Agatha Christie Poirot-ját idézve a portál úgy véli, hogy az összes érintett közreműködött a csúcsjelölti rendszer meggyilkolásában. Weber ujjal mutogat Marconra és Orbánra, francia illetékesek és mások szerint azonban érdemes volna inkább a maga háza táján körülnéznie, amikor a felelősöket keresi. Ideértve saját magát és a Néppártot. Az elemzés utána külön-külön is nagyító alá veszi, mekkora felelősség terheli az egyes szereplőket a történtekért és itt Orbán Viktorról azt írja, hogy az illiberális demokrácia bajnoka azt állítja: ő tette hidegre a két Spitzenkandidatot, Webert és Timmermanst. A magyar vezető azonban csak a legvégén tért át a másik táborba. Még márciusban is azt közölte, hogy a végsőkig támogatja a német politikust. A fordulat csak akkor következett be nála, amikor Weber, aki sokáig igyekezett jó viszonyt fenntartani a magyar kormányfővel, támogatta a Fidesz felfüggesztését.
Ám sem Magyarország, sem a többi visegrádi állam nem lett volna elég egymaga, ahhoz hogy a modell süllyesztőbe kerüljön. Weber esetében kellett hozzá Macron, valamint a szocialista, illetve liberális vezetés is. Timmermansnál pedig az segített, hogy a konzervatív pártok közül a bolgár, az ír és a horvát kormányfő fellázadt a Merkel által tető alá hozott kompromisszum ellen, mármint hogy a holland kerüljön a Bizottság élére, a bajor pedig az EP első embere legyen. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a választás eredményének megfelelően a pártcsalád kezében maradjon a végrehajtó testület irányítása, még ha ez azzal is járt együtt, hogy fel kellett adni a csúcsjelölti szisztémát.
Manfred Weber fenntartja, hogy Macron és Orbán nagy csapást mértek az európai demokráciára, amikor egyetlen mozdulattal túlléptek a csúcsjelölti rendszeren. A Néppárt frakcióvezetője ezúttal sem titkolta, hogy igen csalódott, mert a francia és a magyar vezető elutasította a demokratikus EU-t, amelyet a Parlament irányítana. Azt meg külön is súlyos hibának tartja, hogy őt magát személyeskedő stílusban támadták, mert az csak árkokat ás, ahelyett, hogy betemetné azokat. Viszont azt elismeri, hogy a két politikus legalább nyílt sisakkal harcolt. Ugyanakkor erősen nehezményezi, hogy a liberálisok és a szociáldemokraták nem álltak be mögé, mi több, feladták a kérdésben elért egyetértést.
A konzervatívok frakcióvezetője úgy látja, hogy az ügy miatt hatalmas károk keletkeztek, ezért el kell érni, hogy a jövőben kötelezőek legyenek az elvek az európai választásoknál. Ilyen körülmények között még azt is jelentős eredménynek tekinti, hogy a kiszemelt bizottsági elnök legalább az EPP-t képviseli. De nem lesz könnyű von der Leyen számára elérni a többséget Strasbourgban. Ő maga azon van, hogy az unió cselekvőképes maradjon. Azt ugyanakkor furának tartja, hogy Orbán Viktor megszavazta a csúcsértekezlet határozatát, ám azóta egészen másként beszél. Épp ezért úgy gondolja, hogy a Bizottság következő vezetőjének újra egyesítenie kell a kontinenst, a Keletet és a Nyugatot, az Északot és a Délt. Az azonban fontos, hogy a pártok és a politikusok ne egymást járassák le, illetve intézményeket támadjanak.
Abból mindig csak katasztrófa van, ha a konzervatívok beadják a derekukat a szélsőjobbnak, azaz a hatalmat hajhászva feladják az elveiket, mert a végén megkapják érte a számlát. A szélsőségesek nem maguk ragadják meg az irányítást, hanem a jobboldaltól kapják azt, amely azzal kérkedik, hogy mennyire támogatja a nyílt társadalmat. Ám napjainkra kifogyott a gondolatokból. Úgy tűnik, hogy az energia és a szavazótábor inkább a radikálisok oldalán van. A jövendő a szélsőségé, ugyanakkor a konzervatívok inkább lemondanak a tekintélyükről, semmint, hogy kikerüljenek a játékból. De hát az emberek éljeneznek, amikor a migránsokat ostorozzák, viszont elhallgatnak, amikor kompromisszumról és türelemről esik szó.
A konzervatívok ugyan gúnyolódhatnak egymás között Trumpról, Salviniról, Farage-ról és Orbánról, sőt, nyilvánosan óvatosan utalhatnak arra, hogy azok is a mérsékelt jobbról indultak. Ám amikor választani kell, akkor mégis az ilyen politikusok mellé állnak, ahelyett, hogy harcolnának ellenük. Nagyobb bennük a túlélési vágy, ezért kapitulálnak.
