a legutóbbi elnökválasztás előtt – 2016 szeptemberében – indította el a sorozatot, amely azóta a harmadik évadánál tart. Az első két ciklus 22-22 epizódból állt, az eddigi utolsó már csak tízből. Sikere azonban kétségtelen. Magyarországon is, ahol az AXN csatornán most fejeződött be az első sorozat vetítése. Ez pedig alkalom rá, hogy értékeljük az eddigieket.
A legfőbb tanulságnak jelenleg az látszik, hogy a normálishoz akkor juthatunk el, ha megtörténik az elképzelhetetlen. Ez így elsőre ellentmondásnak tűnik, de a sztoriból az derül ki, hogy egyáltalán nem az. A film ugyanis azzal indul, hogy felrobbantják a washingtoni Capitoliumot. Benne a szenátus és a képviselőház majdnem összes tagjával, valamint az elnökkel és az egész kormánnyal. Lehetetlen? Szinte az. De napjainkban, amikor dúl a terrorizmus és az összeesküvők eszközei, valamint módszerei korszerűsödtek és finomultak, mégis megtörténhet. Van azonban egy – ezek szerint – nagyon hasznos szabály: a kormány egyik tagja sosem lehet ott, ahol a többiek, hátha beüt a mennykő. Ő a kijelölt túlélő. Esetünkben egy olyan miniszter, akinek tárcája egyáltalán nem fontos, ő maga egy szürke középpolgár, akit ráadásul az elnök éppen meneszteni akart. Miután azonban az amerikai politikai elit megsemmisült, hirtelen elnök lesz.
És kiderül, hogy nagyon is alkalmas rá. Ez a történet egyik szála. Rengeteg gonddal kell megküzdenie, cselszövéseket megakadályoznia, de felnő a feladathoz. Izgalmas ez a vonal is, de persze nem éri utol a másikat, az összeesküvők utáni nyomozást. Az alkotók nagyon pontosan megosztották a krimibe illő eseményeket és az elnök - néha ugyancsak lélegzetelállító – küzdelmeit. Hozzá pedig még magánéleti szálakat is tudtak adagolni, így téve teljessé a történetet.
Nagyon sok múlik természetesen a színészeken, akiket jól válogattak össze. Az abszolút főszerep a Tom Kirkman elnököt játszó Kiefer Sutherlandé. Büszke lehet rá a papája, az Oscar-életműdíjas Donald - aki egészen más figurákat hozott -, mert valóban nagyot játszik. Pedig nincs könnyű dolga, hiszen egy nagyon nyugodt, lényegében köznapi embert kell megjelenítenie, szinte eszköztelenül. Úgy alakítja a majdnem szürke figurát, hogy mindig figyelni kell rá. Ebben jelentős része van magyar hangjának, Csankó Zoltánnak is. Remek az őt segítő fehér házi stáb: Kal Penn, aki a sajtófőnökét játssza (és a Doctor House-ból lehet ismerős), valamint a személyi titkárait alakító Adan Canto és Italia Ricci. Egészen kitűnő a házelnököt játszó Virginia Madsen és a minden akadályt legyőző FBI-ügynök szerepében Maggie Q.
Egy sikeres sorozatnak persze óhatatlanul vannak gyenge pontjai. Az alkotók arról csak áttételesen tehetnek, hogy egy jó film vonzza a reklámokat. Ha gyengébbet készítenek, nem lehetne olyan jól eladni a műsoridőt. Így viszont minden epizódot háromszor szakítanak meg – 12 percenként – viszonylag hosszú hirdetési blokkokkal. Az viszont egyértelműen az írók és rendezők (van belőlük rengeteg) felelőssége, hogy a történetben időnként rétestészta-effektus figyelhető meg. Vagyis az amúgy egységes és magában is izgalmas sztoriba beleapplikálnak olyan szálakat, amelyek nem tartoznak szervesen a cselekményhez, vagyis inkább csak megakasztják és hosszítják az egyes részeket. De hát érthető, nem könnyű megtölteni 22 folytatást, ehhez nyilván kell már egy kis töltelék is.
A washingtoni politikai „boszorkánykonyha” mindig is a filmesek kedvelt terepe volt és a jelek szerint maradt is. Nagyjátékfilmekben és sorozatokban az elnökök rendszerint nagy bajba kerülnek, de aztán mindig akad egy-két hős, aki segít nekik, ráadásul ezek az elnökök sem nyámnyila fickók, maguk is képesek harcolni. Meglehet, Donald Trump is ezeket a valóságosnak látszó, ám mégis kitalált elnököket tekinti példaképének. Talán úgy gondolja, ha már egyszer feltűnt a Reszkessetek betörők második részében, esetleg nagyobb szerepet is el tudna játszani. Csak az nem jut eszébe, hogy az a Fehér Ház, amelynek most lakója, nem egy film helyszíne, hanem nagyon is valóságos. Ő pedig nem szerepet alakít, hanem tényleg az Egyesült Államok elnöke.
Talán órákat vehetne Kiefer Sutherlandtől – vagy A kijelölt túlélő alkotóitól –, hogyan is kell viselkednie egy megfontolt, nyugodt, felelősségteljes elnöknek.
