Kitünteti a párizsi polgármesteri hivatal a Földközi-tengeren nehéz helyzetbe jutott menekülteket mentő Sea Watch3 hajó két német kapitányát, Karola Raketet és Pia Klempet - jelentette be pénteken a francia főváros vezetése. Párizs városa legmagasabb kitüntetését, a Grande médaille de Vermeilt „azon nők és férfiak támogatásának elismeréseként ítélték oda, akik nap mint nap a menekültek megmentéséért dolgoznak" - áll az AFP hírügynökség által idézett indoklásban. „Az olyan szervezetek, mint az SOS Mediterranée és a Sea Watch, köteleznek bennünket az európai kormányok tétlenségének közepette. Carola Rackete és Pia Klemp ennek a harcnak az arca, azoknak az európai értékeknek a szimbóluma, amelyekre ez úton is emlékeztetni kívánja Európát Párizs” - fogalmaz közleményében a szocialista főpolgármester külügyekért felelős helyettese, Patrick Klugman.
"Párizsnak nyilván nincs jobb dolga” - reagált szinte azonnal Facebook bejegyzésben és a sajtóhoz eljuttatott közleményben Matteo Salvini olasz belügyminiszter.
A Sea Watch3 menekülthajó Carola Rackete kapitány vezetésével az olasz tiltás ellenére kötött ki Lampedusán, menekültekkel a fedélzetén, humanitárius vészhelyzetre hivatkozva. Racketét letartóztatták az olasz hatóságok, majd egy szicíliai bírósági döntés alapján – amiért ugyancsak nagyon megsértődött Salvini – szabadlábra helyezték. A fiatal német nőnek az illegális migráció támogatása vádjával július 18-án, szerdán kell bíróság elé állnia a szicíliai Agrigentóban. Az olasz hatóságok a hajó másik kapitánya, Pia Klemp ellen is vádat emeltek.
A párizsi főpolgármesteri hivatal 100 ezer eurós támogatást nyújt az SOS Mediterranée segélyszervezetnek, tevékenysége támogatására. Ez az NGO működtette az Aquarius menekülthajót, amely 629 menekülttel a fedélzetén ugyancsak hetekig vergődött a Földközi-tengeren tavaly nyáron, mivel az akkor nemrég hivatalba lépett Salvini belügyminiszter lezáratta az olasz kikötőket. Az Aquariust végül a Pedro Sanchez vezette új spanyol kormány fogadta be. A marseille-i székhelyű civil szervezetet francia, német, olasz és svájci önkéntesek működtetik 2015 óta, miután 2014 végén Olaszország megszüntette a két éven át saját költségvetéséből fenntartott Mare Nostrum humanitárius missziót, amely azután kezdődött, hogy 2013. október 3-án elsüllyedt egy menekültekkel teli hajó Lampedusa partjainál, és 366 ember veszett a hullámsírba.
A Mare Nostrum program keretében az olaszok több mint százezer ember életét mentették meg. Ám Róma nem tudta fedezni a továbbiakban a költségeket, és önerőből ellátni a területére érkező menekülteket, az Európai Unió és tagországai pedig nem siettek segítségére. Sőt, főleg a kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország, amelyek legfeljebb átvonulóban láttak „migránst”, máig mereven elutasítják, hogy átvegyenek az olasz és görög partokra érkező rászorultakból.
A keletiek ellenállása miatt az EU végül úgy döntött, hogy a tagországok önkéntesen vegyenek át menekülteket Olaszországtól és Görögországtól. Az olasz misszió helyébe a Frontex által irányított és az EU által finanszírozott Triton akció lépett, de ennek a célja elsősorban nem a mentés, hanem az Unió déli határainak biztosítása. A mentést azóta gyakorlatilag csak az olyan civil szervezetek végzik, mint az SOS Mediterranée és a Sea Watch3, valamint az elmúlt napokban ugyancsak több menekültet partra szállító Sea-Eye nem-kormányzati szervezet.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által is igen jónak tartott megoldás, a líbiai menekülttáborok létrehozása és uniós támogatásának ötlete eleve kétes volt az országban uralkodó bizonytalanság miatt, de múlt héten végképp csődöt mondott, amikor az újra fellángolt polgárháborúban menekülttábort is lebombáztak a felek. Az EU-nak pedig továbbra sincs egységes menekültpolitikája, ezért is bírálják egyre gyakrabban a közösséget emberi jogi aktivisták és szervezetek. A megoldás nem is körvonalazódik. A minap Berlin és Bécs között tört ki diplomáciai vita a kérdésben. Heiko Maas német külügyminiszter felhívást tett közzé, olyan koalíció létrehozását sürgetve, amely az önkéntes alapon segítséget nyújtó országokat tömörítené, fellépésüket hatékonyabbá tenné. Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, aki az őszi parlamenti választások nagy esélyese is egyben, azonnal elutasította az ötletet, leszögezve, hogy az EU menekültpolitikája csődöt mondott, a Földközi-tengerből kimentetteket pedig vissza kell küldeni abba az országba, ahonnan jöttek.
Az Európai Bizottság élére javasolt Ursula von der Leyen parlamenti bizottsági meghallgatásai során a dublini rendszer megreformálását is ígérte, de összes ígérete közül talán ez tűnik a legkevésbé megvalósíthatónak. Ahhoz a teljes uniós döntéshozatali mechanizmus megváltoztatására lenne szükség, hiszen a menekültek befogadását mereven elutasító tagállamok álláspontjának fenntartása mellett a jelenlegi keretek között ez lehetetlen.
A jelenség nem Salvinivel és az olasz kikötők lezárásával, hanem a szíriai és iraki háború tetőfokán megindult 2015-ös szárazföldi menekülthullámmal kezdődött, amikor a magyar kormány a kereszténység védelmére hivatkozva a rászorultaknak való segítségnyújtás megtagadásával, szögesdrót kerítéssel „oldotta meg” a helyzetet. Az EU saját döntéshozási csapdájában vergődik.
