Nagyvárosi fiatalok álmodták újra a falvakat

Publikálás dátuma
2019.07.28. 13:00

Fotó: Lakos Máté
Amikor a budapesti Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának hallgatói és csapatvezető tanáraik július közepén megérkeztek Tokaj-Hegyaljára, azon belül is Vámosújfaluba, a helyiek borral és pálinkával kínálták őket. – Egy kis törkölyt? – kérdezte az egyik nyugdíjas férfi. – Mi az a törköly? – kérdezett vissza a budapesti egyetemista. Kulturális szakadéknak ugyan nem nevezhető mindaz, amit a fenti párbeszéd sugall, de azért részben jellemzi azt a kiinduló állapotot, amit a Hello Wood projektben résztvevők mindkét oldalról tapasztalnak. A tokaji borvidéken immáron harmadik alkalommal megrendezett egy hetes Építész Mustra idején a hazai építészképzést nyújtó felsőoktatási intézmények és a Magyar Képzőművészeti Egyetem több mint száz hallgatója érkezett hét faluba, hogy tíz új, fából készült alkotással gazdagítsa a környéket, és az ott élőket. Mindezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy egyszer csak megjelennek az építész hallgatók, felhúznak egy installációt, majd továbbállnak. A Hello Wood-program már a résztvevő intézmények oktatási anyagának részévé vált, és egy egész szemesztert szentelnek az előkészítésnek, a tervezésnek, majd a mű létrehozásának. A tíz résztvevő egyetem sorsorlással „kapja meg” azt a falut, ahová egy, az ottani múlthoz, helyi legendáriumhoz, netán a település híres szülöttéhez – vagy mint a korábbi években volt, épp egy kedves gólyájához – kötődve megszületik az alkotás. A kurzus ötletgazdái az elmúlt évek tapasztalatai alapján eljutottak odáig, hogy jövőre már nem csak építész és képzőművész, hanem andragógus (felnőtt oktató) és szociológus hallgatókat is bevonnak majd a munkába: az ő dolguk az lesz, hogy elmélyülten és alaposan feltérképezzék a helyi közösségeket, és megtalálják azokat a kapcsolódási pontokat, amelyekhez majd tervező és építő munkát végző építész, építőmérnök, képzőművész és tájépítész hallgatók hozzátehetik a maguk reflexióit.
Hogy miként talált egymásra egy-egy építési projekt kapcsán az „idegen” - zömmel budapesti - és a „helyi” ember, arra több jó példát is találtunk ottjártunkkor. Tolcsván, a falutól egy-másfél kilométerre hajdan egy termálvizes parasztfürdő működött: a kopott bádogkád, a beomlott fűtőház nyomai ma is erre emlékeztetnek, miközben a terepet már rég benőtték a fák és az aljnövényzet. Dévényi Tamás, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának mestertanára vezetésével a hallgatók az egykor virágzó fürdőt, és a mára elnéptelenedett Tilalmas elnevezésű részt igyekeztek visszakapcsolni Tolcsva életébe. Olyan megoldást kerestek, ami alapvető változást hozhat a közösség életében, és a tábor keretein belül is megvalósítható. Munkájukkal vissza akarták adni a falunak azt, ami egyszer az övé volt. Az installáció tervét az a gondolat ihlette, hogy a felnőttek ritkán kapnak játékot, a csapat ezért döntött a különleges formájú, U-alakú tekéző megépítése mellett. A Tilalmast az ott álló egykori táncházzal és más épületekkel együtt az évtizedek alatt birtokba vette az erdő, amelyből csupán egy keskeny sávot hódítottak vissza, minden más érintetlen maradt, csupán táblákon jelzik, hogy egykor milyen élet folyt azon a helyen. - Nagyon érdekes, hogy miként fogadnak egy ilyen társaságot ma egy vidéki helyszínen, és a válaszom erre az, hogy elképesztő szeretet és odafigyelést tapasztaltunk mindenütt – mondta lapunknak Pozsár Péter, a Hello Wood stúdió és az Építész Mustra egyik alapítója. A tolcsvai Tilalmashoz vezető utat, ami egy óriási dzsumbuj volt, a polgármester segítségéve a helyiek tisztították ki, hozták a munkagépeket, darálták le a hulladék faanyagot, ami végül a gesztenyesori sétány talajtakarója lett. Azt sugallták ezzel: ha valaki idejön messziről, energiát fektet abba, hogy felkutassa az ő falujuk egy historikus részének a múltját, a megépít valami olyat, ami az ő életüket színesebbé teszi, akkor ők is e mellé állnak, kétkezi munkával, barátságos szóval, együttműködéssel. - De ez alapvetően jellemző volt a többi helyszínre, mire ideérkeztünk, előkészítették a helyszínt, volt, ahol megcsinálták a betonalapokat, és a mustra ideje alatt is folyamatosan törődtek az egyetemistákkal: nemcsak a bort hozták, de azt is elmesélték nekik, hogyan készül. Az együttműködés révén nyitva maradt a kapu arra, hogy később is visszatérjenek az alkotók és az is bizonyos, hogy az így elkészült munkákat az itteniek is jobban a magukénak érzik, törődnek vele, gondozzák: ha kell újrafestik a fát, ha kell, kigyomlálják a gazt.

