A költő rosszkedvű. Néha bosszankodik. Néha egyenesen dühöng. Mert múlnak az évek és már nem olyan fiatal, mint egykor. Mert olyan országban él, amilyenben. Mert nem tud mindezen változtatni, s talán nem is figyelnek (elegen) rá. De jobb, ha tőle idézünk: „A baltás gyilkos mennybe megy - / pokolra nem jutnak ma latrok, / a sas repesve fog legyet, / farkasfalkák lakják az aklot, / szobor szarja le a galambot”.
Ám a költő nem ugyanúgy reagál, mint az egyszerű halandó, amikor már elege van mindenből. Ő először is kiírja magából a dühét. Másodszor meg visszaemlékezik régmúlt időkre, amelyek meghatározták indulását. Vagy egészen újszerű vállalkozásba fog. Az eredmény: két éven belül három kötet. Mind más, mind remek.
Hálásak lehetünk tehát Baranyi Ferencnek, hogy nem a szilenciumot választotta sértődötten, hanem elmúlva 80 éves – az idén már 82 is – szinte újult erővel dolgozik. Az idei Ünnepi Könyvhétre két műve is megjelent. Az egyik – a különleges – régi és új verseinek gyűjteménye. Mindegyik mellett pedig egy-egy fotó, egykori osztálytársa és régi jóbarátja, Markovics Ferenc alkotásai. A két „Firinc” az általános iskola ötödik osztályában egy padban ült Cegléden, addigi életük is sokban hasonlított, sorsuk azóta is többször keresztezte egymást. Mindebből az olvasók profitálnak. Egészen egyéni látásmóddal készített fotókat élvezhetnek, s hozzájuk odaillő vers-gyöngyszemeket.
A második új kötet már hagyományosabb, de ha úgy tetszik, még különlegesebb. Három Baranyi összmunkájának terméke a Nyáregyháza, hasonlítok rád még én? című alkotás. A költő évtizedekkel ezelőtt azt gondolta, egy szociográfiában kellene megörökítenie gyerekkorának kedves helyszínét. Megkérte hát édesapját, idősebb Baranyi Ferencet – aki bő egy évtizeden át főjegyző volt Nyáregyházán -, hogy készítsen számára háttéranyagot. Csakhogy közben a Magyar Televízió munkatársa lett, rengeteg feladattal, apja vaskos dossziéját meg berakta egy fiókba és ott is felejtette. De annyira, hogy amikor – apja halála után – keresni kezdte, meg sem találta. Csak nemrég, s ez adja az új könyv egyik részét. A másikat pedig a költő visszaemlékezései. Ám van még egy szerző is: a fotókat a költő fia, Baranyi Péter készítette, szervesen illeszkedve a leírt korrajzokhoz és érdekes történetekhez.
A harmadik könyv tavaly jelent meg, de érdemes rá, hogy ne felejtkezzünk el róla. Belőle idéztük a bevezető néhány sort és még hasonlókat bőven találunk benne. Nem véletlenül Tótágas a címe, hiszen sorra veszi mindazokat a jelenségeket, amelyek miatt egy meggyőződéses baloldali ember - amilyen Baranyi Ferenc is – napjainkban rosszul érezheti magát. Olyan költemények találhatók benne, amelyek pontosan célba találnak, remek versek, de mind közérthetőek (bármiféle lila köd nélkül). Ám ez csak az egyik része a kötetnek. A másikban barátainak, s arra érdemes ismerőseinek, neves embereknek állít emléket a szerző. Kis történetek, megannyi érdekesség, méltó és szűkszavú jellemzés kiváló kortársairól. Soós Zoltánnal, Ladányi Mihállyal, Györe Imrével nemcsak pályatársak voltak, hanem a hatvanas-hetvenes évek új költő-generációjának legjobbjai is. De nagyszerű olvasni a remek tollú és szinte elfeledett Fehér Klára íróról, mint ahogy a Magyar Televízió orvosáról, Kurucz Emma doktornőről, vagy a kitűnő operaénekesről, Házy Erzsébetről. Csak irigyelhetjük Baranyit, akinek barátja volt a rímhányó Romhányi József éppúgy, mint a jogász-újságíró – lapunk egykori munkatársa – dr. Szegő Tamás is.
És ha bosszús, dühös, kedvetlen is, azért költőtársainak végül ezt a tanácsot adja: „A téboly – hidd – hazánkban is alábbhagy. / S habár sorsod belekeseredhet: / a csüggedést ítéld szégyenletesnek”. Ezt tekintsük magunk számára is útmutatónak.