A kelet-európai autokráciák virágoznak Merkel, illetve a kifogástalanul jó modorú Néppárt védelme alatt. Pedig Orbán – akárcsak Trump – ellenez mindent, amiben az hisz: a szabad sajtóban, a független igazságszolgáltatásban, a szabad piacban, ahol a korrupciónak nincsen helye. A jobboldal mégis védelmezte a magyar vezetőt. Ettől felvillanyozva, az európai populisták ünnepelték, hogy helyet kaptak a döntések asztalánál, hiszen meg tudták akadályozni Timmermans kinevezését. Attól tartottak ugyanis, hogy a holland majd arra kényszeríti őket: éljenek azon demokratikus normák szerint, amikről a konzervatívok azt állítják, hogy osztják azokat.
A vezércikk úgy látja, hogy most már aztán elég és az Európai Parlamentnek több demokráciát kellene megkövetelnie. Merthogy az a mód, ahogyan az állam- és kormányfők meghozták a személyi döntéseket, nos, az szégyenletes volt az unió demokratikus elvei szempontjából. A választók hiába támogatták a csúcsjelölteket. Weber Macron vétóján akadt fenn, Timmermans kudarcát pedig Olaszország és a V4-ek szövetsége okozta. Von der Leyen a francia elnök „találmánya” és a jóváhagyás éppen akkor született meg, amikor Orbán Viktor rábólintott. De a történtekért az Európai Tanácson kívül felelősek a csúcsjelölti rendszer hívei is, ám mindennek ellenére téves volna a kiválasztottat megbuktatni. Az EP-nek a döntési mechanizmus ellen kell lázadnia.
Európának semmi szüksége egy intézményes válságra, tehát hogy a Tanács és Strasbourg hónapig szkanderozzon egymással. Az igencsak elfordítaná az uniótól a polgárokat, akik május végén növekvő bizalmukat nyilvánították ki iránta. És attól még von der Leyen nem okvetlenül lesz rossz elnök, hogy bohózattal felérő eljárás során találták meg. De meg kell ígérnie, hogy kijavítja a Spitzenkandidat modell hibáit. Segíthetnek ebben a nemzetek feletti listák. Nem kellene annyira forszírozni a kisállamiságot, ellenben több európai szellemre volna szükség az urnáknál.
A pártcsaládok számára az a tanulság, hogy a jövőben nem Manfred Webereket kell indítaniuk, hanem olyanokat, akiknek tekintélyük van és ismertek az egész földrészen. A képviselőknek azonban már csak egyetlen lehetőségük maradt, hogy áldásukat adják a Bizottságra. Kár volna eljátszaniuk.
A német belügyminiszter, aki a CSU elnökeként még Orbán Viktor szoros szövetségese volt a migráció elutasítása ügyében, arra szólította fel olasz kollégáját, hogy az nyissa meg a kikötőket a tengeren bajba került menekülők előtt. Seehofer szerint nem lehet megtenni, hogy a járművek heteken át a nyílt vizeken hányódnak, fedélzetükön a kimentett emberekkel, csak azért, mert nem futhatnak be sehová. A levél hangsúlyozza, hogy európai megoldást kell találni. Emlékeztetett arra, hogy a közös felelősség, illetve a keresztény értékek folytán nem szabad aszerint különbséget, melyik szervezet halászta ki a hajótörötteket a Földközi-tengerből, honnan való a személyzet, és hogy milyen zászló alatt halad a hajó. A német politikus jelezte egyúttal, hogy Berlin kész befogadni az érintettek egy részét, amihez egyben a Bizottság segítségét kérte, mármint hogy közös erővel rendeződjön az ügy.
A tárca szóvivője hozzátette: humanitárius kötelezettségének tesz eleget, ha bárki embereket ment meg a biztos megfulladástól. Németország az idén már 228 menedékérőt fogadott be, többet, mint bármelyik másik tagállam.
Salvini azonban visszautasította a javaslatot. Egyben felszólította a német kormányt, hogy az vonja meg a fekete-piros-sárga lobogót ezektől a hajóktól, mert azok szerinte az embercsempészeknek segítenek. Sürgette továbbá, hogy rendelje vissza polgárait, miután azok nem tartják tiszteletben az olasz határokat. A szélsőjobbos politikus közölte azt is, hogy a mostani 50 ezerről egymillió euróra kívánják emelni a bírságot azon segélyszervezetek esetében, amelyek megsértik a kikötési tilalmat. Tervezik továbbá, hogy megkönnyítik az ilyen hajók elkobzását.
A volt osztrák kancellár elítélte mindazokat, akik menekülőket mentenek a Földközi-tengeren. Kurz, aki a napokban Berlinben Merkellel tárgyalt, úgy véli, hamis reményeket keltenek azok a civil szervezetek, amelyek közreműködnek abban, hogy illegális migránsok jussanak be Európába. A politikus, aki a határozottabb menedékpolitika híve, arra hivatkozott, hogy felhívás a keringőre az Afrika északi partján összegyűlt migránsok számára, ha azt látják, hogy gyakorlatilag menetjegyet kapnak a kontinens középső részébe mindazok, akiket kiszednek a vízből a mentőegységek. Ezért szerinte el kell érni, hogy visszaküldjenek mindenkit a hazájába, vagy valamelyik tranzitállamba azok közül, akik jogellenesen keltek útra. Mint mondta, ez esetben véget ér a beözönlés.