Játszóvártól kockamoziig

Erdőbényén a Debreceni Egyetem csapata olyan építményt emelt, amely ötvözi a híd és a kilátó funkcióit. A Magyar Képzőművészeti Egyetem tagjai ugyanitt egy árnyat adó alkotással igyekeztek ideális közösségi teret teremteni, amely a furmintra reflektál. A Széchenyi Egyetem hallgatói Erdőhorvátiba álmodták meg a Négyszögletű Kerekerdő mese ihlette installációjukat: a patakparton, egy régi kovácsműhely mellett építették fel az alkotást, amely erdőként fogadja magába az embert. Olaszliszka is két új alkotással lett gazdagabb. A Pécsi Tudományegyetem csapata egy olyan hidat emelt, amely a látványosságon túl praktikus funkcióval bír, a korábbi hídon ugyanis nem vezetett át gyalogút. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem installációja a szociális építészet szellemiségét követi: ők egy játékra inspiráló teret alkottak a gyerekeknek. Még márciusban meglátogatták a helyi iskolát és óvodát, beszélgettek a gyerekekkel, és megkérték, rajzolják le a tökéletes játszóteret: az ő ötleteik alapján készült el a homokozóval egybeépített vár.
A Budapesti Műszaki Egyetem csapata Szegilong határában egy csodálatos panorámával rendelkező magaslatra borozóteraszt álmodtak. Az építmény szerkezetét apró lyukak szabdalják, ezek éppen akkorák, mint egy parafadugó. Ha valaki felmegy az installációhoz, kibont egy palack bort, a dugót belenyomhatja a szerkezetbe, emléket állítva a pillanatnak. Az emlékezés motiválta a Soproni Egyetem csapatának tagjait is, akik Tokajban felépített installációjukkal Makovecz Imre híres granica fedésű közösségi házát igyekeztek megmenteni az utókor számára. Tolcsván a fentebb említett tilalmasi tekepályán túl egy másik alkotás is elkészült: a Budapesti Metropolitan Egyetem egy kockaváz szerkezetű, többfunkciós pavilont emelt a Szirmay-Waldbott-kastély hátsó kertjében. Az installáció egyik oldala mozivászonként funkcionál, a kockában pedig szabad ég alatti tanodát rendeztek be. A vetítési lehetőséggel felidézték a településen egykoron működött mozit, másrészt Tolcsva híres szülötte, a 20th Century Fox filmstúdiót alapító William Fox emléke előtt tisztelegtek. A Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának hallgatói és tanárai Vámosújfalu különleges fekvését foglalták bele alkotásukba: két vízfolyás találkozásánál, egy kiszögellésben készült el a Zemplén hullámos hegyvonulataira, és a Bodrogra is emlékeztető közösségi tér, amely találkozási pontot jelent a helyiek számára.
Szerző
Témák
falu
Frissítve: 2019.07.28. 13:04

Felpiszkált kőoroszlánok – Évekig tartó közlekedési káosszal kísért felújítás kezdődhet

