Végleg lehunyta a szemét, de fogadjunk, hogy magában most is dúdol! Végre úgy szól, ahogyan mindig is szerette volna: pontosan, halkan, ritmusosan, egy szerelmes méhecske zümmögésével. Zenéjéből csak úgy áradt a vágy, az érzékiség és a melankólia. Ez az egész annyira aggasztotta az apját, hogy elmegyógyintézetbe záratta, ahol azonban megállapították, hogy semmi baja, csak költő.
Nem ez volt az első félrecsúszott diagnózis a pszichiátria történetében, mindenesetre ártalmatlannak bizonyult. Joao nem versben, hanem dalban fejezte ki magát, legfeljebb feltalált hozzá egy új zenei nyelvet. Példája legyen örök tanulság minden, a gitáron az első akkordokat tanuló kamasznak: ha elég kitartóan gyakorolsz, megváltoztathatod a világot. Nem csak a zeneit, kicsit az egészet.
A család eleinte a fürdőszobába száműzte, de ő járt jól, mert figyelnie kellett nem csak a hangerőre, de a csempéről visszaverődő hang tisztaságára is. Hatvan éve is megvan, hogy felvette az első "új hullámos" számot, és a stílusban egy ország ismert magára. Brazília öntudatra ébredésében két dolog játszott kiemelt szerepet, a futball és a bossa nova, ami elég sokat mond az utóbbi társadalmi hatásáról. A stílus aztán meghódította az egész világot, John Coltrane-től Manu Chaóig köszön vissza.
Joao Gilberto 88 évesen, szegényen, családja szerint már gondnokságra szorulva halt meg Rióban. Az égi bárban újra összeáll a mennyei duó Carlos Jobimmal, nekünk meg itt marad az emberi lét vagy negyven lemeznyi csöndes esszenciája.
Joao Gilberto a lányával, Bebellel énekli az egyik legelső bossa novát:
