A brüsszeli hölgy

Végül is úgy történt minden, ahogy történnie kellett. A május 26-i EU-parlamenti választás után másfél hónappal a győztes Néppárthoz tartozó CDU – Merkel kancellár régi munkatársa és hosszú kormányzati tapasztalattal rendelkező – politikusa, Ursula von der Leyen fajsúlyos jelöltként jelent meg hirtelen a kontinentális közélet legmagasabb szintű fórumán. Megválasztása előtt (!) egy nappal lemondott kormányzati tisztségéről (a Német Szövetségi Köztársaság védelmi minisztere volt), amely lépéssel egyrészt nagy kockázatot vállalt, másrészt igazolta erős európai elkötelezettségét. Fontos és jelzés értékű lépés volt, gondoljunk csak a hazai gyakorlatra, amikor a tisztségre pályázók csak akkor mondanak le régi hivatalukról, ha az újat már megszerezték. Ez a hölgy már megválasztása előtt megmutatta, hogy a tisztesség és a komoly ambíció jól megfér egymással. 
Július 16-án délelőtt olyan beszédet mondott három nyelven az Európai Parlamentben, hogy - Deutsch Tamás politikai szédelgő és a szélsőségesek kivételével – mindenki nagyot csettintett. Von der Leyen asszony elnöki poszthoz vezető útja ugyan nem volt teljesen sima (gondoljunk csak Weber és Timmermans hányattatásaira és a csúcsjelölti szisztéma megkontrázására), de a végeredmény – legalábbis pillanatnyilag – mindenképpen derűre ad okot. Az, hogy Deutsch néppárti bizottsági alelnök (ez azért vicc a köbön) és csapata nem lelkesedett, no, azon ne csodálkozzunk, hiszen társaival együtt pontosan érzi/tudja, hogy ezzel az asszonnyal nem lehet majd kukoricázni, és nem lehet majd úgy poénkodni, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom". Lesznek itt bizony nőügyek, ezt már azzal is jelezte az új EB elnök, hogy határozott szándéka szerint a Bizottság fele nő, fele férfi lesz. Von der Leyen: „Garantálni fogom a teljes nemek közötti egyenlőséget a biztosok testületében. Ha a tagállamok nem javasolnak elegendő nőt, nem fogok habozni új neveket kérni”.
A szavazás előtti programbeszédében a jelölt európai szintű minimális bért és munkanélküli segélyt ígért. Arra is utalt, hogy indítványozza egy új alkotmányossági mechanizmus bevezetését is, amelynek értelmében évente minden tagállamban vizsgálni fogják a jogállami normák maradéktalan betartását. Hangsúlyozta, hogy a jogállamiság tiszteletben tartása számára szent dolog, annak megsértése főben járó bűn. És amitől kiütést kaphattak a hazai jobboldal prominensei, hogy a brüsszeli bizottság elnök asszonya még 2012-ben kijelentette: az Egyesült Államokhoz, Németországhoz vagy Svájchoz hasonló szövetségi államot szeretne Európában is. Az Európai Egyesült Államok gondolatát Magyarországon csak egyetlen politikai párt, a Demokratikus Koalíció karolta fel és tűzte zászlajára. De az új elnök üzent a zöldeknek is: „A legsürgetőbb kihívásunk bolygónk egészséges megtartása. Ez korunk legnagyobb felelőssége és lehetősége. Azt akarom, hogy Európa 2050-re váljon az első klíma-semleges kontinenssé.” (Az erre vonatkozó paktumot vétózta meg a közeli múltban – a csehek és az észtek társaságában - a magyarok vezetője.) 
Elszántságot tükröznek az alábbi mondatok is: „Bárki, aki velem tart, hogy Európa egyre erősebbé váljon és virágozhasson, számíthat rám mint lelkes támogatóra. Mindazonáltal bárki, aki Európa gyengülését vagy megosztását akarja, vagy értékeit rabolni fogja, kíméletlen ellenfelet talál bennem.” Könnyen kikövetkeztethető, hogy ez a kemény megnyilatkozás elsősorban a romboló és zsaroló szerepben fellépő V4-es csapatnak szólt. 
„Brüsszelben születtem európaiként, és csak később derült ki számomra, hogy német vagyok és alsó-szászországi. Ezért csak egy lehetőség van számomra: Európa egyesítése és megerősítése.” 
Én mostantól hiszek a sorsszerűségben, nevezetesen abban, hogy az unió fővárosában hatvan évvel ezelőtt világra jött kislány - aki töretlen karrierjével párhuzamosan összetartotta népes famíliáját is – visszatérve szülővárosába az európai népek elkötelezett és progresszív vezetője lesz. Ismét nagycsaládot kell összetartania. Bízzunk állhatatosságában és sikerében!
Frissítve: 2019.07.19. 09:39

Nevelés

Meglehet, senkinek sem tűnt fel a nyári uborkaszezon sodrásában, hogy Hódmezővásárhely polgármesternek gyermeknevelő állásfoglalása nem az ötévesekről, hanem a felnőttek ötéves ciklusidejében sorra kerülő helyhatósági választások viselkedési rendjéről szólt. Az ATV még „ütős” közvélemény-kutatást is végzett. S íme, a szavazók kb. 40 százaléka egyetértett az erőszak alkalmazásával – amely hányad vészesen azonos a Fidesz-hívők számarányával.
Próbáljunk némi magyarázattal szolgálni: az ember különleges jellemzője az állatvilágból történt kiemelkedés óta az értelmes, logikus gondolkodás képessége. Ehhez folyamatosan ki kell építenie sajátos – nem a fájdalom-tudat tapasztalataira, hanem a családi és társadalmi ismeretek tárházára alapozott – ismeret-alkalmazási gyakorlatát. A gyermekek rávezetési nevelésében nyilvánvalóan szükséges bizonyos alapismeretek beszereztetése, hogy a szóbeli feddés hatásos legyen. A választópolgárok neveléséhez pedig olyan tapasztalatok közreadása kell az oktatás rendjén keresztül, melyek nem korlátozzák a döntéshozatalban közrejátszó történelmi-társadalmi követelményeket. Amikor a papa-mama (tanár) üt, az korlátozza a „jólneveltek” vitaképességét, vagy amikor a kormányzat erőből a maga kétharmadával elutasítja az ellenfél szólásszabadságát, a nyílt viták eleve eredménytelenek és reménytelenek. Az erőszak-politika érvényesül.
Ha csak az említett eseménnyel egyidejű történéseket tekintjük: amíg a menekülttáborok ellátási helyzetének vizsgálatánál nincs lehetőség a hivatalos és ellenzéki álláspontok nyilvános, közös bemutatására és egyeztetésére, a fóti gyermekváros felszámolásának ellenőrzésére, a nemzetközi korrupciós bíróságok vizsgálatának engedélyezésére – ez mind csak a torkunkon lenyomott szörnyűségek igazolása. Nem is beszélve a vízerőművek építésének általános tilalmáról, a világörökségi helyszínek, a városi zöldterületek állapotáról, a szélnek eresztett orvosok utáni egészségügyi helyzetről (és még lehetne sorolni), melyek mind az értelmes, dokumentumokkal alátámasztott viták helyett dőlnek el úgy, ahogy.
Az természetes: ha lent kézzel is üthetek, legfelül a legerősebb fegyver sem tiltott a hatalom biztosításához. A fiatal legyen olyan, amilyennek én akarom: ez a hivatalos kormánypolitika.
Hogyan lesz ebből korszerű európai jövő?
Frissítve: 2019.07.19. 09:41