Publikálás dátuma
2019.07.28. 11:00

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Az év vége felé rajtolhat az évekig tartó közlekedési káosszal kísért felújítás a Lánchídnál és a Váralagútnál. Az ajánlattételi felhívást már közzétették, az ajánlatokat augusztus 21-ig várják. A hídon marad a mostani járdaszélesség, így a kerékpárosok továbbra is csak nehezen férnek majd el a gyalogosok mellett.
Már lehet készülni a Lánchíd és a Váralagút ismételt lezárására. A sokszoros halogatást követően közzétették a Lánchíd (hivatalos nevén a Széchenyi lánchíd, így kisbetűvel), valamint a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró és a Várhegyi alagút felújítására vonatkozó ajánlattételi felhívást. Ez biztos jele annak, hogy a város életét, sőt a Mészáros utcai csatlakozás révén az egész Dunántúlra való eljutásban is szerepet játszó híd, illetve az Alagút felújítási munkálatai megkezdődnek, évekig tartó forgalmi zárlattal karöltve. A munkálatok jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy kormányhatározatba is foglalták. Mégpedig úgy, hogy a tavaly ősz óta létező Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) 6 milliárd forint kormányzati támogatást javasolt a fővárosi források kiegészítéséül.
Ez az FKT önmagában is érdekes testület. Elnöke ugyanis nem más, mint a miniszterelnök. El lehet képzelni, hogy a kormány ezek után hányszor módosítja vagy esetleg utasítja vissza a tanács javaslatait. Így kevésbé hiteles, hogy a közfejlesztési testületben a kormányzati fejlesztéseknél a főpolgármesterrel, illetve a fővárossal konszenzusra kell jutni, hiszen a pénz a kormánynál van. Megható pillanat lehetett, amikor Tarlós István éppen az FKT megalakulásakor „vállalta”, hogy újból indul a főpolgármester-választáson, mert így már biztosítékot lát arra, hogy a miniszterelnök jóváhagyja a főváros elképzeléseit. Az igazsághoz közelebb állhat, hogy sokkal inkább Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a kormányfő elképzeléseinek koordinálója, mint a főpolgármester, legalábbis addig, amíg Tarlós Istvánnak hívják. (Az FKT-nek mindössze egyetlen ellenzéki tagja van, a XIII. kerület szocialista polgármestere, Tóth József.) A Széchenyi lánchíd felújítása előtt egy kérdésben folyt a vita: változatlan járdaszélességgel történjen-e a rekonstrukció? Győzött az ésszerűtlenség, a kerékpárosok továbbra sem vagy csak alig férnek majd el a gyalogosok mellett. Így marad az amúgy is zsúfolt úttest, vagy a nem kevésbé nehézkes járda. Az ellenérv az volt, hogy a híd jelenlegi látványa csak így őrizhető meg. (Aligha vitatható, hogy az emblematikus dunai átkelő látványát ne befolyásolja a járdák szélessége.) Az ajánlatokat augusztus 21-ig lehet benyújtani. Így, ha minden jól megy, akkor a kivitelezési munkák várhatóan idén októberben vagy novemberben kezdődhetnek.
Teljesen elbontják és újjáépítik a meglévő közúti pályalemezt, elvégzik a gyalogoskorlátok felújítását. Napjainkban különösen kiemelt hangsúlyt kap, hogy a hajózási jelzéseket is korszerűsítik, speciális radarokat helyeznek el. Természetesen a kőoroszlánokat, a kőcímereket és kőfeliratokat is restaurálják. Végre a pesti hídfő kőoroszlánjainak talpazatán Széchenyi István gróf és Sina György báró bronzcímerét is rekonstruálják, ugyanis ezek a második világháború során megsemmisültek. Az összképet befolyásolja majd, hogy az eddigi egyágú közvilágítási kandelábereket háromágúak váltják fel. A közvilágítás a LED-technológián alapszik majd. A díszvilágítás pedig képes lesz egyedi színek megjelenítésére is. Felújítják a pesti rakparton lévő zászlótartó bástyákat is. A Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljárót elbontják, majd újjáépítik. Ígéret van arra is, hogy a Széchenyi tér közepén lévő füves terület is megközelíthető lesz, az viszont bizonyos, hogy a pesti hídfő két járdája között végre zebra is átvezet. A gépkocsi forgalom csillapítására viszont a terv nem gondolt. A Várhegyi alagutat boltozatát is felújítják, új ventilátoros légcserélő rendszert építenek ki, így a biciklisek is jobb levegőben hajthatnak át. Megújul a Clark Ádám tér is.

