A tudósokat nagyon érdekelte a folyamat, amely miatt a sókristályok lassan lesüllyednek és elterülnek az izraeli-jordániai tó fenekén, mivel ez látszólag ellentmond a fizika szabályainak. A Kaliforniai Egyetem, az Izraeli Geológiai Kutatóintézet (GSI) és a Bar-Ilan Egyetem tudósainak közös tanulmánya, amely a Water Resources Research című tudományos lapban jelent meg, magyarázatot ad a szokatlan jelenségre, és segít annak megértésében, hogyan alakultak ki a Földön a nagy sóraktárak.
A Holt-tenger a világ legalacsonyabb szárazföldi pontján, több mint 433 méterrel a tengerszint alatt fekszik Izrael délkeleti részén. Vízében nincs élet a magas, több mint 34 százalékos sótartalom miatt. 1979-ben fedezték fel, hogy a víz felsőbb rétegeiben kiváló sókristályok lassan, a kutatók szerint havazásra hasonlító módon leszállnak és felhalmozódnak a fenéken.
Nyáron a nap felmelegíti és részben elpárologtatja a felszíni vízréteget, így az a terület még sósabb. A hószerű só innen származik, a kristályok apró rudacskákká állnak össze, amelyekre egyre több réteg rakódik. Az ezeket körülvevő melegebb, kevésbé sűrű víz azonban nem keveredik az alatta lévő hidegebb réteggel. Ezért volt eddig rejtély, hogyan jutnak le a sópelyhek a fenékre.
A tudósok számítógépes szimulációk segítségével arra jutottak, hogy amikor a tóban hullámok vagy más mozgások hatására a felső vízréteg megremeg, a sórudacskák turbulenciát képeznek, a meleg víz pedig emiatt lejut a hidegebb rétegbe. Mivel a hő gyorsabban oszlik el, mint a só, a lejutó víz gyorsan kihűl. Amint a víz lehűl, csökken a sótartalma, a sórudacskák széttöredeznek és kristályok formájában süllyednek le.