A félelem európai térképe

A májusi európai parlamenti választás után minden itthoni ellenzéki lapban, rádióelemzésben két értelmezést kínáltunk. A legfontosabb az volt, hogy a „populisták”, ahogy tartottunk is tőle, erősödtek, de még messze vannak attól, hogy blokkolják Európa irányítását. A másik, hogy sokan Orbán leghangosabb személyes ellenfelei-vitapartnerei közül – Junckertől Sargentiniig – eltűntek az európai parlamentből. Biztos az új viták szülnek majd új ellenfeleket, és a táncrend a politikuscserékkel változik, mindenesetre a parlament felszabdaltabb, polarizáltabb, bonyolultabban irányítható, nehezebb alkuk által meghatározott lesz. Ugyanahhoz az alkuhoz sokkal több babramunka kell majd.
De ami még fontosabb, hogy mit vár mindettől az európai közönség. Vannak friss vizsgálatok erre is (az egyik néhány hete az Európai Külpolitikai Tanács megrendelésére készült, és persze, mi sem maradtunk ki belőle). Az európai viták mögött felerősödtek a félelmek, a kockázatok néven nevezése – köztük olyanoké is, amelyek rövid távú valószínűségéről egyáltalán nem volt szó évek óta. 
A választási hétvége előtt a megkérdezettek háromnegyede úgy vélte, az európai politikai rendszer az idei májusra megroppant. Kétharmaduk nem volt biztos abban, hogy gyermeki majd nála jobban fognak élni. Nagyon nem szerették azokat a politikusokat, akik a status quót dicsérték nekik. A politika iránt érdeklődők szinte mindenütt változáspártiaknak tűntek, Európa nagyobbik felében ez zöld rokonszenveket is jelentett. Közép-Európában azonban egyáltalán nem, erről a politikai nagytájról legfeljebb csehek, litvánok és lettek kerültek az európai zöld frakciókba. Igazi zöldek hiányában nálunk Gyurcsányék és a Momentum csípte el – valószínűleg csak ideiglenesen – ezeket az általánosabb változáspárti reményeket. Vagyis nem a hagyományos baloldaltól csábítottak át csoportokat, hanem azok voltak képtelenek  megjeleníteni, magukhoz vonzani ezen új, szabad vegyértékeket. E tekintetben üres volt a pálya.
Közben az azért biztos, hogy a papírízű kelet-nyugat és észak-dél politikai törésvonalak itt nem működnek. Az átfogó elővitákban mégis csak ezek bukkannak elő. De már ősszel ki fog derülni, hogy a politikai térképek – részben legalábbis – teljesen másmilyenek. Ismét tanulni kell.
Ugyanakkor az EU, remélhetően csak rövid időre, megszűnt a biztonság garanciája lenni. Emlékszem, néhány éve Tajvanon egy az EU és Közép-Európa kapcsolatait taglaló, bizonyára optimistának tűnő előadásom után egy tudós közgazdászhölgy megkérdezte: mi lesz, ha holnap felébredek, és kiderül, hogy az EU megszűnt, vagy egyszerűen elolvadt? Meglepődtem, valamit makogtam, nem adtam igazán komoly választ. Azután, már itthon, írtam egy cikket a hétvégi Népszabadságba az Európai Egyesült Államokról. 
Az európai polgárok jó része számára azonban az akkori tajvani kérdés pár hete már korántsem volt üres. A májusi választáson 113 millió ember (a résztvevők 28 százaléka) hitte, hogy „a következő napon" az EU összeomolhat. Ugyanakkor e felmérés szerint 125 millióan (a szavazók 32 százaléka) mégis aggódtak az európai nacionalizmusok ereje, erősödése miatt. Bár az egyelőre nem derült ki, hogy a polgárok úgy gondolták-e, a választásokat kísérő zaj volt veszélyes (tehát úgy vélték, a viták rombolnak), vagy a rendszer az új hangulatoktól függetlenül is beomlani látszott. A többség minden jel szerint örült, hogy az európai alapfalak megmaradtak, de mert a felvételre csak a választás előtti napokban került sor, nem derült ki, a voksolás kimenetele kiket nyugtatott meg. Kik élték úgy meg, hogy a lényegi vitákat túlélték? S vajon az azóta tartó lökdösődés az EU új tisztségviselői kapcsán a pártcsaládok és nemzeti elitek között már nem érdekli őket? 
A régi, erősebb pártok szavazói idősebbek. Tehát elitjeikben fel kell erősíteni a fiatalok jelenlétét, ha azt akarják, hogy komolyan vegyék őket. Ez mélyebb átalakulást jelent, mint amilyet az új pártokból várunk (ott még van mint tanulni). De hát a verseny nyitott, idő meg nincs… 
Magyarország, Románia, Spanyolország és Lengyelország azt az országcsoportot alkotja, ahol az elutazók, a máshol munkát keresők fenyegetésként jobban foglalkoztatják a közvéleményt, mint a bevándorolni, letelepedni igyekvők. Európán kívülről tényleg nem akar idejönni senki, és nem egyszerűen azért, mert Orbán rendszere mindent megtesz ellenük. Viszont Európa déli és keleti részéből nemcsak ebből a négy országból vándorolnak el, de az ügyről itt többet beszélnek, mint máshol. Az elvándorlás például a balti államokból arányaiban sokkal magasabb, de a mozgás ténye onnan Északra és Nyugatra a nálunk megéltnél sokkal erősebben tabuizált. Nálunk e tekintetben a kormánypártiak és az ellenzékiek egyszerűen feltűnően mást és másként vesznek észre. A kifele mozgás ügyét az ellenzék a kormánykritika egyik központi ügyévé tette. A Baltikumban a hasonló mozgást egyik oldalnak sem illik hosszabb távú anomáliaként észlelni.
A nagy társadalmi mozgások szempontjából új elem, hogy a tagállamok zömében a környezeti ügyek most fontosabbnak tűnnek a gazdasági növekedésnél. Ez az új típusú érzékenység lassan keletre is kiterjedt. Ez nóvum, hiszen a gazdaságtól vártuk kizárólag a csodát, akkor is, amikor másfelé Európában igyekeztek komolyan venni a klímát és egyáltalán, az ökológiát. 
E tekintetben Szlovákia érzékenysége Dániával együtt az élen van Európában (70-70 százalék), és a kelet-közép-európaiak ökopontszáma sok nyugat-európai átlagához képest valamivel már magasabb (Magyarország 62, Csehország 62, Lengyelország 61, míg Németország 59, Franciaország 48, Hollandia 45 százalék). Ám a zöldpolitika támogatásában vagy kikényszerítésében ez még egyáltalán nem jelentkezik. Lehet, hogy a Nyugat utánzásáról, általános kulturális mimikriről van e pillanatban szó, de az is lehet, hogy inkább a gyors közép-európai klímaváltozás drámájának érzékelése történt meg.
Szerző
Tamás Pál
Frissítve: 2019.07.18. 09:12