Két és fél év

A Lánchíd és környéke felújítása 30 hónapig tart, 18 hónapra zárják le a közúti forgalom elől a hidat és a Várhegyi alagutat. Korlátozások lesznek a 2-es villamos vonalán is. Az egész projekt nagyjából 22-23 milliárd forintba kerül majd, legalábbis a jelenlegi becslések szerint. Ám amint az korábban a Margit híd esetében is látható volt, a végső összeg egészen más is lehet.

Szerző
Frissítve: 2019.07.28. 11:01

Fennen hirdetett dicsőségünk

Publikálás dátuma
2019.07.27. 20:41

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Ahelyett, hogy kijavították volna a mára emblematikussá vált Vasarely-másolatot, egy új koncepcióval álltak elő.
Emlékeznek a belvárosi tűzoltóság Városháza parkra néző tűzfalán lévő Vasarely-gömbre (bizonyos Rapa és Vegaz munkája)? Nagyjából egy-két hete adekvát vele kapcsolatban a nosztalgiázó múlt idő, hiszen hivatalosan is emlékké avanzsált: le- vagyis inkább átfestették. Kilenc évvel ezelőtt, a Vasarely után szabadon meghirdetett Színes Város Projekt első hivatalos tűzfalfestményeként (gyakorlatilag a második akcióként, hisz a legelső a Flórián téri aluljáró megfestése volt) került fel a szürke tűzfalra, elindítva egyfajta utcaművészeti lavinát, mely hol pro, hol pedig kontra ad ma is hullámokban heves vitatémát a közbeszéd számára. Mert egyfelől igazán városbarát és hangulatjavító kezdeményezés a kopott, ronda és csupaszon meredező hatalmas felületeknek színes arcot adni, ugyanakkor a kritikusai szerint a graffiti műfajának éppen a lényegét veszi el: közhelyesek, egyes vélemények szerint már elkészültükkor idejét múltak és kispolgáriak ezek a falfestmények, melyeknek közük nincs a street arthoz, hiszen nem reflektálnak sem az alkotójukra, sem pedig a környezetükre, ahogyan azt egy valamirevaló graffiti tenné. Tény, hogy akad köztük néhány meredek giccs – gondoljunk csak például az Akácfa utcában égbe törő göndör Poszeidónra –, ezzel együtt az elmúlt közel 10 évben készült egy-két olyan falfestmény is, mely részévé vált az utcaképnek és ma már hozzátartozik a város „gálaruhájához”. A Deák téri Vasarely-gömböt, bár az eredetiségtől messze állt, valahogy idővel megszerette az ember, és annak ellenére, hogy kapott hideget-meleget, többek között, hogy „stréberkedő és Vasarelyvel takarózó, mely lefekszik a városvezetés cenzurális kultúrpolitikájának”, idővel új fix pontja lett az állandóan újjáalakuló belvárosi utcaképnek. Aztán az alját – állítólag – hónapokkal ezelőtt telegraffitizték, úgy rendesen, illegálisan, tiltakozásképp, úgyhogy a Színes Város Projekt falfestői újra akcióba lendültek, és ahelyett, hogy kijavították volna a mára emblematikussá vált Vasarely-másolatot, egy új koncepcióval álltak elő. A hivatalos nyilatkozatok szerint ők találták ki az „olimpikonfalat”, de ismervén a városvezetés hozzáállását a kultúra szabadságához, nehéz elhinni, hogy a realista giccset sem nélkülöző, tűzfalfestményhez mérten szokatlanul didaktikus alkotásnak nincs köze Budapest sportfővárosi rangjához. A tűzoltóság faláról mostantól az „értelmezhetetlen” gömb helyett fotorealisztikus fejek és tekintetek – Egerszegi Krisztina, Balczó András, Keleti Ágnes, Gyarmati Dezső, Zsivótzky Gyula – néznek vissza az arra járókra, dagadó tűzfalkeblekkel hirdetve sporttörténeti nagyságunkat, mely vitathatatlan ugyan, csak épp felvet néhány kérdést. Többek között azt, hogy vajon tényleg olimikonóriásaink előtt tiszteleg-e a város (ország) vezetése a nyilvánvalóan megrendelt vagy legalábbis erősen instruált festménnyel, avagy inkább arra használja őket, hogy elcsaklizza az aranyukat és a saját folyton dicsőített vízfejére helyezzen jogtalan diadémot?
Szerző
Témák
tűzfal